Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)

1937-08-01 / 174. szám

Vasárnap, 1937. aug. 1. Politikai napilap XIII. évfolyam, 174. sz. Szegedi köszöntő A város kitárja lelkét vendégei előtt. Hang­ja nincs, de beszélni mégis tud, színek, kö­vek, szépségek, bátor cselekvések hangján. Nézzétek — mondja, — ez vagyok én, szent álmodozások és bátor cselekvések városa, nézzétek, ezt mertem én, Salzburgot álmodni a szőke Tisza és árokházai futóhomok mellett. Nézzétek, fölépítettem egy darab Európát a büszke dóm körül, a hitnek és tudománynak nemes csarnokait s most benne megszólaltatjuk a magyar dalt és a legtragi­kusabb magyar költő-bölcsészt, az ember tra­gédiáját és a magyar dal vigasztalását. Nézzétek, testvérek, mit mertünk mi meg­tenni, mire mertünk mi vállalkozni! Hogy pénz kellett hozzá, az igaz, de mi a pénz ah­hoz a merészséghez, ami ezt a művet létre­hozta. Mennyire kellett tudni sze­retni ezt a várost és szeretni a szé­pet, hogy vállalkozzunk a lehetetlenre s a költészet szent szavaival tereljük össze a mű­vészetek híveit a szépség falai között. Ne csak azt tudjátok rólunk, hogy mi ter­meljük a paprikát és mi tudjuk főzni a leg­jobb halpaplást. Lássátok meg, hogy mi­lyen termékeny és milyen termékenyítő kulturképesség magvai szunnyadnak az ősi szegedi rögökben, tudjátok meg, hogy itt élt, alkotott és ,darvadozott, a ma­gyar és szegedi szellem áldott em­lékű és áldott alkotású szentháromsá­ga: Móra Ferenc, az író, Juhász Gyula, a költő és N­y­i­l­a­s­s­y Sándor, a piktor. A mi szavaink, a mi dalaink és a mi színeink ragyognak könyveik lapjain és napsugártól szikrázó vásznakon, — nemcsak a paprika és nemcsak a tarhonya városa Szeged, de Mó­ra Ferencé, Juhász Gyuláé és Nyilassy Sán­doré is és édes tanító apánké, Tömör­kény Istváné is. Van szegedi irodalom, vannak színek, ami­ket csak itt lehetett meglátni, vannak gon­dolatok, melyek „minden más táján a világ­nak" elvetéltek volna, csak itt szökkentek kalászba. Vannak cselekedetek, amelyekhez csak nekünk volt bátorságunk. Egy darab Európát építeni a szegedi homokon, — rom­ló pénzből romlatlan szépéget emelni s a halott falak közé bevinni a művészet szépsé­gét, — ki merte volna mindezt életre hivni. A magyar kultúra decentralizációs mozgal­mában mi vagyunk az érv és mi vagyunk az eredmény. Nem olvadhatunk bele más hangba, más színbe nem simulhatunk bele, — a ma­gunk életét akarjuk élni magyar sorsban, kép­ben, dalban. Kitárjuk előttetek szépségeinket, vendé­geink. A Mátyás templom ismeretlen alko­tóitól a Lechner Ödönig építette magyar tehetségek sora ezt a várost, a vér és víz ára­datában kellett megtartani viharos évszáza­dokon keresztül, műveltük a földet, forgattuk a kardot és a könyv lapjait s megőriztük ősi, romlatlan szellemét a magyarságnak. S ta­lán ez is egyik oka volt annak, hogy innen in­dult el a magyar feltámadás útja a világhá­ború tragikus összeomlása után. Aki Szegedre jön, lélekben felfrissül s lélekben felfrissült a nemzet is, amikor innen indult el honfog­laló új útjára? Nem a délibábok varázsát, nem a puszta romantikáját nyújtjuk mi vendégeinknek, magyar kultúrát adunk a legmegrá­zóbb magyar tragédia legmegrázóbb ábrázo­lásában. Magyarságot adunk és művészetet, európai színvonalon álló kultúrát nyújtunk, s ki hitte, ki álmodta vol­na még egy nemzedékkel előbb is, hogy mit tud nyújtani ez az álmos város fáradt letargi­ájában. Mint a János vitéz tündérországának tája, úgy nőtt ki a szegedi homokból az eu­rópai és magyar művészet. S nem kérünk mást egekre törő vakmerőségünkért, csak egyet: hirdessétek országszerte, hogy érde­mes Szegedre jönni, hogy gazd­a­­gabban távozik innen mindenki, mint ahogy jött és egy életre szóló élmény emlékét viszi magával. Nagy elhagyatottsá­gunkban arra kérünk­ mindenkit, legyen propagálója ennek a városnak, legyen harsonája azoknak a szépségeknek, melyek itt tárulnak fel előtte. Nekünk csak egy kívánságunk van már és egyetlen kéré­sünk: kapja meg ez a város az or­szágtól azt, amit az országnak és a magyarságnak ad. Nem lokálpatriotizmus mondatja el mind­ezt velünk. Van bennünk annyi mértéktar­tás, hogy a halbicska és tarhonya színvo­nalától meg tudjuk különböztetni a halhatat­lan Madáchot s a szabadtéri művészi szen­zációkat. Nem lehet elfogultság minden sze­retet, nem maradhatunk a magyarság bá­torító elismerése nélkül példátlan erőfeszí­tésünkben s a magyarságnak és szépség­nek abban a kultuszában, aminek a Templom előtt is oltárt emeltünk. Nem kérünk mást, csak azt, nézzétek meg a csudákat, melyek­kel kiállunk a magyarság elé s akik látták, le­gyenek hirdetői és agitátorai ennek a város­nak, amelyik nemcsak mert, de t­u­d­o­tt i­s nagyot akarni s mégis csak felgyújtott egy fáklyát a magyar éjszakában. A benemavatkozási terv végrehajtására irányuló minden kísérlet összeomlott A felkelők folytatják előnyomulásukat Páris, július 31. Anglia és Franciaország most már kizárólag a saját érdekeinek a figye­lembevételével irányítja spanyol politikáját, mert az angol közvetítő tervezet megbukott. Ezt állapít­ja meg a francia sajtó a benemavat­kozási bizottság pénteki, kudarcba fulladt ülé­séről és a kudarc következményeiről. A fran­cia sajtó nemcsak Oroszországot teszi felelős­ség kudarcért, hanem a német—olasz taktikát is. A benemavatkozási bizottság legközelebbi ülése — a francia sajtó szerint —, nem vég­ződhet másképen, mint annak megállapításá­­val, hogy a terv végrehajtására irányuló min­den kísérlet összeomlott. Berlini jelentés szerint a német fővárosban felháborodást keltett a benemavatkozási bi­zottság pénteki ülésének az eredménye. Ber­lini diplomáciai körökben a német hajóhad Spanyolországban tartózkodó egységeinek a leváltását összefüggésbe hozzák a német kor­mánynak azzal az elhatározásával, hogy a be­­nem avatkozás válságát nem engedi Franco ellenségeinek a javára kihasználni. Ezentúl Németország több egységreel fog a spanyol vi­zeken rendelkezni, mint eddig. A parancsnok­ságot a hajóhad parancsnoka, Carls tenger­nagy veszi át. Madridi jelentés szerint a TetVelT h­arrtéren a köztársasági csapatok az erős nyomásnak engedve, kénytelenek voltak visszavonulni. Az Albaracintól délre elfoglalt Törlendő he­lyiségből a felkelők tovább folytatták előre­nyomulásukat és most már mintegy nyolc ki­­lométernyire állanak. Az Albaracintől mint­egy 28 kilométerre levő guadalaviari szaka­szon a felkelők átlépték Cuenza tartomány határát és fontos állásokat szálltak meg.­­A terueli szakasz déli részén legutóbbi 14 nap alatt a felkelők 28 kilométert haladtak előre. Az ellentámadás megindítása óta a nemzetiek mintegy 1000 négyzetkilométernyi terepet nyertek ezen a hadszíntéren és ezzel Teru­a­l városát, amelyet a köztársasági csapatok há­rom oldalról bekerítettek, lény­egesen jobb helyzetbe jutott. Chamberlain Uszenete Mussolininak­ London, julius 31. Illetékes helyen sem meg nem erősítik, de nem is cáfolják azokat a Rómából eredő értesüléseket, hogy gróf Gran­di római olasz nagykövet a közeljövőben Lon­donból Chamberlain személyes üzene­tét viszi Rómába Mussolini miniszterel­nöknek. Hivatalos körökben kijelentik, hogy azért nem áll módjukban megerősíteni, vagy megcáfolni a hírt, mert az érdekeltek a legtel­jesebb tartózkodást tanúsítják a múltkori meg­beszélések ügyében. Mint a Reuter Iroda Rómából jelenti, az olasz külügyi hivatalba megérkezett Chamber­lain angol miniszterelnök személyi jellegű le­vele Mussolini részére. A levelet haladéktala­nul továbbították a Riminiben tartózkodó olasz kormányfőnek.

Next