Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

i^EOCD: Szerk­.esztőség: Deák Ferenc ucca 2. Telefon: 13-33.^Kiadóhivoliü, kaiesVnkönyvlaT és Jegyiroda: Aradi Bcca S. Telefon: 300.­­­ Nyomda: Víw (Apdi ucca 19. Telefon: 16-34.« » « » « » Vasárnap, 1928 január 1­0 0 ,5 IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MAKÓ: Szerkesztőség is kiadóhivatal: Crf ucca 6. Telefon: III. szám.« » « » « » HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Szerkesztőség is kiadóhivatal: Andrássy ucca 25. Telefon: 40. szám. « » « » « » « » « » C­ löfszelisl .Ara havonta 3-20, vidéken és a fővárosban 3-60, klUlbldSn 6-40 pengő. Egyes szám 16, vasár- és Ünnepnap 24 fillér Szilveszteri örömök. Sokszor megirt dolog, hogy a francia em­ber ötven esztendős korában nyugalomba vo­nul s gondtalan életet él annak a tőkének a kamataiból, amit addig verejtékes szorgalom­mal összehordott. Igaz, hogy ez inkább a régi francia emb­ert jellemezte s mióta Poincaré­ur megnyerte a háborút és a diadalmas frank­ba is beleesett a nyavalya, azóta a francia em­bernek se fenékig tejföl az élete. De azért a takarékosságra való hajlama megmaradt, ami azonban nem jelenti azt, mintha a fran­cia hidegre tenné az élet örömeit s ifjú korát feláldozná az öregségéért. Csak azt jelenti, hogy ahol nagyobb a vagyonszerzés lehetősége, ott erősebb a takarékossági hajlam, mert van értelme. Ez a hajlam csak ott erősödhet meg, ahol van miből takarékoskodni. Tudatosan, vagy szándékosan senki se fosztja meg magát a nyugodalmas jövőtől s aki mégis ész nélkül szórja a pénzt, az vagy nem a maga kerese­­t^vk­i kön­nyelm­ üsködik, vagy olyan esztelen, hogy mint gazd­asági típus nem vehető számba.­­ Természetesen ez a megállapítás csak egyé­nekre vonatkozik s nem egyes népfajokra, vagy társadalmi rétegekre. Ezt meg kell je­gyezni akkor, mikor esztendő szombatján a magyar társadalom szilveszteri örömein el­tűnődünk. A tömeg karaktere nem lehet olyan, mint az egyéné, még ha olyan tünetek észlel­hetők is rajta. A népet csak a tömegpszicholó­gián keresztül érteni meg s ezen keresztül az a látszat, mintha minálunk olyan ragályos volna a könnyelműség, mint Franciaországban a takarékosság. Csakhogy a látszat ez esetben is csal. A francia ötven éves koráig vagyont gyűjt, amit aztán az egykéjére hagy. A magyar ötven esztendős koráig elveri a vagyont, amit az apja hagyott rá s akkor kezd valami kis hivatal után nézni, amelyben kipihenhesse az élet örömeit: ez volt a felsőbb tízezrek, az urak törvénye a régi világban. Most már en­nek vége van s ami az alsóbb százezreket és milliókat illeti, azok nem kaptak soha elverni valót az apjuktól és nem is hagynak mit té­­kozolni gyermekeikre. Csak a jelennek él­­nek, mert a kereseti viszonyok olyanok, hogy a jövendőt semmiféle takarékossággal nem lehet biztosítani. A magyar kisember elé az a dilemma mered, hogy vagy kiélvezi úgy­nevezett vétkes könnyelműséggel a jelent és két feketét is megiszik egy este, vagy a szi­gorúan hirdetett takarékossággal sivárrá teszi a jelent is, meg a jövőt is. Ha a mától elvon valamit, az csak arra való, hogy ridegebbé tegye a tovaszálló pillanatot, de arra nem elég, hogy színesebbé és melegebbé tegye a holnapot, abból a kicsiből, amivel ma is alig v­erheti el az éhét az ember, nem lehet annyit félretenni, hogy eljövendő esztendők éléskam­rája kiteljék belőle. Minek is megpróbálni? Nem többet ér ma megenni a holnap bizony­talán kenyerét? Nem ismerünk senkit, aki fog­­piszkálókból rentét gyűjtött volna össze hetven éves korára. Mással pedig mivel lehet takaré­koskodni ebben a helyreszanált országban? Ám a takarékosság ellentéte nem mindig könnyelműség s a Szilveszter-éj nótás kocs­máiból és kacagó kávéházaiból nem szabad azt következtetni, hogy a mi népünk kön­­­nyelműbb volna, mint a többi. A mi ál-kön­­­nyelműségünk és más nációk híres takaré­kossága egyaránt az életösztön megnyilatko­zása. Akarjuk és szeretjük az életet, csak úgy, mint más nemzet, — csakhogy nekünk kevesebb jut belőle. Máshol örömmel teli a jelen és mosolygó arcú a jövő, mi csak a jelent tesszük elviselhetővé, hogy ne kelljen a jö­vőre gondolnunk. Más népek minden esztendőt magukénak mondhatnak, amit megérnek, a mienk az egész esztendőből csak az a kurta Szilveszter-éjszaka, az esztendő sereghajtója, amely kétségbeesetten zajos és dáridós, de ki érzi benne többé a háború előtti családi körös hangulatot? Hová lett a régi szép fametszet a havasbundájú öreggel, amellyel a háború előtti ember polgári fantáziája búcsúzott az óévtől és köszöntötte az újat? Szilveszter, a napok öregapja, a szép fehér szakállú aggas­tyán a prémbundákban barátságos mosoly­ával nyitott ajtót egy rózsás arcú amorettnek, hogy most már az üljön a meleg kályha mellé, míg ő maga, mikor tizenkettőt üt az óra, örökre eltűnik a jégcsapos házak során a zúzmarás éjszakába. A jégcsapos házak csak megvolnának, de a kályha már sok helyütt hideg és jó előre menekülni a kávéház olcsóbb örömei közé és rég a múlté a poetikus fa­metszet. Az esztendő küszöbén, álmos és lomha hófelhők alatt most is felhedzik a kettős arcú szimbólum, csakhogy nem úgy, ahogy a mi letűnő nemzedékünk játékos fantáziája látta a boldog békeévekben. Most az ősi vad idők tragikus fantáziájának alkotását állítja elénk az éjféli órák ütése: egy hideg és hallgatag márványoszlopot, amelyről kettős arcú Janus­­fő néz a múltba és a jövőbe. A múltba vissza­néző főnek öreg és ráncos arca van, amelynek redeiben magyar kínok és gyötrelmek kövese­tek meg. Nagy szavak lehullott oroszlánfőőrcire néz vissza, nagy fogadások és nagy ígéretek üres héjaira, árkokra és gödrökre, amelyekbe inaszakadt magyar remények tántorogtak bele. Hasztalan keres csak egyetlen lépést is, ame­lyik kifelé vezetne az élet partjaira, sehol egy határozott gesztus, sehol egy végrehajtott elhatározás, csupa félbemaradt jó szándék, csupa megszegett ígéret, csupa bedöglött szó­­gubó, csupa előremenésnek állított hátrame­­nés. S a magyar János-fej másik arca még fájdalmasabb, mert ez vakon tekint a jövőbe: oly sötétnek érzi, hogy félelmében lehunyja a szemét. Ez a magyarázata a János-oszlop tövébe­n­ táncoló magyarok szilveszteri örömeinek. A karácsonyi szünidő alatt Bánffyhunyadon ói rombolást rendezetl­eny román diák. Kolozsvár, december 31. Fiore Titusz felsőke­reskedelmi hallgató, aki karácsonyi vakációra ér­kezett Bánffyhunyadon lakó szüleihez, karácsony ünnepén azzal szórakozott, hogy végigjárta a vá­rost és a zsidó lakosok ablakait kövekkel sorra beverte. Végül eljutott a zsidó templomhoz és­ annak kapuját kifeszítette. A csendőrség végre őrjáratot küldött ki Fiores elfogására, aki azonban Kolozsvárra szökött. Itt j azután elfogták és átadták a hadbíróságnak. A dúló £­ óvif­arote egész Bulgáriában w­ww.cvv/i ínrrwre'imrtf (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Szófiából jelentik: Egész Bulgáriában nagy hóviharok dúlnak, amelyek csaknem teljes egé­szében megakasztották a vasúti forgalmat. A hő­t mérő minusz 19 Celsius fokig sülyedt alá. ; Zoffr/iüplsí»/ npuosik lesz Róma, december 31. Vatikáni körökben elterjedt hírek szerint P. Zadravetz István volt tábori püspö­köt, aki mint ismeretes, tábori püspöki állásáról lemondott és visszavonult egy Ferencrendi kolos­­­torba, a pápa legközelebb érsekké nevezi ki és Rómába rendeli. Zadravetz páterből tehát Zadra­­vetz érsek lesz, de nem kap egyházmegyét, ha­nem Rómában­ bíznak rá állandó jellegű funkciót.. Természeti csodák az orosz földrengés nyomán. A iennánról feltérener­l A m­ehél vize m­ár tört elő (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Londonból jelentik: Az United Press moszk­vai levelezőjének jelentése szerint az Amur fo­lyó környékén igen heves földrengés volt. A fo­­­lyót bom­ló jégpáncél hosszában kettérepedt. Ni­­­kolejevszk környékén vízsugár tört elő a földből, s ami a lakosságból pánikszerű félelmet váltott ki*. Repülőgépkatasztrófa öt halottal. (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Parisból jelentik: Marsaille közelében sú­lyos repülőgépkatasztrófa történt. Egy repülőgép, amelyet a Marsaille—Algír postajáratra rendeltek, próbarepülés következtében lezuhant és mind az öt utasa szörnyethalt. A szerencsétlenséget motor­­hiba okozta. Szilveszter estéjén kigyulladt a íjász és asz­énö menyessel rászakadt a családra. Miskolc, december 31. Uomaházán Kis Benedek Ignác földműves házának szalmafedele meggyul­ladt és az egész égő menyezet rászakadt a szobá­ban tartózkodó családra. A földműves feleségével­­ s gyermekével még ki tudott menekülni az égő házból, de a náluk tartózkodó Kovács Ignác nevű Fiatalemb­er ho­ nnnokpi­fr­a lőni./ajkiknix Kis Benedek Ignác visszamenve, kihozta az ösak­szeégett fiatalembert és bevitte az ózdi Ló­­házba. A fiatalember a kórházban belehalt súly­os sérül­­éseibe. A tűz keletkezését az okozta, hogy nagy tüzet raktak a konyhában és ennek lángjaitól gyulladt meg a ház zsúpfedele. 4

Next