Délmagyarország, 1935. február (11. évfolyam, 27-47. szám)

1935-02-01 / 27. szám

SZBGCO, Sacrken­Mtca.- Somogyi nccs 22„.,«m, Telefon: 23-33.­■ Kiadóhivatal kH Id­Onkönyvtár és jegyiroda • Aradi uera S. Telefon : 13-00. - Nyomda : UJw LtnOI nera 1«. Telefon •­ 13—60. reh­raft és leveleim - Délmanyaromea See and Péntek, 1935 február L Aara 12 filér XI. évfolyam, 27. sas. muju.—* CLOrizr TÉS: Havonta helyben 3.20 Vidéken e* Badenetten 3.00. kllIflildOn 0.40 Donod­ / Egye* «Am Ara hetkdz­­eeo 1Z, vaiér­­e* Unnoonan ZO Ilii. Hír­­detések felvétele Imiin «érint. Mente­lenik hello kivételével omonta remei A magyar könyv alja Nem tudjuk, milyen incidens késztette a Tudományos Akadémiát éppen most arra, hogy szóvá tegye azt a mostoha bánásmódot, melyben a magyar nyomtatott betű és a ma­gyar könyv az utódállamokban részesül. Ha csakugyan igaz, hogy egy kolozsvári román egyetemi tanár kért tudományos munkálko­dásának elősegítéséhez könyveket az akadé­miától s ezeket a könyveket a román posta — bizonyára felsőbb intézkedés alapján, — felbontatlanul visszakézbesítette és ez volt a közvetlen indítéka az akadémia elhatározá­sának, akkor azt kell hinnünk, hogy a cson­kaország legelőkelőbb tudományos testülete kissé elkésve haladt a nyomában a fájdal­makkal és szenvedésekkel teli magyar élet­nek. Mert bármily felháborító és megdöb­bentő is, hogy egy román tudóst tulajdon or­szágának rövidlátó intézkedései gátolnak meg tudományos kutató munkásságában, mi mégis inkább azt érezzük és nekünk sokkalta inkább fáj, hogy immár másfél évtizednél hosszabb idő óta kulturális drótakadályok vá­lasztják el a csonka ország és elszakított or­szágrészek magyarjait egymástól. Nonunque prematur in annum, — kilenc esztendő kellett legfeljebb a megrfontolt elha­tározáshoz még kétezer esztendő előtt is, mi­kor még nem volt nyomtatott betű, nem volt távíró, telefon és rádió. Ma hamarább érhet­nének meg az elhatározások és az akadémia is hamarább elhatározhatta volna, hogy szó­vá teszi a magyar könyv utjába gördített aka­dályok ügyét és nemzetközi értekezlet ös­­­szehívását kezdeményezi a könyvek szabad forgalmának kérdésében. De jobb későn, mint soha s ha egy szemernyi gyakorlati eredménye is lesz az akadémia által megin­dított mozgalomnak, köszönetet mondunk érte nemcsak a magunk, hanem mindazok­nak a magyaroknak nevében, akik tudják, hogy a betű éltet­és nem öl s akik epedve várják, hogy a magyar kultúra kiszikkadt forrása ismét csörgedezni kezdjen az ótestamentomi megpróbáltatások puszta­ságában. A kultúra szétparcellázása és a kultúra el­len indított irtó hadjárat a legszomorúbb fe­jezete a háború utáni esztendők történeté­nek. Gazdagok voltak ezek az esztendők az elzárkózás politikájának minden változatá­ban. Akadályokat gördítettek ezekben az években az áruk, a devizák, az emberek és a gondolatok szabad forgalmának az útjába. De talán még a botorságnál is, amellyel da­rabokra töredeztették az igazán nemesveze­­tű kulturális internacionalizmus egységét, szomorúbb az, hogy míg állandóan akadtak fölös számmal államférfiak és gazdaságpoli­tikusok, akik nem szűntek meg hangoztatni, hogy csak a gazdasági szabadság elveihez való visszatérés hozhatja meg a nyomorú­ságba sülyedt világ gazdasági regenerálódá­sát, nagyon kevesen és csak alig hallhatóan emelték fel szavukat a lélek és a gondolat szabadsága érdekében. Nem tagadjuk, fon­tos az is, de akármennyire fontos is, mégis szomorúan jellemző ezekre az esztendőkre, hogy több protektora volt mindig a szén, a vas, a posztó és a disznózsír kivitelének s a banán és fogkefe behozatalának, mint a ha­tárokon átvezető országút megépítésének, melyen az apró ólomemberkék szabadon köz­lekedhetnek És ne mondja senki, hogy ez csak védeke­zés azok részéről, akik félnek az itthonma­radt magyarság revíziós propagandájától. Mi köze a revíziós propagandának ahhoz a bru­tális erőszakhoz, amely tilalomfát állít Mac­kó Muki és Dörmögő Dömötör gyermekme­séi elé, amely államérdekből veszélyesnek minősíti Verne regényeinek magyar nyelvű fordításait és nem tartja beengedhetőnek a szentírást és Horatius költeményeinek latin­­nyelvű kiadását, ha a könyvet véletlenül Magyarországon találták kinyomatni? De ha őrültség ez a kultúrpolitika, akkor ebben az őrültségben van rendszer. A rendszer pedig az, hogy a magyar újságot, folyóiratot és könyvet megkapom például Karlsbadban és Marienbadban, ahol magyar fürdővendégek is költik a Nemzeti Bank nehezen megszer­zett engedélye alapján nekik kiutalt valutát, de elszedi a magyar újságot, folyóiratot és könyvet a finánc Szlovenszko határán, mert ott már megfertőzheti azoknak csehszlovák állampolgári lelkületét, akiknek véletlenül kezébe kerül. Az emberiség kultúrközössége csak gyen­gén reagált, mikor irodalmi értékeket semmi­sítettek meg emberi életek mellett Szovjet- Oroszországban, azon a címen, hogy az el­múlt és bűnös kapitalista világrendnek az emléke i­s napirendre tért az autodafék fölött, amelyek Németországban könyveket v­éltek máglyahalálra. A félelem orgiája ült » azoknak lelkét, akik a nyomtatott betű ellen védelmezik az államhatárok épségét és a be­tű ellen indított háborúval akarják biztosíta­ni a szerződések épségben tartását. A ma­gyar könyv útja, éppen úgy, miként a magyar sors, ezért van tövisekkel behintve. De ha vércsöppek fakadnak is a tövisek nyomán, a gondolatot végérvényesen nem állíthatják meg se drótakadályok, se fináncok, se cen­zorok, se államhatárok. Bécs nagy izgalomban várja a februári évfordulót Tüntetésre készülnek az osztrák szociáldemokraták Bécs, január 31. A bécsi rendőrség a múlt hét közepén arról értesült, hogy a szociálde­mokraták a februári forradalom évfordulója alkalmából nagyarányú tüntetésekre készül­nek. Szombaton és vasárnap háromszáznál több embert tartóztattak le, hétfőn pedig a rendőrség kezébe került az osztrák szociálde­mokraták akcióterve és letartóztatták a tünte­tések megszervezését végző bizottságot. Egyes községi épületeken, mint például a Karl Marx- Hofen, a Fey-Hofon és a floridsdorfi községi házakon vörös zászlók jelentek meg. Bécs uc­cáit röpcédulákkal árasztották el, amelyekben rámutatnak arra, hogy Bécs városa nagy bált rendez, míg a munkásság éhezik. Tegnap este a nacionalisták is nagyobb ará­­nyú tüntetésekkel próbálkoztak meg. A Kärt­­ner-Strassén körülbelül 150 főnyi nemzeti szo­cialista csoport vonult fel, a rendőrség szét­kergette a tüntetőket, akik közül 2áJU őrizet­be vettek. A kormány elfogadta Eckhardt lemondását a fődelegátusi megbízatásáról Gömbös miniszterelnök nyilatkozata a­­ reformokról (Budapesti tudósítónk telefon­jelentése.) A bel­politikai zűrzavaros viszonyokra csütörtök este némileg világosságot derített Gömbös Gyula nyilatkozata, amely a következőképen hangzik: “ Az a körülmény, hogy Eckhardt Tibor leve­let intézett hozzám és mindazt megírta, amit mondani kívánt, azt hiszem, a magyar politikai életnek legerősebben célba vett léggömbjét puk­kasztotta szét. Az egységes párt legutóbbi érte­­­­kezletén felszólalt bizalmatlankodó tagok és a mögöttük állók megtudhatták a levélből, hogy velem Eckhardt Tibor annak idején csupán a vá­lasztás titkosságát és a választási eljárás becsü­letességét illetőleg egyezett meg, tehát olyasva­lamiben, amit az egész párt, véleményem szerint, csak helyeselhet A másik, ami nyilvánvalóvá vált Eckhr­­­dt Tibor leveléből, hogy Eckhardt Ti­bor népszövetségi megbízotti tisztét visszaadta a kormányn­ak, megunván az ellene intézett támadá­sokat. Most rajtunk, a kormányon a sor, hogy új megbízottat találjunk és válasszunk. Arra a kérdésre, hogy kit fog a kormány nép­­szövetségi főorlegánisként kiküldeni, a minisz­terelnök csak ennyit válaszolt: — Kérem, ne találgassanak. Arra a kérdésre, hogy elfogadja-e az Eckhardt­tal kötött megállapodás felbontását, Gömbös Gyu­­la így válaszolt: — Elfogadom. Annak idején egy ilyen paktu­­mot a Nemzeti Egység Párt érdekében állónak is a nyugodt politikai légkör biztosítását elősegítő lépésnek tartottam. Elfogadom természetesen a külügyminiszter úrral egyetértésben Eckhardt Ti­bornak a főmegbízott tisztéről való lemondását is, amelynek szerepében Eckhardt Tibor kiválóan megfelelt. Egészen más lapra tartozik, hogy Eck­hardt Tibor idebenn, mint belpolitikus, kritikák­at váltott ki. A következőkben a reformtörekvések­re és a reformnemzedék politikai megmozdulására terelődött a szó. — Az, hogy az ifjúság foglalkozik a reformpo­litikával — mondotta a miniszterelnök —, nem új keletű dolog. Az utóbbi időben több hírlapi cikk jelent meg az ifjúság vezérei tollából, ezek után is azt jelentem ki, hogy az ifjúság bízik bennem és az evolúció és a konstruktív reformpolitika csen­des munkásává szegődött. Megállapodtunk abban, hogy körökben semmiféle radikalizmust érvénye­sülni nem hagynak, mivel a reformnemzedék ve­lem együtt építeni és nem rombolni akar. Nem tartok attól, hogy a fiatal nemzedék megmozdu­lása kisiklásokra fog vezetni, vagy pedig egyesek

Next