Délmagyarország, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

A szegedi rendőrség piaci detektívcsoportot szervez, hogy megakadályozzák a pen­gős visszaéléseket. (A Délmagy­arország munkatársától.)­­ A pengőszámításra való áttérés rendkívüli ne­hézségeket és kellemetlenségeket hozott magá­val. Az eddigi megállapítások szerint kétféle módon élnek vissza a lelkiismeretlen pengő­csalók a közönség tájékozatlanságával Az egyik módszer magának a pengő ércpénznek a meghamisítása. Már a pengő kibocsátása előtt ugyanis ügyes szélhámosok nagymennyi­ségű régi egy- és két­ilérest, valamint 10 fillérest szereztek be és ezeket most kifénye­sítve, mint pengő ércpénzt igyekeznek for­galomba hozni. Megállapítható, hogy már ez­­ideig nagyon sok ilyen hamis­ pengőt hoz­tak forgalomba. A szélhámosok másik módszere az átszá­molással kapcsolatban történik és itt külö­nösen a tanyaiakra vetik ki hálójukat. A rendőrség a hozzá beérkező jelentések alapján ma tervbe vette, hogy rendes piaci detektív csoportot szervez, amelynek tagjai arra az időre, amíg a pengőszámítás teljesen átmegy a gyakorlatba, állandóan a piacon teljesítenek szolgálatot. A detektívek termé­szetesen azt is ellenőrizni fogják, hogy árdrá­gítások ne történhessenek. A szegedi rendőrségre eddig ilyen árdrágí­tás­, feljelentés még nem érkezett be, amit azzal magyaráznak, hogy jobbára még koro­nával fizetnek és egyelőre mindenki fél a pengőtől. MMMWOI A polgármester rézfokost kapott ajándékba, hogy „el lehessen némítani az ellenvéleményt“ Köszöntések Szilveszter napján. (A Délmagyarország munkatársától.­, Az esztendő­­ utolsó napja mindig olyan félhivatalos ünnepnap fele volt, a múló, agonizáló esztendő bucsuün­­nepe. Az emberek, akik általában és rendszerint félnek a bizonytalan jövendőtől, de félnek a meg­­öregedéstől is, boldogan, mámorosan búcsúznak el minden esztendőtől, a mullá szelídülő év min­­­­den bajától, szenvedésétől. Ebből a különös el­lentmondásból keletkezett a félhivatalos ünnep, amely Szilveszter uralma alatt majdnem főigaz­gatói szü­­uetté változott a szegedi városhá­zán. A hivatalos óra is csak délig tart a robotos hétköznapok két órája helyett, de nyolctól tizen­kettőig nem tesznek mást a városi urak, mint hogy felveszik — immáron pengőértékű — újeszten­­dei fizetségüket (Kaszó Lexi úr, mint főkassza­­mester az egyetlen talán ezen a napon, aki ro­­gyásig dolgozik a torony alatt), boldog uj eszten­dőt kívánnak egymásnak, szépen sorba, a rang és mód szerint, aztán megindulnak a polgármes­teri előszoba felé. Szil­ve­sztert köszönteni. A főkasszamesteren kívül a polgármesternek is rolxzos napja ez az ujesztendővel kombinált név­­ünnep. Eljön ilyenkor hozzá az egész város, kü­­lön-külön és deputációként, aztán mindenki mond valami szépet és jót, kíván sok szerencsét, bol­dogságot, az emberi kor legvégső határán »> túl terjedő életet, végezetül pedig boldog uj esztendőt. A­­»olgám­ester szerencséjére ügyes szónok, szép szavai és szép mondatai vannak raktáron erre az alkalomra, idéz Goethéből, Schillerből, Sha­­kespeareből, sőt még Anatole Francéból is. De mást válaszol mindenkinek és beszéde belekap­csolódik mindig azokba az igen csak hasonló, sőt majdnem azonos szóbokrétákba, amelyekkel a tisztelt előtte szóló kedveskedett neki. Azután ajándékok is érkeznek, gobelin-fenekű hamutálcák, bőrszivarok, virágok, elevenek és le­szakítottak. Kapott a szegedi vitézektől egy mű­vésziesen kidolgozott réz fok­ost, benne az or­szág és a város címere. — Vitéz Gárgyán Imre volt a vitézek szónoka örvendezik a névnapos polgármester —, na­gyon szép beszédet mondott. Az volt a lényege, hogy ez a fokos nagyon alkalmatos és használ­ható jószág. Sétálni is lehet vele legényesen, tá­maszkodni is lehet rá öregesen, védekezni is lehet vele, de támadni is. Erősen biztatnak, hogy ezzel járjak a közgyűlésekre és ez legy­e­n j­o­g­a r­o­m­, amellyel n­a­g­y­s­z­e­­rűen el lehet némítani minden el­lenvéleményt Az asztalon ott vannak a hagyományos névnapi szivarok és cigaretták. A szivar és cigarettanemek váltakozásából lehet következtetni a közgazdasági helyzetre. Tavalyelőtt még csak Cuba-Portorikó járta, az elmúlt évben már Brittanbca is került, amely , mint tudnivaló, még mindig a szivarok töltött káposztája, ahogy Vulpes úr valamikor meg­állapította — az idén pedig, közmegelégedésre eljutottunk már az Operasig. A cigaretta (va­luta) azonban sülyedt. Tavaly még Princessas ké­pében nyilatkozott meg a polgármesteri köszö­net a névnapi jól-i­­ úiwú^m­­i­rt az idén azonban a szivarfüstre hitvány tüdőknek meg­fel­elt öre­­gedniök a különlegességek trónusáról az általános pultra taszított Kavall­ával. A polgármester egyébként berendezkedett a hölgyekre is, jófajta csokolá­d­é bonbonok is akadtak asztalán. E. Schatz Magda fű­zőszalonjában legolcsóbban készülnek hasfűzők, melltartók stb. Szeged, Somogyi ucca 15. 366 Telefon 14—30. adófelszólamlási tárgyalások. A szegedi 1. számú adófelszólamlási bizottság január 3-án a következők felebbezéseit tárgyalja: Falik Em­ánuel szövetkereskedő, Krémer* H. cég zsibárus, Falik Hermann zsibárus, Fried Jakabné zsibárus, Fischoff Sándor zsibárus, özvegy Friedmann Farkasn­é zsibárus, Haus­ser Gyula, Kovács Ferenc ügynökök, Szántó és Társa ügynökség, Mihályi Sándor bizo­mányos, Gyula Pál, Geréb József, Gaál János Gubody Márton, Hacker Jenő, Arató Dezső, Mogán Jakab, Kisházi Andor, Iricz Dezső ügy­nökök, Erdős Miklós bankigazgató, Schulcz Gusztáv, Rudolf és Rosenberg, Papp László, Lendvai Vilmos, Kovács György, Révész Sán­­dorné, Szécsi Dániel ügynökök. Január 4-én: Taraszovics Ödön, Dacsó Arnold, Mayer Gyula, Román András, Horváth Lajos, Bar­tos Béla, Kugli Péter, Bérczi Dezső, Jenovai Jenő, Kádas Zoltán, Koch Béla, Lendvai Sán­dor, Nyilasy Dezső, Politzer Jónos, Pudler Andor, Sági János, Stein Sándor, Bors Mihály, Banka Sándorné, Bánfi Sámuel, Krámer Izsák ügynökök, ördögi­ Mária szalócs. Január 5-én: Kotányi János, Braun Miksáné, Csonka Ger­gely, Bartók Vilmos, Karbiner Péter, Botisch Béláné, Danner László, Szepes Ármin, Grets Miklós, Szeredai József, Klein Mór, Fazekas Endre, Francén Jenő paprikakereskedők, Ehrenstein Hermann ruhakereskedő, Grü­n­­berger Marton, Aszódi Adolf borkereskedők, Horváth Dániel büffés, Breider Henrik sajt­­kereskedő, Bajlai Imre élelmiszerkereskedő, Stern Alfréd diókereskedő Nagy újévi vásár! Cesacállított árak Soós óruflaxban 129 Szeg d Iskola és Oroszlán ucca sarkai , tel. 10—77. Divatos télikabátogombokat készítek minden színben Nagyban is szállítok. Tisztelettel Csordásné v, gombkötő Szeged, Jerney-ház Te vagy az a híres? Irta: Móra Ferenc. Bizony mikor ez az eset megesett, még akkor na­gyon kis helyen elfért Szeged városa: abból is látható, milyen kis hely volt akkoriban a váro­sunk, hogy mindössze egy borbély lakott benne. Nagy tudomány volt pedig akkoriban a borbély­­ság s nagyobb ember a borbély, mint a generális. Hiszen a generális egyebet se tud, mint verekedni s vagy az egyik veri meg a másikat, vagy a másik az egyiket — s ezzel ki van az egész tudományuk. A r­égi világbeli borbély valóságos akadémikus volt hozzájuk képest. Piócázni, eret vágni, höp­­pölyözni, csillagok járásából jövendőt mondani, esőt csinálni, szelet megállítani, fűből-fából or­vosságot főzni: ez mind hozzátartozott a bor­­bélyi tudományhoz, a szervesztésen fölül. S mivel mindezen dolgokban nem volt párja Jakab mesternek - így hívták a szegedi bor­bélyt — kevélység dolgában se volt neki párja Hatrongyostól Kutyanyakig. Nem is borotvált volna ő mást, csak a főbírót, a tanácsbéli urakat, mó­dos görög lantosokat, azoknak a zsebében csör­gött borravaló gyanúul az ezüstgaras. Az öreg legénynek jutottak a csizmadiák, a szabók, a szű­csök és egyéb közrendű népek, azoknak a mar­kából hullott borra valónak a rézpeták. Hát az inasnak ki maradt? Neki maradtak a haj­dúk, a targoncások, a koplalósok és egyéb­ isten­szegényei: ezek fülrángatás képében fizették le a borravalót. De, ha uj esztendő napja nagyon jó kedvében találta őket, akkor a feje búbjára is adtak egy barackot a surculusnak: — Tovább élj, öcskös, ebben az esztendőben, mint a múlt esztendőben! Persze erte a kis inas máját a keserűség, holott az ő kezében is fogott úgy a borotva, mint akár a majszterében, akár a segédében. De nem ért az semmit, még a vargainasoknak is több becsüle­tet adtak a pattogatott­ kukoricás asszonyok, mint neki, így aztán nagyon sokszor csak az éhkoppot nyelte a jámbor, mikor a följebbvalói annyit fö­­csöztek mindenféle földi jókkal, hogy maguk is sokalták. Éppen akkor is füstölt kolbászt ká­vézóit Jakab mester, mikor ijedt kiabálás verte föl a t­atrán­ uccát: Itt vannak a törökök! Jakab mesternek torkán akadt a kolbász ijed­tében. Hát még mikor meghallotta, hogy annyian vannak, mint a drótféreg s hogy ugy bekvárté­­lyozták magukat a nagy piacra, mintha sohase akarnának többel elmenni. Mi lesz ebből, radnui szent szűz! Hát az lett, hogy egyszer csak beállít Jakab mesterhez egy nagy darab török. — Te vagy az a híres szegedi borbély? — Csakis, nagy jó uram. Éppen én vagyok az. Miben lehetek szolgálatodra? — Szedd össze hamar a szerszámaid. A kegyelmes Kecsep basa méltónak talált arra, hogy a te kezed szabadítsa meg a szakállától. Jakab mester háromat is ugrott egy nyomba s egyszerre ott termett a Kecsep basa sátrában. Csu­pa selyembársony volt annak a firh­angja is, csu­pa arany-ezüstben jártak ott még a szervesen ku­­tyamosók is. — No, Jakab mester, itt olyan borravaló néz ki, hogy még az unokád is virilista lesz belőle! — gondolta magában a borbély. Ahol ni, emeli is már az egyik szerecsen a zacskó aranyat, mikor rárecseg a Kecsep basa: Idehallgass, te híres borbély Ha szépen megborotválsz, aranyba foglaltatlak. De, ha meg­karcolod az ábrázatom­at, akkor megnyarallak és kitüntetlek korpával, érted-e? Jakab mesternek a térde is összeverődött ijedté­ben, ahogy leborult a basa előtt. — Kegyelmes basa, nem én vagyok az a hires borbély. Az öreg legényem az, min gyárt sza­­lajtom, csak hazamehessek. Egy pillanatnyi idő múlva már ott istenkedett az öreg legénynek: Szaladj csak, fiam, borotváld meg a basa őkegyelmességét. Soha se láttál még olyan finom úri­embert. Patyolat a bőre, arannyal bélelt a tenyere. Legyen a tiéd, barátom, ne mondhasd, hogy mindig én kaparom el előled a nagy mar­hákat. Jakab mester azzal bebújt az ágy alá, az öreg legény pedig átkattyogott a törökhöz. — Te vagy az a híres borbély? Én vagyok, kegyelmes uram. No, majd meglátom. Már a habot is megkeverte a legény, mikor azt kérdi tőle a basa: — Elmondta-e a gazdád, hogy áll a bál? Semmit se szólt az, kegyelmes basa. — Arannyal kenetlek meg, ha jól fog a borot­vád, m­ogyorófahájjal kenetlek meg, ha belevágsz a bibircsóimba. Szappant, borotvál, basát, ott hagyott az öreg legény, csak úgy futtában kiáltott vissza. — Bot a borotvám, ólom a kezem, kegyelmes baja, de majd küldök én magam helyett mind­járt olyat, aki akkor is simogat, mikor farag Otthon aztán körülcirógatta a kis inast. No kölyköm, ne mondd, hogy rossz szívvel vagyok hozzád. Olyan nagy urat engedek át ne­ked, hogy holtig emlegeted. Beajánlalak a Kecsep basának, szedd hamar a tenyeredbe a lábad. Azzal ő is lebujt az ágy alá Jakab mester mellé, az inas pedig ment fütyörészve a basához, aki mordul fogadta — Te vagy az a hires­* — Én ám, hirtelen basa ur, sergett-pergett a gyerek s már akkor pemecselte is a Kecsep basa állát, egy csöppet se nagyobb megilletődés­­sel, mint valami jámbor lápéi szamárhajlóét. — Megállj, gyerek­ — röffent rá a nagy szörmók ember. — Tudod te, milyen az én szerződésem? Majd megmondja, basa bácsi, ha akarja.

Next