Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)

1927-08-02 / 175. szám

MKMMHEJUKDÉLMA­GYAKOKfSZ AG 'A kongresszus elnöke', Pourcelle francia de­legátus megnyíló beszédében a szakszer­vezeti mozgalomnak az egész világra kiterjedő je­lentőségét hangsúlyozta, mondván, hogy a nemzetközi szakszervezeti szövetség eddig azt az óriási hibát követte el, hogy kizárólag Európára rendezkedett be és a többi világ­rész proletariátusát elhanyagolta. Benes röviden és elutasítva frd válaszét lord! Moll&ermerenesc. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Prágából jelentik: Svehla miniszterelnök lapja, a Yecser azt jelenti, hogy limes kül­­ügyminiszternek ítélhermere lord legutóbbi levelére adandó válasza rendkívül rövid és elutasító lesz. A lap Csehország belügyeibe való illetéktelen beavatkozással vádolja a lor­dot és azt hiszi, hogy Ben­es válaszával,­­az egész kellemetlen ügye egyszer és minden­korra lezárul. Bécsbjén polgári kontra védőrséget állítanak fel a különböző testületek.­ ­ (Budapesti tudósítónk t­el­efon­jele­n­tése.) Bécsiről jelentik: A Wiener Allgemeine Zeitung értesülése szerint a különböző bécsi keres­kedelmi és iparkamarai test illetek meg ezen a héten bizalmas megbeszélésen 20ü­0 főnyi polgár­­őrség felállítását fogják elhatározni és a jövő héten hivatalosan is bejelentik az új polgárőrség megalakulását, amelyet a különböző polgári pár­tok tagjai sorából rekruááliak és tagjait a polgári egyesületek és klubok jelölik meg. A polgárőrség felállitása v­ála.sy. akar lehal a városi véd­őrség k­i­­állítására. Mratianu a törvény elé állítja Avereseu k­ormányának­ tagjait.­ ­ (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Bukarestből jelentik: A kamara mai ülésén az­­ Averescu-kormány által hozott, tömények egy részének hatálytalardtása volt napirenden. Willer József, a magyar kisebbségi párt fő­titkára a magyar felekezeti iskolák­­ állami támogatását indítványozta. Vinlilla Bratianu pénzügyminiszter azonnal válaszolt és­ kije­lentette, hogy a magyar felekezeti iskolák helyzete kitűnő és hogy a­ kormány az­ Ave­­rescu-kormány által elvállalt kötelezettségeket n­em teljesítheti. Azután Brab­arm miniszterelnök szólalt fel , bejelentette, hogy az Averescu-kormány pénzügyi intézkedéseinek felülvizsgálására ki­küldött bizottság megkezdte működését és hogy az Averescu-kormány tagjai a törvény előtt fognak felelni az esetleges szabálytalan­ságokért. ■ ' ■­­ V V . ... (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) '*■ Berlinből jelentik: Károly román trónörö­kösnek a Malin tegnapi számában megjelent nyilatkozata — amelyben a trónról való le­mondását visszavonja — Berlinben óriási fel­tűnést keltett. Az összes lapok vezető helyen közlik a trónörökös nyilatkozatát. A sajtó kommentárokat nem fűz a nyilatkozathoz, de részletesen, ismerteti a­ párisi lapok kommen­tárjait. Dorozsma község a kereskedelmi minisztériumtól k­dlöttség híján kéri a halasi mint kiépítését. (A Délmagyarország munkatársától.) A Dorozsma—halasi mű­utak egyik szakaszát évtizedek hosszú halasztgatása után a keres­­kedelmi miniszter elrendelte kikövezni. Az átépítő munkálatok azonban tavaly megszá­radtak és mintegy 15 kilométeres útrészlet kikövezetten maradt. E nagyfontosságú útvo­nal így minden jelentőségét elvesztette, mivel a kikövezetten útrészleten euróval vagy nehe­­­ebb járművel közlekedni nem lehet. A Dorozsma—halasi országút igen fontos vonal, m­ert Dunántúl cs­ak ezen útvonalon keresztül közelíthető meg Szegedről. Dorozsma községnek régi óhaját képezi, hogy ez a kereskedelmileg fontos útvonal végre járható legyen. A község feliratban már többször kérte a halasi út rendbehozata­lát. A képviselőtestületi határozatok azonban válasz nélkül maradtak. Így történt azután, hogy a dorozsmai képviselőtestület a legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy küldöttségileg járul a kereskedelmi miniszter elé és tőle fogja kérelmezni a félbemaradt útvonal kiépí­tését. A küldöttség ezenkívül felkeresi a hon­védelmi minisztert is, mivel az útvonal kiépí­tése stratégiai szempontból is fontos. A küldöttség, amelynek tagjai Sztricha Kálmán plébános, Varga István és Wolf Mihály földbirtokosok, továbbá Rácz Rudolf főbíró, kedden indulnak Budapestre. *«ea>wstniii>iWf»i%i»wwi«OTKi Százh­atvanszer pengőt­­ törnek amelyet a mérnöki h­ivatal (A Délmagy­arország munkai ámító!'.') Jelen­tene a Délmagy­arországj, hogy a ker­esked­elmi miniszter a közgyűlés felt­erjesztésére kisajá­­tilási jogot adott a városnak a h­oldoga­szony­­sugáruton lévő Winkler-jele j­i »lep lelkére, amelyen a kultuszminiszter a polgári iskolai tanárképző intézethez szükséges m­intaiskolát szándékozik felépiteni. A kereskedelmi minisz­ter erre vonatkozó értesítése a ma­ 11 békás ér­kezett meg, de m­ár hétfőn foglal­koztatta is a város tanácsát. J­r. Ördögi­ Lajos 11>. ta­­nácsnok elteí­eválta a hétfői tan­átsülésen. Hogy. : l telek tulajdonosa beadványt intézett a i.t­­­ ácshoz és arra kért fel­világosit­ást, hogy mi­b­ől'kend sor a telek tényleges mágváslására ,hogy mikor kell azt át adni­a' a városnak, mert 'ízleli tevékenységét 10ÖI­­<>s­i függő'­­­­. N­a. uigyanis csak­ a jövő évben kivánja­ a város a Winkftr-telekért a városié!, hetvenezer pengőre beesőit, birtokba­;cn.u. a telket, akkor a telepen felrak­­v­­ározza a téli forgalomra szánt tüzelőanyag-­­ készletet; ha pedig rövidesen sor k­erül rá, akkor nem­­ raktározza fel, nehogy az elszál­­­litás k­öltsége is a várost terheli.­­. A tanács tagjai m­egállapitották, hogy­'Wink­ler kérdéseire nem hídnak választ adni meri fogatniuk shtvs nvröl. hugi) az áUam­ mikul• kií>úi)j,i incjj kezdésü n m­irdapolljávi iskola épik'st­b. A tanács Forrai Jenő tanácsnokot bízta meg, hogy személyesen menjen fel Bu­dai»­­st­e és érdeklődjön ebben az ügyben a ku­l­tíszm­inisztérum­ba­n. Ördögi­ Lajos lb. tan­ácsnok ezután­ elmon­dotta még a tetők megváltásával kapcsolatos n-ve/k’rir.i tárgyalások érd­ekes adatait is. \ tulajdiym.s­­>iTfMileg ÜSft.död pengőt­ kért a várostól a telekért és a rajig levő épületeid.' 1927 augusztus 2. Ebben az összegben a telek ára 88.000 pen­gővel, az épületé­­ 10.000 pengővel szerepel 160.000 pengőt pedig kártalanítás címén kí­vánt a tulajdonos azért az érdeksérelemért, amely a tüzelőanyag üzletének megszüntetése következtében éri. A városi mérnöki hivatal szintén felbecsülte a telket. A mérnöki becs­lés szerint a tel­k csak 54.656, az épület 13.568, a telek körül lévő deszkakerítés pedig 2100 pengőt ér, így az egész ingatlan értéke mind­össze 70.324 pengő, alig egy negyedrésze a tu­lajdonos által meghatározott árnak. Winkler a tárgyalások során kijelentette, hogy abban az esetben, ha a város hajlandó az ügy gyors lebonyolítására és hamarosan megkaphatja a várostól járandóságát, követelését leszállítja summa-summámra 160.000 pengőre, te­hát száz­húsz ezer pengőt elenged az eredetileg­­ kért árból. A tanács tagjai nagy érdeklődéssel hallgat­ták végig ezeket az adatokat, de határoza­tot nem hozott a tanács, hanem elhatározta, hogy megvárja, milyen válasszal tér majd vissza Budapestről Fodor tanácsnok. Pestis. (Budapesti tudósitónk telefonjelentése.) Bukarestből jelentik: Galac, Braila és Kons­­t­lanza kikötőket elzárták a Szuez—Tripolisz— Algír felöl jövő hajók elöl, mert ezeken a helyeken pestis lépett fel. - ,t Levegőbe repült egy óceánjáró. Marshall, augusztus 1. Bordeauxból ideérkezett jelentés szerint a 4 árbocos El­i­u n­evű marseil­­lesi motorhajó, amely Libanba volt útban és ágyukat, valamint körülbelül 100 tonna lőszert szállított, a levegőbe repült. A hajó legénységét megmentették és Bordeauxba szállították, áj 9 tanító kimentette tanítványát, de maga belefulladt a SiAba. Budapest, augusztus 1. Ifjú Gál György szé­kesfővárosi elemi iskolai tanító 20 növendékét Sajóvelezdre vitte nyaralni. Fürdés közben az­­ egyik kisfiú elmerült a Sajó vizében. Ifjú Gál György a gyermeket kimentette, de ő maga már nem tudott a partra úszni és bele­ ■­s fulladt a folyóba.­­ A legtöbb autó a szegedi kerületben közle­kedik, Budapestről jelentik. A magyar­ statiszti­kai szemle most megjelent száma közli, hogy az 1927. június hónapjában a Magyarországon közlekedő gépjár­művek száma ismét emelkedett. A szaporulat 630-at tesz ki, ezzel az automobilnak és motorbiciklinek együttes száma 14,903-ra emel­kedett. A júniusi szaporulatból 375 esik az auto­mobilokra, 253 a motorbiciklikre. A Magyaror­szágon közlekedő gépjárművek túlnyomó része ma is Budapesten közlekedik, amennyiben az ország egész automobil és motorkerékpár állományának mintegy egyharmada Budapestre esik. A Buda­pesten közlekedő személykocsik száma, ideértve a bérautókat is, megközelíti az 5000-ret, a teher­autók száma 1500. A vidéki kerületek közül a legtöbb autó­jármű a szegedi kerületben van, ahol június végén 902 autó és 251 motorkerékpár volt forgalomban. — Óceán­járók versenye. Londoni jelentés sze­­­rint ma éjfélkor 4 nagy amerikai óceánjáró gő­zös a newyorki kikötőből gyorsasági versenyre indult. A versenyben részt vesz a Mauretánia, az Olimpia, a Leviathan, amely azelőtt Vaterland nevű német gőzös volt és végül a France nevű francia gőzös,­­ 8 évre ítélték gróf Haller­­ Jenő gyilkosát Erzsébetvárosi jelentés szerint gróf Haller Jenő gyilkosát, Percau nevű soffőrt a b­íróság 8 évi fegyházra ítélte. A soífőr a gyilkosságot bosszúból követte el és tettét cinikusan beismerte a bíróság előtt. H Jön!! ! ! ! Napkelet asszonya I f a csodaszép. Maci­dé Musztafa & a ■ ipU 'öíófc ufeö.üköjté tiemtiyw f © -íeiKjHé'v-sí 2 •

Next