Délmagyarország, 1928. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-01 / 26. szám

SZECED: Szerke»d­ő*ég: De«k Ferenc Bern ... Telefon: 13~33.^ Kiadóhivatal: Bölcsönkönyvtár és Jegyiroda: Aradi ■cca S. Telefon: 300. ^ Nyomda: LBw Upó> ucca IO. Telefon: 16-34.« » « » « » Szerda, 1928 február 1 ® . $ IV. ÉVFOLYAM 26. SZÁM MAKÓ: Szerkesztőség és kiadóhivatal: I rt ucca O. Telefon: 131. szám.« » « » « » Hódmezővásárhely : szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy ucca 23. Telefon: 49. szám. « » « » « » « » « » Előfizelési ára havonta 3*20, vidéken és a fővárosban 3*00. kUUOlden 6­40 pengő. Egyes vám le. vásár, és VoscpoAp 24 ailér Cserő Ede és az orgoványi jogfolytonosság. Nem tagadjuk, hálásak vagyunk azért a le­vélért, amit a minapi, nem kis feltűnést keltő közgyűlési felszólalása indokolásaként Cserő Ede dr. intézett e lap szerkesztőjéhez. Eddig ugyanis abban az állásfoglalásban, mely a tör­vényekkel szembehelyezkedett s mely a köz­­igazgatási bíróság ítéletének végrehajtását meg­tagadta, nem tudtunk, mert nem lehetett, mást látni, mint a puszta hatalom megnyilat­kozását. Most végre látni adatott azt is, hogy milyenek azok az érvek, miből táplál­kozik az a gondolkozás, honnan indult ki és hová tévedt el az az argumentáció, melyik arra a, bevalljuk, nem könnyű feladatra vál­lalkozott, hogy a törvénnyel ellenkező álás­­pont törvényességét igazolja. Most végre megtudtuk, miért nem kell en­gedelmeskedni a törvénynek s megtudtuk, kik azok, akik a törvénysértéshez a jogcímet adó analógiákat szolgáltatják. Akik Cserő Edével együtt ezekre az analó­giákra hivatkoznak, nem lehetnek büszkék azokra, akik számukra a precedenseket szál­lították. Vannak idők, — mondja Cserő Ede, — amikor nem tartották be a törvényt. Van te­hát állapot, van helyzet, — folytatja tovább — amikor a törvény parancsa nem kötelez. És mit gondolnak, őh nyájas olvasók, kikre hivatkozik, kiknek példáját idézi a szabad­elvű párt régi harcosa? Talán azoknak em­lékét, akik a törvényhez ragaszkodva szembe­szálltak az erőszakkal is? Talán azokét, akik a jog, törvény és igazság oltárára tették le áldozatul életük munkájának minden díszét és minden eredményét? Talán azok példá­jához szabta a maga állásfoglalását Csere Ede, akik a magyar alkotmányért, a magyar alkotmányos szabadságért hullatták vérüket, vagy áldozták szabadságukat? Ók nem. Csere Ede azt mondja, akkor sem tartották meg a törvényt, amikor Tisza Istvánt meggyilkolták s akkor sem, amikor a gyilkosokat nem üldöz­ték. Akkor sem tartották meg a törvényt, ami­kor meggyilkolták Somogyit és Bacsót; akkor sem tartották meg a törvényt, — tanít ki ben­nünket Tisza István egykori hive, — amikor az orgoványi tömeggyilkolással szennyezték be a nemzet jóhírét s akkor sem, amikor nem követelték a gyilkosok üldözését. Nem kell tehát most sem betartani a törvényt, — vonja le következtetését Csere Ede. Nem kell megtartani az időközi választásokat s nem kell kiiga­zítani a virilisták névjegyzékét, mert — és ez a „meri“ az, ami a legbántóbb, mert inzul­­tálja a morális felfogást és arcul csapja a jogérzetet, — mert nem tartották be a törvényt a terro­risták sem, nem tartották be az orgoványi gyilkosok sem, nem tartották be Tisza István gyilko­sai sem s nem tartották be azok sem, akik nem üldöz­ték a bűnt és nem követelték a véres bűn­cselekmények megtorlását. Ez az orgoványi jogrend jog­folytonossága ! Lovagias ellenfelek vagyunk s Cserő Edét is védelmünkbe vesszük a saját nyilatkozatának következményeivel szemben. Nem, Cserő Ede sem akarhatja azt mondani, ami nyilatkozatá­ból következik. Cserő Ede nyilatkozata csak arra alkalmas, hogy ad absurdum vigye s a contrario bizonyítsa a törvényesség álláspont­jának érveit. Amikor arról beszélünk, hogy a törvényt végre kell hajtani, hogy a törvénnyel szem­ben engedelmeskedni kell mindenkinek, hogy ebben az országban nem valósulhat meg sen­kinek akarata, csak a törvényhozásé, hogy nincs addig jogrend, amíg célszerűségi, avagy pártpolitikai szempontokkal útjába tudnak állni a törvénynek, akkor Csere Ede a maga álláspontjának igazolására nem törvényt idéz, nem jogforrásokra hivatkozik, nem az alkot­mányosság elvére támaszkodik, hanem azt mondja: parlamenti pince, Orgovány, Bri­tannia és T­isza-gyilkosság. A parlamenti pince, a Batthyány-palota, mint jogcím, mint hatalmi fundamentum nem a Csere Ede le­velében jelentkezik először. Amikor Haller István propa­ganda-miniszter volt, ugyanezek­kel az érvekkel, ugyanezekkel a hivatkozásokkal védte, ugyan­ezekkel a borzalmakkal igazolta azokat a kormányzati és félhi­vatalos cselekedeteket, amelyek elválaszthatatlanok maradnak örökké a Friedrich - kormány emlékétől. Cserő Ede csak Haller István szerény köve­tője ebben a gondolatmenetben s ebben a — bocsánatot kérünk, — mentalitásban. Cserő Ede a Haller István hor­dóján — »elég, a példa fáj«. Ha a virilisták bejönnek a közgyűlés termébe — aggodalmaskodik Csere Ede, — »parázs pártpolitikai élet fejlődik ott ki, mely meg fogja gátolni a nemzeti szempontból kí­vánatos közeledést, s le fogja zülleszteni az ipari és kereskedelmi forgalmat«. Kiktől félti Cserő Ede a város békéjét? A virilistáktól. A virilisták fogják tehát lezülleszteni a város ipari és kereskedelmi forgalmát, a virilisták fogják megakadályozni a nemzeti szempont­ból kívánatos közeledést. De virilisták most is vannak a közgyűlésen. Ezektől nem fél Csere Ede. Csak azoktól a virilistáktól fél, akik a legtöbb adót fizetik. Azok a virilisták, akik nem fizetik a legtöbb adót, azok jobban őrködnek az ipari és kereskedelmi forgalom felett, mint azok, akiknek joguk van részt­­venni a közgyűlésen. Micsoda gyülevész, mi­csoda sisera had lehetnek a legtöbb adót fize­tők, hogy Cserő Edének velük szemben kell megvédeni a város nyugalmát. A virilisták névjegyzékét utoljára 1918. év decemberében, az októberi forradalom után igazították ki. Cserő Ede tehát jobban bízik azokban, akik az októberi for­radalom után. Deb­re János kor­­mánybiztos­ főispánsága alatt let­tek a közgyűlés tagjai, mint akik most lennének Aigner Károly főispánságának kilencedik évé­ben. Csere Ede jobban bízik azokban a virilistákban, akik nem fizetik a legtöbb adót, mint azokban a legtöbb adót fizetők­ben, akik nem virilisták. Csere Ede meg van elégedve a mai állapot­tal, amikor a vagyona alapján olyan viri­lista vesz részt a közgyűlés munkájában, aki minden közgyűlésre a szegényházból sétál fel a városházára s minden közgyűlés után a sze­gényházban piheni ki virilista fáradalmait. A radikális sajtó! — mondja Csere Ede. Ugyan nézzünk egy kicsit tiszta értelemmel körül: Kik azok, akik ma a törvény végrehaj­tásának követelőit a »radikális« szóval igye­keznek diszkreditálni? Mi nem tagadjuk: ra­dikálisan követeljük és radikálisan fogjuk is követelni mindig a törvények végrehajtását, a törvény rendelkezéseinek tiszteletben tar­tását, mi radikálisan fogunk harcolni mindig a jogrend tökéletes helyreállításáért, aminek uralma meg fogja akadályozni azoknak a tö­rekvéseknek sikerét, melyek célszerűségi és pártpolitikai megfontolásokkal sajátítják ki maguknak a törvényhozás jogkörét s — nem túlozzuk a szót, — az állami szuverenitást. A „radikálisok“ ma a törvény uralmáért küzdenek. És mit tesznek a tekintélyi elv hívei, akik magukat konzervatívoknak nevezik? Küzde­nek a törvény végrehajtása ellen, küzdenek a jogerős bírói ítélet hatályosulása ellen, küz­denek a törvényesség álláspontja s a törvé­nyesség álláspontjának harcosai ellen. Par­don! — de talán nem is mi vagyunk a radi­kálisok. T­alán azok a radikálisok, akik nem tudják álláspontjukat összeegyeztetni a tör­vénnyel, akik nem befolyásoltatják szavukat és nyilatkozatukat a törvény rendelkezései ál­tal? Megváltozott a helyzet, felcserélődtek a szerepek. Csak a frázis maradt meg változat­lanul. Néhány hónapra még tűrni kell a mai rendet, mondja Csere Ede. Valóban néhány hónapig tűrni lehet, ha a város békéje ezt követeli. De ez a néhány hónap már hét év óta tart s ki tudja, hogy még meddig fog tartani. Mikor kezdődik és mikor végződik a Csere Ede »néhány hónapja«? Hiszen a törvény vég­rehajtását hét év óta tagadják meg! Hiszen másfél évvel ezelőtt, amikor először kapta meg a törvénytelenül összeállított közgyűlés jóváhagyását a mai törvényen kívüli álla­pot, akkor is az volt a legfőbb indok, hogy »néhány hónap« kedvéért nem érdemes meg­zavarni a város nyugalmát. Azóta másfél év telt el, de ezalatt a másfél év alatt még min­dig nem múlt el ez a »néhány hónap«. Ez a néhány hónap — ismételjük, — már hét év óta tart. »Nagy művész a fogság szenvedése, minden órát századokra nyújt.« Nagy művész a közgyűlési tagság kényelme is, minden hó­napot évtizedre nyújt. De néhány naptári hónap múlva ha már a belügyminisztérium negyvenhetedik törvénytervezete eléri a százas szériát, köszönthetjük-e majd sorainkban dr. Cserő Edét? Olyan komoly és tanult jogászhoz, olyan ér­demes közéleti férfiúhoz, mint amilyen Cserő Ede, nagyon rosszul áll a demagógia szerepe. Mert higgje el nekünk, akik ezt tisz­telettel és barátsággal mondjuk, amikor %

Next