Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)
1940-03-01 / 49. szám
DÉLMAGYARORSZÁG Péntek, 1940. III. 1. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP xvi. évfolyam 49. Szám A nail» parancsnoka Végtelen ég és végtelen víz között fullrak a bújuk a tengeren. Az acéltest belemerül az élő, mozgó hullámokba s mindig valami új világ felé viszi az utasokat. A bajuk útja meghatározott, itt az utak vége ismeretlen. A tenger haragos hullámain a messzi ég hatalma tükröződik. Egyik pillanatban mint szikrázó kék baldachin borul fel ég a horizont határára s a másik pillanat már száguldó viharfelhőket ragad magával.Sötétté változik a nap ragyogása: Tryton birodalmában kifürkészhetetlenek a nappalok és kiismerhetetlenek az éjszakák. A hajó sima útját hullámhegyek tornyai keresztezik s minden, ami eddig biztonságot látszott nyújtani, most egyszerre recsegő-ropogó kis dióhéjjá válik az elemek kezében. Ijedt hangyabolyként nyüzsög a hatalmas hajó belseje; rémült, vagy halálra szánt bátorságú emberek keresik a halálos táncban az életüket. S a tomboló menekülésben valaki nyugodtan áll a hajóhídon. Szeme a messzeségbe tekint, mintha a jövendőt fürkészné, egy csöppnyi fényt a végtelen feketeségben. Mert ez a kis világosság — egy-egy fölvillanó sugár csupán — mutatja az utat, amelyen ki kell tartania a hajónak, hogy színbe ne ütközzék, hogy zátonyra ne fusson. Kezének egyetlen intése nyugalmat parancsol, egy-egy szava csöndet teremt: egyensúlyban és irányban tartja a hajót és a lelkeket. A hajóhídon álló parancsnok utasításait kurvám kell: az engedelmesség többé nem önuralom, vagy jólneveltség kérdése, hanem létkérdés. A hajót, az életet menti meg a veszedelem pillanataiban az, aki egyedül ismeri a tenger szeszélyeit. Csodálatosan szép és csodálni valóan nagyszerű föladat hajót vezetni a tengerek végtelen útjain. Az tudja csak, aki születésében magával hozta az isteni titkok tudását. Az képes rá, aki testében-lelkében érzi a tengeráramlások sodrát, aki minden érzékével magáévá tette az apály és dagály törvényszerűségeit, aki egyszerre látja a mélység rejtelmeit és magasságok ragyogását. Az tud kormányozni, aki ismeri a hajót utolsó, legkisebb szögéig, csak az állhat az utasok fölött a parancsnoki hídon, aki ismeri a hajó minden lakóját a luxuskabinoktól a kazánokig. Hullámzó, viharos tenger ma a világ s úszó hajója a világnak Magyarország. Az elemek tomboló játékában valaki nyugodtan áll a hajóhídon, vezeti, kormányozza az országot. Ez a vezetésre született nagyszerű, férfiú, ez a tengert ismerő katona, ez a hajót építő örök fiatal erő, ez a mindenki szívét ismerő és mindenki szívében lakó ember. Horthy Miklós, Magyarország kormányzója,mikor húsz esztendővel ezelőtt elfoglalta a parancsnoki hidat, valóban új világ felé vezette a hajó utasait. Az út határozott s az út vége sem ismeretlen. Bömbölhet a világ frenezisének orkánja, zúghat a vihar fütyülése a tengerek fölött, átcsaphatnak a hullámok a hajótesten, tombolhat a pusztítás haláltánca, valaki nyugodtan áll a hajóhídon. Szeme a messzeségbe tekint: a jövőt nézi, a jövendőt látja, a világosság felé vezet minket, magyarokat. Egyedül ő ismeri az út veszedelmeit, egyedül ő tudja a menekülés útját. Ő tudja, hol vannak színek és zátonyok s egyedül ő látja az iránytűt, amely a nyugalom, a béke, a munka vihartalan öblébe, csöndes kikötőjébe, virágzó szigetére vezeti a hajót. S a luxusszobáktól le a kazánokig minden ember rendíthetetlen hittel, bizalommal tekint a hajó legelső férfiára. Every inch a king — mondja a költő; every inch, a gentleman, minden ízében úr, mondhatjuk mi, amikor reátekintünk, ha szavát halljuk, ha intésének engedelmeskedünk. Ez az intés, ez a szó parancsolja ma Magyarországnak Nelson admirális mondatát: Every man to do his duty... Minden embernek kötelességet kell teljesíteni. Ezt parancsolja ma Horthy Miklós; ez az intése, ez a szava: mindenki végezze kő«telességét. S ennek a parancsnak jegyében tekintettel attól, hogy húszéves kormányzásának jubileumai ünnepfénnyel is! »•* meg az ország. A fény és az ünneplő szavak lehetnek külső jelei, de nem igazi kifejezni a nemzet hódolatának és köszönetének. A vihar hangja túlharsog mindent, csak egyeljen hangot nem tud megcsöndesíteni: a néma ünneplés belső halk szavát, egyetlen robbanást nem tud meghalványítani: a fénytelen ünneplés szívekben égő fáklyáját, egyetlen mondatot nem tud némává ítélni: a köszönet, a hála és hódolat megnyilatkozását. S a húszéves jubileum idején könyörgés száll a Mindenhatóhoz úgy, amint a gótikus torony emelkedik a magasságba „ég felé kövült ima“ ként: adja az ég, hogy Horthy Miklós vezesse a hajót végig a viharon új életbe, a végtelen ég és végtelen víz között a tengeren • . , Teleki miniszterelnök beszéde az ország Összes népeit atyai gonddal kormányzó Horthy Miklósról Budapest, február 29. A főváros Csütörtökön délután zászlódíszbe öltözött a kormányzó iránti hódolata jeléül. A királyi palota, a citadella, a Lánchíd fényárban úszott. Délután 17 óra tájban a város minden tájáról megindultak a Vigadó felé, hogy hódolattal adózzanak legfőbb Hadúrunknak, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak. Az ünnepségen megjelent a kormányzó családjából Horthy Miklósné, vitéz Horthy István miniszteri tanácsos menyasszonyával, Edelsheim-Gyulay Ilona grófnőve], valamint ifj. Károlyi Gyula gróf, a kormányzó veje. Az emelvény közepén foglalt helyet egyszerű fekete magyar ruhában Teleki Pál gróf miniszterelnök is. Tőle jobbra és balra a kormány tagjai és az előkelőségek. A Vigadó hatalmas termét az utolsó helyig megtöltötte a közönség. Az ünnepség a Hiszekegy elmondásával kezdődött, majd a Filharmonikus Társaság zenekara Dolmányi Ernő vezetésével Erkel ünnepi nyitányát adta elő. Ezután általános ünneplés közepette Teleki I’ál gróf miniszterelnök, az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke mondotta el ünnepi beszédét. Bevezető szavai után a következőket mondotta a miniszterelnök: — Nem tudok szebb szavakkal adózni, mint azokkal, amelyeket kormányzó urunk mondott I. Ferenc József királyról való megemlékezésében, akinek oldala mellett öt évet töltött, mint szárnysegéd. sA legnemesebb, a legjóságosabb, a leglovagiasabb ember, akivel valaha életemben találkozhattam. Népeknek és embereknek egymással összeütköző érdekei számára csak az ő bölcsessége tudja a kiegyenlítést megtalálni. Ismeri az embereket. Le tudja mérni értéküket és éles szeme az összefüggések mélyébe lát.« — Horthy Miklós beszédében I. Ferenc József személyének azokat a tulajdonságait emelte ki, éppen azokat jelölte meg, amelyek megvannak magának Horthy Miklósnak a lelkében és személyében is. De miképpen is bírta volna különben azt az országépítő munkát, amelynek húszéves évfordulóját ünnepeljük most? Jóitesus tavaszát éltük, amikor kezébe vette a kardot, hogy megmentse vele, hogy talpraállítsa az önhibájából is összeomlott nemzetet, Bécsben Bethlen Istvánnal kettesben ugyanarra a férfiúra gondoltunk, akire Aradon Károlyi Gyula. Károlyi Gyula hívásáér jött Szegedre családja köréből. Minisztertanácsban ültünk, amikor Horthy Miklós belépett és azt mondotta: ^Eljöttem, vállalom !< — Miután átvezette a maroknyi nemzeti hadsereget a Dunántúlra, Budapestnek fordult, hogy megállítsa előnyomulásában a román hadsereget. Amikor pedig annak tábornoka azt kérdezte tőle: „. . . és ha nem állok meg?« — röviden így felelt: s akkor védekezni fogok!« Elszántságával megmentette a Dunántúlt, hogy azon nagyobb sereget toborozhasson és megindulhasson az ország újraépítésére. Bevonult a nemzeti hadsereggel Budapestre és e mindnyájunknak felejthetetlen borongós őszi napon a főváros és az ország népéhez így szólt: »A nemzetrontásnak immár vége mindenkitől fegyelmezett, öntudatos magatartást követelek!« Nem felejtjük el soha Horthy Miklónak ezeket a mondásait. Bennük él a magyar lélek. Bennük az ősi hagyomány és az ősi élniakarás, hitünk, zászlónk állandósága. — Holnap lesz húsz éve, hogy az egész nemzet nevében a nemzetgyűlés már nemcsak a kardot bízta rá, de a romtakarító csákányt is és Horthy Miklós kezébe adta az ekét is, a kalapácsot is és a tollat is az ország újjáépítésére. A magyar megtalálta benne azt a férfiút, akiben önmagának legjobb és legnemesebb tulajdonságait látja, aki bizalmat önthetett a nemzet szívébe, akit arra valónak ítélt, hogy a föltámadás felé vezesse. — A magyar ember szereti az erős kezet, az magyar kéz legyen. Magyar legyen a kéz: ez annyit jelent, hogy alkotmányos legyen. Az alkotmányosság nálunk nem tudás, de érzés kérdése és egyet jelent azzal, hogy magyar királyaink és kormányzóink országlásában pedig az, ho azy magyar, mindenkor egyben azt is jelentette számunkra, hogy szentistváni A magyar ember a Magyarország összes népeit atyai gondossággal összefogó koronája által még mindig uralkodó Szent István királyunk Istenben való alázata, szerint patriarchális és nem imperialista. Szent Istvánnak és koronájának helytartója által mint magyar vezeti a magyart Horthy Miklós. Az <tibéri élet minden vonatkozásában fontos az, hoggy mit csinálunk, de gyakran még fontosabb, hogy