Délmagyarország, 1932. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

TUNGSRAM BÁRIUMCSŐ Károlyi-kormánnyal, amely a szegedi kormányt és a szegedi gondolatot fogja megvalósítani. — Nyugodtan nézek a jövő esztendő elő, mert aki figyelemmel kíséri a világ eseményeit, annak tisztában kell lennie azzal, hogy ez a mai lehe­­tetlen helyzet máskép nem oldható meg, csak úgy, ha a végsőkig feszített húr elpattan. A tör­­ténelmi igazság és a gazdasági szükségszerűség robbantja szét a vámsorompókat és feszíti szét a mesterséges határokat is. Ezeket a határokat mi fegyverrel, vagy politikával soha szét nem rombol­­hattuk volna, a közgazdasági szükségesség azon­­ban vissza fogja á­ll­ani a régi gazdaság egységeket Legyetek optimisták, mert ennél rosszabb már nem lehet. Erősen hiszem, hogy jövő ilyenkor már jobbak lesznek a viszonyok, ha ugyan meg­­érjük — fejezte be beszédét a főispán. Fél egy órakor a szegedi kerületi papság küldöttsége üdvözölte dr. Aigner Károly főispánt A papság üdvözletét Breisach Béla c. kanonok tolmácsolta. — Amikor ezt a szomorú, nehéz esztendőt be­­fejezzük — mondotta —, arra kérjük, hogy to­vábbra is legyen segítségünkre, különösen szociá­­lis téren, mert szörnyű nagy az ínség és reánk súlyos erkölcsi kötelességek teljesítése vár. Ma már szóval alig lehet megnyugtatni a híveket, titekre van szükség. A főispán válaszában kijelentette, hogy mindig készségesen támogatja a papság törekvéseit. Külö­nösen a mai nehéz időkben van szükség az együtt­­működésre. A papság küldöttsége tisztelgett dr. Pát­y József polgármesterhelyettesnél is, akit arra kért Breisach kanonok, hogy biztosítsa a városi hatóság áldozat­kész támogatását az ínségenyhítési akcióhoz. A polgármesterhelyettes kijelentette, hogy az ínség enyhítése terén csak a közös munka hozhat ered­­ményeket. Korsó Mozi Ma: holnap és vasárnap Illetékek a bűnvádi eljárásban A hivatalos lap keddi számában jelent meg a pénzügyminiszternek az igazságügyminiszterrel egyetértve kibocsátott 1031. évi 7400/P. M. sz. ren­delete, amellyel az 1930. évi XXXIV. tc. 120. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a bűnvádi eljárásban lerovandó illetékek tárgyában rendelkezik. Ezzel ez új rendelettel a pénzügyminiszter az igazságügy­­miniszterrel, tehát a jogszolgáltatás legfőbb őrével egyetértve olyan új rendelkezéseket léptetett éppen most életbe, amelyek egyfelől a szociális egyenlőt­lenségnek a jogszolgáltatás részére való kihatásá­nak érzetét is kelthetik, másfelől azonban a rossz gazdasági viszonyok és a novemberben életbe lé­pett törvénykezési illetékfelemelés által úgyis már porig sújtott ügyvédi kart még mélyebbre taszítják anyagi tönkre futásá­ban. A bűnügyek eddig elejétől végig teljes t­ölelék­­mentesek voltak és így mindenki még a legszegé­nyebb is nyugodtan fordulhatott valódi, vagy vélt­­ sérelmével a büntető igazságszolgáltatás felé, más­felől pedig az ügyvédek­­ egy igen nagy kontin­gense és pedig éppen a kisebb jövedelmű ügy­­­­védek nagy része keresethez jutott minden külö­nösebb befektetés nélkül a kisebb becsületsér­tési, rágalmazási és más magánvádas ügyek vi­telével s azokból kapott ügyvédi díjakkal. Most az új rendelet éppen ezeket a kisebb, magánvádas ügyeket tette bélyegkötelessé és aránylag olyan magas illetékeket szab ki ezekre, amelyek egyfe­lől igen sok és különösen szegényebb embert vis­­­sza fognak tartani attól, hogy sérelmeiket bűn­vádi eljárás útján orvosolják, másfelől az ügyvé­dek részéről teszik lehetetlenné, hogy nagyobb költségelőleg nélkül vállalhassák ezeknek a bűn­ügyeknek vitelét, ami természetesen jövedelmeik lényeges megcsappanását fogja magával hozni. Az új rendelet értelmében január 1-től kezdődő­­leg a már folyamatbam lévő ügyekben la törvénykezési illetéket kell leróni törvénykezési bélyeg sebekben a pótmagánvádra folyó összes bűn­ügyekben, a kizárólag főmagánvádna rágalmazás, becsületsértés, tisztességtelen verseny, védjegybi­­tor 4i vé ség lé­ s a’jad domlito Iá. 1­ihá áya miatt folyó bűnügyekben, bíróküldési indítvány esetében és sajtóhelyreigazítási ügyekben. Mindezen ügyek­ben a polgári ügyekre vonatkozó illetéki szabá­lyok szerint kell a törvénykezési illetéket az ös­­­szes beadványokra, jegyzőkönyvekre és határoza­tokra leróni, amely lerovás alapjaként az eljárás tárgyának értékét a járásbíró ági eljárásban 1000 P-nek, a törvényszéki eljárásban pedig 2000 P-nek kell tekinteni. Így tehát a jegyzőkönyvi bélyegek a járásbírósági eljárásban 2—2 P-t, a törvényszéki eljárásban 3—3 P-t tesznek ki. A feljelentés min­denkor 2 P illeték alá esik, a határozati illeték a járásbírósági eljárásban 3 P, a törvényszéki eljárásban 6 P. Ezeket az illetékeket csak a ma­­g­ánvádló köteles leróni, a vádlott nem ró le ille­­ckeket, de a szegényjogon eljáró magánvádló ré­széről le nem rótt bélyegek elítéltetése esetén a vádlottat terhelik. A fentiek szerint a legelj­sterfebb becsületsértési ügyben is a feljelentés, meghatalmazás és egy tárgyalási jegyzőkönyv, valamint a határozat bélyege . P-t ha az ügy fellebb­zésre is kerül, további 8 P-ot, összesen tehát 12 pengőt tesz ki, több tárgyalás esetén ez megfelelően szaporodik. Ezzel szemben a rendelet azt a kedvezményt nyújtja, hogy * magánvádló ezeket az illetékeket előre, átalány* ban is leróhatja a feljelentésen, illetőleg • felleb­­­bezésen. Ez esetben az átalány a járásbírósági el*­járásban 5 P, a törvényszéki eljárásban 10 P, a másodbírósági eljárásban pedig 10 P, illetve 30 P, amibe természetesen a meghatalmazás bélyege nem értendő bele. A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elhalasztását­­an félbeszak­ítást kérő beadványok közül a kir. ügyészség által el­­intézhető kérelem bélyege 5 P, a főügyész vagy igazságügyminiszter hatáskörébe tartozó kérelem­ bélyege 10 P, a büntetésnek kegyelembe, elege* dését vagy enyhítését kérő beadvány illetke 2tt pengő. Végül a bűnvádi eljárás során érvényesített magánjogi követelé« vagy vagyoni elégtétel esetén az Igény bejelentésé 1 (kereset, fellebbezés) és az Igény érdemében hozott határozat, vagy bírói egyezség után a polgár» perrendtartásban szabályozott illetékeket kell az igény összegének megfelelően leróni. A rendelet fenntartja a szegénységi jogra vonat­­­kozó rendelkezéseket ezen bűnügyi illetékek tekin­tetében is, azonban tekintettel egyfelől a szegény­­­ségi bizony­ítvány megszerzéséhez szükséges sok utánjárásra, másfelől pedig arra, hogy nagyon sok ember nem kaphat szegénységi bizonyítványt, aki azért mégsem képes előlegezni ezeket a nagy összegű illetékeket, ez nagyon kevéssé enyhítheti a rendelet által okozott és fentebb már előadott sérelmeket Az ügyvédi kar pedig, amelynek helyzetét eléggé jellemzi a körülbelül 200 szegedi ügyvédi kama­rai tagnak most kézbesített kitörlési határozat; ezt az uj rendeletet csak fokozódó megdöbbenés­sel és a jövő iránti még nagyobb aggodalommal­ vehető tudomásul. Dr. B. D. , AUTOFUVAROZÁST *** modem uemilyaulótikai I tEOOLCSÓ3DAH^Au^L ‘ ' LAtzIO-garnoe, PolgAr ucca 4. * W"H FELIX DRESSART .. HARRY LIEDTKE . Nadrágban a lepkacagla'óbb bohók­'ban Kísérő műsor: Boldog ország expedíció? film niflidisak flnnep- és visáreip I, 5, 7, B, hétkórusp 5, 7, 9 Ak­kor Hímzések, előrajzolások legszebb kivitelben, iliillaa Ea«»Z kéaimtinke­ Iken mérsékelt áron 1*11111­31 El J>SI Őrletében, Arany János UCCa 16b. (Kocsis tószerss mellett) 20 Nagy árerger­ménnyel vásárolhat karácsony és újév alkalmával villany csillárt, foto- és főzőkészUichel Rosnernél YÄifaa Az összes gyártmányú RÁDIÓ 6—12 18 havi részletre. 56 nem a DrIglI inkutrQ elkészítése iiletén kivitelben KCIAPN­EK MACHMü körpUoénég Tisza Lajos körút 93. szám (Gizella tér)­ti Ottománok, matracok leSZÁl Illétt Árban szalag és fia rpon ! Daph­iai etsenen NAGY JAVÍTÓMŰHELY KARBANTARTÁSI vállalat Széthenyi-ek­ 8. U­ lesz hó és sárcipője! NőI sarokjavítás P 1.20-tól Felelilitég mod­ell saját műhelyünkben. LINOLEUM IPAR VADAS KLÁRA hegedűművésznő salon-és jazz zenekara január 1-től a KASS KÁVÉHÁZBAN hangversenyez Kib­ász ucca 6. T. IS—12.

Next