Délmagyarország, 1935. december (11. évfolyam, 270-292. szám)
1935-12-01 / 270. szám
TQ35 december T. Az egyesített bizottságok befejezték a hitbizományi javaslat tárgyalását Budapest, november 30. A képviselőház földművelésügyi és igazságügyi bizottsága szombaton délelőtt 10 órakor folytatta a hitbizományi törvényjavaslat részletes vitáját Az új családi hitbizományok alapításáról szóló harmadik fejezet rendelkezéseit a bizottság néhány lényegtelen módosítással elfogadta. Ezután a bizottság a hitbizományi kisbirtokról szóló negyedik fejezetet tárgyalta le. Ivády Béla a hitbizományi kisbirtok alsó határának felemelését kívánta. Gyömörey Sándor szintén ilyen értelemben szólalt fel. Krúdy Ferenc szerint nem számszerűen kellene meghatározni az alsó határt. Lázár Andor igazságügyminiszter felszólalása után a bizottság az alsó határt 30 holdra emelte fel. Számos felszólalás után a bizottság tagjai ezt a fejezetet is kisebb jelentőségű módosításokkal fogadták el. A vegyes és záró rendelkezéseket tartalmazó paragrafusokat az egyesített bizottság úgy egészítette ki, hogy a törvényszékeknek, illetve főudvarnagyi bíróságnak a hitbizományi bíróságnak bizonyos végzései ellen, csupán egyfokú felfolyamodásnak van helye a kúriához. A bizottság ezzel a törvényjavaslat tárgyalását befejezte. Arról értesülünk, hogy a képviselőház a jövő hét közepén megkezdi a hitbizotányi reform tárgyalását és e javaslaton kívül a december 20-án kezdődő karácsonyi szünetig legfeljebb 2 javaslat kerül a Ház napirendjére és pedig a kisbirtokosok hitelintézete és az Altruista Bank fúziójáról szóló törvényjavaslat és a fővárosi törvény revíziója. Megalakult az új görög kormány Athén, november 30. Demedzsisz Konstantin ma délután megalakította az új kormányt, amely 6 órakor tezte le a hivatali esküt. M nincs megelégedve jelenlegi szállítójával és 16 tejet akar, úgy rendelje meg tejszükséglejét az Önhöz legközelebb eső KÖZPONTI TEJCSIlONOK RT. fióktej csarnokában Három fotó elől a halálba menekült egy ötödikes diák Kecskemét, november 30. Sós Zoltán városi tisztviselő k5 éves János nevű fia, aki a kecskeméti reáliskola V. osztályának volt a tanulója, szombaton délután édesapja pisztolyával főbe lőtte magát. Éveken át jó tanuló volt, most azonban három tárgyból is intőt kapott, amit annyira szívére vett, hogy megvált az élettől. Tettének elkövetése előtt végrendeletet is készített. Mindent édesanyjára hagyott, csak tankönyveit és kerékpárját hagyta barátaira. Belvárosi Most vasárnap, hétfőn EDDAR WALLACE regénye BOSAMBO Fxotikus történet. 3, 5, 7, 9 Széchenyi Most Vasárnap, hétfő Az évad nagy filmeseménye I Bashircsev mama szerelme I Nagy dráma. Főszereplők: DARVAS LILI, Hans I Járay, Szók* Szakáll, 3, 5, 7, 9 DEL MAGYARORSZÁG Ezen készülékek kaphatók METEOR CSIKÓHEYÉR BT. rádióosztályán, Kárász u. 11. Telefon 33 - 76. Díjtalan bármin füst! Caere! Részlet! Díjtalanul bemutatja Kelemen Márton cég, 893 Kelemen u. II. Az OniAlr rádió újdonségaösszes hét lakásán is díjtalanul bemutatja MARKOVICSnM műszaki vállalatok... Csányi Antal rádió és villamossági szaküzletéban, FeksttatlS U. 22. Tisza L. körút 44. Tel. 30-20 A Miőzatl reflexkapcsolása suOert eisónek MI GYÁRTOTTUK AZ EGÉSZ VILÁGON. Tapasztalataink több esztendősek. A legjelentősebb országokban a legnagyobb gyérek követik most példánkat AZ ORION 344-es óriási teljesítménye és nagy népszerűsége újabb elismerést szerez a magyar rádiótechnikának KAPHATÓ MINDEN ORION RÁDIÓKERESKEDŐNÉl A karácsonyi szezon zárórája Budapest, november 30. A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki, amely kimondja, hogy a székesfőváros területén, valamint azoknak a városoknak és községeknek területén, ahol az üzleti zárórát miniszteri rendelet, vagy törvény alapján alkotott szabályrendelet állapította meg, a nyílt árusítási üzleteket, amelyeket köznap este 7 óra előtt kellett bezárni, december &—24-ig bezárólag este 7 óráig, a túlnyomóan élelmiszert árusító üzleteket pedig este 8 óráig szabad nyitva tartani. E rendelet nem érinti azokat a régi intézkedéseket, amelyek az említett napokon, vagy azok közül egyes napokon későbbi zárórát állapítanak meg. A rendelet kimondja továbbá, hogy december 15-ére eső vasárnap azokat a nyílt árusítási üzleteket, amelyek egyébként egész napon át zárva tartandók volnának, reggel 9 órától déli 12 óráig, egyéb nyílt árusítási üzleteket pedig reggel 7 órától déli 12 óráig szabad nyitva tartani. A december 22-ére eső vasárnap azokat a nyílt árusítási üzleteket, amelyek egyébként egész napon zárva tartandók volnának, reggel 9 órától délután 6 óráig, egyéb nyilvános árusítási üzleteket pedig reggel 7 órától délután 6 óráig szabad nyitva tartani. A vágóhídi szabályrendelet módosítása a szakbizottságok előtt (A Délmagyarország munkatársától.) A jogügyi és pénzügyi bizottság szombaton délben együttes ülést tartott és ezen a közvágóhidi és húsvizsgálati szabályrendelet módosításáról tárgyalt. A mindvégig zárt ülés után az elnöklő dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes az ülés lefolyásáról a következő nyilatkozatot adta: “ Az együttes bizottság először általánosságaban tárgyalta le a szabályrendelet-tervezetet, amely 41 szakaszból áll. Szombaton 12 szakaszt tárgyaltunk le és fogadott el a bizottság kevésbé lényeges moderálásokkal. A vitát kedden délelőtt 11 órakor folytatjuk és valószínű, hogy a szabályrendelet-tervezet tárgyalását be is fejezzük. Ebben az esetben a módosítás ügye a december hetedikén összeülő közgyűlés elé kerül és remélhető, hogy jövőre már az új, módosított közvágóhídi és húsvizsgálati szabályrendelet életbe is léphet. Két évvel ezelőtt ugyanis lejárt a régi szabályrendelet érvényessége és azóta csak meghosszabbított érvényességű szabályrendeletekkel dolgozik a város hatósága. Az utóbbi évek során azonban olyan lényegbevágó változások történtek, hogy szükségessé vált az uj közvágóhidi szabály-Kellemes meleg le** pu lowerje, blúza, sálja, ha a gyaoSufonalakat (legolcsóbban) utunk vásárolja. Tisza Áruház Püspökbazár