Délmagyarország, 1925. december (1. évfolyam, 157-180. szám)

1925-12-01 / 157. szám

Megkezdődött a kölni zóna kiürítése. (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Ber­linből jelentik: A kölni zóna kiürítése ma meg­kezdődött. Az első angol csapat, egy század ma elhagyta Köln városát. Az elvonuló csapat Wiesbadenbe ment. Holnap egy másik száza­dot vezényelnek el a megszállott vidékről. A kisántánt államai egységes kiképzést adnak hadseregüknek. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Lon­donból jelentik: Az Evening Standard értesü­lése szerint a kisántánt vezérkara a különböző kisántánt államokban, valamint minden való­színűség szerint Lengyelországban is a haderők kiképzésinek is technikai felszerelésinek közös megszervezését tervezik. Ez azt jelenti, hogy háború esetén Szerbia, Románia, Csehország is esetleg Lengyelország hadereje sikeresebben fejthet ki akciókat, mintha csak egyszeri szövetség­ben állana. Akik a lábunk alatt vannak Ó, de jó azoknak, akik a lábunk alatt vannak! No, nem kell mindjárt a halottakra gon­dolni. Azoknak is bizonyos nagyon jó, mert se ennivalóra, se féltenivalóra nincs gondjuk, a lakásukat igazán nem irigy­i tőlük senki. Néha megfordunak ugyan a sírjukban, de azért nem jár forgalmi adó s olykor egymás fejéhez verik őket az élők, mint argumentumo­kat, de szerencsére ők erről nem tudnak sem­mit. É s az ilyesminek különben is csak az úgynevezett halhatatlanok vannak kitéve, akikre mindent rá lehet fogni s akik gummibot helyett is használhatók, amikor még mindig örü­let­nek annak, hogy már régen halottak, mert ha élnének, akkor őket vernék fejbe. Petőfi, Madách, Kossuth, bizony nagyon meggondol­nák, ha rájuk volna bízva, hogy visszajöjje­nek e élőknek az imádott hazába, ahol halot­taknak nagyon tisztelik őket, de élőknek mind­járt a fejükre olvasnák, hogy mordályégetők, istenkáromlók, destruktívok és ennél rosszabb is történhetne velük... Jobb tehát a halá­lak­nak, különösen azoknak, akik nem csináltak semmi különös nagyot és szépet, nem maga­sodtak ki az embergyepből és nem botrán­­koztatták meg nagyságukkal a babszeti tankó­kat és hüvelykeiket és a ragyogásukkal nem ijesztették meg a bagoly­fejüeket és bőregér­­szivüeket. De hát nemcsak halottak vannak a lábunk ,hit, hanem é ők is. Az újzélandiak is a lá­bunk alatt vannak, a glóbus másik oldalán. Az iskolás gyereknek úgy is tanítják, hogy ők a mi antipódjaink, vagyis ellenlábasaink. Egyebet aztán nem is igen tanítanak róluk. Nem is igen lehet, mert kevés hít érkezik hozzánk tisztelt ellenlábasainktól, a világ másik oldaláról, ahol szocializmusba és más ilyen sötét társadalmi bűnökbe elmerülve élnek ezek a szerencsétlen megtévedt emberek, akiknek még csak arról sincs fogalmuk, hogy például ki az a Zbona Mihály, vagy Pitacsy Dénes, de tán még azt se tudják, hogy Haller István kicsoda. Egyet-mást azonban azért az ellenlábasok is tudnak, amint abból az ingut nyelvű újzélandi kormányjelentésből látjuk, amely most érkezett meg Szeged városához, mindenféle grafikonok­kal és statisztikai libákkal. Nehogy arra les­­sék gondo­li, mintha Ujféla rd kivándorlásra b­írná búj­ogatni a szegedi magyarokat, ó dehogy, Ujzéland nem hogy nem csalogat, de nem is igen ereszt be senkit. Nem, Újzéland csak leadja a névjegyét egy udvarias geszus­­sal az európai nagyvárosoknak, mint testvérek­­nek, akik bizonyosan nagyon örülnek neki, ha U­gtudják, hogy a glóbus­zi sík oldalán is­­ tág elviselhetően megy a világ sora, noha ott sajnosan nélkülözik a keresztény kurzust. Ujzélandban a mull esztendőben semmiféle fertőző és agályos betegség nem lépett föl. Ujzélandban a mull esztendőben olyan kevés­­**ámu bűntény fordult elő, hogy a bíróságok 01 és félhavi szünetet tiltottak. . Ujzéland őslakossága egyre nagyobb hala­­dást tesz a civilizációban és a legteljesebb Uvelérlésben él a gyarmatosokkal. Újzélandban a kivitelekből a mull esztendő­­ben úgy az állampénztár, mint a termelők és a kereskedők a legszebb eredményt érték el. Újzéland­ban a mull esztendőben minden pol­­gár kifizette ez adóját, úgy, hogy erre az e*t­­■endőre egyetlen penny auchitralék sem maradt. * me ilyen világ van az ellenlábisoknál és ezek 5!* *_és az a sóhajtás, amivel ez az írás kéz j^dik: Ó, de j ó azoknak, akik lábunk alatt mP* hát tudja az Isten, jobb-e ott. Ha jól jwna gondolunk a dolognak, azt hitnjük, na­­piitelen és egyhangú lehet az élet az Qt’Pódoknál. Mennyivel andalítóbb, szebb, vá­tozatosabb az élet a mi tájainkon, ahol ragá­lyok is, fertőző betegségek le akadnak, pana­mákról is ha­lani, amelyeknek mocsarában a legelőkelőbb nevek foszforeszkálnak s olykor büntettek is fogalkoztatják a bíróságokat, mert vannak olyan tettesek is, akik nem maradnak ismeretlenek. Adóhátralékunk is van, hála Isten­nek annyi, hogy nem kell érte a szomszédba menni és nem lehet bennünket azzal se meg­főzni, hogy ott a benszülött faj békés egyet­értésben él az angol gyarmatossal és testvér­­szívvel dolgozik vele a hazáért. Ez bizony nagyon sablonos dolog és ilyesmire csak a vadak képesek. Nézzenek meg szeretve tisztelt ellenlábasaink minket. Minálunk a svábok, a tótok és az oláhok beállnak magyar fajvédők­nek és addig védik a szegény magyarokat, míg az utolsót is ki nem túrják a helyéből. Nmet as a maori Újzélandban, akinek az ősei tökéletesebben megö­lék volna az angol be­vándorlókat, mint ahogy ezek a falánk és éhes szlávok és germánok a fazekukba zsugorítják az igazi fajmagyart, mire észre fogja venni, mi történik itt ővele. Bod János elutazása miatt kedden az igazságügyi tárca vitáját kezdik meg.­ ­ (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A nemzetgyűlés hó­nap folytatja a költségvetés részletes tárgyalását és az eredeti tervtől elté­rően előbb az igazságügyi tárca költségvetésé­nek vitája kerül sorra és így a pénzügyi tárca a vita végére marad, hogy Bod János pénzügy­miniszter jelen lehessen tárcája költségvetésé­nek tárgyalásánál. Újból a nemzetgyűlés elé kerül az Eckhardt—Cuza-ügy. A kisgazdák erélyes lépéseket követelnek a legitimista propaganda ellen. Eckhardt indítványa a zsidókról. f (Budapesti tudósítónk telefonjelentése) Hosszú sifenet után ismét a politikai élet mozgalmába bekapcsolódnak az egységes párt úgynevezett kis­gazda képviselői is, akik kedden este bizal­mas értekezletet tartanak, amelyen a meg­szokott problémákon kívül a legitimista­ kérdés is szó­ba ker­ül és megbízható értesüléseink szerint a kisgazdák követelni fogják, hogy a kormány határozottan foglaljon állást a legitimista poli­tikával és propagandával szemben. Érdekes események várhatók __1 az indít­vánnyal kapcsolatban is, am­­yet Eckhardt Ti­bor jegyzett be a nemzetgyűlé­snai­ványkönyv­­vébe , amelynek az a lényege, hogy a magyar­országi zsidók nemzeti kisebbségekként kezel­tessenek. Eckhardt azt állítja, hogy ő ezen kér­dést állandóan napirenden kívánja tartani. Az Egységes Párt tagjai ezzel szemben elképzelhetet­lennek tartják, hogy a nemzetgyűlés elnöke ezt a MMMMMMMMMMMMMMMMMMW kérdést napirendre is tűzze, mert annak tár­gyalása egy tételes törvénybe ütközik. Az ellen­zéken azt hangoztatták, hogy amennyiben Eckhardt tényleg forizírozná ezen indítvány napirendre tűzését, az ellenzék részéről is erő­teljesebben lépnek majd fel a fajvédőkkel szemben. A Cuza—Eckhardt ügynek most újabb aktualitást adott az, hogy egy erdélyi lap jelentése szerint Cuza Nagyváradon Eckhardt és Gömbös társaságában középeurópai anti­szemita blokkot készül megalakítani. Ezzel kap­csolatban hírek vannak arról, hogy az ellen­zéknek olyan írásbeli dokumentumok állnak rendelkezésére, amelyek a legélesebb megvilá­gításba helyeznék ezen szövetkezést, amely Eckhardt és Cuza között lé­rejött és az ellen­zéknek feltett szándéka, hogy ezeket az írásos dokumentumokat leteszi a Ház asztalára. A kormányzó érdemrenddel tüntette ki Mussolinit. Nemess Albert tolmácsolta a fascia­ s diktátornak a kormányzó rokonar anyét és csodálatát. Róma, november 30. Mussolini miniszterei- egyben tolmácsolta Magyarország kormányzó nők ma kihallgatáson fogadta Nemess Albert gróf guirinalt magyar követet, aki átnyújtotta neki a magyar érdemrend nagykeresztjét és jártak rokonszenvét is csodálatot a nemzeti új­jáépítés ama műve iránt, amelyet az olasz mi­niszterelnök úgy befelé, mint kifelé véghez vitt.

Next