Délmagyarország, 1929. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-01 / 274. szám

SZEGED. SzerkeSEtCtca: Somogyi ucea 22. I- esn, Teletomr 13— 33.­K.Indóhivatal. SöIcsön Könyvtár és jegyiroda • Aradi occa S. Teletomr 306. — Nyomda - Law Apel ucea 16. Telefon t6-34. Távirati és levélcím: Hélmagyarország Szeged. Vasárnap, 1929 december I­V. évfolyamra, VL&7. Szám ELŐFIZETÉS: Baranfa Helyben 3-21* vidéken és Budapesten 3*6>o, kü­lföldön 6-40 pengő. — *•­­gyes szám­ára hétköz» nap lö. vasér- és Ünnepnap i4 ent. Hír» delének feltétele tarifa szerint. Megje­lent!«; néiift kivételével naponta reggel óra 24 fillér , / 4 if Minden mindegy ... Polgártárs, emlékszik ön még a nagy ma­gyar államférfira, Tomcsányi Vilmos Pálra, aki a kurzus hajnalán őrizte az ország pecsét­jét és törvényeket szabott az ön bőrére? ő volt a botbüntetés igazságügyminisztere s bár ezzel jogtörténeti halhatatlanságot szerzett ne­vének, a hálátlan kor mégis elejtette őt, sze­rencsére puhára, hogy csontja ne törjön. Sze­rencsére, mert ha esetleg mint miniszter nem jól szuperált is, most, egyszerű képviselői mi­nőségében nagy szolgálatot tett a kormány­nak és az országnak. Megállapította, hogy az ön gazdasági helyzete, polgártárs, hívül se olyan rossz, amilyennek gondolni s olykor mondani is méltóztatik. Rágalom, hogy itt gazdasági válság van, ilyent csak a rossz hazafiak állítanak, de a jó hazafi ebből nem hisz el egy szót se. Ezt mondta a volt igazság­­ügyminiszter s ez olyan igazság volt, hogy a kormány egyszerre megnyugodott tőle s örö­mében elnapolta a Házat. Remélhetőleg az ország is megnyugodott, mikor ilyen illetékes helyről hallotta, hogy neki semmi baja sincs s rájött arra, hogy ha T. V. P. ki nem nyitja a szemét, rut misztifikációnak esett volna ál­dozatul. Nem igaz, hogy itt nincs pénzük az embereknek. Nem igaz, hogy itt mértéktelen nyomorúság van. Nem igaz, hogy itt megállt a vérkeringése iparnak, kereskedelemnek, gazda­sági életnek. Nem igaz, hogy itt öngyilkos­ságba kergeti az embereket a kétségbeesés és a reménytelenség. Ez mind csak szem­fényvesztés, annak a pár elvetemedett liberális mohikánnak a trükkje, aki nem ajánlotta még fel a skalpját a kurzusnak, megfelelő meleg paróka ellenében. Ezek után feltesszük, hogy polgártárs is jó hazafi s ha adott esetben nem is egészen in­gadozás nélkül jut elhatározásra, hogy melyik oldalra adja a voksát célszerűségi tekintetből, arra mégis csak le meri tenni az esküt, hogy az országnak is jól megy és önnek­­ is jól megy. S föltesszük azt is, hogy mielőtt ön elhatározná magát az ország koporsóforgalmá­­nak önzetlen föllendítésére, persze világért sem gazdasági okból, hanem szerelmi bánat­ból, vagy a budhista hittéríttők tévtanai követ­keztében, — föltesszük, hogy addig is van ön­nek tizenöt fillérje, vagy legalább tíz fillérje reggeli, vagy legalább esti lapot venni. S ha ön jó idegzetű, fegyelmezett ember, amit a jelen viszonyok közt igazán el lehet öntől várni, akkor bizonyosan a lapok politikai hí­reivel is delektálni szokta magát. Talán még azt is méltóztatott olvasni, hogy Friedrich István mivel fenyegette meg a hatalmaso­kat a volt pecsétőr közmegnyugvást keltő nyi­latkozata után. Azt mondta, hogy ilyen körül­mények közt az ellenzéknek megfontolás tár­gyává kell tenni, nem jobb volna-e kivonulni a parlamentből és magára hagyni a többsé­get a felelősséggel együtt. Mert­­ úgy látszik, itt már minden mindegy s mért vállaljon felelősséget az elkerülhetetlen katasztrófáért az is, aki hasztalan kísérelte meg az elébe­­állást? A passzivitás legalább a felelősség alól mentesít, mondta Friedrich István s azt sze­retnénk megtudni, mit szól ön­­h­ez, polgár­társ? Hiszen lehet, hogy önnek, tisztelt polgár­társ, nem olyan komoly politikus Friedrich István, mint Bethlen István, vagy Bod Já­nos, vagy Wekerle Sándor. De ha miniszter ,Tolna, al.­ . .■ csak olyan komoly politikus­nak tartaná mint az elő­kegyelmeseket, mert ön, polgártárs, avégre van a földön, hogy mindig azokat ismerje el komoly politikusok­nak, akik fölül vannak. Friedrich István ugyan, akit ön szintén tekintett valaha a haza hajnalcsillagának, most nincs fölül, de azért nem lehet letagadni, hogy szokott okosan is beszélni, mióta tanult a maga kárán. Teleszky János is ilyen, ő is a zenitről került a kü­lönben elég elviselhető nadirra és ő is azt je­lentette ki pár héttel ezelőtt, hogy ma már az ő álláspontja is a minden mindegy, ő csak azt tudná megmondani, hogy mit kellett volna másképp csinálni az utolsó tíz év alatt, de hogy most csináljon valamit, arra nem kapható. Itt úgy el van rontva minden, hogy bolond volna, aki felelősség mellett vállalni merné a rendcsinálást. Ugyanabban az idő­ben tett ilyen nyilatkozatot Daruváry Gáza is, aki szintén a kurzus kegyelmes urából lett a­­ minden mindegye passzív embere. S a volt kegyelmesek, úgy látszik, iskolát csinál­nak. Ma már a főváros közgyűlési ellenzéke kebelében is fölvetődött a gondolat: Nem volna-e okosabb félreállni? És ez a hangulat valószínűleg gyorsan terjedn; fog az egész országban. Mit ért el az ellenzék, akár is országos, akár az ellenzéki politikában, tíz­éves harcával, ahol harcolt is? Kiharcolt va­lamit? Megakadályozott valamit? Csak az al­kotmányosság látszatát szállította spanyolfal gyanánt a többségi abszolutizmusnak. Hasz­nál valamit az országnak vele, ha tovább is hajlandó lesz erre a szívességre? Szebb lesz a hősi halál a közös hajótörésben, vagy oko­sabb a gyáva visszavonulás, amely erőket ment meg a havaria utánra? Nagy probléma ez, polgár­társ, de igaza van, ha vállat von rá és ásítva azt mondja, hogy ez a politikusok dolga. Most már az, mert ön a maga részéről megoldotta. Okos polgári józansággal, amelyet minden szavazásnál ta­núsított. Szereti, ha van egy kis ellenzék, amelyik lármázik helyette, de gondosan óva­kodik attól, hogy echója legyen az ellenzék szavának és a maga súlyával adjon neki nyo­matékot. Befelé neki tapsol, mikor senki se látja, de kifelé a hatalmat élteti. Mindig azt, amelyik éppen van. Bizony, polgártárs, magára vessen, ha itt már minden mindegy. K­ét h háromemeletes összeomlott Halottak és sebesültek a romok alatt (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Parisból­­ jelentik: Marseillesben szomba­ton reggel két egymás mellett épült háromeme­­letes ház beomlott. A házak igen rossz állapotban voltak és a szerencsétlenség pillanatában húszan tartózkodtak a két házban, többnyire as­szonyok és gyerekek, akik közül egy sem maradt sértetlen. A mentési munkálatok azonnal megindultak. Két asszonynak már csak a holttestét tudták ki­emelni a romok alól, a sebesültek közül öten a halállal vívódnak, valószínűleg öt holttest még a romok alatt fekszik. Két gyermek jajveszékelését délig hallották, azután elcsendesedtek. Tizenegy évS francia­ megszállás után ma éjfélkor falus indul­ a második rajnai zóna Egész Németország lelkesen ünnepelte Coblenz és Aachen felszaba­­d­ulását . A francia csapatok a legteljesebb nyugalomban hagyták el a Rajnai vidéket (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Berlinből jelentik: Annak örömére, hogy ma éjszaka felszabadul a második rajnai zóna, egész Németországban nagy ünnepségek lesz­nek. Minden templomban megkondulnak a harangok és a templomokban istentisztelete­ket, majd a városokban népünnepélyeket tar­tanak. A rajnai tartomány főnöke kiált­ványt intézett a lakossághoz, amely sze­rint ma éjszaka 12 órakor 2 millió német birodalmi állampolgár visszanyeri szabadságát és annak a reményének ad kifejezést, hogy rö­videsen a harmadik zóna lakosságának is ütni fog a szabadulás órája. Coblenzből jelentik. Ehrenbreínsteinben ma délelőtt 11 óra 15 perckor nagy ünnepélyes­séggel bevonták a francia lobogót. Az ünnep­ségen részt vett a nemzetközi rajnavidéki bi­zottság elnöke, a két állam főbiztosa és egy francia tábornok. A lobogó bevonása után a francia csapatok a moseli teherpályaudvarra vonultak, ahol vonatokba szálltak. 12 óra 55 perckor a csa­­patok elindultak Metz felé. A francia csapatok elvonulása teljes nyugalomban történt. Coblenzből jelentik: Vasárnapra virradóra éjszaka pontban 12 órakor szabadult fel a Raj­na-vidék II. zónája az idegen megszállás­ alól. Ezt a pillanatot Coblenzben nagy felsza­badulási ünnepéllyé avatták. Szombaton éjfél­kor Coblenzben, Aachenben és a második zóna többi városaiban nagy lelkesedéssel ün­nepelték a tizenegyéves idegen uralom meg­szűnését. Egész Németország együtt ünnepelt a felszabadult vidék lakosságával. Már az esti órákban tízezrekre menő tömeg hullámzott az ünnepség színhelyén, a Deutscher Ecke téren, ahol a Mooser folyó torkolik a­ Raj­nába. A szemben levő parton áll Ehrens­breinstein ősi vára. Pontban éjfélkor mozsarak döreje jelezte, a megszállás végét, a dalárdák énekeltek, majd a coblenzi főpolgármester, Gerard megszállási miniszter és Becker porosz kultuszminiszter mondottak beszédet. Az ünnepséget 101 ágyú­­lövés fejezte be, majd Ehrenbreinstein várára felhúzták a német lobogót. Vasárnap délelőtt a volt királyi palota előtti térre vonul be a francia megszálló csapatok helyett a német rendőrség.

Next