Délmagyarország, 1935. augusztus (11. évfolyam, 171-195. szám)

1935-08-01 / 171. szám

SZEGeO. Szerkesztőség: Somogyi ucca 22. L­cm. Telefon: 23-33.-Kiadóh­ivatal, KOle­UnkönyvtOr ét jegyiroda: Aradi ucca S3. Telefon: 13-06. - Nyomda: Löw Tipoi ucca 19. Telefon: 13-00. — Távirati ét levélcím: Délmagyarország Szeged. Csütörtök, 1935 augusztus 1. Ara­dó fillér XI. évfolyam, 171. sz. ELŐFIZETÉS: Havonta Helyben 3.20, vidéken él Budapesten 3.00, kü­lföldön 6­40 pengőt. — Egyet az Am­ara hétköz­­nap 1O. vatAr­­ét Ünnepnap 16 till. Hir­­detések felvétele lerit A szerint. Megte­lik hétfő kivételével naponta reggel. a szegedi alma A szegedi konzervativizmust sok mind­en­­ben nem lehetett eddig megtörni. A belső te­rületen ez gyakran a potroheresztésben nyil­vánul meg és igen sikerült szimulálással tud­ja megjátszani a tekintélyelismerés adóját, jóllehet, keskenyebb az a szellemi terület, amelyen billegve megállani próbál. Ezt aka­rom, ez így van! — mondja ez a konzervati­vizmus s általános törvénynek képzeli egyé­ni felfogását, tudását, amely egy külvárosi kis ház kapujának horizontjából szemléli a vi­lágot. Ezt, ami kötetet érdemelne a kortü­netek és esetleg a társadalomtudományok nagy könyvtárában, csak ízelítőnek említet­tük fel, szólván a gazdasági életről, annak — merész szól — belterjességéről, általában ar­ról a százötvenezer holdnyi területről, amely körülveszi a várost s nemcsak arra van hi­vatva, hogy a „telhetetlen“ belső népet el­lássa, hanem márkát is szerezzen, amiről majd emlegetnek bennünket. Márkánk a pap­rikán kivül nincs is, ennek a területe azonban mindig korlátozott volt s még szükebbre szo­rult, mióta a felső gondoskodás egész sereg idegen szándékú motívumot kevert belé, — mintha csak a csumát őrölnék az édes­ne­mesbe,­hogy semmi se haladjon a megszo­kott és bevált uton, ami biztosította az ed­digi jó hírnevet. A paprika azonban specialitás már attól a pillanattól fogva, hogy kiültetik az első pa­lántát, aztán páratlan szorgalommal, szakér­telemmel, gondozzák a beéréséig. Kívüle ott van még a búza, meg a kukorica, évente vál­takozó rábizottsággal a mennyei jóságra, amely a maga tetszése szerint indítja meg öntöző sajtjait. Bocsánat, ki ne feledjük a ro­zsot, hiszen ebből is szükség van bizonyos mennyiségre, már csak a homok kihasználása szempontjából is. Azontúl aztán bezárul a világ s a tanyai nép nem hajlandó tanulni, mert az iskolázás idején is megelégedett annyival, hogy „a neve atrecát" le tudja má­solni. Újabban látunk kísérleteket, lehetetlenség volna eltagadni, amik a tanyai gazdasági kul­túrát szeretnék előbbre vinni, de hát az a ha­talom, amely elhiteti a homokon megkemé­nyedett koponyákkal, hogy nekik maguknak lesz ebből hasznuk és nem valami úri huncut­ság játszik közbe? A vezetés, az oktatás in­kább magánjellegű s a lutrn-hatású példa­adásra megy ki, pedig erősen megszervezett­­nek kellene lennie, kötelezővé tettnek, hogy megmozduljon a kényelem, amely takarás után hét-nyolc hónapon át az ámbitus, meg a bormérés között osztja meg tevékenységét, télen pedig a kéményt nézi, hogy eléggé érett-e már a disznó földi hagyatéka, amely a tavaszi pénzszűke idején négerre kormozot­tan, fantasztikus anatómiai feldaraboltság­­ban rémíti el a piac látogatóit az alkalmi vé­teltől. Hogy pénzt másból is lehet szerezni, nem­csak búzából, meg kukoricából, azt talán száz év múlva sem érti meg a mi népünk. Megbámulja azt az urat, aki néhány hold­nyi földjéről el tud adni nyolc vagon szilvát, elismerésével és tiszteletadásával nem késik, de ahogy­ a városi felekezete is csak nyitni szereti a fát s virtuskodva kitépi az utak szé­­léről már csemete korában, — úgy kerüli ő is a gyümölcsfát, pedig ennek a gondozása, termése biztosítaná számára azt a jövedel­met, amelyet jelenkori, leromlott, elszegé­nyedésében jobban érez, mint bármikor. De nem engedi a konzervativizmusa, az apja, a nagyapja, a dédje szokása a nagy hallgatag­­sága, — amelyről egyszer kisüti még vala­melyik fiók-Preud, hogy nem „mélyenjáró“ gondolkozás külső jele, hanem abszolút szel­lemi szélcsend. A régi Szegedet jellemzi Mikszáth króni­kája, hogyan döbbent meg a híres késés, mi­kor tízezer halbicskát akart nála rendelni egy ángilus. Bohóság, tréfa, hiszen annyi bics­ka nincs is a világon s ki él addig, amíg el­készül az utolsó darabja is. A mait jellemzi a Délmagyarország reggeli hiradása, hogy londoni exportra nem tudtak húsz méter má­zsa egységes asztrah­áni piros almát össze­szedni. Pedig az a húsz mázsa csak egy fog­hegyre való, cseppnyi viz a világkereskede­lem nagy tengerében. És mégis! Azaz mégse! Hogyan szerezzünk és biztosíthassunk akkor márkát, ha nem tudjuk utánpótlásban szaka­datlanul adni azt, amit megismertek, megsze­rettek! Talán emlékszik még rá valaki, hogy a háború utáni időkben, amikor egzotikus foglalkozással kerestek megélhetést az em­berek,­­ sok csipkés zsebkendőt küldtek ki Amerikába Szegedről. Jött értük néhány dol­lár, idehaza pedig a valuta volt a bálvány. Akkor láttunk egy levelet. Voltaképen aján­lat volt, hogy kedvesek a holmik, lehet is belőle üzlet, de tessék százezer darabot szál­lítani . Enélkül nem fogok bele. Ugyanaz a minta, minőség legyen, hajszálnyira se más, mert ha esztendő múlva a vevőm ugyanazt keresi én csak ugyanabból adhatok neki. Természetes, hogy semmi sem lett az üz­letből. Ha a tízezer bicska bobó gondolat volt, a százezer zsebkendő minősített őrült­ség. Hát ugyan­akkor mi a húsz mázsa sze­gedi piros alma,­­ azaz bocsánat, a kiseb­bik fele, amit össze tudtak hozni? Mi lenne más, mint élhetetlenség. Szerdán megnyitották és­­ csütörtökre halasztották a Népszövetségi Tanács ülését Egyeztető tárgyalások indultak a nagyhatalmak képviselői között az olasz-abesszin kérdésben Otnf, július 31. A Genfben tartózkodó tanácsi­­gok a délelőttöt beható tanácskozásokkal töltötték el. Aloisi báró hosszas megbeszélést folytatott Laval francia minszterelnökkel, aki ezután Eden angol miniszterrel találkozott. Az angol népszö­­vetségi miniszter a délelőtt folyamán tanácsko­­zást folytatott Abesszínia genfi kiküldöttével és Avenor népszöreségi főtitkárral, majd Aloisi bárót kereste fel. Eden és Aloisi tanácskozásának ered­ményétől függ, hogy vájjon megtarthatják-e a délutánra kitűzött időpontban a Népszövetségi Tanács nem nyilvános ülését. Népszövetségi körökben most arra törekszenek, hogy a tanács a megkezdett békéltető és döntő­bírósági eljárás szemmel tartásával folytassa meg­beszéléseit, mert a remény az, hogy ilyen módon néhány napon belül sikerül dönésre jutni. Optimista hangulat Genf, július 31. Néhány órával a rendkívüli ta­nácsülés megnyitása előtt optimista hangulat nyil­vánult meg. Állítólag tegnap este Eden és Laval megbeszélésén Eden engedékenységet mutatott. Hajlandó volt engedni az eddig elfoglalt merev angol álláspontból. Anglia nem erőlteti az olasz­­abesszin viszály érdemleges megvitatását és haj­landó csatlakozni ebben a kérdésben a kompro­misszumos megoldáshoz abban az esetben, ha Olaszország a tárgyalások lefolytatása alatt, de különösen augusztus második felében semmiféle fegyveres mozgalomban nem bocsátkozik Abes­­­sziniával szemben. Ilyen körülmények között bi­zalommal tekintenek a ma megnyíló tanácsülés elé és remélik, hogy a tanácskozásokat sikerrel lehet befejezni a hét végéig. A megnyitó ülés Genf, július 31. Ma délután 5 órakor Lit­vinov elnök megnyitotta a Népszövetség Ta­nácsának 87. ülésszakát 3 külső kép hasonló a nagy és mozgalmas ülésekéhez. A közönség zsúfolásig megtöltötte a karzatokat. Az új­ságírók terme is tele van. Mintegy 300 újság­író sereglett ide a világ minden részéből! Az ülés megnyitása után a Tanács tagjai zárt ülésre vonultak vissza. A zárt ülés ponto­san egy óra hosszat tartott. A zárt ülésen elő­ször is báró Aloisi olasz főmegbízott ismer­tette az olasz álláspontot, amelynek lényege az, hogy az olasz-abesszin vitát az ausuali kér­désre kell korlátozni. Ezután Hava­nnes, Etiópia kiküldötte fej­tette ki Etiópia álláspontját, amely szerint a tanácsülés vitáját az olasz—abesszin viszály teljes anyagára ki kellene terjeszteni. Látszólag ezt az álláspontot támogatta Eden az angol küldöttség vezetője és azt indítvá­nyozta, hogy a Tanács bocsájtkozzék az érdem­­leges vitába. Ekkor Laval, a francia küldöttség vezetője­­, szólalt fel, aki szükségesnek látta, hogy közve­títő indítványt tegyen. Azt ajánlotta, hogy az ülést zárják le és holnap délután 5 órakor új ülésre üljenek össze. Időközb­en megbeszélése­ket lehet majd folytatni abban az irányban, hogy a vitát az 1906 évi szerződés alapján old­ják meg. A zárt ülés elfogadta Laval indítványát és elhatározta, hogy csütörtökön délután tartja újabb ülését. Időközben az érdekelt nagyhatal­mak igyekeznek megoldási módot találni a döntőbírósági és közvetítő tárgyalások folyta­tására. Litvinov tanácselnök megállapította, hogy a Népszövetség tárgyalásait csak az alapokmány határolhatja körül. Nemcsak arra törekszenek, hogy­ a Népszövetség kebelén belül találjanak megoldást, hanem az érdemi megegyezésre is törekszenek és ezzel kapcsolatban újból az 1901. évi szerződés kínálkozik. Ezután tette meg Laval napirendi indítványát.

Next