Délmagyarország, 1941. március (17. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-01 / 50. szám

Olasz Idente Mogadiscio hillriteéről Istanbul, február 28. As­magotok többheti előkészítése után ■— az Afrikából érkező leg­újabb hadi jelentések szerint , megkezdték óff fenzívájukat a Cheren—Asmara—Massana-vo­­ttal éllén. Bengházitól m­integy 200 kilométerre délre angol páncélos osztagok érintkezésbe lép­tek az olaszokkal. A szmáli­földi harcokról az olasz jahadi­szállás pénteki hivatalos közleménye azt köz­li, hogy tovább folyik az elkeseredett harc. Az olasz csapatok Mogadiscio kiürítése után szí­vósan tartják állásaikat a várostól északra. . Római hivatalos jelentés cáfolja azokat a külföldi híreket, amelyek szerint az afrikai orúz erők parancsnokát, Graziani táborna­gyot Laméba hívták és fölmentették állásától. Cincár-Markovics jugoszláv külügyminiszter látogatása Székesfehérvárott Budapest, február 28. A jugoszláv—magyar barátsági szerződés ratifikációs okmány­aulák ünnepélyes kicserélésével s az azt követő nyi­­lakozattételekkel véget ért Cincár-Markovics jugoszláv külügyminiszter programjának hi­vatalos része. A hivatalos aktusok befejező­dése után Cincár-Markovics magánemberként még két napig marad Magyarországon. Pénte­ken reggel Hó­man Bálint kultuszminiszter meghívására Székesfehérvárott tett látogatást, ahol tüntető szeretettel és lel­­­kesedéssel fogadták. Székesfehérvár, február 28. Oincárr Marko­­v ffle jugoszláv külügyminiszter pénteken He­mant Bálint vallás- és közoktatásügyi minisz­­tdfj meghívására Székesfehérvárra látogatott .1. A jugoszláv külügyminiszter először a hő­sök emlékművénél tisztelgett, majd megtekin­tette a várost. Ebéd után a jugoszláv külügyminiszter és a többi vendégek ellátogatott a szerb templom­ba, ahol az egybegyűlt hívek élén a görögke­leti pap üdvözölte. A jugoszláv külügyminiszter látogatása alkalmával a várost fellobogózták és a­ város­­i háza erkélyén a magyar nemzet­iszínű zászló és a város zászlaja mellett a jugoszláv nemzeti­­zászló lengett. Cincár-Markovics jugoszláv külügyminisz­ter és felesége, valamint kíséretének tagjai délután gépkocsin visszatértek a fővárosba. Budapest, február 28. Cincar­ Markovics ju­goszláv külügyminiszter és felesége pénteken délután látogatást tett gróf Csáky István öz­vegyénél, az elhunyt külügyminiszter apjának és húgának budafoki­ úti lakásán. A látogatás egy óra hosszat tartott. A jugoszláv külügymi­niszter és felesége, valamint kíséretük tagjai pénteken este az Operaházban részt vettek a Fidélió előadásán. Cinimár-Markovits külügy­miniszter­­ és felesége a miniszterelnöki páholy­ban foglalt helyet és velük volt Bárdossy László külügyminiszter és felesége, továbbá Bakách-Bessenyei Györgyné. A jugoszláv ven­dégek­ nagy élvezettel hallgatták a Fidelió elő­adását. Szombaton vadászaton vesznek részt a jugo­szláv vendégek s előreláthatólag az esti órák­ban hagyják el a fővárost, hogy a magyar— jugoszláv barátságot megpecsételő látogatás után visszatérjenek hazájukba. líciai börtönre és lefokozásra ítélte a honvédtörvényszék Kovára Emilt, mert fogott a ttoiianij-utcai közfilranatos merényletről Budapest, február 28. A m. kir. legfelsőbb hon­véd törvény­szék 1941 február 27-én hozott ítéleté­ben Kovar­cz Emil nyugállományú őrnagy, or­szággyűlési képviselőt bűnösnek mondotta ki az 1921:3 tc. 1. §-ának 2. bekezdésébe ütköző és a 2. § bekezdésének első tétele szerint minősülő, az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatá­­­sára irányuló bűntettben és ezért őt kétévi bör­tönre mint főbüntetésre és ötévi hivatalvesztésre és politikai jogainak gyakorlásának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére, valamint lefokozásra mint mellékbüntetésre ítélte. Kovarcz Emil a bűntettet azáltal követte el, hogy mint a nemzeti, szocialista magyar párt (Hun­garista mozgalom) elnevezésű politikai párt szer­vezkedésének és mozgalmának tevékeny résztve­vője, e mozgalommal összefüggően Budapest 1969 február 23-án a dohány utcai zsinagógából távozó emberek ellen Kenyeres Jenő és társai által vég­hezvitt és 82 egyén sérülését okozó kézigránát­merénylet elkövetéséről előzetesen tudott. (MTI) Felsőtanya északi részén javult az árvizi helyzet Ha tovább tart a száraz idő, Balástyán és Oszeszéken egy hét múlva meg­­kezdik a mezőgazdasági munkát • Elhal­asz­tották a Gyevi-fertő elárasz­tását Í A Délmagyarország munkatársától) Az ár­­vízvédelmi kormánybiztos főhadiszállásán, a folyammérnöki hivatal Tisza Lajos­ körúti hi­vatali helységében az eddigi borúlátó hangu­latot pénteken bizakodás váltotta fel. Mint je­lentettük, az­ elmúlt napokban olyan súlyos volt az árvízi helyzet, hogy a Fehértó, a Maty­ós és a Holt-Tisza áradásától komolyan féltet­ték a környező falvakat és a Klebelsberg-tele­­pet és arra gondoltak, hogy azokat a vadvize­ket, amelyeket a Fehértó és a Matyér már nem tud befogadni, sa algyői, úgynevezett Gyevi* felfcőbe vezetik le. Már mégis kezdték előn­i 5800 folyasd területe* 24 tanya lakónssS- kit«­•i építését és minden előkészületet megtettek a Fehértó megnyitására, a munkát azonban hir­telen félbeszakították, mert csütörtökön hirte­len megállt a vadvíz növekedése és pénteken sem fokozódott tovább az áradás. A kedvező fordulatot az utóbbi napok alatt kialakult na­pos-szeles időjárás idézte elő. Abban remény­kednek, hogy ha az idő továbbra is így tart, nem is lesz szükség újabb tárolóhelyek igény­­bevételére. A jelenlegi száraz, szeles időben az elpárolgás és a felszívódás eltünteti azt a többletet, amelyet a földekről még mindig öm­lő­­ VÍZ előidéz. Többszöri erélyes közbelépésre r ■ pestetegye* vizek Mjét ie elzárták s­­»esi már erről az oldalról nem fenyeget nagy ve­­szély. A helyzet ennek következtében a maga­­sabb fekvésű északi részeken például Balák­­tya és Öszeszék vidékén annyira megjavult, hogy vannak területek, amelyek már teljesen kiszáradtak, pedig ezek a földek tavaly ősz óta állandóan víz alatt állottak. Ha az idő tovább­­ra is így tart, ezen a vidéken egy hét múlva megindulhat a mezőgazdasági munka. Ellentétben az északi helyzettel délen ,00* tázatlanul súlyos a helyzet. Itt nemcsak a föl* dek, hanem az utak is víz alatt állanak. A d­­­rozsma forráskút« törvényhatósági utat 1M* helyen át kellett vágni, hogy az űr el ne mos­­sa az út jelentős részét. Emiatt aztán­ a köz­lekedés bénult meg ezen a vidéken. A mérnöki hivatal úgy segít a helyzeten, hogy hidat épít­­tet az átszakított útszakaszok felett. Csütörtökön Bauer Sándor miniszteri biz­tos vezetésével városi bizottság járta be az árvízsújtotta helyeket, megállapította, hol van legnagyobb és legsürgősebb segítségre szük­­ség. Ott, ah­ol annak szüksége mutatkozott élel­­miszereket, ruhaneműeket és építőanyago utaltak ki . . A Tiszát 726 cm. A Tisza áradása pénteken, amint előrelátha­tó volt, tovább folytatódott. A víz magassága Szegednél elérte a 726 centimétert, ami azt je­­lenti, hogy az ár közeledik a tetszéshez. Ha áradás ilyen iramban folyik tovább, a tető­­zés sokkal hamarabb bekövetkezik, mint szá­mították, esetleg 2—3 napon belül. Ennek az­ért van jelentősége, mert számítanak rá, hogy így hamarabb levonni az ár ás meg lehet nyíl­ni az algyői zsilipeket, amelyeken át a felgyü­­lemlt M­ondvi/iiV.i­ tuve/eshetik a Tiszába. Hölgyeknek »i­­kai«# VILMA kalapszalonból Feketesas utca 16. szám­ ás* Alakítás modellek után legjobbá ** Rómában meghalt a spanyol elbíróig Róma, február 28. XIII. Alfonz spanyol eSJ király meghalt. Már hosszabb idő óta bete­­geskedett. Betegágyánál állandóan konzíliu­mot tartottak az orvosok. A zaklatott életű,­ a Habsburg-ház spanyol ágából származó volt spanyol király ereje nem tudott megmérkőző a betegséggel s mint ahogy egy Rómából ér­kező jelentés mondja, péntek hajnalban mést halt. Madrid, február 28. XII. Alfonz király ti­­­lála alkalmával Franco tábornok-államfő, már­cius 1-ére nemzeti gyásznapot rendez el. (MTI | B­élyegeit , e­g jobban nálam értékesítheti. Bélyagkereskedés Fogadalmi templommal szemben Telefon 39—03 sói BRILLANS• Tiszta hibátlan egy karátos Brilliánsért P 2000—2400 is fizetek. Magas árban veszek arany ékszereket, ezüst evőeszközöket, Schaffhau*®** Omega márkás zseb- és karórákat ! FISCHER LÁSZLÓ éra-, ékszerüzlete Szeged, Klauzál tér 3»

Next