Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)

1928-11-11 / 255. szám

192S november 1í. DÉLMAGYARORSZÁG Tolstoj emlékénél!: szestem a munkásság idei előadássorozatának megnyitóját Tudományos előadások a Munkásotthonban Mórról, Madách Imréről és Ady Endréről (A Dél­mag­yarország munkatársáról.) Régi, évtizedes hagyománynak hódol a Munkásott­hon vezetősége, amikor az idén is megkezdi a sorozatos tudományos előadásokat Ez a régi ismeretterjesztő akció az utóbbi években még erősödött és szebb eredményeket hajtott a tu­dományos ismeretek terjesztésének munkája. Egyetemi és középiskolai tanárok s a szakszer­vezeteken és a mozgalom keretein kívül álló nagy képzettségű egyének önzetlenül segítették a munkásság vezetőit dicséretes szándékuk megvalósításában. A téli időszak népművelő munkája az idén is folytatódik. Most a tervezőket a nagyobb rendszeresség gondolata vezeti. Eddig egyes előadókat kértek fel arra, hogy tartsanak tet­szésük szerinti, szabadon választott tárgykör­ből előadásokat Az idén ez a rendszer meg­változik. Az oktatásügyi bizottság előre megha­tározza a keretet s a felkért előadók a ke­retbe illesztik be előadásaikat. Az első­ elő­adássorozat tárgya a magyar irodalomtörténet ismertetése lesz, amely felöleli a Dugonics Andrástól Ady Endréig terjedő egész korsza­kot Előadásokat tartanak Dugonics András­ról, Csokonai Vitéz ■ Mihályiról, Kazinczy Fe­rencről, Kisfaludy Károlyról, Vörösmarty Mi­­hályról, Katona Józsefről, Arany Jánosról, báró Eötvös Józsefről, Petőfi Sándorról, Jókai i­s Megvilágítják az előadók a kort, amelyben az írók működtek, ismertetik az írók életét és munkáikat A megnyitó előadást november 11-én este 7 órakor tartják a Hétvezér­ uccai Munkásott­honban. Ezt az előadást Tolstoj emlékének szentelik, aminek időszerűséget a mostani ju­bileum adott. A megnyitás ünnepies külsősé­gekkel megy végbe s a megnyitó előadás mű­sora a következő: 1 .Ringel: Koncertnyitány. Előadja a mun­kászenekar. 2. Sehen: A munka dala. Énekli a munkás­­dalárda vegyeskara. 3. Tolstoj: Költemény. Szavalja Stern Dóri. 4. Tolstoj. Előadás. Tartia: Juhász Gyula író. 5. Offenbach: Diverdissement Előadja a munkászenekar. 6. Várnai: Ne csüggesszen... Énekli a mun­kásdalárda vegyeskara. A következő előadásokat minden pénteki napon este 7 órakor tartják. A legközelebbi előadás 16-án este 7 órakor lesz. Ennek tárgya: Dugonics András és kora. Az előadásokat bárki meghallgathatja. Be­lépődíj nincs. MAGYAR RAPSZÓDIA a legmagyarabb film a magyar Géniusz legszebb alkotása Székely János írta egyik főszerepét HESZT­AI ANDOR játsza. Mindnyájunk filmje a jövő héten a Belvárosi Moziban. Leány-elemi iskola, vagy Klebelsbergianum lesz a Bohn-féle Tisza Lajos-körúti bérházból Bohn Antal a városnak ajánlotta fel megvételre a házát A mai napon érdekes ajánlat érkezett a város­hoz: Bohn Antal felajánlotta a városnak megvé­telre Tisza Lajos-körúti két emeletes házát A ház, mint ismeretes, két uccára szól, több, mint ötszáz négyszögöl a telke s a tulajdonos állítása szerint kiválóan alkalmas a belvárosi elemi leányiskola elhelyezésére. A legutolsó elhatározás szerint a belvárosi leány-elemi iskola a Jókai-uccai fiu-elemi iskola épületében nyerne elhelyezést, olyan módon, hogy emeletet húznának a meglévő épületre. Ez a meg­oldás azonban több tekintetben aggályos s a leg­utolsó iskolaszéki ülések egyikén az iskolaszék több tagja is kifogásolta az elhelyezésnek ezt a módját. A szülők ugyanis nem látnák szívesen, hogy leányiskola a tanonciskolával s a fiúiskolával egy telekre zsúfo­lódnék össze s az sem látszik szerencsés gondolatnak, hogy leány-elemi iskolát a harmadik emeleten helyez­zék el. Egyéb szempontok is megfontolandóvá te­szik ennek a tervnek végrehajtását. Nevezetesen, amikor az emeletráépítés költsé­gét számításba vették, akkor azt gondolták, hogy egy emelet ráépítésével kellő férőhelyiséget állíta­nak elő. Százhatvanötezer pengő, mint költség­­vetéssel fedezett összeg, erre a célra már rendel­kezésre áll, de ennek a költségnek keretén belül nem lehet a szükséges számú helyiségeket felépí­teni, mert kellő számú terem csak az épü­­letnek három emeletessé történő felmagasításával állhatna rendelkezésre. Erre azonban a fedezetül kijelölt 165.000 pengő nem elegendő. A mérnöki hivatal ezenfelül bejelentette a tanácsnak azt is, hogy az alapépítmény három emeletes épület terhét aligha bírná el, S a földszinti alapfalakat meg kellene erősíteni, ami § KORZÓ MOZI vna VaEOJjara Kj November I!-én Va«árn«p f A yil A U A OrUIM ä 1 Aranypáva. ‘ ' | Az óceánrepülő(a fellegek királya) | a Belvárosi Moziban | |SSZESZS* | IBfinM————^ ——I-------------|^TöT­oz | | Hétfőn és kedden H November 12. 13-án Hétfőn és kedden fs »OK­OL. 1 10 felülieknek ! toMden,am­ 1 Liane Haid 'Sr I­ KINCSEK SZIGETE | . I Filmregény 8 felvonásban. — Azonkívül: ‘ I fl legkacagtafább 2 felvonásos burleszk. 1 nap 3, 5, 7 5 órakor 9 Eöadásik kezdete 5, 7, 9, vasár *1 ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor gj 5 Tortához a közismert kiváló minőségű habtejszín a belvárosi fiókokban előzetes megrende­lés nélkül napközben is, a külvárosi fió­kokban előző napi rendelésre kapható a Központi Tejcsarnok Rt. fiókfejcsarnokaiban. pedig tetemes költséget emésztene fel. Végül rámu­tatnak arra is, hogy a város külső képe is sokat veszítene szépségéből, ha az egy emeletes Jókai­­uccai ház, magasságból Góliátként kiemelkedne a három emeletes elemi iskola. A tábla épületének monumentális hatását is lerontaná ez az építkezés. Ily körülmények között először a város veze­tői előtt merült fel az a terv, hogy a leány­ elemi elhelyezését másképen kellene megoldani s ami­kor a Bohn-féle házra vonatkozóan az ipartestü­let által kezdett tárgyalások meghiúsultak, a vá­ros tanácsa megbízta a mérnöki hivatalt, hogy be­csülje fel a Bohn-féle házat s nyilatkozzék arra vonatkozóan, hogy iskola elhelyezésére alkalmas­nak tartja-e. Ugyanerre a kérdésre a városi tanács a tanfelügyelőségtől is választ kért A tanfelügyelőség két átiratot is intézett a vá­ros tanácsához, az elsőben csak az udvari helyi­ségekről nyilatkozott, a másikban azonban ki­jelentette, hogy a Bohn-féle épületet iskola el­helyezésére igen alkalmasnak tartja. Az épület ugyanis internátus céljaira épült, tizen-,­négy méteres termeiben könnyű szerrel s lénye­gesebb átalakítások nélkül helyezhetők el az egyes osztályok, tornaterem is van az épületben s így annál is inkább betölthetné új hivatását, mert két évig már a rókasi elemi iskola ebben az épület­ben volt elhelyezve s akkor már alkalmasnak bi­zonyult iskolai célra. A mérnöki hivatal pedig ar­ról tett jelentést a tanácsnak, hogy ha a tanfelügye­lőség, mint pedagógiai szakhivatal, az épületet is­kola elhelyezésére alkalmasnak tartja, úgy a vá­ros érdekében ajánlja a vételt. A mérnökség egyébként 280.000 pengőre becsülte az ingatlant A tulajdonos most a mérnöki hivatal által felbecsült értéknél alacsonyabb vételár mellett haj­landó a városnak átengedni az ingatlant. Érdekes része a beadványnak, amelyben Bohn An­tal tiltakozik az ellen, hogy az ipartestülettel foly­tatott tárgyalások alatt a nyilvánosságra került kü­lönböző összegeket tőle eredő ajánlatoknak tekint­sék. Ezek a számok, — mondja beadványában Bohn Antal —, az ipartestület egyes tagjainak kí­vánságait fejezték csak ki, ő azonban soha senki előtt nem tett olyan nyilatkozatot, hogy házát 200 ezer pengőnél olcsóbban hajlandó eladni. A vá­roshoz benyújtott ajánlata azonban ennél kisebb összegben jelöli meg azt az árat, aminek ellené­ben házát eladni hajlandó. Kijelenti azonban, hogy ajánlatát csak nyolc napig tartja fenn s hosszabb ideig csak abban az esetben, ha nyolc nap alatt a tanács elhatározza, hogy a novemberi közgyű­lés elé pártoló javaslattal viszi be a házvétel ügyét Az ajánlat rámutat arra is, hogy a közoktatás­­ügyi miniszter a tanfelügyelő értékes közbenjárá­sára 80.000 pengőt ad a városnak leány-elemi is­kola építése céljára Minthogy azonban a kultusz­minisztériumnak nem az építkezés előmozdítása a célja, hanem az iskolának épülethez juttatása, nyilvánvaló, hogy ezt a 80.000 pengős hozzájáru­lást az iskolaépület megvételének esetére is bizto­sítani fogja a város számára. A már megszavazott 165.000 pengőn túl tehát még 80.000 pengő is ren­delkezésre áll s így a város minden anyagi meg­erőltetés nélkül jutna egy impozáns iskola­épü­lethez, amelyben a tanügyi közintézmények és közhivatalok — tan­felügyelőség, iskolaszék, stb. — könnyű szerrel találnának végleges otthont Érdekes, hogy ezekkel az előzetes tárgyalásokkal

Next