Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-08 / 254. szám
© Szegedre menekült a mindszenti betörések tettesei (A Délmagyarország munkatársától) Mindszenten az elmúlt napokban Ambrus Mihály kovácsműhelyében vakmerő betörők jártak. A betörők felfeszítették a műhely ajtaját és a műhelyből egy vaslemezfúrót emeltek el, majd a szomszédos Ambrus Anna-féle órás és ékszerész üzletet törték fel és a lopott fúróval az üzletben levő három therlheim-kasszát akarták megfúrni. A betörők kísérlete azonban nem sikerült, mire az üzleten rakérákat, e-fist emikket, szedtek össze és mintegy kétszáz pengő értékű zsákmánnyal eltávoztak. A mindszenti csendőrség jelentése alapján az ismeretlen betörők körözését rendelték el, amit a szegedi rendőrség is megkapott. Olyan jelek mutatkoztak, hogy a betörők csak Szeged felé vehették útjukat, a rendőrség megindította a nyomozást a mindszenti betörők kézrekerítésére. Csütörtökön azt is jelentették már a rendőrségen, hogy a betörőket tényleg látták Szegeden. Most erőteljesen folyik a nyomozás a vakmerő társaság kézrekeritésére. XII.Péntek, fzóm. kath. Gottfried pk. Protestáns Gottfried. Nap kél 6 óra 53 perckor, nyugszik 4 óra 34 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—1-ig, délután 4—7-ig. A múzeum nyitva délelőtt 10—1/dl-ig, délután zárva. Egyetemi könyvtár (központi egyetem T. emelet) nyitva délelőtt 8—1-ig, délután 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Barcsay Károly, Széchenyi tér 12. (Tel. 270.) Frankl Antal, Szent György tér 6. (Tel. 118.) Gergely Jenő, Kossuth Lajos sugárút 31. (Tel. 62.) Lőbl Imre dr., Gizella tér 5. (Tel. 819.) Moldványi Lajos, Újszeged. Vedres u. 1. (Tel. 846.) Selmeczy Béla, Somogyi-telep. (Tel. 5.) — A szegedi hőmérő. A szegedi egyetem földrajzi intézetének meteorológiai obszervatóriuma jelenti, hogy csütörtökön Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 10.8 fok Celsius, legalacsonyabb 8.4 fok Celsius, a barométer adata 0 fokra és tengerszínre redukálva reggel 760.2 mm., este 762.8 mm., a levegő relatív páratartalma reggel 90 százalék, délben 65 százalék volt. A szél iránya reggel délkeleti, délben délnyugati, erőssége 1—4. — Megszüntetik a kerületi főkapitányságokat. az előkészítés alatt álló új rendőrségi törvényjavaslat a kerületi főkapitányságokat megszünteti, amelynek helyébe a belügyminisztériumban országos rendőrfőfelügyelőséget szerveznek. A másodfokú rendőrségi fórum helyébe a rendőrfőfelügyelőség lép. — Felülvizsgálták az új óvodákat. Dr. Petróczy István kultuszminiszteri államtitkár és dr. Oláh Ferenc miniszteri tanácsos csütörtökön Szegedre érkeztek, hogy a kultuszminiszter megbízásából meglátogassák a város belterületén épített új óvodákat és a Somogyi-telep új óvodáját. A kultuszminiszter megbízottai délelőtt járták végig az új óvodákat, délután visszautaztak Budapestre, ahol a látottakról jelentést tesznek a kultuszminiszternek. — Istentisztelet a zsinagógában pénteken délután fél ötkor. Irásmagyarázat szombaton délelőtt. _ A gyorsírás képesítési és minősítési kelléket a bíróságoknál. Zsitvay igazságügyminiszter rendeletet bocsátott ki, amellyel a bíróságoknál és ügyészségeknél működő joggyakornokokra nézve a gyorsírást, a kezelő- és segédszemélyzet minden tagjára nézve a gép- és gyorsírás tudását és azokból való képesítés szerzését minősítési kellékül állította fel. A jövőben csak az nyerhet a bíróságoknál joggyakornoki állást, aki igazolja a gyorsírásban való megfelelő jártasságát, míg a segéd- és kezelőszemélyzetnek a gép- és gyorsírásban való képzettségét kell bizonyítani. A már működő tisztviselők részére 1930. évi december 1-ig írja elő a rendelet az igazolás megszerzését. A Szegedi Polgári Dalárda hangversenye az új ipartestület márványtermében, november 9-én, szombat este. 926 — A Délmagyarország jegyirodája nyitva reggel 9-12, délután 3—7. Színházjegyet kívánságra házhoz küldünk. Telefon 306. — Kulturelőadás. Az Aviva leányifjuság november 10-én, délután 6 órai kezdettel a zsidó hitközség székházának dísztermében kulturelőadást tart, amelyen vendégeket szívesen lát. Belépődíj nincs. — Az SzMTE vasárnapi birkozóversenye. Az SzMTE vasárnapi klubközi birkozóversenyét nem az egyetemi tornateremben tartja meg, hanem az új ipartestület dísztermében (Horváth Mihályucca). Kezdete délután 5 órakor. — Halálos motorkerékpár szerencsétlenség. Dombóvárról jelentik: A Paksról Szekszárdra vezető országúton egy motorkerékpár, amelynek oldalkocsijában Langhammer Antal biztosító intézeti főtitkár ült, összeütközött egy szembejövő autóval. Langhammer az oldalkocsiból az árokba zuhant és halántékán olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása közben meghalt. — Új könyvek a Délmagyarország kölcsönkönyvtárában. Sinclair Len:*: Sam Dodoworth Európában (két kötet). Kalth Tivadar: Az irodaüzem racionalizálása. — Karagyorgyevics Miklós herceg Párisban meghalt. Párisból jelentik: Karagyorgyevics Miklós herceg tegnap Párisban az uccán hirtelen rosszul lett, összeesett és pár perc alatt meghalt. A herceg 34 éves volt. Esős időben megbízható védelmet nyújtanak Del Ka közismerten jó és olcsó bőr- és gumicipői. Fiók: Kárász-ucca 14. 54 — A délmagyarországi sakkbajnokságok. A gyulai Erkel Ferenc Sakk-Kör rendezésében Délmagyarország egyéni sakkbajnokságáért folyó verseny elődöntői befejeződtek. Döntőbe kerültek: Konrád Alajos, Pauer Zoltán, dr. Soóky Gábor Szegedről, Sebastián Béla Makóról, Gruber Sándor Csabáról és Borbás Pál Gyuláról. Dr. Sebők Lóránt és Weisz Imre visszaléptek. A verseny legnagyobb meglepetése Bakos József kiesése, akit a szegedi Pauer vert ki a döntőből. A verseny kétfordulós befejezése kedden este lesz. Favoritok Konrád és Sebastián. A Bohnban minden szombaton záróra 4 órakor. Bableves. Korhelyleves. 939 Dreherben ma záróra reggel 4. Bab- és káposztaleves, kocsonyák. DÉL-MAGYARORSZÁG’ Az ellenzéki kisgazdák képviselete a közgyűlésen A felsővárosi kisgazdaválasztóknak küldöttsége kereste ma föl Pásztor József szerkesztőt. A küldöttség szónoka Horváth Pál, tagjai Kopasz György, Förgeteg József, Komlósi Imre és Szekeres György voltak. Horváth előadta, hogy a Szövetkezett Balpárt listáját a felsővárosi kisgazdák egységesen támogatták és hogy ezek a kisgazdák, akik mindig balpártiak voltak és maradnak, számítottak arra, hogy a VIII.-ik kerület balpárti jelöltjeivel együtt bekerül a közgyűlésbe a lista egyetlen kisgazdajelöltje, Szűcs Imre is. Ez a reményük azonban nem vált valóra, Szűcs csak póttag lett és igy a bal párti kisgazdáknak nincs a közgyűlésen képviseletük. Nagyra értékeljük valamennyien a szerkesztő úr munkásságát — mondta Horváth Pál — és lelkesen támogattuk a megválasztásnál. épp azért bízunk benne, hogy kérelmünk meghallgatásra és teljesítésre fog találni. Horváth ezután rámutatott arra, hogy Pásztort megválasztották két kerületben és hogy bármelyik kerület mandátumát tartja meg, mindig az egész város egyetemes érdekeit fogja képviselni és mindig számítanak rá valamennyi kerület kisemberei. Minderre való tekintettel fölkérték, hogy tegye lehetővé a VIII.-ik kerületben történt megválasztásról való lemondással, hogy az ellenzéki kisgazdák egyetlen jelöltje a közgyűlésbe bekerüljön. Pásztor kijelentette, hogy ő a szó komoly értelmében alkotmányos érzésű, demokratikus meggyőződésű ember, meg fogják tehát érteni, ha most nem tesz határozott kijelentést, mert hiszen az, hogy melyik megbízást tartsa meg és melyikről mondjon le, pártja határozatától függ. Biztosíthatja azonban a haladó gondolkozásu kisgazdákat, akiket meleg szeretettel fogadtak és láttak s akikkel a jövőben is mindég lelkes együvétartozással akarnak dolgozni, hogy kívánságukat közölni fogja a párttal és hogy a pártvezetőség ezt a kívánságot a lehetőség határán belül egészen bizonyosan honorálni fogja. 3 1929 november 1f. I Ma Boldizsár Kálmán 101 magyar nófaestje a Dreherben. Szeged a betegpénztár statisztikájában Az Országos Társadalombiztosító Intézet most adta ki jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak 1927. évről szóló jelentését, amely érdekes statisztikai táblázatokba foglalja az intézet működésére vonatkozó adatokat. A kerületi pénztárak működéséről külön-külön nem számol be a jelentés, de néhány táblázatban Szeged, illetve a szegedi pénztár érdekes adatként szerepel. A központi fürdőbeutalások statisztikájából például az derül ki, hogy Szegedről 1927-ben csak ötvenöt beteget utaltak be Balatonkenesére, Gyopárosra, Hévízre és Parádra, különböző szanatóriumokba pedig 108 beteget. Nyíregyházáról viszont 145 beteget utaltak be a szanatóriumokba, Gyuláról 137-et, pedig a szegedi pénztárnak lényegesen nagyobb volt a taglétszáma, mint ezeké a városoké. — Gyorsírási és gépírási tanfolyamokat nyit a Szegedi Gyorsírók Egyesülete. A gyorsíróiskolába felvételek történhetnek e hét folyamán. Jelentkezni lehet az egyesület Honvéd tér 4. számú iskolájában (telefon 13-19.). SZÁLLODAUTALVÁNY a budapesti Bristolba vagy Révaiba egész nap kapható a Délmagyarország kiadóhivatalában. Szobáért a félnek nem kell írni, sürgönyőzni, vagy telefonálni, a szobát lefoglalja kiadóhivatalunk és gondoskodik egyéb kedvezményekről is. «* ► S*egszárdy 0*0 bőrönd 0 M ÍÓ! w Iskola i!. 11. 767 Kárász a. 14. EAEMONIA ;ET,!""""!"," lé! SZIGETI I hecjedüest Mozi I III. Bérlet. Markovits lodionafö irodalmi estje Móra Ferencé ,Szabados Piroska * közreműködésével 2 3Ve,a Mirova Tisza láncestjs ^ SZÉKELY Zoltán" ; hegedüestje Tisza I IV. Bérlet _______________________________________ legyek a D&magyarország jegyirodájánál. Meghívó. A párizsi Olor-művek tisztelettel meghívják a szegedi hölgyközönséget a legújabb párizsi találmánynak, az radioaktiv bőrápolószernek díjmentes bemutató kezelésére. Herczegfié Lengyel Grete kozmetikai intézetében, Vár ucca 7. sz. olo a