Délmagyarország, 1935. június (11. évfolyam, 122-144. szám)
1935-06-01 / 122. szám
■4 Kerékpárt, alkatrészeket, gumit AEta" Déry gépáruház Nagy Javítóműhely. Revolveres szerelmi dráma Mezőhegyesen (A Délmagyarország munkatársától.) Megrázó szerelmi dráma játszódott le CBÜ tilrtök este iderekor Mezőhegy» egyik utcáján. Orosz Pál 22 éves gazdasági munkás régebbi idő óta udvarolt Oláh Julia 18 éves leánynak. A fiatalok meg akartak esküdni, azonban az utóbbi időben akadályok tornyosultak az esküvő elé. A leány is elhidegedett a legénytől és egyre kevesebbet találkoztak. Orosz Pál többször könyörgött Oláh Juliannának, hogy esküdjenek meg, de a leány nem akart a dologról hajlani. Csütörtök este a fiatalok találkoztak és Oláh Jufiáék ház* előtt sétáltak Hogy mi történt közöttük, azt most már nem lehet megállapítani Este 10 órakor, pontosan Oláhék ház* előtt, eldördült egy Ifivés. Orosz Pál rántotta elő Frommer pisztolyát és egyetlen lövéssel lerteriferti» a leányt, akinek a foyó a fejébe hatolt. A fiatal leány véresen bukott le a földre. Orosz Pál futásnak eredt. Körülbelül 300 méterre futott, ott megát lőtt és maga ellen fordította a fegyvert. A golyó a mellébe hatolt. A fiatal legénynek még volt annyi ereje, hogy visszmánszorgott Oláh Júlia mellé és ott rogyott le a földre. Addigra már a lövések zajára emberek siettek a helyszínre. Oláh Júlia halott volt, a legény még élt. Beszállították a községkórházba, ahol ápolás alá vették. Állapota reménytelen. Oláh Júliával a nagykaliberű golyó azonnal végzett. Valószínű, hogy Orosz Pál elkeseredésében lőtte le a leányt és végzett magával. A nyomozás megindult, galatába állítani. Ha nézzük a külföldi valutaválságokat, azt látjuk, hogy ezek semmi egyebek, mint vádbeszédek az ellen a politika ellen, amelyet eddig folytattak, mert nem tudták megérteni, hogy az összefogásban és a megbékélésben van az igazi erő. A tanya égető problémájáról szólva, sürgette, hogy a szétszórtságot meg kell oldani, hogy a tanyavilágban legyenek sűrűsödési pontok. Ezzel kapcsolatban szólt a közlekedés problémáiról és a bekötőutak kiépítésének fontosságát hangoztatta. A tanya kulturszínvonalának emelésére mintagazdaságok létesítését találja sürgősnek Bod János, aki érdekes előadásának végén kifejtette, hogy az Alföld problémája egyenlő az országi problémájával, a megoldásnak nem szabad sokáig késlekednie. Az előállás után a különböző szakosztályok vezetői tették meg jelentésüket, majd a javaslatokról tárgyalt a kongresszus. A kongresszust József Ferenc főherceg zárta be. körút 32.Villamos kitérőnél) »ÉL MagYARORSZÁG 1935 junius I. A résztvevők ezután megtekintették az újszegedi Temesvári körúton végrehajtott útjavítást, majd a Vigadóban társasebéden vettek részt. Divatos ergandi és imprime virágok modellel* ötön legolcsóbban Késze ti Ine K ftoecott anyagból is a Fehércégtáblás BOROS cégnél • Az Alföld problémái az Alföldkutató Bizottság szegedi kongresszusán József Ferenc főherceg és Bod János beszédei az Alföld legfontosabb problémáiról — „Az Alföld problémája egyenlő az ország problémájával“ (A D&magyarország munkatársától.) A Szegedi Alföldkutató Bizottság csütörtökön délelőtt tartotta meg kongresszusát a városháza közgyűlési termében, amely teljesen megtelt érdeklődőkkel A kongrasszusra Szegedre érkezett József Ferenc főherceg, dr. Szendy Károly, Budapest polgármestere, Bod János ny. miniszter, akiket az állomáson ünnepélyesen fogadtak. A kongresszust József Ferenc főherceg nyitotta meg, az elnöki sédiumon foglalt helyet dr. Shvoy Kálmán országgyűlési képviselő és Bod János. Dr. Pálfy József polgármester a város nevében üdvözölte a kongresszust, dr. Szendy Károly kifejtette felszólalásában, megjelenésével azt kívánta dokumentálni, hogy a főváros érdekei, problémái azonosak a vidéki városok célkitűzéseivel. József Ferenc főherceg tartotta meg ezután megnyitó beszédét. Elmondotta, hogy örömmel vállalta el a gyűlés védnökségét, mert a bizottság Klebslsberg Kunó munkásságát kívánja folytatni. Beszéde további folyamán foglalkozott Szeged idegenforgalmával és kifejtette, hogy a város fejlődésére nagy hatással lesz a transkontinentális út megépítése. Foglalkozott ezután az Alföld általános problémáival és rámutatott arra, hogy a megoldandó kérdések között első helyen szerepel a szállítási költségek olcsóbbá tétele. A Máv.-nak kell itt áldozatot hozni — mondotta a főherceg — és min-A NEUMINI 1* ® pincsi tejgazdaság kitűnő pasterizált SZAMÓCA CSEMCORVAJA naponta friss minőségbeli kapható • ZártSá ut, vaj. turóüzletben, L ajft’a Széchenyi ér Városi bérhézllhorlált tejtermék eladási AllCliddn üzletében, Tisza Lajos den nyerészkedő gondolat háttérbe szorításával csak arra kell törekednie, hogy magát fentartsa. A termelés szabályozásával foglalkozott ezután és fontos megoldásra váró problémának mondotta, hogy az ország területért termelési zónákra osszák fel. Egyes speciális terményeket csak ott termeljenek — úgymond —•, ahol a legkönnyebben és a legjobban megterem. — Nagyon fontos kérdésnek tartom a tanyai tanítóság problémájának megoldását — mondotta József Ferenc főherceg. A tanítónak az első gazdának kell lennie és csak ezután jöhet az oktatás. A különböző jelszavak hangoztatásából elég volt már, ezt meg kell érteni. Nekünk a jelszavak helyett gyümölcsöt és búzát kell termelnünk és az exportot megszervezni. Beszéde végén a főherceg a decentralizáció hívének vallotta magát és kifejtette, hogy a vidéki városok között ki kell építeni a kapcsolókokat, hogy ne minden a fővárosban összpontosuljon. A hosszantartó tapssal kisért előadás után dr. Kogutowitz Károly, az Alföldkutató Bizottság ügyvezető alelnöke a szakosztályok működéséről számolt be, majd Tichy Antal Máv. üzletigazgató a műszaki albizottság határozati javaslatairól tett bejelentést. Nagy érdeklődés fogadta Bod János ny. pénzügyminiszter előadását az alföldi tanyaproblémákról. Hangoztatta, hogy az Alföld öntözési problémájának megoldását, a Duna—Tisza-közi csatora kiépítését és a meglévő vizek megtartását az Alföld fejlődése szempontjából elengedhetetlenül szükségesnek tartja. — A parancsoló szükség írja elő — mondotta Bod miniszter —, hogy a kisgazdák számát növeljük, a meglévők sorsát pedig erősítsük. A tőke csak a munka révén tud kiágazni, mert a munka egyedüli forrása a tőkénak. A munkát tehát organizálni kell és a nemzeti fejlődés szólaz idő A Szegedi Meteorologist Obszervartnng jelenti. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 20.6, a legalacsonyabb 13.8 C. A barométer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 752.6, este 753.7 mm. A levegő páratartalma reggel 85, délben 92 százalék. A szél iránya délnyugati, erőssége 2—5. A lehullott csapadék mennyisége 13,8 mm. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Északnyugati szél, lehetséges még záporeső, esetleg zivatar. A hőmérséklet nem változik lényegesen. SZEGEDI JEGBUMBR Tejszines faautaltkt Hönienessen, amerikai fagyasztás. Könnyen szállítható. Kéuití «* ioeitj*: KHLHNKH cuartaz Rudolf Mr <*. IO fillér. n RUHA! Divatöltönyök, fiú- és gyermekruhák, barát, manó és munkáaöltönyök kitűnő anyagból olcsó áron Franczia Antal Csekonics n. 1. Szenzáció ! magas árat fizetek elavult villanycsillárjaiért, ha nálam cseréli be újjá. u 1 Rosner Józseftér. — A szerelért munkákat a Magyar Mérnök és F.pHész egy tei szerelési szabványán készítem. Rádiók 6-12-16 havi részletre. Tisza Lajos körút 39. Tel. 14-68 I. r. téli szalámi kitűnő minőség, kilólja rudvételnél P. 2.60 TORNAI felszeletelve P. 2.80 hentesnél. Tisza Lajos körút 22. szám. (Dr. Kovács-ház) s’ EW ^ ^ 40 év óta fennálló, három A P alkalmazottat foglalkoztató fűszer- és vegyeskereskedés Szegedhez közel fekvő nagyközségben. Érdeklődni lehet: Katona Lajos, Szeged.