Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

Újabb bronzkori temetőt tárt fel a szegedi muzeum Deszken (A Délmagyarország munkatársától.) Mióta a deszki határ megszűnt uradalmi terület lenni és hozzáférhető lett a múzeumi kutatások szá­mára, azóta a tiszántúli falu csak úgy ontja a régészeti kincseket. Míg a környékbeli ura­dalmak soha nem jelentik be a napfényre került leleteket, amelyek nyomán a kutatás megindul­hat, a kisemberek sűrűn tesznek jelentést a múzeumnak és maguktól ajánl­ák fel földei­ket megásatásra. Deszk határából az utolsó három év alatt kilenc bejelentés érkezett a szegedi múzeumhoz és öt helyen végeztek nagy­­eredményű ásatást. Egy kőkorszakbeli őrtele­pen kívül egy rézkorszakbeli és 3 korai bronz­kori temetőt ástak fel néhány kilométerre egy­mástól. Ezeknek a leleteknek a bizonysága sze­rint az ősidőkben, évezredekkel ezelőtt a desz­ki határ nagyon lakott aránylag sik­a népes­ségű terület volt, amely valószínűleg nagy szerepet vitt a Tisza—Maros szögében. A szegedi múzeum pár héttel ezelőtt fejezte be az ötödik deszki őstemető feltárását, még­pedig ezúttal a falu belső területén Kovács Antal és Martinon Milos egymással határos kertjében. A két gazda önként ajánlotta fel telkét a mú­zeumnak, amely majdnem négyheti munkával 149 sírt ásott fel a két telken. A Deszk-belterületi temető szintén a korai bronzkorból származik, amely a vasat még egyáltalán nem, a bronzot is csak ritkaság­­képen ismerte és együtt használta a kő- és csontszerszámokka. Kora tehát körülbelül 4000 évre tehető. A sírokban a csontvázak az oldalukon feküdtek, felhúzott karokkal és lá­bakkal, úgynevezett zsugorított helyzetben. A sírokból több mint 250 edény került ki, tálak, csuprok és kis ivóedények, valamennyi cserépből, amelyek a­ szőregi és pitvarosi bronz­kori edényekre emlékeztetnek, azonban néhány új típust is mutatnak. A bronz ismeretét né­hány bronzeszköz — tőrök, pitykék és fej­dí­szek — bizonyítják. Igen nagy számban ta­láltak a halottak derekán valami més­­szerű masszából, továbbá csontból, állatfogakból és melegtengeri kagylókból, csigákból készült gyöngyöket. Ez érdekes bizonysága annak, hogy a kereskedelem már évezredekkel ezelőtt is összekötötte egymással a távoli területeket. LORD SOMOGYI POLGÁRMESTER: SOMOGYI FŐKAPITÁNYRÓL Huszonöt esztendő Szeged szolgálatában (A Délmagyarország munkatársától.) Csende­sen, észrevétlenül érkezett el dr. Somogyi Szilvesz­ter polgármester közigazgatási, városi szolgá­latának negyedszázados jubileumához. Huszonöt évvel ezelőtt, 1907 decemberében nevezte ki dr. Kelemen Béla akkori főispán a városi rendőrség főkapitányává a fiatal dr. Somogyi Szilveszter ki­rályi alügyészt, aki addig a szegedi törvényszé­ken teljesített szolgálatot. Az a huszonöt év, amelyet a volt alügyész a város szolgálatában töltött el. Szeged történetének egyik legsúlyosabb negyedszázada, hiszen bele­esik a négyesztendős világháború, a forradalom, a proletárdiktatúra, a francia megszállás, az el­lenforradalom, de beleesik az egyre jobban mé­lyülő világválság. Nehezebb időket alig töltött még polgármester ennek a városnak az élén. Az 1879-es árvízkatasztrófa idején az egész világ részvéte élesztgette az iszapsírba fulladt várost: * * — No ezt jól megcsináltad, hiszen ez a mi sze­gény mámunk feje! S a mécsvilágnál csakugyan kiderül, hogy az if­jú fejvadász a jövendőbeli anyósát vette igénybe nagykorusítás céljaira. Az anyóskérdésnek ennél gyökeresebb megoldását gondolni se lehet . A következő dologjogi kuriózum a Kauká­zusból való. Ugyan inkább dologtalanságjogi. Az egyik kaukázusi törzset la maróinak hívják. Bor­zasztó régi nép ez, most már csupa nemes urak maradtak belőlük s azok olyan kevesen vannak, hogy elférnek nehány hegyszurdokban. De még igy is többen vannak, semhogy mindnyájukra es­hetne egy-egy birkanyáj s ezért megesik, hogy a szabadságszerető és munkanemszerető lamaroi nemzetnek vannak olyan fiai is, akik még a bete­vő falattól is függetlenek. Mit tesz ilyenkor a büszke hegyi nemes ur, akinek büszkeségével még a koldulás se fér össze, nemhogy a munka össze­férne? A nemes ur a legősibb emberi foglalkozás­hoz folyamodik: lop. No hiszen ez közelebb is megtörténik a Kaukázusnál, de nem olyan törvé­nyes formák közt. A lamaroi falvakban ki van mondva, hogy aki tolvajpályára lép, de úgy, hogy ezt kellő módon közhírré teszi, annak hét eszten­deig szabad a lopás. Hét év nagy idő­s ügyes em­ber azalatt összeszedheti magát. Az egyik aulból birkát lop, a másikból kecskét, a harmadikból ásót, kapát, a negyedikből bográcsot s mire az iparengedélye lejár, akkorára egészen tekintélyes lamaroi polgár lehet belőle. Attól kezdve aztán akkor se ragad a kezéhez semmi, ha utána haji­­gálják. Ugyan az már nem is volna ajánlatos, mert annak a kezét, aki iparengedély nélkül lop, ha csak egy vad­ fügét is, irgalmatlanul levágják, most magárahagyottan, szinte halálraítélten küzd az elsorvadás ellen. Dr. Somogyi Szilveszter megfeledkezett erről a jubileumról Meglepetten néz ránk, amikor kér­dezzük felőle és azt kérdezi, honnan tudjuk, ki hívta föl rá a figyelmünket Dr. Szalay József ke­rületi főkapitány értesítette róla szerkesztőségün­ket betegágyában írt levelével. — Persze, Szalay Jóska — mondja nevetve a polgármester —, mindig ő volt az, aki számon tar­totta az évfordulókat Időről-időre betoppant hoz­zám még főkapitány koromban és rendelkezett: ma van öt éve, hogy kineveztek főkapitánnyá, — gyerünk a Prófétába. Ma van hat éve, hogy tar­tod a főkapitányi pálcát, — indulás sörözni! Ta­lán ha ő nem figyelmeztet rá, megfeledkezem min­den évfordulóról. Most is hű maradt régi szoká­sához, nem felejtette el a dátumot Tényleg 1907 decemberében nevezett ki Kelemen Béla főkapi­tánnyá. — Baksa József volt az elődöm a főkapitányi székben, de Baksát azonban, akit a főispán Hódme­zővásárhelyről hívott át Szegedre, konventi elő­adóvá választották meg és így főkapitányi állásá­ról lemondott. Kelemen Béla, akit régen ismer­tem, magához hivatott és megkérdezte, akarok-e főkapitány lenni A kérdés váratlanul ért és igen meglepett Addig nem is gondoltam rá, hogy ott­hagyjam az igazságügyi pályát. Szerettem figyésa lenni, szerettem hadakozni az esküdtszék előtt a veszedelmes védőkkel, Balassa Árminnal, meg a többiekkel. Kelemen Béla látta, hogy habozok, hát gondolkozási időt adott. Én azután meggondoltam a dolgot és benyújtottam pályázatomat. Rövide­sen meg is történt a kinevezés, ha jól emlék­szem, december 7-én, 1907-ben. Új hivatalomat az­után hamarosan el is foglaltam. — Megbánta-e polgármester úr — kérdeztük —, hogy fölcserélte az igazságügy szolgálatát a város szolgálatával? — A főkapitányi hivatal elfoglalása óta nem volt időm gondolkozni ezen a kérdésen — vála­szolta —, mert azóta állandóan el vagyok foglal­va. Éreztem azonban, hogy a főkapitányi állás csak átmeneti jellegű. Mint főkapitány is állan­dóan belekontárkodtam a közigazgatásba. Arra mindig büszke leszek, hogy rendőrkoromban én szerveztem meg a köztisztasági hivatalt, nagyon kemény csatákat kellett vívnom érte a tefc. Ta­náccsal. Kezem nyomát azonban otthagytam a rendőrségen is. Szalay Jóskával együtt rendőris­kolát csináltam. Híres, mintaintézmény lett az egész ország számára. Úgy kiműveltük a szegedi rendőrlegénységet, hogy csudájára jártak öreg budapesti rendőrfőtisztek is. Én szerveztem meg a rendőrség bejelentőhivatalát is. — Hét esztendeig vezettem a rendőrséget, 1915- ben választottak meg polgármesterré. Szerettem rendőr lenni és ma is büszke vagyok arra, hogy irányításommal a rendőrség több olyan gyilkos­ság tetteseit nyomozta ki, amely még főkapitány­ságom előtt évekkel történt de ma is szégyenlem, hogy egy gyilkosság kinyomozatlan ma is. Valami Samu nevű napszámost vertek agyon a matyéri tanyákon. Ügyetlenül nyomoztunk, a tettesek meg­menekültek ... Pedig tudom, hogy kik a gyilko­sok, csak az ügyetlen nyomozás nem eredménye­zett ellenük döntő bizonyítékot... Nagyon szé­gyellem magamat miatta. Ezután arról beszél a polgármester hogy mi­lyen más, mennyivel színesebb, hangulatosabb volt akkor az élet. A Kopp'szanatóriumról emlé­kezik, a Császári és Királyi Köztársaságról, amelynek teljhatalmú elnöke Tömörkény István volt. Derűsen, biztonságosan, békességben röpül­tek az akkori napok. Visszahozhatatlanul elröpül­tek. Beszélgetés közben bejönnek néhányan a szo­bába. Aktákkal fölszerelt referensek és fölhasznál­ják az első alkalmat, hogy az elintézésre váró ügyeket belereferálják a polgármester fülébe. A színesen, tarkán elevenedő emlékeket egyetlen pil­lanat alatt szétrebbentik ezek a mai szürke gon­dok. A polgármester elkomolyodik, már nem gon­dol a „Császári és Királyi Köztársaságra“, a haj­dani sörözésekre, megfeledkezik a jubileumról, — rendelkezik, aláír, határozatot diktál és néha el­gondolkozva behunyja szemét. m, L Széchenyi Mozi Vasárnaptól, 1933 január hó 1.-től TARZAN (Az őserdők ura) Johnny WEISSMÜLLER az úszó világbajnok — a—..i sasa­­...­ — .......ssa — — Előadások vasárnapon 3, 5, 7, 9, „ hétköznapokon 5, 7, 9 órakor Deszkát, épületiét, tűzifát, szenet legelőnyösebben 19 nanp^Ul ajánl, házhoz szállítva is . STERNBERG ZOLTÁN épü­letfa és tüzelőanyag kereskedő Rákóczi 161,­­Mérey és Török utoa sarok. Telefon 82—57.

Next