Délmagyarország, 1938. augusztus (14. évfolyam, 162-185. szám)

1938-08-19 / 176. szám

Péntek, 199*. augusztus IQ. DÉLMAGYARORSZÁG Alinjekciókkal dolgozott Szegeden dr. Német Béla, a leleplezett alorvos (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Németh Béla, a Budapesten letartóztatott al­orvos Bevonult a szegedi bűnügyi krónikába is­ Letapogatása után kiderült, hogy dr­. Németh- aki hamis okiratok alapján műkö­dött a Dunántúlon, az egyik szegedi klinikán is működött, annak idején, rövid néhány hétig. Szegedi dolgai azonban ezideig nem kerültek nyilvánosságra, a budapesti nyomozás egye­lőre a dunántúli szereplését igyekszik tisz­tázni. Csütörtökön azonban a szegedi rendőr­ségre is befutott ellene egy feljelentő, még­pedig egy magas állású nyugalmazott tiszt­viselő révén. A feljelentés szerint a múlt év novemberé­ben megjelent Németh Béla a tisztviselő la­kásán és gyógyításra ajánlkozott. A tisztvi­selő éveken keresztül reumában szenvedett, mindenféle gyógykezelést, megkísérelt- csak­hogy a kínzó fájdalmaktól meneküljön. Tu­domást, szerzett a dologról Németh ig és egyik szigorló orvos ismerőse által megismerkedett a beteggel, aki akkoriban ágyban fekvő volt. Kimondotta, hogy több nagijjelentőségi­ fa­ Idimámja van, így többek között „feltalált« a reumagyógyítás módját is.‘ . . . Ezt a fel­fedezését az orvosi körök is teljes mértékben méltányolják. Rávette a tisztviselőt­ hogy gyógykezel­tesse magát általa. Kijelentette még azt is, hogy a gyógykezelés fiatalkorúak­nál százszázalékos eredményű és valószínű, hogy idősebb betegnél is jó eredménnyel al­kalmazható. Vérvizsgálatokat végzett, majd négy eset­ben intravénás injekciót adott a tisztviselő­nek és injekciókként 16 pengőt, összesen 64 pengőt vett­ fel. A negyedik injekció után a betegnek el kellett utaznia megszállott terü­letre és amikor visszatért már hült helyét találta dr. Némethiek, akit időközben eltá­­voltattak a klinikáról. A tisztviselő feljelentésében előadta, hogy megdöbbenve értesült, arról, hogy dr. Németh álorvos volt. Magánnyomozást indít­ott annak megállapítására, hogy az álorvos annak idején tulajdonképen mivel kezelte. De mindössze annyit sikerült megállapítania, hogy valami vérsavó-injekciót kapott mind a négy eset­ben és ehhez dr. Németh egy Remény-uccai kereskedőtől szerezte a friss vért­ A tisztviselő azt kérte a rendőrségtől: álla­pítsák meg sürgősen dr. Németh Béla kihall­­gatása által- hogy mit, fecskendezett, de neki a múlt év elején, nehogy ebből kifolyólag va­lami baja származzék. A Himnusz ünnepe Szegeden Ma este emlékezik meg a Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetségébe tömörült 60 ezernyi magyar dalos Kölesey Ferenc halá­lának százéves fordulójáról. Az egész ország­ban egy időben, ma este 8 órakor éneklik a dalosok a Himnuszt kegyeletes megemlékezé­sül, ezzel hódol a falu, a város, minden ma­gyar dalos Kölcsey Ferenc emlékének. A szegedi dalosok Autós Kálmán székes­­egyházi zeneigazgató vezetésével 8 órakor Köl­csey Ferencnek a Nemzeti Emlékcsarnokban elhelyezett emléktáblájához vonulnak lampio­­nos menetben és ott róják le kegyeletüket. Dr. Hajnal István a Himnuszt szavalta el, em­lékbeszédet mond és a dalosok koszorúját Pongrácz Albert daloskerületi elnök he­lyezi el. ' — Szent-Györgyi professzor előadása Zü­richben. A zürichi nemzetközi élettani kon­gresszusra meghívták a szegedi egyetem vi­lághíres tanárát, a Nobel-díjas dr. Szent- Györgyi Albertet, s akinek a fiziológiai ké­miai tárgykörből tartott előadása élénk vissz­hangot keltett a világ minden részéből össze­­sereglett tudósok között. A professzor a r­isz­­hidrációról és az állati testben végbemenő oxi­datív leépítési akciókról tartott előadást. Ez a tárgykör, amely az állati testben végbemenő tápanyagelégéssel és az energiák elhasználá­sával foglalkozik, ma az orvosi kémiai kuta­tás középpontjában áll. Szent-Györgyi pro­fesszor kifejtette, hogy az állati testben az oxigén az oxidálandó anyagokkal nem köz­vetlenül kerül összeköttetésbe, hanem először bizonyos fermentíumok révén hidrogénné­ vá­lik és az oxigén ezzel egyesülve válik vízzé. A Professzor megállapítása az, hogy az izomzat­úján a formarsav hidrogénátvivő szerepet ját­szik Véleménye szerint a dehidrációnak egy bizonyos meghatározott uton kell végbemenn­ie, hogy szerepét betölthesse. Kutatásaiból sorolt fel ezután érdekes példákat az izmok anyag­cseréjéről. — A szívburok, a szívbillentyűk, a szíviz­mok és a szívidegek megbetegedéseinek keze­lésében a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserűvíz fontos segédeszköz, mely reggel éhgyomorra egy kis pohárral be­véve a tápcsatorna tartalmát biztosan felhí­gítja és azt igen könnyen levezeti. Kérdezze meg orvosát. __ Páros osztályok­ a felsőkereskedelmi is­kolában. Az állami fiú felsőkereskedelmi isko­lában a vallás- és közoktatásügyi miniszter megengedte az első évfolyam párosítását. En­nek következtében az 1038—30. tanévre a ta­nulók korlátlan számban vehetők fel. A közép­iskolai érettségizettek egyéves kereskedelmi szaktanfolyama az 1038—30. évben megnyílik. Beiratkozások szeptember 2-án és harmadikán lesznek. — A Eörösrkatoliku­s Szent Rozália Jótékony Nőegylet augusztus 28-án, vasárnap hajókirándu­lást rendez Algyőre. Indulás délután fél 3 óra­kor r­­endes hajójárattal, érkezés este fél 11 óra­kor különvonaton. Részvételi jegy igényelhető a görögkatolikus plébánián (Párisi­ körút 1.). — Halálozás. Károly Péter Vidra-ucca 3. szám alatti fodrászmester folyó hó 17-én rövid szenvedés után meghalt. Temetése ma délután fét 5 órakor a közkórház halottas házából. — Jogerős Kémeri-Nagy háromhónapos fogházbüntetése. Budapestről jelentik: A bün­­tetőtörvényszék annak idején a képviselőház sérelmére elkövetett rágalmazás, illetve becsü­letsértés vétsége címen háromh­ónapi fogházra ítélte el Kémeri-Nagy Istvánt. A tábla az íté­letet helybenhagyta. A kúria Terek­y-taná­­rsa ma foglalkozott az üggyel és a tábla ítéle­tét jogerőre emelte. — Nagy Garden party a Vigidorcan augusztus 20-án, Szent István napján. Lesz roulett, táncver­seny sok nyereménnyel. Szépségverseny 2 üveg pezsgő díjazással, 1 szőke, 1 barna legszebb leány nyeri. Szerpentin-konfetti csata. Hangulat, móka, lánc reggelig. A bevétel 5 százaléka a Honthy Miklós Nemzeti repülőalapra lesz­­ adományozva. 5 Megölte a menydörgés Csütörtökre virradó éjszakán heves égzengés, menydörgés és villámlás kíséretében záporeső szakadt a városra. A nagyerejű menydörgés tragikus halálesetet okozott Újszegeden. A Kállay-fasor 16 szám alatti házban lakott Kis Bodri Péter 49 éves köztisztasági al­kalmazott, aki már régebbi idő óta betegeske­dett a szivével. Felesége előadása szerint, ami­kor éjjel egy óra tájban hatalmas menydör­gés és villámlás keletkezett, a beteg ember hirtelen felemelkedett ágyában, szivéhez ka­pott, majd élettelenül hanyatlott vissza pár­nájára. Mire az orvos megérkezett, már csak a beállott halált konstatálhatta. Az orvos vé­leménye szerint a halált szívszélhű­dés idézi­­ elő, amit valószínűleg a hirtelen támadt, fé­lelmetes menydörgés okozott. Krausz Simon haláia A békebeli Budapest egyik jellegzetes alakja Volt Krausz Simon, akinek megszerzett és el­költött millióiról még ma is legendák kerin­genek. A világviszony­la­tban is jól ismert ban­kár szerdán este egy kis budai szanatórium­ban rövid betegeskedés után meghalt. Hat­vannyolc éves volt,, legyöngült szervezete nem tudott megbirkózni az egyre jobban el­­hatalmasodó szívbajjal, amely akkor támadta meg, amikor a gazdasági dekonjunktúra kö­vetkeztében úgyszólván mindenét elvesztette és teljes visszavonulásra kényszerí­tette. Az­óta csendesen élt és emlékiratain dobozott Andrássy-uti lakásának csonib­élyén, amíg 1el kellett, vonulnia a szanatóriumba. Krausz Simoninak nagy szerepe volt a há­­ború előtti magyar közgazdasági életben, de jelentős szerepet, töltött l­e a művészeti és a társadalmi életben is. Nagyvonalú pénzügyi tranzakciókat bonyolított le, amit keresett, stílusosan költötte el­ Bőkezű mecénása vot a művészetek minden ágának, anyagi támoga­­­tásával egész művész generációk nőttek fel. Halála általános részvétet kel­tett minden­­ felé. Hir szerint nem maradt utána ugyszép ván semmi sem. —oO °— — Istentisztelet a zsinagógában pénteken este fél 7 órakor, prédikáció hétköznapon reggel ne­gyed 7 és este fél 7 órakor. István király emléké­nek ünneplése a zsinagógában péntek este fél 7, órakor. iliiiüM, ui­hendágy. horgászat) cinkek csónak-takaró ponyva Varga Mih­ály cégnél, Aradi­ u. 4. PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT.S­­ZEGED, CSEKONICS és KISS UCCA SAROK 5 Divatáruk Gumi ingujjszom­ló 1 pár *—­IS Gumi soknitartó 1 pár —­.24 Divat színes férfi sokai, kishibás, 1 pár —­58 Férfi divat bőröv —68 Divat­ mű­selyem nyakkendő —.7& Férfi divat nadrágtartó la gumiból —.88 Fonott mű­selyem férfi öv —1.88 Férfi szalma kalap —88 Celluloid férfi gallér —88 Sport férfi vászon sapka —.98 Klott férfi ernyő — 4.68 Divat színes férfi kalap — 5.68 Színes divat női zsebkendő —.28 Női sport sokni színes, vagy fehér —.88 Divat vászon melltartó —.58 Fonott divat női öv w 68 Színes öves kiclt h­arisnyatartó —.88 Mű­selyem svájciszerű lán­nadrág —.91 Mű­selyem női harisnya, minden színben —.98 Divat női ruha gallér —.98 Nyári cérna női kézlyu t pár —.98 Fátyol női harisnya, minden szik­ben P 1.74

Next