Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)
1937-10-01 / 224. szám
Péntek, 1937. október 1. Politikai napilap XIII. évfolyam 224. sz. Glosszák a költségvetéshez A városi költségvetés tárgyalásának eke napján teljes tizenöt percen keresztül a közgyűlési terem karzatáról egy Amerikából visszatért magyar szemlélte érdeklődve Szeged helyiérdekű parlamentjét. Akkor lépett be a karzat ajtaján, mikor az első szónok széttárta karjait, jelezvén, hogy az elejétől végig kifogásolt költségelőirányzatot elismerésének kifejezése mellett elfogadja és akkor hagyta el a termet, mikor a második szónok azt javasolta, hogy a borközraktár adóssék valamelyik városi üzemnek — rossz nyelvek szerint a vízműtelepnek a kezelésébe. Az amerikás magyar, aki Newyork, Chicago, Cleveland méreteihez volt hozzászokva, kissé értelmetlenül hallgatta a neki nagyon is kicsiny számokat és nem tudott beleilleszkedni a második magyar város költségvetési tárgyalásának hangulatába. Csak két hete még, hogy idehaza van az ókontriban, még gyűjti a benyomásokat, hogy majd esetleg hetek múltával kritikát is tudjon mondani a látottakról és hallottakról. De egy szerény kis megjegyzést a negyedórás közgyűlési látogatás után is megkockáztatott: — Az önök közgyűlési terme nagyon szép. E plafonján az allegorikus képek nagyon tetszettek. Az oszlopokon és a falakon sok az arany. De az ablakfüggöny rongyokban lóg... Idegenből jött embernek fel szoktak tűnni olyan dolgok is, melyeket az itthonvalók megszokottságuknál fogva észre sem vesznek. Ki törődik például nálunk az olyan kicsinyke kontrasztokkal, hogy a közgyűlési teremben sok az arany, de az ablak vászonfüggönye cafatokban lóg? Ki veszi észre például, hogy az arany és rongy találkozása nem puszta esetlegesség, hanem van jellemző ereje? Egymás mellett az arany és rongy olyan, mintha a város költségvetését akarná valaki elemezni és alkotó részeire szétbontani. Mi ennek a költségvetésnek és általában minden magyar városi költségvetésnek legjellemzőbb sajátossága? Az, hogy a városi költségvetésben az állami elemek dominálnak. A költségvetés alakulása mindig attól függ, hogy az állam, — miként Winkler Elemér az ellenzék helyeslése mellett kifejezte magát: a szűkkeblű állam, mit vesz el a város bevételeiből, vagy milyen újabb állami terhek viselését hárítja át a városra. Mert például nagyon szép és dicséretes, ha a bortermelő gazdák érdekeit a szívén viselő földművelésügyi minisztérium a borfogyasztás fokozása érdekében elengedteti a borfogyasztási adónak az egyik felét és ha azon töpreng, hogy nem volna-e célszerű a másik ötven százalékot is nagylelkűen elengedni, hogy legyen hegyenvölgyön lakodalom Csónaktól Szatymazig és Gyöngyöstől Jánoshalmáig. De mit szolnának ehhez a nagylelkűséghez, a városok, amelyek annak idején úgy kápták a borfogyasztási adót, hogy integráns része legyen bevételeiknek, ha elvesztése ellenében nem kapnak semmiféle kárpótlást? És mit szóljanak a vidéki városok, amelyeknek háztartása igen nagy részben a forgalmi adóból eredő bevételekre volt alapítva, ha azt látják, hogy ennek az adónemnek az átalányozása óta a globális bevétel állandóan emelkedik, ők ellenben akár százalékosan, akár fix számokban egyre csökkenő összegeket kapnak belőle? A város polgármestere és főszámvevője bizonyára igen szép éneket tudnának zengeni az ínségjárulékról is, amely minden esztendőben visszatérő refrénje a három téli hónapnak. Talán számszerűleg is ki tudnák mutatni, hogy Szegeden, a minden erőforrásától megfosztott városban befolyó összegeknek hány százaléka megy el idegen vidékek szegényeinek segélyezésére. És mikor nyilvánvaló, hogy a város nem kapja vissza azokat a pénzeket, melyeket lakói fizettek be, hogy legyen miből fenntartani a népkonyhát, legyen miből támogatni a szellemi inségmunkásokat és legyen miből enyhíteni a téli nyomort, akkor halkan, de méltán felmerülhet az a kérdés is, hogy a koldusadó néven ismert „társadalmi segélyekció" nem volna-e könnyebben lebonyolítható, ha a város rendelkeznék a saját íiségjárulékainak összegével? Akkor talán nem kellene iiségjárulék, koldusadó és egyházi adó címén nagyrészt azonos célokra ugyanazokat az adóalanyokat háromszorosan megterhelni. Eddig az egyik oldal, a jövedelmek lecsökkentése. A másik oldal a kifejezetten állami terhek áthárítása a városokra. Ha állami épületeket emelnek, a városoknak kell leszurkolni az obulusaikat. Ha adót kell behajtani az állam számára, a város végzi el, természetesen a saját embereivel és saját költségén. Ha közrendészet pénzbe kerül, ami igazán a legtipikusabban állami feladat, rendőrségi hozzájárulás címén a városok terhe emelkedik. Ha államosítják a közegészségügyi szolgálatot, nemcsak azt rójja rá az állam a városokra, amibe a közegészségügy került, hanem a kiadásokat még megtetézi. És kíváncsiak vagyunk, hogy mennyivel fog többe kerülni a számvevőség a városoknak, ha január elsejétől kezdve átmegy állami kezelésbe. Ezek a költségvetésnek az igazi és állandóan visszatérő kérdései. Nem az a fontos, hogy itt lecsípjenek a kiadásokból húsz fillért, amott pedig húsz pengőt, hanem fontos az alapvető jellegű kérdésnek, az állam és a városok pénzügyi viszonyának a rendezése. Ha a város megkapja, ami jogosan megilleti és ha nem kell viselni olyan terheket, melyek alapjában véve nem őt illetik, az aranyos teremben az elnöki emelvénytől jobbra talán nem fog rongyokban lógni az ablak függönye. A hatalmak tiltakozása ellenére Japán folytatja a kínai városok bombázását London, szeptember 30. A Daily Telegraph sanghai tudósítója azt közölte lapjával, hogy a japánok feltűnően nagy haderőt vontak össze Mandzsúriában, kétszer annyi csapatot küldenek, mint Északkínába. Mandzsúriába szállítják a legfiatalabb korosztályt, a legjobb ezredeket, a legtökéletesebb ágyukat és repülőgépeket. Bogomolov, nankingi szovjetnagykövet a legnagyobb sietséggel Moszkvába repült. A nagykövet 14 napig lesz távol Nankingtól. 1 japán válassz Tokió, szeptember 30. Hirota külügyminiszter eljuttatta Grew amerikai nagykövethez a japán kormány válaszjegyzékét a Nanking bombázása ügyében előterjesztett amerikai jegyzékre. A válaszjegyzékben Hirota hangsúlyozza, hogy Nanking kínai katonai támaszpont, de a japán repülőgépek bombatámadása semmiképen sem irányul a harcokban részt nem vevő polgári lakosság ellen. Ami pedig a külföldiek által elszenvedett kárt illeti, a japán kormány ebben a tekintetben már többizben kinyilatkoztatott szándéka változatlan maradt. 7éket juttatott el az angol és a francia nagykövethez. Japán továbbra is bombászni fogja a kínai városokat... Genf, szeptember 30. Japán hivatalos képviselője csütörtökön délután a következő nyilatkozatot tette: — A japán légi haderő továbbra is bombázni fogja a kínai városokat, ha annak szükségessége felmerül. Olaszország részt vesz a Földközi tengeri ellenőrzésben Aláírták Párisban a nyoni pótegyezményt Paris, szeptember 30. Az úgynevezett nyoni pótegyezményt csütörtökön délután 1 órakor aláírták a francia fővárosban az angol, a francia és az olasz megbízottak. A megegyezés az utolsó pillanatban majdnem meghiúsult. Beavatott helyen úgy tudják, az aláírás szerdáról való elhalasztását egy római távirat idézte elő. A római távirati feladására állítólag az adott okot, hogy Lavinoix Jeniben azt akarta elérni, hogy a népszövetségi határozati javaslat elítélő szavaktól nyilulkoszon