Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1938-01-01 / 1. szám

Uj kapu nyílik Ma nem lehet kitaposott értelmű s verk­libe kívánkozó hangú frázisokkal köszönteni a uj esztendőt, de nem engedhetjük át ma­gunkat annak a mámoros optimizmusnak sem, mely megkönnyebbülten búcsúzik min­den rossz régitől s boldog ujjongással kö­szönt minden érkező ismeretlent. A nemzet életében ez az év nem ismeretlen célok és ismeretlen feladatok számára adja meg az idő kereteit, a nemzet történelmi át­alakulása hajnalán könnyű lélekkel s derűs szívvel nem köszönthetjük legnehezebb feladataink és legsúlyosabb kötelességeink esztendejét. Inkább szeretnénk elkerülni, mint keresni a nagy szavakat még az idő fordulatának ezen a páthoszos hajnalán is s nem mondjuk azt, hogy történelmi változások előtt állunk, de­­ ennek, az ellenkezőjéről sem lehetünk meggyőződve. A titkos választójog, ha a kormány tervezetének kiáltó fogyatko­zásait s talán a részben sietségből eredő érthetetlen hiányosságait a későbbi tárgya­lások megszüntetik, mégis átalakítják a tör­vényhozás összetételét s ezzel a nemzet po­litikai és gazdasági struktúrájának mai ké­pét is. Senki nem tagadhatja, hogy egy nem­zeti irányú­ demokratikus átalakulásra szük­ség is van, — M­­agyarország az egyetlen állam, ahol még a háború előtti erők töretlenül hatnak s amelyben a társadalmi tényezők háború előtt munka- és tekintélymegosztódása változatlan maradt. Ehhez a titkos választójog itt is, eszköz is. S ha — lehetetlen lévén a következmények fölmérése, — nem is mondtuk azt, hogy történelmi átalakulás előtt állunk, annyi bi­zonyos, hogy a­ k­a­p­u n­y­i­l­i­k meg a nemzet utján, elágazás elé ért a jövő útja s ez az ut — vezethet boldogabb tájakra, papsütéses, „kalászos rónaság"-ra is. De vájjon oda fog-e vezetni ? A mai ü­nnep talán nem alkalmas arra, hogy az ismertté vált törvénytervezetet kritikai is­mertetésben részesítsük. Van azonban egy­két rendelkezés, amiről — ceterum cen­­s­e­o, — már most és mindig beszélni kell. A magyar városi kultúra politi­kai erejét ez a tervezet a falu po­litikai befolyása alá akarja he­lyezni s ezzel a kulturális visszafejlődés lejtője felé teszi meg az első lépést. A vá­rosok polgárai egyszer választhat­nak, a falu népe kétszer­ Az egyetemi tanároknak singuláris választójoguk van, a falu választójoghoz juttatott népe plurális választójogot kapna. A magyar városok belenyugodhatnak ebbe a sérelmes, politikai súlyukat s kulturális ere­jüket degradáló megkülönböztetésbe ? A nyílt választás — Gömbös Gyulának megal­kotóját túlélő megállapítása szerint —: 1 é­­v­e kt­i­p­r­á­s volt s most olyan tervezet kerül elénk, amelyik a városok szavazóit nyilt választásra kényszerítené. A tervezet szerint minden ajánló a listára, melyet ajánl, le­s­zavazottnak tekinten­dő. Az ajánlók száma viszont korlátozva nincs. Mit jelent ez? Azt, hogy eddig a­ján­lók után futkároztak a koTt??ok, ezgtór. szavazók után fognak szaladgálni. S amennyivel többet ér a szavazat az ajánlás­nál, annyi­val hibás­abb, tévesebb, annyival léle­ktipr­óbb az a tervezet a régi tör­vénynél. Az ajánló arra szavazott eddig, aki­re akart s nem egy esetben történt meg az, hogy a képviselő kevesebb szavazatot ka­­­pott ajánlói számánál. Ennek a „visszás" helyzetnek a törvénytervezet azz­al vet vé­get, hogy minden ajánlót leszava­zottnak tekint, de­­ nem szab­ja meg az ajánlók számát. Mi lesz ennek a követ­kezménye? Az, hogy mindegyik politikai párt tűzze­l-vassal fogja gyűjteni nem az ajánlókat, hanem a vok­sokat. S men­­­­nyivel több eszköze, módja, lehető­sége, mennyivel több tüze és vasa lesz annak a pártnak, amelyik a közhatalom eszközzeivel fog rendelkezni. Kiben lesz annyi bá­torság és függetlenség, hogy megtagadja voksát jelentő ajánlatát a kormánypárt jelöltjeitől? Minél szegényebb a társadalom, annál le­­gyűrhetetlenebb a kormány hatalma, annál több félni és veszteni valója van a polgár­ságnak. Eddig nyíltan kellett­ aján­lani, most nyíltan kell majd sza­vazni is. Eddig az ajánlók száma haladta meg a választók számát, ezután a leadott voksok száma is meg fogja haladni. Több voks lesz, mint szavazó. S amikor az egész országban titkos lesz a választás, a váro­sokban nyíltan kényszerítik majd sza­vazásra azokat, akik a kormányt akár meg­győződésből, — ilyenek is lesznek —­, akár félelemből vagy megfélemlítésből, akár a kockázatvállalás kikerülése érdekében sza­vazatukkal támogatni fogják. A magyar törvényhozás nem­­ emelheti törvénnyé azt a tervezetet, amelyik a titkos választást wrv alkotja meg, hogy nyílttá teszi a választást a városokban. És ezenfelül: a törvényhatósági városok­ban a hozzávetőleges becslés szerint mint­egy negyven szá­zalékkal fofr csök­kenni a választók száma. Szegedre nézve hogyan állhat elő ez a csökkenés? Úgy, hogy a városi haszonbérlők legnagyobb része el fogja veszí­teni választói jogát. A törvény vá­lasztói jog­ot ad azoknak a gazdasági cselé­deknek, akik irni-olvasni tudnak s leginkább hat év óta ugyanannak a munkaadónak áll­nak szolgálatában, de nem ad választó­jogot annak a haszonbérlőn­ek, aki akár negyven év óta ugyanazt a földet­­ gazdagítja verejtékével. A mezőgazdasági munkás, ha hat évig egy gazdának dolgozik, szavazhat, de a város értelmes, hűséges, szor­galmas, kipróbált haszonbérlője ennek a jog­nak birtokába nem jut. S itt nem is csak er­ről van szó, hanem arról is, hogy az a nagy tömege a haszonbérlőknek, akik más címen nem lesznek választók, el fogják veszí­teni választójogukat. Amíg tehát a törvény tervezete kinyitja az ajtókat az uradalmak cselédsége előtt, addig a városi haszonbérlők leg­nagyobb részétől visszaveszi a legelemibb alkotmányos jogát: a választójogot. A mezőgazdasági munkás, az uradalmak cselédje, ha írni, ol­vasni tud és hat évig egy urat szolgál, válasz­tani fog, még­pedig plurális választójo­gán kétszer is, míg a város haszonbérlője azt a jogát sem gyakorolhatja, amiben eddig részesült. A gazdasági cseléd két­szer szavazhat, a város haszon­bérlője egyszer sem. S mindez akkor történik, amikor — a hirdetett program és vállalt feladat szerint — a lélektiprás megszűnik. Mennyit hallottunk a magyar városok kul­turális feladatairól beszélni banketteken, mennyi nemzeti és morális feladatot róttak — teljes jogszal — a városok polgárságára, hány megnyilatkozás ismerte el már a ma­gyar városok szerepét és hivatását a kultúra szogálatában, a nemzetpolitikai hivatás be­­­töltésében s olykor a szociális kötelességek vállalásában is. S íme, eljutottak a magyar városok oda, hogy a politikai befolyás s ez­által a nemzet vezetése tekintetében falvak és majorok jutottak vele szemben fölénybe, az egyetem tanárai, a városi kultúra munká­sai és harcosai, a tanult, műveit, mestersé­güket és foglalkozásukat kiváló képességgel és eredményekkel folytató iparosok és kereskedők, a város szellemi életének vezetői egyszer választhatnak, a gazda­sági cselédek, a falu népe, az ispánok és kasznárok által vezetett szavazók pedig két­szer. És még ehhez: a falu népe titkosan szavazhat, a város népét nyilt szava­­z­á­s­r­a fogják kényszerűen­ az ajánlási ívek aláírásával. A választójog reformja az a kapu lehet­ne, amin keresztül szabadabb és boldogabb demokráciához jut el a meggyötört ország meggyötört népe s új friss erőket, a nem­zeti öntudatnak lendületes és megbízható forrását nyithatná fel a jogkiterjesztés. E helyett, attól félünk, a városok vezető sze­repét meg fogja szüntetni s a szellemnek és kultúra harcosainak politikai befolyását csök­kenteni fogja. Ha az előbecslések nem csal­nak, Szegeden mintegy tizen­nyolc­ezer választóval lesz kevesebb, mint ahányan eddig gyakorolhatták­ szava­zati jogukat. A kormányzat felismerése sze­rint az a tény, hogy a szegedi választók két egységes párti jelöltet választottak meg, elég indok ennek a politikai tömegjog­fosztásnak megvalósítására? A szegedi két egységes párt mandátuma a mai kor­mányzat megítélése szerint mit bizonyít: a városi polgárság politikai érettségét-e, vagy pedig azt, hogy ezt a politikailag éretlen tö­meget meg kell harmadolni ? Ilyen j­o­g­­­fosztó jogkiterjesztéssel a ma­gyar alkotmányjog történetében még nem találkoztunk. Ezzel a javaslattal búcsúzik a nemzet ez elmúlt évtől s ennek a javaslatnak terhével indul új esztendejének új útjaira. Ha mód­ban nem is tudnánk, a magyar városok­­n­ak találkozni kell ab­b­an a harc­­b­a­n, amit politikai súlyukért kell megindí­­taniok. A magyar városoknak, önkormány­zatban felnőtt, a politikai érettségit pracma­­turusok módjára kiállott polgárságának nem lehet belenyugodnia abba, hogy alárendelt szerephez jut az ország vezetésében. A vá­ros és falu egyensúlyát nem zavarhatja meg,­­ nem boríthatja fel a választói törvény.­­ A városok, melyek a magyar kultúrát meg­­­­teremtették, melyek a magyar nemzeti ne -

Next