Délmagyarország, 1939. szeptember (15. évfolyam, 199-223. szám)

1939-09-01 / 199. szám

Pillfefc, 1939. IX. I._____________KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP XV. CVloluaill 199. SZÓH1 Hitler 16 pontból álló javaslattal kijelölte a német-lengyel tárgyalások alapját Danzig azonnali visszatérését és népszavazást követel Németország a folyosó területén Gdyna határait közös megegyezéssel, vagy nemzetközi döntőbíráskodás útján jelölnék ki Felelős lengyel személy azonnali kijelölését követeli a német jegyzék a tárgyalások megkezdésére, noha a len­gyel késedelem miatt javaslatait gyakorlatilag máris el­utasítódnak tekinti Továbbra is megfeszített küzdelem fo­lyik a béke megmentéséért Ugyanakkor, amikor sorozatosan folytatódnak a rendkí­vüli háborús intézkedések, változatlan erő­feszítéssel próbálnak alapot teremteni a megegyezésre. A diplomáciai levélváltás újabb szakaszhoz érkezett el azzal, hogy most már konkrétebb javaslatokat is tesz­nek a megoldás megtalálására. A megegye­zés felé irányuló reményekkel ellentétben áll a lengyel általános mozgósítás, amelyet, lengyel magyarázat szerint a német katona­ságnak Szlovákiába való bevonulása miatt rendeltek el. A nyugati fővárosokban csü­törtökön is folytatódtak a fokozott hadiin­­tékedések. Nagyban hozzájárul a helyzet tisztázó­dásához a német jegyzék, amely pénteken éjszaka került nyilvánosságra. A jegyzék meglehetős határozott, sőt kemény hangon veti szemére Lengyelországnak, hogy nem fogadta el Németország ajánlatát a közvet­len tárgyalások megkezdésére és az aján­latra mozgósítással felelt. Pontokban sorol­­ja föl azokat a követeléseket, amelyekhez Hitler a béke föltételét köti­ Pói adóemelés ? A minap ezen a hasábon a városi költség­­vetés problémájához szólva, annak a felfo­gásnak adtunk hangot, hogy teljesen hiába­való, játékszerű időtöltés a költségvetés ös­­­szeállítása. Ki az a j­ó­s, aki a mai viszonyok között arra vállalkoznék, hogy a tizenöt hó­nap múlva előállott szükségleteket megálla­pítsa s megszabja a négy hónap múlva kez­dődő esztendő minden napjára a megenge­dett bevételek tételeit, címeit és összegeit. Az idők filmszerűen változnak, senki még a holnapi nap felől sem bocsátkozhatik jövendőmondásba, — a költségvetés ma á­l­­moskönyvnél nem lesz több s nem éri meg azt a nagy munkát, amit összeállítására kénytelen fordítani számvevőség, pénzügyi bizottság, közgyűlés. Egyetlen egy tétele van a költség­vetésnek, ami minden várospolitikai aktuali­tásnál aktuálisabb s aminek jelentőségét, sú­lyát, hatását sem kétségbe vonni, sem csök­kenteni nem lehet s em a pótadó. A többi tétel mind híg, bizonytalan, kétséges, az utalványozó hatóság belátásától függő, s a többi tétel „megvalósulása" mind attól függ, hogy mit követel majd a városi élet az el­következő esztendő napjaiban. Amit azt kö­vetel, azt teljesíteni kell majd, akár van rá költségvetési fedezet, akár nincs s amit a változó életkörülmények nem fognak olyan erővel sürgetni, mint ahogy annak szüksé­gességét a költségvetés összeállításakor le­mérhették, az áldozatul fog esni az elsőren­­dűbb, a halaszthatatlanabb szükségleteknek. A p­ó­t­a­d­ó azonban sziklaként emelke­dik ki a bizonytalanságoknak ebből a tenge­réből. Hogy mire kell majd a pénz és hon­nan vesszük elő, az mind a város pillanatnyi gazdasági és pénzügyi helyzetétől fog függni, de az a pótadó, amit a költségvetés megál­lapít, függetlenül szükségletek­től és fedezettől, fogja megszabni a polgárság terheinek nagyságát és súlyát. A város polgármestere az érdeklődő kérdésre azt válaszolta, hogy magasabbak lesz­nek a város szociális kiadásai, érthető tehát, ha magasabb lesz a p­ót­a­d­ó is. Ezt a kérdést azonban ilyen közérthető egyszerűségre leredukálni nem lehet. Azt senki nem fogja kifogásolni, ha a költségvetésben a város emelni fogja a szo­ciális kiadásait, hiszen az utolsó években így is eleget bűvészkedtek azon, hogy a nép­jóléti kiadásokat hogyan lehet szétosztani az egyes közigazgatási ágazatok személyi ki­adásai között oly módon, hogy azok a költ­ségvetést ne duzzasszák fel s a fedezendő hiányt semmivel se emeljék. Ha azonban a városnak szociális kiadásai nőnek, abból nem következik az, hogy növeked­jék a legantiszociálisabb bevé­tele is. A szociális kiadások emelkedésével a szociális bevételek tartsanak lépést, de a szociális kiadásokra a város ne antiszociális bevételek fokozásában keressen fedezetet. Mert azzal az eggyel tisztában kell lenni, hogy nincs antiszociálisabb adó­nem, mint a pótadó. Ami igazságtalan van a leggyökeresebb reformra rászoruló adórendszerben, azt az igazságtalanságot a hetvenszázalékos pótadó hetven százalékkal, a százszázalékos pótadó százszázalékkal k­­­­épes fokozni. A netadó bünteti azt, a aki termel s jutalmazza a henye, a renyhe, a társadalmi kötelességei elől menekülő tőkét. Aki termel, amellé odaáll a pótadó, hogy el­vegye a termelő munkájának eredményétől azt is, amit a közvetett és közvetlen állami adók még meghagytak, de aki nem termel, aki csak spekulál mások munkájára mások kockázatvállalásával s mások áldozatkészsé­gével, azt úgy kerüli el a pótadó, mint a bel­­poklost. Van közteher, ami fokozni tudja a termelést s a tőkét munkára kényszeríti, van közteher, ami serkenti a társadalmi munkát s végeredményben kisajátítja azt a tőkét, amelyik termeléstől irtózó kézben penésze­­dik. Ha a városnak emelkednek a szociális kiadásai, akkor olyan fedezetről gondoskod­jék az emelkedő kiadások számára, melyek nem fogják még jobban megbéníta­­n­i a termelést s a tőkét nem fogják szociá­lis feladataitól még jobban elriasztani, mint amennyire a hetvenszá­zalékos pótadó vé­gezte és végzi el a rombolás munkáját. A kérdés tehát nem olyan egyszerű s a szociális kiadások emelésének parancsával nem lehet még beláttatni a pótadó emelésé­nek kényszerét és kikerülhetetlenségét. A Város polgárságától távol kell tartani min­dent, ami béníthatja a bátorságtól amúgy is elszoktatott kezdeményezést és vállalkozási kedvet. A városi közteherviselés rendszerét nem lehet mai alapjain meghagyni s az egy­re fokozódó igényeknek fedezetéül nem le­het kijelölni tovább a polgári munkát és an­nak tisztes eredményét, amikor a megszol­­gálatlan jövedelmek, a mások munkájából és kockázatvállalásából előállott értékek ezt az igénybevételt kikerülik­. Az adóztatás ké­szülő reformja teremtse­­ meg a városi adóztatás ú­j rendszerét is, de amíg ez a reform el nem készül, legalább a pótadó áradásától vél­jük az emberi munka és pol­gári tevékenység zsenge vetését. Hitler 16 pontja Berlin, augusztus 31. Az angol királyi kor­mány a német kormányhoz intézett 1039. au­gusztus 28-i jegyzékében felajánlotta a közve­títést Németország és Lengyelország között a vitás problémák rendezése céljából folytatan­dó közvetlen tárgyalásokhoz. Az angol kor­mány ekkor nem hagy kétséget afelől, hogy tudatában van az eljárás sürgősségének, tekin­tettel a folytonos incidensekre és az általános európai feszültségre. A német kormány 1939. augusztus 29-én válaszjegyzékében, noha szkeptikusan ítélte meg a lengyel kormány akaratát, hogy egyáltalában megállapodásra akar jutni, a béke érdekében késznek nyilat­kozott elfogadni az angol közvetítésre tett in­dítványt. A fennforgó körülmények figyelem­bevételével szükségesnek tartotta, hogy ebben a jegyzékben rámutasson arra, hogy gyorsan és haladéktalanul kell cselekedni, ha egyálta­lán el akarják kerülni a veszélyt. Ebben az értelemben késznek mutatkozott 1939. augusz­tus 30-án estig fogadni a lengyel kormány

Next