Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)

1936-03-01 / 53. szám

SZE OED. Szerkesztőség: Somogyi ucca 22. I. cm. Telefon: 23-33.-Kiadóhivatal, klik­u­m KönyvMr ét jegyirodai Aradi uccu a. Telefon: 13-06. _ Nyomda: LOW Tipot ucca 19. Telefon: 13-00. - TAVI roll­e* leveleim: Délmagyarorszég Szeged. V­a­sár­nap, 1936 március 1. Ára 16 fillér XII. évfolyam, 33. sz. ELŐEIZETtS: Havonta helyben 3.20, vidéken 6* Budapesten 3.00, külfööldön » 411 pengd. — Egyes izém Ara hélkös nap 1O, vaiér- és Ünnepnap 1O HU. Hir­detéseit felvétele tarifa szerint. Megje­lentkt hélfd­­^vételével naponta reggel Beiktatás után A főispáni installáció zajos külsőségei és néma lényege halmazából egy ténynek megál­lapításával kezdjük meg észrevételeinket. Az utolsó években tradícióvá vált jogos elégült­­séggel állapítani meg azt a harmóniát, azt a munkafegyelmet, a város szolgálatának pár­tok fölé emelt érdekét, ami köszöntő szavak­ban és programos kijelentésekben fényt kapott és újra súlyt nyert ezen a fényes külsőségek között lezajlott főispáni installáción. S minél jobban nyugtalanítanak bennünket az orszá­gos politika jelenségei s minél több alkalom van látni azt, hogy a nemzeti egység gondo­latát a Nemzeti Egység bizonyára jószándék­kal, de sokszor ellenkező eredményt érve el tudja csak szolgálni, annál jogosultabb önér­zettel s annál nagyobb megnyugvással állapít­hatjuk meg s ismételhetjük el, hogy a mi kis pátriánkban példát adóan tudjuk a közérde­ket szolgálni s példát adóan tudjuk a pártos­­kodás baktériumait távoltartani a közérdek műhelyétől. S jól esett hallani az uj főispán szavait, melyek nemcsak hogy nem fenyeget­ték meg ezt a harmóniát fölbomlással, ellen­kezőleg, megnyugtatóan hatottak azokra, akik egy új politikai felfogástól, új szellem­től, a pártszolgálat eltérő értelmezésétől en­nek az állapotnak megszüntetését várhatták. A „szegedi szellem“ elvégezte első felada­tát, napok alatt olvasztotta magába, ha elté­rő volt s erősítette meg, ha azonos volt, azt a meggyőződést és azt az eltökéltséget, ame­lyik egyrészt a közigazgatás ellenőrzésével, másrészt a legnagyobb politikai párt irányítá­sával a városi közélet vezető részesévé válik. Ennek a harmonikus, pártérdekek fölé emelt s pártelfogultságoktól átvédett munkának alapja: az önkormányzat tisztelete. S ebben a vonatkozásban újra csak elismeréssel kell fogadni a város új főispánjának kijelentéseit. A város főispánja programbeszédében nem egyszer említette az önkormányzat tisztele­tét, az önkormányzati jogkör érintetlenségét s azt, hogy ebben a városban elevenen lüktető az önkormányzati élet. A jogok így válnak élővé, a holt betűkből így lesz eleven élet s az önkormányzat tiszteletén igy épül fel a mun­kában versengő közélet. Ha a politikai pár­tok i­s meg kell mondanunk, hogy a több­ségi párté e tekintetben az érdem nagy része, de ugyanakkora része a felelősségnek is, — az önkormányzati jogok tisztelete nélkül ke­resnék a politikai harc sikerét s ha többre becsülnének efemer eredményeket, mint az év­százados önkormányzati jognak és önkor­mányzati életnek tradícióit, a polgárság ön­rendelkezési jogának területét s a közéletnek azt a nyylvánosságát, amelyik az értéket a salaktól elválasztja s amelyik biztonságos vé­delmet nyújt minden visszaéléssel szemben, akár a vagyon utáni vágynak, akár a hata­lomnak elkapatottsága fenyegetné is a pol­gári rendet s a közéleti erkölcs uralmát, — nem lenne fundamentuma, nem volna bázisa, nem volna levegője a közélet harmóniájával­. Aki ma főispáni székbe beül, kettős feladat­ra vállalkozik. Vállalkozik egy törvényható­ság kormányzatára s egy pártszervezet veze­tésére. Természetesen nem közömbös szá­munkra az, hogy az egységes párt szegedi szervezetének elnökét milyen felfogás, milyen szellem, milyen tempódiktálás jellemzi, de­­ nem tartanánk ildomosnak, ha most ebben a bennünket közvetlenül, de nem közelről ér­deklő kérdésben hallatnánk felfogásunkat. Mi most csak azzal kívánunk foglalkozni, amit az uj főispán — főispáni teendőiről vallott s azokról a kötelességekről, melyeket maga elé állított. S amikor azt hallottuk, hogy a város uj főispánja nemcsak, hogy megbolygatni nem, de megszilárdítani s tovább fejleszteni kívánja, azt a békés együttműködést, ami a szegedi közélet felelősséget érző vezetőit és tagjait hasznos és termékeny munkaközösség­be fűzi össze, ha azt halljuk, hogy az új főis­pán elismeréssel emlékezik meg a szegedi ön­kormányzat elevenen lüktető szelleméről s en­nek az önkormányzatnak tisztelői és védel­mezői közé sorozza magát, ha azt halljuk, hogy a társadalmi béke, a felekezetek közötti egyenjogúság és harmónia védőjeként áll a város társadalma elé, akkor nem hízelgésként, de kötelességszerűen, nem magasztaló szavak tömjénjével, de elismerve a program jószán­dékát és nemességét, fejezzük ki a város el­lenzéki polgársága nevében is őszinte meg­nyugvásunkat. A szeretetről , az egymás megbecsüléséről se voltak szerencsésen megfogalmazott szavai a főispáni székfoglalónak. Az egymás megbe­csülése az egymás meggyőződésének, hitének, felfogásának, önzetlen érdekvédelmének meg­becsülését is jelenti. Az egymás megbecsülése jelenti azt is, hogy senki nem lehet jogfosz­tott, üldözött, vagy másodrendű állampolgár csak azért, mert jószándékkal és becsületes igyekvéssel, de más után és más eszközökkel kívánja a nemzeti közösség érdekeit szolgál­ni. Lehetünk korm­ánytámogatók és lehetünk ellenzékiek,­­ a nemzeti közösség részesei , a nemzet sorsának hordozói vagyunk egy­formán. Csak gyilkos szándék akarhat ártani annak a közösségnek, amelyiknek maga is ré­szese. S ha a főispán ma hirdetett program­jából semmi mást nem valósít meg, csak azt, hogy ebben a városban valósággá teszi az egy­más megbecsülésének dogmáját, akkor tar­talmat ad azoknak a fényes külsőségeknek, melyek között mai beiktatása emlékezetes pompával lezajlott. Végett ért a japán katonai lázadás A puccsista csapatok megadták magukat és elhagyták a megszállott épületeket — Okada miniszterelnök megmenekült és átvette a kor­mányzást — A lázadók vezetői öngyilkosságot követtek el? A helyzet tisztázásáig érvényben marad a statárium Tokió, február 29. A japán katonai puccs hos­­­szas alkudozások és harcok után szombaton véget ért. A lázadók csapata azokat a helyeket, ahová befészkelték magukat, elhagyták és visszamentek­ a kaszárnyákba. A helyőrség parancsnoka szom­baton parancsot adott a hadügym­inisztérium és a főposta épületének ágyúzására. Előzőleg azon­ban felszólították a lázadókat, hogy vonuljanak be a laktanyába. A zendülők tisztjeik vezetésével erre kivonultak az arcára, majd rendben elfogl­lalták helyüket a kaszárnyákban. Hivatalos jelentés szerint azzal, hogy az utolsó zendülőcsapat is megadta magát, Japánban a katonai forradalom véget ért Egy másik tokiói jelentés szerint Okada minisz­terelnök, akinek az első jelentések halálhírét köl­tötték, életben van. Hogyan adták meg Tok­ió, február 29. A szombaton délután ki­adott hivatalos jelentés a hosszas huza­vonát és tárgyalásokat azzal magyarázza, hogy el akartak kerülni minden vérontást. A hadsereg vezetői — mondja a jelentés — atyai türelemmel, méltóság­teljes magatartással kitartottak. A lázadók ma­guk is rendes magatartást tanúsítot­tak és egyszer sem próbáltak kitörni elfoglalt körzetükből és kevéssel azután megadták magukat, hogy Kasii tábornok, Tokió katonai parancsnoka rádióüze­netében bejelentette, hogy a lázadókat, he kell, erőszakkal is megadásra kényszeríti. A kormány még egy utolsó kísérletet tett a lá­zadók észretérítésére. Repülőgépekről és tankok­ról röpcédulákat dobtak a lázadók közé, melye­ken a következő szöveg volt: ■»Térjetek vissza laktanyáitokba és megbocsá­tunk, tanúsítsatok ellenállást és agyonlövetünk mindenkit.« Ennek megvolt a hatása. A lázadók első csa­patai keleti időszámítás szerint délelőtt 10 óra­kor elhagyták a miniszterelnökség palotáját, a Szanna-na­ otát és az Egyesült Államok nagykövet- magukat a lázadók lége elé ment, ahol a kormánycsapatok lefegy­verezték őket. Harakiri helyett revolver London, február 29. Tokiói legújabb jelen­tés részlteiket közöl arról, miként vetett véget éle­tének a lázadás 18 tiszti résztvevője. A katonai hatóságok azt a tanácsot adták a tiszteknek, hogy kövessenek el harakirit. Ezzel azt kívánták kife­jezésre juttatni, hogy nem­ tartják őket közönséges bűnösöknek. A tisztek tudomásul vették a taná­csot, de az öngyilkosság modernebb módját vá­lasztották és egymás után revolvergolyót röpítet­tek agyukba. Egyedül engem terhel a felelősség! — mondja a hadügyminiszter Tokió, február 29. Kavashina hadü­g­­miniszter a lázadók megadása után hivatalos jelentést tett közzé, amelyben a következő feltűnést keltő ki­jelentést tette: — Auno­'t lejátszódott sajnálatos eseményekért

Next