Délmagyarország, 1926. augusztus (2. évfolyam, 176-200. szám)
1926-08-01 / 176. szám
1926 augusztus 1. delmagyarorszaq Mi ki« van az „izraelit* polgártársnak” a piarista gimnázium kibővitásához? A cínbe foglalt kérdést Mihálovics Dezső törvényhatósági bizottsági tag, nyugalmazott százados vetette most fel a tanács, illetve a polgármesteri hivatal* utján a belügyminiszterhez intézett felebbezésében. A felebbezés előzményei pedig a következők: A törvényhatósági bizottság néhány hónappal ezelőtt dr. Kormányzó Benő indítványára elhatározta, hogy a piarista tanárok vezetése alatt álló városi főgimnázium épültét kitatarozta, és egyik szárnyát kibővíti úgy, hogy néhány benlakó diákkal több férjen el benne és helyet kapjon egy-két piarista tanárjelölt is. Lehet, hogy Kormányos Benő indítványa és a közgyűlés határozata némi összefüggésben van azzal az interpellációval, amelyet az előző közgyűlésen Mihálovics mondott el a szegedi piaristák ellen, ez azonban nem volt bizonyos. Lehet, hogy semmi köze sincs egyiknek a másikhoz. A rendház tatarozására és kibővítésére vonatkozó indítványt majdnem egyhangúlag fogadta el a közgyűlés, csak Mihálovics szavazott ellene, aki valamiért nagyon neheztelhet a piaristákra. Nem is nyugodott meg a közgyűlés határozatában, hanem azt most megfelebbezte. A terjedelmes felebbezés külalakja is figyelmet érdemel. A vukszinfl és rojtosszéki rubrikázott nyomtatványokra írta. Érdekesebb azonban a külalaknál a lényeg. Röviden arról van benne szó, hogy a tatarozás ellen nincs ugyan kifogása a felebbezőnek, azonban a kibővítésre vonatkozó részt megfelebbezi és felebbezését elsősorban és mindenekelőtt azzal indokolja meg, hogy a határozatot egy izzatnin paliaridra indítványára hapta a közgyűlés, pedig az izratUla polgártársnak vajmi kevés köze itlti a kaottikus piaristák szegedi intézetéhez. A város tanácsa — a felebbező szerint — súlyos hibát követett el akkor, amikor az izraelita polgártárs (Nagyon sokszor ismétlődik ebben az irásmírben ez a meghatározás.) indítványát pártolóiig terjesztette a közgyűlés elé. Nem valószínű ugyanis, hogy a piarista rendtartomány éppen egy izraelita városatyát kért volna fel a kérdéses indítvány megtételére. Senki sem tud egyébként arról sem, hogy a rendtartománynak szándéka lenne a piarista tanárképzést decentralizálni, úgy, hogy a szegedi rendházban állítson fel egy tanárképző fiókot, de ha meg is volna ez a szándék, semmiesetre sem kérne fel a rendtartomány egy izraelita polgártársat szándékainak előmozdítására. Megkérdeztük dr. Gaál Endre kulturtanácsnokot, hogy az érdekes felebbezésnek mi lesz a sorsa ? — Érdeme szerint felterjesztetik a belügyminiszterhez — mondotta Gaál Endre. ■MMMMIMIMIfMMMMIMIMIMMIIMMSMeMmMMVMfMMMMMmWMMamVmWMmmmMmmA „Halion maga zsidevé azas, ha egész régea korában nem lati bicsérdysta !“ A „Bicsérdyzmus“ megtámadta a szegedi sajtót. A Bicsérdyzmus című havi folyóirat, amelyet Ewen Eugen szerkeszt Petrozsényban, júliusi számában támadást intéz, többek között — a szegedi sajtó ellen is, amely — szerinte — botrányba akarta fullasztani Bicsérdy mester szegedi előadását, de ez nem sikerült. Hogy nem sikerült, ezt Eden állapítja meg, míg a tények azt mutatják, hogy a Tisza-szállodában tartott előadását maga Bicsérdy fullasztotta botrányba, aki előadásával alapos próbára tette a szegedi közönség türelmét. Második előadását, amelyet meghívott közönség előtt tartott meg a Petőfi Sándor sugárút 1. szám alatt lévő iskola egyik termében, ismét Ecsérdy tette nevetségessé, mert egyik hívének, aki azt kérte tőle, hogy mentse meg tüdővészes barátját, azt válaszolta, hogy „Haljon meg az illető, ha egészséges kardban nem lett bicsérdysta !" A hívek megütközéssel fogadták a Mester válaszát, mint ahogy egész este kénytelenek voltak tűrni a Mester dorgálását, aki fejükre olvasta, hogy nem ismerik könyveit. Ki ismerje akkor Bicsérdy könyveit, ha még maguk a bicsérdysták sem érdemesítik az elolvasásra ? A szegedi előadáson különben a kérdezősködések folyamán Vikes Bertalan a következőket mondotta: — Mesterem, a Tiszában akartam már kérdezni, meddig fogsz te élni ? A Mester Zoroeszterről beszélt és adós maradt a felelettel. Megpanaszolták a közigazgatási bíróságnál a katolikus egyházi adót. Annak a közel másfél év óta tartó harcnak, amely a szegedi katolikus egyházközségek adókivetései körül keletkezett, sehogysem akar vége lenni. Legutóbb — mint ismeretes — a kultuszminiszter foglalkozott a vitás kérdéssel annak a felebbezésnek az alapján, amelyet dr. Pistor Egon ügyvéd néhány társával nyújtott be a tanács határozata ellen. A kultuszminiszter úgy döntött, hogy nem avatkozott is kérdésbe. Közölte a város hatóságával és a felebbezőkkel, hogy az egyházi adó törvényességének a kérdése egyházi kérdés, annak érdemi elbírálása nem tartozik a közigazgatási hatóságok hatáskörébe, az pedig, hogy a törvénytelennek tartott adót a városi tanács utasítása alapján a városi adóhivatal hajtja be közadók módjára, a város hatóságának és a katolikus egyházközségeknek külön ügyük, amelybe más nem szólhat bele. Ezért a felebbezéseket elutasította a miniszter és Jóváhagyta a tanácsnak azt a határozat, amelyben törvényesnek minősítené a katolikus egyházközségek adókivetéseit és továbbra is utasította az adóhivatalt az egyházi adók behajtására. A kultuszminiszter döntését megkapta Czente Kristóf Boldogasszony- sugárút 21. szám alatt lakó cípészmester, a tanácsi határozat egyik megfelebbezője is, aki most újabb beadványt intézett a város tanácsihoz és kérte, hogy a tanács terjessze fel a beadványhoz mellékelt skót panaszt a közigazgatási bírósághoz. A panasz annyira érdekes, hogy érdemesnek tartjuk néhány részletét szószerinti idézetben leközölni. Csente Kristóf a kultuszminiszter 51,268 — 1926. IV. számú rendelete elleni panaszát, vagy panasz-jogorvoslatán* többek között a következőkkel indokolja: :A szegedi belvárosi kegyúri plébánia területén alakult római katolikus egyházközséget nem illeti meg az a jog, hogy rám, mint a mondott kegyúri plébánia hívére adót vessen, mert a római katolikus egyházközségek egyházi adót csupán az 1868. évi 53. törvénycikkben érintett egyházi szükségleteik és terheik fedezésére vethetnek ki, a szegedi belvárosi kegyúri plébánia területén alakult római katolikus egyházközségnek azonban semmiféle egyházi szükséglete és terhe nincsen, miután a templomot és a plébániát nem az egyházközség építette és nem az tartja fenn, a plébánosokat és a kántorokat nem választja és nem ő fizeti. Iskolákat nem tart fenn és a tanítókat nem fizeti, mindezen egyházi terheket és költségeket a kegyúri város viseli is fizeti a plázs árából, minélfogva a mondott egyházközség által követelt egyházi adó nem bír a törvényes közadók jellegével, következésképpen a városi hatóságoknak, amíg egyházkegyúr is, kötelessége lett volna a vitatott egyházi adót a jogszerűség szempontjából is bírálat alá venni és ennek behajtását, mint jogtalan követelést, megtagadni. Mivel azonban ennek dacára a közadó természetével nem 3 bíró egyházi követelés behajtását mégis magára vállaita, illetékességének körét ezzel túllépte. Czente Kristóf cipészmester kifejti ezután, hogy egyházi adót maga a kegyur város sem vethetne ki, mert az 1868. évi 53. törvénycikk hatálybalépése előtt a magyar királyi kancellária és a helytartótanács többször kimondotta, hogy abban az esetben, ha a kegyúr városok a királyi adományokból származó ingatlanok, vagy kisebb haszonvételi jogok jövedelméből nem tudnák fedezni az egyházi szükségleteket, a különbözetni kivethetik pitadó formájában a táraságot* lakosságára vallási és felekezeti külség nélkül, de megtehetik azt is, hogy a kegyúri terhek fedezésére szolgáló törzsvagyont gyarapítsák olyan mértékben, hogy annakö>vedelme fedezze az egyházi kiadásokat. Külön egyházi eddi azonban a katolikus hívekre nem vethet ki a megyúr város, mert hiszen ezzel a kettős megadóztatás hibáját követné el. Éppen ezért azt kéri Czente Kristóf a közigazgatási bíróságtól, hogy állapítsa meg a katolikus adó törvénytelenségét és tiltsa el a város hatóságát annak behajtásától. Rákosiék beszédei az utolsó szó jogán. Budapest, Július 31. A Rákosi-per mai tárgyalásán Bárd Imre mondotta el védőbeszédét. Ötven évvel ezelőtt is folyt már magyar bíróság előtt egy magyar kommunista per — mondotta a védő — és a bíróság akkor felmentő ítéletet hozait, azzal az indokolással, hogy a véleménynyilvánítás nem büntethető. Ezzel a védőbeszédek befejeződtek és a vádlottak szólaltak fel az utolsó idő jogán. Rákosi Mátyás hangsúlyozta, hogy az ügyész semmiféle bizonyítékot nem tudott produkálni, hogy ők a társadalmi vagy állami rendet fel akarták volna forgatni. — Oroszország most már a legjobb uton halad a konszolidáció felé — mondja Rákosi —,mert belátta, hogy a forradalom szélsőségei csak ártanak a forradalmi eszméknek. A diktatúra nem végcél, hanem így gyakran kellemetlen szükségszerűség. Nekünk a legkellemetlenebb, mert nekünk nagyon sok áldozatunkba került ez. Rákosi ujabb témára akar áttérni. — Magyarország területe 92.000... Csak idáig jut el. Szemük elnök figyelmezteti, hogy ez nem tartozik ide. — Hát akkor befejezem mondanivalóimat, — mondja Rákosi. Őry Károly beszél ezután. — Ha idehozhatnám a falu niccsetlenjeit, nyomorgó népét — mondja —, talán meg tudnám magyarázni, hogy miért tartunk ki üldöztetések, megpróbáltatások mellett is eszméinknél. Ezután Gőgös Ignácra kerül a sor. — Tudtam, hogy ez a mozgalom veszélyes — kezdi —, de én mégis kitartottam mellette. Én nemm voltam mindig kommunista, a háború elején én is éppen olyan hazafi voltam, mint a többiek, de Oroszországban megtanultam a kommunizmust. Ezután bejelenti, hogy a nemzetközi munkásságtól kapták a pénzt. Az üldözés és börtön nem csökkentheti a kommunista meggyőződést. Tíz hónapja van letartóztatásban, de egy szitányival sem változott a meggyőződése. Ezután Himán Káló áll fel és védekezésében előadja, hogy őt a munkásasszonyok nyomorának a tálasa bántotta és testvéreinek nyomorából fakadt a meggyőződése. Hétfőn Weinberger Zoltánra kerül a sor. Az angol szocialisták tiltakozása. London, Julius 31. A Times, a Morning Post, a Manchester Guardian, a Daily Mail és a Daily Herald kivonatokat közöl egy távirattal, amelyet az angol szocialista képviselők gróf Bethlen magyar miniszterelnökhöz intéztek. Közlik továbbá annak a levélnek a szövegét, amelyet Henderson a londoni magyar követnek küldött. A Morning Post és a Daily Mail ehhez hozzáfűzi: "Nem óhajtott rokonszenv" címen Rákosi védőjének a külföldi beavatkozás ellen elhangzott tiltakozását.