Délmagyarország, 1939. november (15. évfolyam, 249-272. szám)

1939-11-03 / 249. szám

Péntek, 1939. november 3. DÉLMAGYARORSZÁG szombaton pedig apraja, nagyja, mindnyájan ott leszünk az Isten vele. Tanár úr! a Beiürmiban Horthy Miklós kormányzó Darányi özve­gyéhez részvéttáviratot intézett. A megboldo­gultat özvegye, három leánya, valamint kiter­jedt rokonsága gyászolja. Darányi halálhíre Németországban Berlin, november 2. A német távirati iroda jelenti: A berlini lapok foglalkoznak Darányi Kálmán halálával. Megállapítják, hogy Dará­nyi Németország őszinte barátja volt. (MTI) Berlin, november 2. Hitler Darányi Kálmán elhunyta alkalmával részvéttáviratot intézett az özvegyhez, amelyben kifejezésre juttatta a volt magyar miniszterelnök halála fölött érzett részvétét. Ribbentrop birodalmi külügyminisz­ter is részvéttáviratot intézett az özvegyhez Megegyezés várt a város és a gázgyár közön a hárommilliós kölcsön ügyében (74 Délmagyar­ország munkatársától) Rész­letesen megírta a Délma­gyarország, hogy Pálfy­­i József dr. ■ polgármester hosszas tárgyalást folytatott Budapesten a város 3.000.000 p­engős gázgyári tartozásának rövidlejáratú kölcsön­ből hosszúlejáratú kölcsönre való átalakításá­ra- Ugyancsak a kölcsönre vonatkozó kamat­szolgáltatások körül is fölvetődtek nézeteltéré­sek a város és a gázgyár között s a budapesti értekezlet egyik célja volt ennek a differenciá­nak a kiküszöbölése. A polgármester a tárgya­lásokról a következőket mondotta a Délma­­gyarország munkatársának: — Valószínű, hogy a 3.000.000 pengős kölcsön ügyében a városnak és a gázgyárnak sikerül majd megegyeznie. A legutóbbi tanácskozás óta a két álláspont összeegyeztetésénél lénye­ges közeledés történt. Bass Elemér dr. minisz­teri tanácsos, aki az­ értekezleten a belügymi­niszter megbízásából elnökölt, bejelentette azo­kat a föltételeket, amelyeket a gázgyár sza­bott a 3.000.000 pengős adósság hosszúlejáratú kölcsönné való átalakítására. Ezeket a föltéte­leket a novemberi közgyűlés elé terjesztem és amennyiben a közgyűlés elfogadja, minden re­ményem megvan arra, hogy ez a régóta hú­zódó ügy kölcsönös egyezséggel véget ér. Megjött ,iz QRIASFILM! &WEBHEBBRWR A színes FISHC^pai I KORZÓBAN ■ India exotikumának titokzatossága! | MA 'bemutató! | RIADÓ INDIÁBAN Főszerepben: SABU Egy angol hírszerző­­ története, s a kis hindu herceg Lawrence ezredes csodálatos élete nyomán. Kedden délelőtt temetik Darányi Kálmán volt miniszterelnököt Budapest, november 2. Közel négyhónapos szenvedés után, Mindenszentek napján meg­halt Darányi Kálmán volt miniszterelnök, a képviselőház elnöke. Agy­trombózis ölte meg. Darányi Kálmán június végén kezdett beteges­kedni, orvosai tanácsára szanatóriumba vo­nult. Az orvosok mindent elkövettek megmen­tésére, meghívták konzíliumra Kleist­e­t, a frankfurti egyetem világhírű professzorát is, segíteni azonban nem lehetett, szerdán délután a betegség legyőzte szervezetét. Darányi Kálmán életrajza Darányi Kálmán dr. m. kir. titkos tanácsos, a képviselőház elnöke, országgyűlési képviselő, volt miniszterelnök és földművelésügyi minisz­ter 1886-ban született Budapesten; néhai Da­rányi Béla földművelésügyi államtitkár fia. Jogi tanulmányai elvégzése után hosszabb kül­földi út során beutazta Európa legnagyobb ré­szét s mezőgazdasági tanulmányokat folytatott. A világháború idején mint tartalékos huszár­főhadnagy az orosz és a román harctéren vég­zett szolgálatot. 1917. júliusában a király Zó­­lyom megye főispánjává nevezte ki és ebben az BELVÁROSI MOZI Ma utoljára! Csak felnőtteknek! állásában érte a forradalom. 1920-ban Győr­,és Komárom megye és Győr város kormánybizto­sa, majd főispánja lett és e minőségben műkö­dött 1927-ig, amikor a magyaróvári kerület képviselőjévé választották. 1928-ban államtit­kár lett a miniszterelnökségen­ Az 1932-ben megalakult Gömbös-kormányban a földműve­lésügyi tárcát vállalta, Gömbös Gyula halála után a kormányzó miniszterelnöké nevezte ki. Miniszterelnöksége idejére esik az első zsidó­­törvény megalkotása és a milliárdos nemzeti beruházási program bejelentése. 1938 májusá­ban lemondott a miniszterelnökségről, majd később Kornis Gyula lemondása után a képvi­selőház elnökévé választotta. Pályája során gyakran fordult feléje az elismerés, számos kitüntetett tulajdonosa. A református egyházi életben is vezető szerepet játszott. A temetés Darányi Kálmán halála után a kormány tagjai tanácskozásra gyűltek össze és úgy ha­tároztak, hogy a volt miniszterelnököt az or­szág halottjaként temetik el az Országház ku­polacsarnokából. Kedden délelőtt­ 11 órakor lesz az ünnepélyes gyászszertartás, amelyen Horthy Miklós kormányzó is részt vesz. A szertartást Ravasz László református püspök végzi, majd Teleki Pál gróf miniszterelnök, Széchenyi Ber­talan, a felsőház elnöke­ és A­llóbory György, a képviselőház alelnöke búcsúzik. CAFE DE PARIS bűnügyi történet: 5, 7, 9 3 Most egy éve . . . Izgalmas várakozás közepette, idegesül túlfeszültségének állapotában, pontosan egy éve, hogy egy hónappal a müncheni négy­hatalmi konferencia után, mi is eljutottunk odáig, hogy a magyar kérdés eldöntése be­lekerült a megfogható politikai realitások közelségébe. Bécsben a Belechere-palotában tanácskozásra ült össze a baráti két nagy­hatalom képviselője, von Ribbentrop né­met és Ciano gróf olasz külügyminiszter, hogy húszévi várakozás után igazságot szolgáltassanak Magyarországnak, hogy az igazságtalanságokkal szemben visszaadja­nak abból, ami mindig a miénk volt . . • A tárgyalások és jegyzékváltások izgal­mas órái után — emlékszünk — vártuk a mindig újabb, a véletlenül kiszivárgott hí­reket és november 2-ikán a magyar rádió és a világsajtó hozta, vitte-vitte a boldog hírt: Komárom, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvári, Munkács, Beregszász és sokszáz magyar falu­ ismét a miénk. Visszatér a Felvidék húsz év, a megpróbáltatások ezer szenve­dése után, belekapcsolódik az anyaállam életének ütőerébe. Húszéves szenvedésével, hősiességének a tantitelével erőt ad a csü­g­­gedőknek, hogy az igazság már nem késik soká ... Most, egy éve, hogy a bécsi döntés vis­­­szaadta, a Felvidék egy részét és ennek a, ,jelentősége, hogy a páriskörnyéki békék ránk erőszakos igazságtalanságain jelentős rést ütött. Most, egy év u­tán mondunk is­mét köszönetet Ciana grófnak, és Ribben­trop külügyminiszternek, akik a bécsi ha­tározatot hozták, akiknek igazságunk után a­ legtöbb köszönettel tartozunk. Most, egy éve, hogy visszatért a Felvi­dék, hazajött egymillió magyar odaátról, hazatért. Kassa, és sok patinás magyar vá­ros, község. Velük jött az erdő, új búzaföl­dek, hegyek . . . Hazajöttek . . . És most, egy éve, a halottak napja nem­­csak a kegyelet, hanem az öröm ünnepét, is jelentette. A halottakról emlékeztünk, a ha­lottak pedig föltámadtak. És majd egyszer, talán nem is olyan soká, ünnepelhetünk megint, ünnepeljük azokat, akik ezután tér­nek vissza . . . (ki) Csütörtökön a felvidéki magyarság nevében az Egyesült Magyar Párt vezetői táviratban kö­szönték meg a bécsi döntés létrehozatalában SZÉCHENYI MOZI Pénteken 5, 7, 9 Telt házak gyönyörködnek a meghatóan szép magyar filmalkotásban TOMI A »Megfagyott gyermek« művészi változata CSONTOS. SIMON ERZSI, DOBOS ANNI, __________BASTN­Y, PÉCSI GIZI__________ RETTEGÉS... , _______________RETTEGES ...

Next