Délmagyarország, 1941. október (17. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-01 / 223. szám

DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1941. OKTÓBER 1­­4 • SOK PÉNZT nyerni csak osztálysorsjeggyel lehet. — Próbálja ki szerencséjét és vegyen osztály­­sorsjegyet PETŐ ERNŐ BANKHÁZ • főáru­sitónál, SZEGED, SZÉCHENYI TÉR 2 a SZÁM !. Dorf $ oh­­ Ober 15 és 21-én Nagy­becskereken senki sem telepedhet le külön engedély nélkül A magyar iskola­alap nem kapott épületet Nagybecskerek, szeptember 30. Nagybecske­­rek képviselőtestülete közgyűlést tartott, ame­lyen Gion József polgármester elnökölt. A köz­gyűlés több régi tisztviselőt nyugdíjazott. A nyugdíjazottak helyére a képviselőtestület Horsitz Károlyt polgármesteri titkárnak, dr. Türk Józsefet városi főorvosnak, Hübsch Já­nost városi tisztviselőnek, dr. Massong Miklóst főjegyzőnek, Dietrich Mihályt anya­könyv­veze­tőnek, Mil­rov Vojint pénztárosnak választot­ta meg, Dietrich Elmart városi könyvelőnek, dr. Tolvefh Lot­art állatorvosnak és vágóhídi igazgatónak, Kovács Mihályt pedig városi vég­rehajtónak. A képviselőtestület határozatot ho­­zott, amely szerint a képviselőtestület külön engedélye nélkül senki sem telepedhetik le a városban, aki ezt mégis megteszi, azt kitolon­colja a rendőrség. A német iskola­alap kérte a gimnázium épü­letének három évre­­ való bérbeadását, vala­mint a bégaparti városkaszinó épületének az eladását. A képviselőtestület a kérés teljesítése mellett szavazott, dr. Várady József az illeték­­telen­ség ellen érvelt beszédében. Ezzel az amúgy is leszegényedett város ismét szegényebb lett egy régi patinás magyar ingatlannal, — mondotta. A magyar iskola­alap kérvényét, amelyben középiskolája számára épületet kér, a képvise­lőtestület levette a napirendről. A Jótékony Nő­ügylet kérését teljesítette és visszaadta a kis­híd melletti épületét, amelyben legutóbb a vá­rosi múzeum volt elhelyezve. A képviselőtestü­let végül a városi múzeumot megőrzésre átad­ta a BTu Hurhundnak a tulajdonjog fenntartá­sával. Cukrászda átvitel Értesítem a n. é. vásárlóközönséget, hogy a CZItKUS ZOLTÁNNÁ cukrászüzletét (Széchenyi tér 5) ávettem. — Tortarendeléseket a legjobb s a legszebb ki­vitelben készítek. — Állandóan friss sütemé­nyek, fa sütemények és cukorkák. — Pontos és szolid kiszolgálás mellett kérve a n­­é kö­zönség szives pártfogását . Tisztelettel: cukrászmester. Telefon: 28-14 192 l. Mm Délim (A üélmagyarország munkatársától) Ötper­cenként szólt a telefon dr. Schmidt Henrikné K­offman­n Frida lakásán: % _ Mikor indulunk? — Honnan indulunk? — Meddig maradunk? — Hol kell a jegyet megváltani? ... és még ezerféle kérdés, az elnökasszony alig győzte a válaszokat. . Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Szövetségének szegedi csoportja kirándulás­ra startolt. Célirány: Palics és Szabadka. Pontosan háromnegyed kettőkor gyülekeztek az egyesület tagjai és azok vendégei a rókusi ál­lomáson. Olyan tömeg szorongott a pénztárak előtt, mintha fél Szeged Szabadkára akarna át­települni, vagy mintha csak ingyen osztogatnák a jegyeket... A hölgyeknek a jegyváltás közelhar­cában Korányi Jenő, a villamos közüzem igaz­gatója, a kirándulás egyetlen férfikisérője segéd­kezett. Ő vállalta a jegyváltás valóban nehéz fel­adatát, amelyet sikerrel oldott meg. Most következett volna a perronon elkerülhe­tetlen viaskodás, tömegelés és tolakodás, ettől vi­szont megkímélt valamennyiünket az állomásfő­nökség előzékenysége: dr. Schmidt Henrikné közbenjárása folytán külön szakaszt kaptunk a Szabadka felé induló személyvonaton „‘Htzyy a yfaca — Szatod Váca...” Jókedvű hölgytársaság töltötte meg a lezárt fülkét, amelynek ajtaján szinte percenkint döröm­böltek, kopogtattak. A vonat zsúfolásig megtelt, nem csoda hát, ha a nagy forgalomban a mi fül­kénknek is jutott volna még álló­ utas. Az ajtó őr­szolgálatára a hölgytársaság egyik kedves, élénk teraperamentuma, fiatal tagja vállalkozott. Dr. Bangha Ilona egyetemi magántanár hárította el az ajtó ellen intézett támadásokat: — Lezárt fülke! Tanulmányi társaság utazik! , közölte erélyesen és nem fáradt bele az­ ismé­telgetésbe. A vonat éleset fü­ttyentett és _ tízperces ké­séssel — elindult. A küzdelmes kezdet vidám kedv­re hangolta a kirándulókat s élénk beszélgetés indult meg, valamennyien arról tárgyaltak, ki mi­kor látta utoljára a trianoni ítélettel elszakított Bácska fővárosát s a szegediek régi, kedves ki­rándulóhelyét, Palicsot. Észre sem vettük, úgy repült el az idő, amíg kukorica- és paprikaföldek között szaladt a vonat s már túljutottunk Horgos-Királyhalmán. Hama­rosan felénk integettek Palics dús ligetei. "A vo­nat kiürült szakasszal futott tovább Szabadka felé, mi vidáman indultunk el az ősz pazar szí­neiben tarkálló ligeten keresztül arra, amerre fel­csillant a palicsi tót Hangulatos, csöndes és kedves hely Palics, li­geteinek vadregényes, avarral bontott útjaival, üde levegőjével és régi szállóival. A nap szikrá­­zóan sütött és aranyhidat varázsolt a tó tiszta tükrére, jóleső meleget ontott az elkésett nyár — mondhatnánk népies szóval, hogy vénasszonyok nyara, csakhogy ma már nincsenek vénasszo­nyok ... A palicsi tóról így regél a tóparti em­lékmű, mely elárulja, hogy 1909-ben, dr. Bíró Károly polgármestersége idején épült újjá a gyölgyhely és a fördőszálló: A ló, a ló! Az eleven poé?­* Felettünk az ég összefoly, a két viz egymásba olvad . . . Ó álom, áldás, szivdobogtató, Tü­ndéri tó! .. . (K­osztolányi) Ugyanerről a kőemlékműről megtudtuk azt is, hogy már 1690-ben létezett Palics, régi írásokban mint »Palico palus«-t említették Milyen szépen hangzik: PáJtava, mennyire itt volna az ideje, hogy igy nevezzék . .. hádfedelü szálloda, akrabata-ludcuuz és egyéb délvidéki éMucacytk A tanulmányi kirándulótársaság bebarangolta a fürdő területét, illetően megcsodáltuk a nád fe­delű kis szállodát, amely kívülről olyan, mint egy falusi kunyhó, belülről — mind a 22 szobája — modern barendezésvu selyempap, a nos ágy, sezloa cs­illogj ebbel felszerelve... A gon­dnokné —a fi* mahaja bunyevác asszony,­­de igen jól beszéli nyelvünket is — büszkén hangoztatja, hogy min­den a »komfort* földényben napi 2 és fél pengő... . _ Jövőre testületileg ide jövünk nyaralni! — fogadkoznak a hölgyek. Mindnyájunkat m­egigézett­­a csönd, a ragyogó napfény s a jó levegő... — Tíz fürdővendégünk van most is, — dicsek­szik a gondnoknő és búcsúzóul lelkünkre köti, hogy karoljuk fel jövőre a fürdőhelyet . Az idei szezon sokkal különb volt vala­­mennyinél, amit szerb uralom alatt töltöttünk el — mondja a »Régi szálló« szobaasszonya. Magyar nő, a leánya szerb uralom alatt is a szállodában szolgált, jól ismeri hát a viszonyokat. Ebben a valóban összkomfortos, hideg-meleg folyóvizes szállóban viszont napi 7 pengő volt a szobák ára, ennyiért a Balaton mellett is lehetett nyaralni. És a Balaton­­ mégis csak egyedülálló... . Beszéltünk egy vizhordó bunyevác asszonnyal­­ is, hatalmas kannákat egyensúlyozott a vállán és büszkén mondta, hogy: — A mi vidékünk éléskamra, itt nem volt és nem is lesz soha, semmi baj! — Az sem érdekelte túlságosan, hogy bevezetik a »cédula-rendszert”. — Van nekünk kenyerünk elég, hála Isten­nek ... — Milyen jól beszél magyarul — állapitották meg a hölgyek — Hiszen én még magyar iskolába jártam... A Szabadkát Paliccsal összekötő villamosháló­zat kocsija éppen az orrunk előtt indult el, így hát további 25 percünk volt az indulásig. Ezt egy kis pihenéssel, üdvözlőlapok írásával töltöttük el, benéztünk a »Tatához*. — Így hirdeti az egyik kereskedést a cégtábla, azt is megtudtuk, hogy miért: mert az egész község így hívja a tulajdo­nosát..., — aztán megérkezett a nyári kocsikkal futó villamos és elindultunk Szabadka felé. A villamoson azzal szórakoztunk, hogy az akrobatikus mutatványokat végző, kövér és barát­ságos arcú kalauzt csodáltuk. A gyári kocsikon ma sincs folyosó, vagy egy parányi férőhely a vezető számára s a kalauz kénytelen bravúros akrobatamutatványokat végezni, miközben jegyet ad. A kocsi mellett körbefutó lépcsőn állva szol­gálja ki jeggyel az utasokat, miközben a villamos szinte gyorsvonati sebességgel halad ... Nyomban meg is intorj­áltuk Korányi Je­nőt, (aki útközben, a szabadkai villamostársaság üzeme előtt leszállt és sorsukra bízta a hölgyeket) — Dem honositaná-e meg Szegeden is az akroba­tikus vih­am­oskalauzt?... Szabadiba undUitud fo-cyalmaa Leginkább meglepett Szabadkán az utcák rend­kívül forgalmas képe. Gépkocsik, motorbiciklik és igen sok megrakott szekér haladt mindenfele s az emberek is olyan tömegben sétálnak az utcán, mintha mindig ünnepségre, felvonulásra készülné­nek. Impozáns és megkapóan szép a városháza épülete, alkalmunk volt belülről is megtekinteni, hála dr. Schmidt Henrikné elnökasszony­na­k, aki a kirándulást valóban kitünően beszervezte. Dr. Buócz Béla főkapitányhelyettes várako­­zott reánk a népszerű »Mignon­-cukrászda előtt, — ahol csodák csodája, valódi tejszínhabos kávét és indiánért annyit ehet az ember, amennyit csak elbír... — s ő kalauzolt végig a város neveze­tességei között. Bemutatta a városháza parlament­nek is beillő, gyönyörű közgyűlési termét. A ma­gyar címerek és a színes üvegablakok magyar uralkodó­ alakjai úgy csillognak, büszkélkednek a teremben, mintha Trianon csak nyomasztó lidérc­­álom lett volna... Az üvegablakokat 22 éven át rejtegették a városháza padlásán régi, elsárgult akták tömege között... S valamennyi épségben megmaradt, csupán Mária Terézia szivatája sé­rült meg egy kissé. Rövid imát mondottunk el a »barátok templo­mában”, a ferenceseknél, ahol a felszabadulás után először hangzott fel a Magyar Imádság, aztán megtekintettük a »Magyar erő és művelődés házá«-t. A falakon belül új, magyar élet lüktet, a leven­ték szüreti mulatságra készülnek s zöld füzérek, kukoricacsövek, paprika és egyéb termények dí­szítik a falakat és mennyezetet. Mire egynegyed 9 óra tájban ismét Szegedre értünk a sebesvonattal, a volt Szokol-ház épületé­ben vidám magyar muzsika hangjai mellett járta a csárdást a magyar ifjúság Hála Istennek, ma­gyar szüretet ünnepelnek Bácskában , Csányi Piroska.

Next