Délmagyarország, 1934. október (10. évfolyam, 222-246. szám)

1934-10-02 / 222. szám

(BOEO, SierhentO*Gg: Somogyi ucca 72.,l.em. Telefon: 23-33.^Kiadóhivatal küld­önkö­nyvtAr é* Jegyiroda • Aradi ucca L. Telefon : 13-00.­­ Nyomda : LOW LipOf ucca lO. Telefon i 13-*oO. To­virafl leveleim ! Délmagyarosszag Szeged Kedd, 1934 okt. 2. Ara 12 fillér X. évfolyam, 222., sas. ELŐFIZETÉS: Raventa helyben 3.20 Vidé l­en M Budapesten 3.00, külföldön 3.40 pengd, r Egyes szAm Óra hétköz­nap 12, vásár- és Ünnepnap 20­­111. Hir­detések felvétele tarifa szerint. Megje­­lenik hétfő kivételével naponta reg ok Nemzeti Színház, nemzeti kulturpolidUo Amikor a napokban megalakult a Nemzeti Színház Barátainak Egyesülete, Marton Bé­la ügyvezető elnök azzal fejezte be magas szárnyalású megnyitó beszédét, hogy törekvéseinek sikere érdekében számít a nemzeti kultúrpolitika egyik leg­fontosabb tényezőjének, a sajtónak megértő segítségére.* Nehéz lenne hamarjában megmondani, hogy az irodalom- és művészeti barátok mostanában megalakult egyesületeinek a so­rában hányadik a Nemzeti Színház Barátai­nak Egyesülete. Annyi bizonyos, hogy az utolsó előtti alakulás a salzburgi szabad­téri játékok budapesti barátait tömörítet­te ép abban az évben, amelyben a boldogu­lás, mit boldogulás, a fennmaradás minden megfoghatónak látszó eszközéért az önfenntartási ösztön leplezhetetlen hevessé­gével rohanó vidéki városok sorra kísérletez­tek a szabadtéri játékokkal s amelyben Sze­ged legalább is európaivá, bizonyos fokig azonban világhírűvé ményí tette dómtéri játékainak értékét, sikerét és dicsőségét. A vidéki színházak stagnálnak. A Szegedi színház a válságok hosszú során bukdácsolt keresztül nemrég is. Az, amit a rendelkezésre álló erőforrások mellett az egyes társulatok nyújtanak, igen gyakran hősi cselekedetek gazdag sora a nemzeti kultúrpolitika huszadik századbeli történetében. A hősi emelekedett­­ség és kifogyhatatlan kultúrérzék ezernyi tár­sadalmi megnyilvánulását is föl lehet és föl is kell jegyezni. Hiszen ennek a társadalom­nak kulturlobogása nélkül nem lehetne Sze­geden magasnívóju operaelőadásokat ren­dezni s nem szerepelhetnének hangverseny­dobogóin minden szezonban világhírű művé­szek. De Szegedet az ág is­ húzza. Hát még a kormány. A folyton centralizáltabbá zsugo­rodó „ku­lt­u­r­p­o­l­i­t­i­k­a" a legerőteljesebb önvédelmi harcot kényszeríti a városokra. Szeged erejének végső megfeszítésével a leg­nagyobb áldozatot hozta az egyetemért. Ti­zenkét milliós adósság kamatai és tőketör­lesztési kötelezettségei terhelik s most mind­erre való tekintet nélkül — megfosztván a teremteni remélt erőforrások teljességétől — egyetemét leépítik. Színházra is hatal­mas összegeket költött és költ a vidék. A kul­­turerőfeszítéseknek ezen a terén is vezet Sze­ged. Érdeklődjön csak a Nemzeti Színház Barátainak Egyesülete, hogy az utolsó tíz év­ben mennyit költött színházra Szeged, men­­nyit Budapest s mennyit költött az állam a Nemzeti Színházra és mennyit­­ nem a szegedi színházra, hanem az összes vidéki színházakra? A hétmilliós ország áll szemben az egymilliós Budapesttel, amelynek szépsé­gét, gazdasági és kulturális életét fejleszteni közös érdek és közös kötelesség. De a fővá­ros kizárólagos fejlesztésének az országot to­vább sorvasztó egyoldalúságába kiemelkedés helyett az eddiginél is jobban belesülyedni nem nemzeti kultúrpolitika, hanem kultúrpo­litikai öngyilkosság. A vidéki városok éppen most készültek a magyar színészet számára a kormány támogatását kérni. Leg­alább­is Szeged készült és hasonló megmoz­dulásra akarta fölkérni a társtörvényhatósá­gokat. És most jön annak a híre, hogy a Nemzeti Színház Barátainak Egyesülete egészben vagy részben el akarja vonni azt az erőforrást is, amelyből a vidéki színházak eddig tengődtek, az ország önkormányzatai, tanintézetei, nagyobb szervezetei, intézmé­nyei, vállalatai körében bérlő tagokat gyűjteni s kulturvonatok beállításával hatal­mas tömegeket akarván a fővárosba vinni. Az elgondolásban van koncepció. De ez a koncepció az erőviszonyok és erőforrások figyelembe vétele nélkül épült fel. Nem sze­­retnők, ha gondolatmenetünk folytán bárki arra a téves következtetésre jutna, hogy agi­tálunk a Nemzeti Színház ellen. Nem agitá­lunk. Az ország első drámai műintézetét — színi kultúránk egyik első reprezentálóját — szerintünk is támogatni kell. A legbősége­sebb erőforrást azonban a hivatása magasla­­tán álló vezetés nyissa meg részére. Ez a ki­jelentés viszont nem irányul a mai vezetés ellen. Hiszen Voinovich Géza kifinomult ízlé­sű kultúrember, sokat tudó és sokat dolgozott kiváló esztétikus. De épp ezeknél a tulajdon­ságainál fogva bizonyára ő is osztja azt a véleményünket, hogy se a nemzeti géniusz kiteljesedésének, se a nemzeti kultúra teljes­ségének érdekeivel nem egyeztethető össze a színi kultúra fejlesztésének eddigi egyolda­lúsága, még kevésbé annak esetleges foko­zása. * Marton Béla értékes vezető ember. A Nem­zeti Színház támogatásának eszközeit azon­ban sokkal közelebb kell keresnie. Például a budapesti költségvetésben. És figyelmét ne vonja meg az egész magyar színé­szettől. Sőt segítsen megmenteni. Az lesz nemzeti kultúrpolitika és nagy nemzeti k­u­lt­ú­r­p­o­l­i­t­i­k­a­i c­s­e­l­k­e­­­d­e­t. Lemondott a román kormány Bukarest, október 1. Tatarescu miniszterelnök ma délután a minisztertanácson közölte minisz­tertársaival, hogy a parlament megnyitásával kap­csolatban alkalmat akar nyújtani a királynak arra, hogy megvizsgálja az általános politikai helyzetet és éppen ezért benyújtotta a maga és az egész kormány lemondását. A király a lemondást elfogadta és ismét Ta­­tarescut bízta meg az új kormány megalakítá­sával. Gömbös miniszterelnök kormányzása eredményeiről, külpolitikáról és titkos választójogról beszélt a rádióban Budapest, október 1. Gömbös Gyula mi­niszterelnök kormányra lépésének második év­fordulóján közel egyórás szózatot intézett a ma­gyar rádió mikrofonján keresztül a nemzethez. Előadása elején megemlékezett arról, hogy most van a tizenötödik évfordulója a kormányzó és a nemzeti hadsereg bevonulásának. Az elmúlt két évtized, amely megteremtette Magyarorszá­gon a konszolidációt, máris a történelemé. Ez­után így folytatta a miniszterelnök: — Két esztendőt töltöttem immár a kormány élén. Amikor ávettem ezt a felelősségtel­jes tisz­tet, mindjárt az első napokban részletes kor­mányprogramot adtam. Rendíthetetlen meg­győződésem, hogy a mai rendkívül nehéz és amplikált nemzetközi helyzetben az óriási vi­lágerők ütközése közepette; a súlyos belső pro­blémák egész sorával megterhelt kicsiny Ma­gyarország csak akkor tudja megállni helyét, ha lélekben, törekvésekben és célokban össze­forrva egyöntetű falanxként áll azok mögött, akik alkotmányos tényezők állnak az ország élén. Az európai diktatúrákat nem a hatalmas kormányzati többségek uralma, de az a körül­mény hozta létre, hogy az ezerfelé húzó, a nem­zet magasabb érdekeihez felemelkedni nem tu­dó személyek, pártok és pártocskák meddő tu­sakodásában elsikkadtak az egységes nemzeti érdekek. Rá kell mutatnom arra is, hogy az ér­­dekképviselteknek és hasonló szervezeteknek nem lehet feladatuk minden kormányintézke­déssel szembeszállni­. Amikor átvettem a kormányelnöki széket, meglehetős súlyos gazdasági és szociális helyze­tet és ennek nyomán veszedelmes lelki defektust találtam. Az államháztartásban jelentkező de­ficit aggasztó méreteket öltött. A gazdasági élet reménytelen állapotban nézett a sivár jövő felé, a munka, vállalkozás, forgalom pedig meg volt bénítva. Kormányom első perctől fogva tuda­tában volt annak, hogy a boldogulásnak lélek­tani feltételeit csakis a rendes gazdasági élet újbóli megindításával, új munkaalkalmakkal, a forgalom fejlesztésével, az áruelhelyezési lehe­tőségek fokozásával lehet megteremteni. Az ál­lamháztartás helyzete a bevételek fokozását és a kiadások csökkentését tette szükségessé. Az állam pénzügyi helyzetének további javulására meg­van minden remény. Helytelen volna azon­­ban ebből arra következtetni, hogy most már derűre, borúra indíthatunk beruházásokat. — Kormányomnak nagy gondja volt a külkereskedelem fejlesztésére. Külpolitikai erőfeszítéseink jórészét erre a célra állítottuk be és sorjában létesítettünk külke­reskedelmi szerződéseket. — Minthogy kormányom gazdasági politiká­ja, valamennyi gazdasági ágazat boldogulását kívánja, mellőzhetetlennek tartom az egészsé­ges iparfejlesztést. Gondunk lesz arra, hogy a magyar hitelszervezet egynémely vonatko­zásában mutatkozó túltengése meg­felelő szervezeti módosításokkal korrigáltassák. A hitbizom­ányok kérdésének reformja arra lesz hivatva, hogy a földműves magyar nép szé­­les rétegeit földhöz juttassa. — A telepítés ügyén kívül erőteljes munka folyik a közegészségügy, különösen a vidék köz­egészségügyének rendezésére és az ország úthá­lózatának szerves kiépítésére. Folyik a munka az erdőtörvény, a szőlő- és a borgazdatörvény, az energia-­gazdálkodás reformjának, a cseléd-

Next