Délmagyarország, 1935. július (11. évfolyam, 145-170. szám)
1935-07-02 / 145. szám
BX. L. em. Telefon: 23*33..Kiadóhivatal: kBloHnk»nyrlton• Jegyiroda: Aradi oceas. Telefon: 13.0«. Nyomda: LOW UP ®' nee« i*. Telefon: 13^N>. . lárbaU «• levélcinc MlmagyarorMán Szeged. Kedd, 1933 Július 2. , XI. évfolyam, 1-45. sz. ElőeiZETCS : Havonta helyben 3.20, vidéken él Budapesten 3.00, külföldtan «.40 pengd. — Egye» az Am Are hétköznap ÍO, vatér- As Ünnepnap !« fill. Hirdetések felvétele tártta szerint. Megjelenne hétfő kivételével naponta reggel. Ir« IO Ilii« Huszonkilenc indítvány Ä júniusi közgyűlés tárgysorozatán Huszonkilenc indítvány szerepelt. Ha igaz, — négy és fél év múlva lesz megint választás, — na ugyan lesz még egyszer választási ünnep a világon. Ezt az indítvány-inflációt nem lehet hát a választásokra való készülődésekkel, érdemszerzési alkalmakkal, kortescélzetű aktivitással megmagyarázni. Az indítványok száma szinte közgyűlésről közgyűlésre szaporodik s a hivatalos előterjesztések száma közgyűlésről közgyűlésre apad. Pedig vannak ügyek, amelyek a közgyűlés napirendjét kitöltik akkor is, ha a városban nem történik semmi. A zárszámadások, a különböző alapok számadásainak felülvizsgálata, a nyugdíjazások és szabadságkeresések nagy tömegét teszik ki a közgyűlés munkarendjének s igen előkelő helyet foglalnak el a hivatalos előterjesztések sorában. Hátha még ez sem volna! Hátha csak abból lehetne közgyűlési tárgy, ami a város hatóságának gondoskodásából a mai élet, vagy a rákövetkező holnap »Upvető problémájának megoldását ígéri? Hát mégha csak a haladás és fejlődés alkotásai és intézményei nyerhetnének helyet a közgyűlés tárgysorozatán, akkor még milyen nagy volna a szakadék az indítványok s a hatósági előterjesztések száma között. Az indítványok nagy száma a gondolatok és tennivalók sokaságát mutatják, a hatósági előterjesztések számának megfogyatkozása pedig a rendelkezésre álló anyagi eszközök szegénységét és elégtelenségét bizonyítják. Elhisszük azt, hogy ha pénz volna, — „pénze, ha van, mindene van", énekelték ifjúkorunk operettjében, — akkor volna alkotás, volna fejlődés, lenne építkezés és lenne kereset mindenki számára. Pénzzel sokkal könnyebb kormányozni, mint szuronyokkal, ámbár a példa szerint szuronyokkal se nagyon nehéz — rövid ideig. Elhisszük azt is, hogy a pénz egyik legfontosabb tényezője a város fejlődését szolgáló hatósági munkának. Csak azt mondjuk, hogy nem kizárólagos és nem az egyetlen tényezője. Az inditványok nagy száma a tennivalók nagy számát m,,utatja s minél több indítvány kerül is a közigazgatás temetője, ez az egyetlen köztemetője a városnak s ide nyugodtan temetkezhetik jobboldali és baloldali, liberális és fajvédő, szociáldemokrata és keresztényszocialista indítvány, annál több tennivaló sűrűsödik össze s annál jobban nő a közigazgatás beszüntetett tevékenysége miatt keletkezett elégedetlenség. Belátjuk, hogy a tennivalóknak sorrendjét nem az indítványok iktatószáma állapítja meg, de a betölteni kívánt feladat fontosságának sorrendje. Belátjuk azt is, hogy ha komoly közérdeket szolgál is az indítvány, nem mindig a benyújtását követő idő a legalkalmasabb annak megvalósítására. Mindezt elhisszük, belátjuk, méltányoljuk, de mindezek után mégis megkérdezzük, hogy a huszonkilenc indítvány között nem volt egyetlenegy sem, amivel érdemben lehetett volna foglalkozni? A huszonkilenc indítvány között egyetlen egy sem volt, ami érdemi határozatra lett volna mert benne a felvetett terv megvalósítását a közérdek is halaszthatatlanul sürgeti? A közgyűlés az indítványokat kétféle elintézésben részesítette. Vagy nem kívánta tárgyalni, vagy kiadta a polgármesternek. Ha kiadták, akkor elsőosztályú temetésben részesítették, ha nem akarták tárgyalni, akkor istenneves temetésben. De mind a kétféleképen eltemették s vele__egy időre, — eltemették azt a gondolatot, azt a tervet, azt a kívánságot, azt a közérdeket, amit az indítvány szolgálni, vagy teljesíteni akart. A temetés módja különböző, de — nem mindegy a halottnak, hogy a templom elől temetik-e el, vagy a városháza elől? Nem mindegy-e neki, hogy aranyló koporsóba teszik-e, vagy fekete posztóval borítják-e le azt a lakószobáját, amibe mégis csak a legtöbb időt fogja tölteni. A huszonkilenc indítvány így került egy temetőbe s miután haladunk a korral s ez ellen az egyházközségek nem is emelnek kifogást, így került az egyetlen szegedi köztemetőbe, a közigazgatásiba. Nagy embereket fogadott magába a belvárosi temető, derék kitűnő polgárok költözködtek ki az alsóvárosi sírkertbe is s a Dugonics-temető a város jeleseinek s névtelenségükben is derék, kötelességtudó munkásainak adott örökös nyugvóhelyet. De a közigazgatás köztemetője sem méltatlan a többi temetőhöz, mennyi ragyogó álom, mennyi nagyszerű kötelességteljesítés, mennyi hasznos feladat, mennyi éltető terv, a közérdeknek mennyi önzetlen szolgálata kapott ebben a temetőben tömegsírt. S ez a temető talán a legelszomorítóbb, mert itt csak a világra nem jött alkotások, az elvetélt tervek, magzatkorukban megölt gondolatok tetemei nyugszanak. Ha az indítványokkal nem is nagyon törődnek, törődjenek azzal az okkal, aminek az indítványok csak jelenségei. A város polgársága nem nyugszik meg abban, hogy semmi sem történik s ha anyagiakban el is szegényedtünk, ha nincs materiális erőnk a várost fejleszteni, legalább azt végezzük el, amire a jószándék, a találékonyság és törődés a mai viszonyok között is vállalkozhatik. Eden beszámolója az alsóházban a párisi és római tárgyalásokról „Javaslat megállapítottuk, hogy szoros együttműködésre van szükség" . Az abesszin-kérdésben Mussolini nem fogadta el az angol engedményeket London, július 1. Az alsóház hétfői ülésén Lansbury munkáspárti vezér megkérdezte Sir Hoare Sámuel külügyminisztert, hogy nyilatkozhatok-e Eden népszövetségi miniszter párisi és római útjáról. Eden népszövetségi miniszter, akit a Ház minden oldalán éljenzéssel fogadtak, a következőket mondotta: “ Párisi utam célja az volt, hogy minél sürgősebben kimerítő és őszinte felvilágosítást adjunk a francia kormánynak az angol—német tengerészeti egyezményről, másodszor, hogy a francia kormánnyal a londoni nyilatkozat összes pontjainak minél sürgősebb megvalósításáról tárgyaljunk. __Ami az első pontot illeti, ismertettem Lavallal az egyezmény tartalmát, az azt megelőző tárgyalások körülményeit és az okokat, amelyek kormányainkat az egyezmény megkötésére bírták. Laval hasonló őszinteséggel közölte a francia kormány felfogását. Felismertük ezen megbeszélés során, hogy szoros együttműködésre van szükség az olyan kérdések elintézéséhez, mint aminő a nyugati légi egyezmény, a keleti és középeurópai egyezmény és a szárazföldi haderőkre vonatkozó megállapodás. Oly együttműködési formulát kerestünk, amely lehetővé teszi, hogy az összes nemzeti kormányok minél gyorsabban és teljesebben megvalósíthassák a február 3-i közlemény valamennyi pontját. A Mussolinivel folytatott ugyanilyen tárgyú megbeszélés során örömmel állapítottam meg — folytatta Eden —, hogy egyetértünk annak a lehetőségnek a tekintetében, hogy továbbra is együtt dolgozhatunk a megbeszélésen a londoni nyilatkozat és a stresai határozat alapelvei szerint. Indokolt az a reményem, hogy rövidesen megtaláljuk a legalkalmasabb tárgyalási módot és az egyenjogúságon alapuló szabad tárgyalások útján előmozdíthatjuk e kérdések megoldását. — Abesszíniát illetőleg a következő javaslatot tettük kísérletképen Mussolininek: Az olasz —abesszin vita elintézése érdekében Anglia hajlandó Abesszíniának területsávot átengedni az angol szómálföldön, amely utat nyitna Abesszíniának a tengerhez, hogy ilyen módon megkönnyítsük az Abesszínia által Olaszországnak nyújtandó területi és gazdasági engedményeket. Ennek ellenében pusztán legeltetési jogot kértünk az angol uralom alatt levő bonszülött törzsek számára az Olaszországnak átadandó területeken, őszinte sajnálatomra. Mussolini nem találta ezt a javaslatot a viszály megoldásának alapjául elfogadhatónak. Visszatérőben tájékoztattam Lávait a Rómában történtekről. Pincér képviselő: Közölte-e Mussolini saját feltételeit? Eden: Amennyire lehetséges volt, jelentettem a Háznak a részleteket Többet, mint amennyit ma mondottam, még nem mondhatok.