Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)

1937-10-01 / 224. szám

Péntek, 1937. október 1. Politikai napilap XIII. évfolyam 224. sz. Glosszák a költségvetéshez A városi költségvetés tárgyalásának eke napján teljes tizenöt percen keresztül a köz­gyűlési terem karzatáról egy Amerikából visszatért magyar szemlélte érdeklődve Sze­ged helyiérdekű parlamentjét. Akkor lépett be a karzat ajtaján, mikor az első szónok széttárta karjait, jelezvén, hogy az elejétől végig kifogásolt költségelőirányzatot elisme­résének kifejezése mellett elfogadja és ak­kor hagyta el a termet, mikor a második szónok azt javasolta, hogy a borközraktár adóssék valamelyik városi üzemnek — rossz nyelvek szerint a vízműtelepnek a kezelé­sébe. Az amerikás magyar, aki Newyork, Chicago, Cleveland méreteihez volt hozzá­szokva, kissé értelmetlenül hallgatta a neki nagyon is kicsiny számokat és nem tudott beleilleszkedni a második magyar város költségvetési tárgyalásának hangulatába. Csak két hete még, hogy idehaza van az ókontriban, még gyűjti a benyomásokat, hogy majd esetleg hetek múltával kritikát is tudjon mondani a látottakról és hallottakról. De egy szerény kis megjegyzést a negyed­órás közgyűlési látogatás után is megkoc­káztatott: — Az önök közgyűlési terme nagyon szép. E plafonján az allegorikus képek nagyon tet­szettek. Az oszlopokon és a falakon sok az arany. De az ablakfüggöny rongyokban lóg... Idegenből jött embernek fel szoktak tűnni olyan dolgok is, melyeket az itthonvalók megszokottságuknál fogva észre sem vesz­nek. Ki törődik például nálunk az olyan ki­csinyke kontrasztokkal, hogy a közgyűlési teremben sok az arany, de az ablak vászon­függönye cafatokban lóg? Ki veszi észre pél­dául, hogy az arany és rongy találkozása nem puszta esetlegesség, hanem van jellemző ereje? Egymás mellett az arany és rongy olyan, mintha a város költségvetését akarná valaki elemezni és alkotó részeire szétbon­tani. Mi ennek a költségvetésnek és általában minden magyar városi költségvetésnek leg­jellemzőbb sajátossága? Az, hogy a városi költségvetésben az állami elemek domi­nálnak. A költségvetés alakulása mindig at­tól függ, hogy az állam, — miként Winkler Elemér az ellenzék helyeslése mel­lett kifejezte magát: a szűkkeblű állam, mit vesz el a város bevételeiből, vagy mi­lyen újabb állami terhek viselését hárítja át a városra. Mert például nagyon szép és di­cséretes, ha a bortermelő gazdák érdekeit a szívén viselő földművelésügyi minisztérium a borfogyasztás fokozása érdekében elenged­teti a borfogyasztási adónak az egyik felét és ha azon töpreng, hogy nem volna-e célszerű a másik ötven százalékot is nagylelkűen elengedni, hogy legyen hegyen­völgyön lakodalom Csónaktól Szatymazig és Gyöngyöstől Jánoshalmáig. De mit szolná­nak ehhez a nagylelkűséghez, a városok, ame­lyek annak idején úgy kápták a borfogyasztá­si adót, hogy integráns része legyen bevéte­leiknek, ha elvesztése ellenében nem­ kapnak semmiféle kárpótlást? És mit szóljanak a vi­déki városok, amelyeknek háztartása igen nagy részben a forgalmi adóból eredő bevételekre volt alapítva, ha azt látják, hogy ennek az adónemnek az átalányozása óta a globális bevétel állandóan emelkedik, ők el­lenben akár százalékosan, akár fix számok­ban egyre csökkenő összegeket kapnak be­lőle? A város polgármestere és főszámvevője bizonyára igen szép éneket tudnának zenge­ni az ínség­járulékról is, amely min­den esztendőben visszatérő refrénje a há­rom téli hónapnak. Talán számszerűleg is ki tudnák mutatni, hogy Szegeden, a minden erőforrásától megfosztott városban befolyó összegeknek hány százaléka megy el idegen vidékek szegényeinek segélyezésére. És mi­kor nyilvánvaló, hogy a város nem kapja vissza azokat a pénzeket, melyeket lakói fi­zettek be, hogy legyen miből fenntartani a népkonyhát, legyen miből támogatni a szel­lemi inségmunkásokat és legyen miből eny­híteni a téli nyomort, akkor halkan, de mél­tán felmerülhet az­ a kérdés is, hogy a kol­dus­a­d­ó néven ismert „társadalmi segély­ek­ció" nem volna-e könnyebben lebonyolít­ható, ha a város rendelkeznék a saját íiség­­járulékainak összegével? Akkor talán nem kellene iiségjárulék, koldusadó és egyházi adó címén nagyrészt azonos célokra ugyan­azokat az adóalanyokat háromszorosan meg­terhelni. Eddig az egyik oldal, a jövedelmek lecsök­kentése.­ A másik oldal a kifejezetten állami terhek áthárítása a váro­sokra. Ha állami épületeket emelnek, a városoknak kell leszurkolni az obulusaikat. Ha adót kell behajtani az állam szá­mára, a város végzi el, természetesen a saját embereivel és saját költségén. Ha köz­rendészet pénzbe kerül, ami igazán a legti­­pikusabban állami feladat, rendőrségi h­o­z­z­á­j­á­r­ul­á­s címén a városok terhe emelkedik. Ha államosítják a közegész­ségügyi szolgálatot, nemcsak azt rójja rá az állam a városokra, amibe a köz­egészségügy került, hanem a kiadásokat még megtetézi. És kíváncsiak vagyunk, hogy mennyivel fog többe kerülni a számve­vőség a városoknak, ha január elsejétől kezdve átmegy állami kezelésbe. Ezek a költségvetésnek az igazi és állan­dóan visszatérő kérdései. Nem az a fontos, hogy itt lecsípjenek a kiadásokból húsz fil­lért, amott pedig húsz pengőt, hanem fon­tos az alapvető jellegű kérdésnek, az­ állam és a városok pénzügyi viszonyának a rende­zése. Ha a város megkapja, ami jogosan megilleti és ha nem kell viselni olyan terhe­ket, melyek alapjában véve nem őt illetik, az aranyos teremben az elnöki emelvénytől jobbra talán nem fog rongyokban lógni az ablak függönye. A hatalmak tiltakozása ellenére Japán folytatja a kínai városok bombázását London, szeptember 30. A Daily Telegraph sanghai tudósítója azt közölte lapjával, hogy a japánok feltűnően nagy haderőt vontak ös­­­sze Mandzsúriában, kétszer annyi csapatot küldenek, mint Északkínába. Mandzsúriába szállítják a legfiatalabb korosztályt, a leg­jobb ezredeket, a legtökéletesebb ágyukat és repülőgépeket. Bogomolov, nankingi szovjet­­nagykövet a legnagyobb sietséggel Moszkvába repült. A nagykövet 14 napig lesz távol Nan­­kingtól.­ ­1 japán válassz Tokió, szeptember 30. Hirota külügymi­niszter eljuttatta Grew amerikai nagykövethez a japán kormány válasz­jegyzékét a Nanking bombázása ügyében előterjesztett amerikai jegy­zékre. A válasz­jegyzékben Hirota hangsúlyoz­za, hogy Nanking kínai katonai támaszpont, de a japán repülőgépek bombatámadása sem­miképen sem irányul a harcokban részt nem vevő polgári lakosság ellen. Ami pedig a kül­földiek által elszenvedett kárt illeti, a japán kormány ebben a tekintetben már többizben kinyilatkoztatott szándéka változatlan maradt. 7éket juttatott el az angol és a­ francia nagy­követhez. Japán továbbra is bom­­bászni fogja a kínai városokat... Genf, szeptember 30. Japán hivata­los képviselője csütörtökön délután a következő nyilatkozatot tette: — A japán légi haderő továbbra is bombázni fogja a kínai városokat, ha annak szükségessége felmerül. Olaszország részt vesz a Földközi tengeri ellenőrzésben Aláírták Párisban a nyoni pótegyezményt Paris, szeptember 30. Az úgynevezett nyoni pótegyezményt csütörtökön délután 1 órakor alá­írták a francia fővárosban az angol, a francia és az olasz megbízottak. A megegyezés az utolsó pil­lanatban majdnem meghiúsult. Beavatott helyen úgy tudják, az aláírás szerdáról való elhalasztását egy római távirat idézte elő. A római távirati feladására állítólag az adott okot, hogy Lavinoix­­ Jeniben azt akarta elérni, hogy a népszövetségi határozati javaslat elítélő szavaktól nyilulkoszon

Next