Délmagyarország, 1939. szeptember (15. évfolyam, 199-223. szám)
1939-09-01 / 199. szám
Pillfefc, 1939. IX. I._____________KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP XV. CVloluaill 199. SZÓH1 Hitler 16 pontból álló javaslattal kijelölte a német-lengyel tárgyalások alapját Danzig azonnali visszatérését és népszavazást követel Németország a folyosó területén Gdyna határait közös megegyezéssel, vagy nemzetközi döntőbíráskodás útján jelölnék ki Felelős lengyel személy azonnali kijelölését követeli a német jegyzék a tárgyalások megkezdésére, noha a lengyel késedelem miatt javaslatait gyakorlatilag máris elutasítódnak tekinti Továbbra is megfeszített küzdelem folyik a béke megmentéséért Ugyanakkor, amikor sorozatosan folytatódnak a rendkívüli háborús intézkedések, változatlan erőfeszítéssel próbálnak alapot teremteni a megegyezésre. A diplomáciai levélváltás újabb szakaszhoz érkezett el azzal, hogy most már konkrétebb javaslatokat is tesznek a megoldás megtalálására. A megegyezés felé irányuló reményekkel ellentétben áll a lengyel általános mozgósítás, amelyet, lengyel magyarázat szerint a német katonaságnak Szlovákiába való bevonulása miatt rendeltek el. A nyugati fővárosokban csütörtökön is folytatódtak a fokozott hadiintékedések. Nagyban hozzájárul a helyzet tisztázódásához a német jegyzék, amely pénteken éjszaka került nyilvánosságra. A jegyzék meglehetős határozott, sőt kemény hangon veti szemére Lengyelországnak, hogy nem fogadta el Németország ajánlatát a közvetlen tárgyalások megkezdésére és az ajánlatra mozgósítással felelt. Pontokban sorolja föl azokat a követeléseket, amelyekhez Hitler a béke föltételét köti Pói adóemelés ? A minap ezen a hasábon a városi költségvetés problémájához szólva, annak a felfogásnak adtunk hangot, hogy teljesen hiábavaló, játékszerű időtöltés a költségvetés összeállítása. Ki az a jós, aki a mai viszonyok között arra vállalkoznék, hogy a tizenöt hónap múlva előállott szükségleteket megállapítsa s megszabja a négy hónap múlva kezdődő esztendő minden napjára a megengedett bevételek tételeit, címeit és összegeit. Az idők filmszerűen változnak, senki még a holnapi nap felől sem bocsátkozhatik jövendőmondásba, — a költségvetés ma álmoskönyvnél nem lesz több s nem éri meg azt a nagy munkát, amit összeállítására kénytelen fordítani számvevőség, pénzügyi bizottság, közgyűlés. Egyetlen egy tétele van a költségvetésnek, ami minden várospolitikai aktualitásnál aktuálisabb s aminek jelentőségét, súlyát, hatását sem kétségbe vonni, sem csökkenteni nem lehet s em a pótadó. A többi tétel mind híg, bizonytalan, kétséges, az utalványozó hatóság belátásától függő, s a többi tétel „megvalósulása" mind attól függ, hogy mit követel majd a városi élet az elkövetkező esztendő napjaiban. Amit azt követel, azt teljesíteni kell majd, akár van rá költségvetési fedezet, akár nincs s amit a változó életkörülmények nem fognak olyan erővel sürgetni, mint ahogy annak szükségességét a költségvetés összeállításakor lemérhették, az áldozatul fog esni az elsőrendűbb, a halaszthatatlanabb szükségleteknek. A pótadó azonban sziklaként emelkedik ki a bizonytalanságoknak ebből a tengeréből. Hogy mire kell majd a pénz és honnan vesszük elő, az mind a város pillanatnyi gazdasági és pénzügyi helyzetétől fog függni, de az a pótadó, amit a költségvetés megállapít, függetlenül szükségletektől és fedezettől, fogja megszabni a polgárság terheinek nagyságát és súlyát. A város polgármestere az érdeklődő kérdésre azt válaszolta, hogy magasabbak lesznek a város szociális kiadásai, érthető tehát, ha magasabb lesz a pótadó is. Ezt a kérdést azonban ilyen közérthető egyszerűségre leredukálni nem lehet. Azt senki nem fogja kifogásolni, ha a költségvetésben a város emelni fogja a szociális kiadásait, hiszen az utolsó években így is eleget bűvészkedtek azon, hogy a népjóléti kiadásokat hogyan lehet szétosztani az egyes közigazgatási ágazatok személyi kiadásai között oly módon, hogy azok a költségvetést ne duzzasszák fel s a fedezendő hiányt semmivel se emeljék. Ha azonban a városnak szociális kiadásai nőnek, abból nem következik az, hogy növekedjék a legantiszociálisabb bevétele is. A szociális kiadások emelkedésével a szociális bevételek tartsanak lépést, de a szociális kiadásokra a város ne antiszociális bevételek fokozásában keressen fedezetet. Mert azzal az eggyel tisztában kell lenni, hogy nincs antiszociálisabb adónem, mint a pótadó. Ami igazságtalan van a leggyökeresebb reformra rászoruló adórendszerben, azt az igazságtalanságot a hetvenszázalékos pótadó hetven százalékkal, a százszázalékos pótadó százszázalékkal képes fokozni. A netadó bünteti azt, a aki termel s jutalmazza a henye, a renyhe, a társadalmi kötelességei elől menekülő tőkét. Aki termel, amellé odaáll a pótadó, hogy elvegye a termelő munkájának eredményétől azt is, amit a közvetett és közvetlen állami adók még meghagytak, de aki nem termel, aki csak spekulál mások munkájára mások kockázatvállalásával s mások áldozatkészségével, azt úgy kerüli el a pótadó, mint a belpoklost. Van közteher, ami fokozni tudja a termelést s a tőkét munkára kényszeríti, van közteher, ami serkenti a társadalmi munkát s végeredményben kisajátítja azt a tőkét, amelyik termeléstől irtózó kézben penészedik. Ha a városnak emelkednek a szociális kiadásai, akkor olyan fedezetről gondoskodjék az emelkedő kiadások számára, melyek nem fogják még jobban megbénítani a termelést s a tőkét nem fogják szociális feladataitól még jobban elriasztani, mint amennyire a hetvenszázalékos pótadó végezte és végzi el a rombolás munkáját. A kérdés tehát nem olyan egyszerű s a szociális kiadások emelésének parancsával nem lehet még beláttatni a pótadó emelésének kényszerét és kikerülhetetlenségét. A Város polgárságától távol kell tartani mindent, ami béníthatja a bátorságtól amúgy is elszoktatott kezdeményezést és vállalkozási kedvet. A városi közteherviselés rendszerét nem lehet mai alapjain meghagyni s az egyre fokozódó igényeknek fedezetéül nem lehet kijelölni tovább a polgári munkát és annak tisztes eredményét, amikor a megszolgálatlan jövedelmek, a mások munkájából és kockázatvállalásából előállott értékek ezt az igénybevételt kikerülik. Az adóztatás készülő reformja teremtse meg a városi adóztatás új rendszerét is, de amíg ez a reform el nem készül, legalább a pótadó áradásától véljük az emberi munka és polgári tevékenység zsenge vetését. Hitler 16 pontja Berlin, augusztus 31. Az angol királyi kormány a német kormányhoz intézett 1039. augusztus 28-i jegyzékében felajánlotta a közvetítést Németország és Lengyelország között a vitás problémák rendezése céljából folytatandó közvetlen tárgyalásokhoz. Az angol kormány ekkor nem hagy kétséget afelől, hogy tudatában van az eljárás sürgősségének, tekintettel a folytonos incidensekre és az általános európai feszültségre. A német kormány 1939. augusztus 29-én válaszjegyzékében, noha szkeptikusan ítélte meg a lengyel kormány akaratát, hogy egyáltalában megállapodásra akar jutni, a béke érdekében késznek nyilatkozott elfogadni az angol közvetítésre tett indítványt. A fennforgó körülmények figyelembevételével szükségesnek tartotta, hogy ebben a jegyzékben rámutasson arra, hogy gyorsan és haladéktalanul kell cselekedni, ha egyáltalán el akarják kerülni a veszélyt. Ebben az értelemben késznek mutatkozott 1939. augusztus 30-án estig fogadni a lengyel kormány