Délmagyarország, 1935. március (11. évfolyam, 48-73. szám)
1935-03-01 / 48. szám
1935 március 1.' ofrwsnyx RORSfxn Korányi professzor Szegeden budapesti klinika látogatása a szegedi klinikán" — Csütörtökön részt vett az orvosi szakosztály előadóülésén, pénteken előadást tart az egyetem hallgatóinak .A Dflmagyarország munkatársától A Ferenc József Tudományegyetem orvostudományi fakultásának előkelő vendége van: dr. báró Korányi Sándor professzor, a világhírű belgyógyász, akit a szegedi egyetem orvoskara tavaly avatott nagy ünnepség keretében díszdoktorává. A kiváló professzor társaságában több ismert budapesti orvos is érkezett A Délmagyarország munkatársa csütörtökön délután felkereste Korányi professzort a Hungáriában. A professzor elmondotta, hogy pénteken délelőtt előadást tart a szegedi egyetem orvostanhallgatóinak. — Ez a látogatás — mondotta a professzor tulajdonképen a budapesti klinika látogatása a szegedi klinikán. Előadásomról csak annyit mondhatok, hogy volt tanítványaim munkásságát fogom ismertetni, elsősorban Rusznyák professzor kutató munkájának eredményeit. Rusznyák professzor ugyanis szintén tanítványom volt. Valószínűleg szombaton reggel utazunk vissza Budapestre. Délután hat órakor az orvosi szakosztály előadóülést tartott a bőrgyógyászati klinikán. Koránji professzor is részt vett az ülésen, amelynek keretében három budapesti orvos, Borbély Ferenc, Ratkóczy Nándor és Hetényi Géza tartott előadást Megjelentek a szakülésen az egyetem orvosprofesszorai szép számban és néhány meghívott orvos is; az ülésen csak orvos vehetett részt. Korányi professzor és munkatársainak üdvözlése után dr. Borbély Ferenc tanársegéd tartott előadást a sclerózis multiplex kezeléséről, majd Ratkóczy Nándor a lymphogramilomatózis kezeléséről tartott előadást, végül dr. Hetényi Géza az elhízás pathogenezisére vonatkozó kutatások legújabb eredményeit ismertette. Mindhárom előadást a nagy számban megjelenő orvosok nagy érdeklődéssel hallgatták végig. Pénteken reggel nyolc órai kezdettel az egyetem belgyógyászati klinikáján dr. báró Korányi Sándor az öreg ember szivéről tart előadást az egyetem hallgatóinak. Előadását az egyetem egész orvosi kara is végighallgatja. Pénteken este dr. Kiss Albert rektor a Hungáriában vacsorát ad Korányi professzor és munkatársai tiszteletére. Dr. Magyar Istvánné szivenlőttt malái és azonnal meghalt & súlyos beteg uriasszony tragédiája — A szenvedésefriff! teljesen lesoványodott szépasszony nem akart többé emberek közé menni és csütörtökön öngyilkosságot követek el Sándorfalván (A Délmagyarország rmunkársdtól) Csütörtök télelőtt Sándorfalvára hívták a mentőket, dr. Magyari István szegedi orvos házához, ahol az ojlvos felesége a kora délelőtti órákban öngyilkosságot követett el. A 40 esztendős úri asszony revolverrel sziven lőtte magát és nyomban meghalt. A kiérkezett mentőknek már nem akadt feladatuk csak a beállott halált konstatálhatták. A golyó pontosan a szívét járta keresztül. A holttest mellett, az asztalon, két búcsúlevelet találtak, amelyeket a szerencsétlen asszony a férjéhez és a rendőrséghez intézett. Férjének írott levelében elmondja, hogy súlyos, gyógyíthatatlan betegsége miatt vált meg az élettől. Haláláért senkit sem okol, de rá se haragudjanak — írta —, mert már nem bírta tovább a szenvedéseket, a halálban keres enyhülést. A rendőrséghez írott levelében arra kéri a rendőrséget, hogy ne boncolják fel Dr. Magyari Istvánná öngyilkossága egy ismert Szépasszony tragédiájának utolsó állomása. Magyari Istvánná, született Pintér Erzsébet feltűnően szép asszony volt. Két évvel ezelőtt súlyos betegséget kapott. Megoperálták, de nem tudtak rajta gyökeresen segíteni. Naprólnapra romlott az egészségi állapota és vele együtt a kedélye is. Rövid néhány hónap alatt úgy lesoványodott, hogy ismerősei is alig ismertek rá. Az egykor sokat megcsodált szépasszonyt rendkívül bántotta a dolog. Arra kérte a férjét, hogy vásároljon Sándorfalván házat, ő a leányával együtt odaköltözik. A férj teljesítette a beteg asszony kívánságát Remény volt arra, hogy a falusi levegőn az asszony magához tér és jobban lesz Újabb operációra lett volna szükség, azonban az asszony gyengesége és soványsága miatt gondolni se lehetett a súlyos műtétre. Magyariné jól érezte magát Sándorfalván. Többször emlegette, hogy nem kíván emberek közé menni, mert nem bírja elviselni a szánakozó pillantásokat. Csak ritkán utazott be Szegedre, férje azonban sűrűn járt ki Sándorfalvára és sokszor ott rendelt. Dr. Magyari szerette volna, ha felesége warartdrtwmba vontl, az smasetsooy erről hallani sem akart Kijelentette, hogy ügető dzsrpotban nem megy emberek közé, át ne bénulják és ne sajnálják Sikerült azonban a hozzátartozói könyörgésére elérni azt, hogy hajlandónak imitatkozott márciu elsejétől kezdve szanatóriumba menni. Ez a készsége azonban csak látszólagos volt, egy nappel március elseje előtt öngyilkosságot követett el. A tragikus korsomi asszony holttestét eről őrsők este beszállították Szegedre. Halálát egyetlen leánya, férje és a kiterjedt rokonság gyászolja. Szombaton temetik. 3 5 Március havi jubileumi slágerünk! Vasaló csereakció!! Zománcozott vasaló, nem rozsdásodik, nem pattogzik, örökké uJ . 1., Régi rossz vasalójáért !g pengőt visszatérítünk az uj zománcozott vasaló reklám árából. Tisza Lajos krt 38. A Marseille! védő leleplezései a szerbek vállalási módszereiről Páris, február 28. Felháborító részletek jutottak nyilvánosságra azokról a visszaélésekről, amelyeket jugoszláv részről a marseillei királygyilkosság ügyében folyó vizsgálat során elkövettek. Delbons védő, akit a pittsburgi horvát nemzeti szervezet bízott meg a védelemmel, felkereste a vizsgálóbírót s előadta, hogy az a jugoszláv orvostanhallgató, akit a jugoszláv konzol ajánlására tolmácsnak fogadtak fel a tegnapi és a keddi kihallgatáson a vádlottak vallomásának fontos részeit egyáltalában nem fordította le. Ehelyett egy óvatlan perében, amikor a vizsgálóbíró nem figyelt oda, szerb nyelven közölte velük, hogy három napon belül Umeolgáttatják őket Jugoszláviának. Ez a kéréten j tűl annyira megrémítette a vádlottakat, hogy cellájukban öngyilkosságotkarták elkövetni. A védő, nagy nehezen megnyugtatta őket , most azt kérik a vizsgálóbírótól, hogy a szerb orvostanhallgatót,, azonnal cserélje ki francia tolmáccsal A vádlottak a szembesítésen Simemovies belgrádi rendőrfőnökben határozottan felismerték azt az, egyént, aki egy francia rendőrtisztviselő kíséretében többször megjelent cellájukban és arra próbálta őket rávenni, hogy kiadatásukat kérjék. A rendőrfőnök azt állította előttük, hogy Sándor király meggyilkolása után Jugoszláviában fárradalom tört ki s így nem kell félniök attól, hogy súlyosabb bántódásuk történik, ha a francia hatóságok kiadják őket. A forradalmi rendszer — tette hozzá Simonovics — méltányolni fogja önkéntes jelentkezésüket, mert nem szeretné, ha főtárgyalásra kerülne a sor s ők a szerb—horvát ellentétről vakarnának. Alepi 1905. ^ , ADLFR EDFNYC5/RNDK Tel. 1782. ii Széchenyi Mozi Pénteken és a következő napokon: I szezon kimagasló vígjáték attrakciéja Onagíjsága «Höfidle Az Allianz filmgyár remeke A A nagymama..................... férj.................................... A fiatalasszony, őnagysága Őnagysága ügyvédje . . Főszereplők: . . . . Adele Sandrock Georg Alexander Renate Müller Adolf Wohlbrück Híradó