Délmagyarország, 1942. május (18. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-20 / 113. szám

amwet fferfi, Havssalfoffi it» ”y«haö itt volt a legjobb átkelőhe­ v Szabadka létjogát hasonló körülmény adja. a két város közti távolság a­u­tO kilométer, igy szinte ikervár»« együttes munkára van tehát szü­k­e- Szegednek is, Szabadkának is hett­ te ágazó vasútvonala van. Szabadka az együttműködéssel közelebb kerülne a Tiszához, Szeged viszont nagy forga­lomélénkü­lésre tenne szert. Rátért ezután dr. Szabó magánta­nár Belgrád és Szeged szerepének­­"ös­­­szehasonlítására. Bemutatta Belgrád roppant előnyös földrajzi helyzetét, mely a 29 éves jugoszláv uralom alatt tekintélyes vonzerőt gyakorolt a Dél­­vidékre. 1910. évi adatok alapján i­ga­zolta, hogy a zavartalan bék­evilágivá Szegednek is tekintélyes vonzóerőt*­ nyilatkozott meg a Délvidék felé. Bel­grád vonzását csak Szeged és Szabad­ka együ­ttes fejlesztése gátolhatja majd meg. Feltárta Belgrád kedvező vízi helyzetét és ezzel szemben Szeged ha­józásának fejlesz­tését sürgette, amely eredményesen csak a csatornábólá út kifejlesztésével oldható meg. Szeged csatornák megépitésével az Alföld el­­sőrangu viziközpontja lehet és frnti­­málhatja Belgrádot. Dr. Szabó azzal zárta előadását, hogy ki kell aknáz­nunk a földrajzi helyzetben rejlő nagy lehetőségeket, melyek segítségével Szeged és ikervárosa, Szabadka a ma­gyar jövő metropolisa lehet Alföldünk, a »Magyar Kert« szívében milliós la­kosú várossá fejlődhet. A nagy tetszéssel fogadott elő­adásért Kogutowicz Károly rek­tor mondott köszönetet az előadóknak, majd befejezésül arra kérte a Magyar Külpolitikai Társaság megjelent illusz­tris tagjait, támogassák a jövőben Szeged városának azt a törekvését, hogy akár tanszék, akár pedig kü ön tudományos intézet útján hathatósan szolgálhassa a Balkán-kutatás munká­ját. ' Megkezdték a Széchenyi-tér északi oldalának kiigazítását (A Délmagyarország munkatársától) A Széchenyi-tér északi oldala, amint ismeretes, főforgalmi útvonal, mert az­­ V-ös szám­i nemzetközi útba kapcsoló­dik bele. A térnek ezen az útvonalsza­kaszán valóban nagy forgalom bonyo­lódik le s ehhez képest az úttest meg­lehetősen szűknek bizonyult. Az út a Zsótér-ház felöli végénél még megle­hetősen széles, aztán fokozatosan el­­szűkül és a második parktükör előtti szakaszán már olyan szűk, hogy a ket­tős villamosvágány egészen elfogy.»íja az úttestet, tippen ezért a közlekedés rendkívül veszélyes, vagy legalább­is problematikus volt mindig ezen az útrészen, így például ha nagyobb­ át­vonulás volt a városon keresztül, a villamosforgalomnak mindig le kellett állni ezen az útszakaszon. A közleke­désügyi hatóságok már régen sürgetik a várost, hogy ezen a bajon segítsen a hatóság. Az új városrendezési terv­ben első helyen szerepelt ennek a for­galmi zavart okozó rendellenességnek az eltüntetése s a törvényhatósági kis­­gyű­lés nemrég ki is mondotta, hogy a tér kiigazítását rövidesen végre kell hajtani. Hétfőn tartották meg a ható­sági szemlét a városi mérnöki hivatal, a a rendőrség fé­ríni)közlekedési osztá­lya, a városi kertészet, a villamostár­­sasági és egyéb érdekelt hatóságok részvételével, kedden részei pedig már hozzáfogtak az építési munkákhoz. A park tükörnek az, út felé eső végén a vaskerítést lebontották, több fát ki­vágtak, mert a parknak ezen a mint­egy 2­0 méteres csik jón lesz a gya­logjárda, a mostani gyalogjárda, helyét pedig az úttestnek a járművek részére fontatott része foglalja el. Az úttest a felső végétől kezdve fokozatosan szélesedik, úgyhogy mm­ig a Zsótér-ház felöli végén egy méterrel lesz széle­­sebb az ut, addig a törvényszék felőli részen m­ár négy méter lesz a szélese­dlés. Ezáltal az utca egyenletes széles lesz s a parkrész r»g assziinetrikusan­­ megkeskenyedni. A munkálatokat a nyár derekára akarják befejezni Amikor „Az ember tragédiája” megmentette a színházat... A kolozsvári „fabódék" adatai, tanulságul — színházak és városok számára . .. (A délm­agyar­ország munkatársá­tól) Rendkívül tanulságos és irigyU’s­­reméltóan szép ünnepi számot adott ki Bánffy Miklós, Kós Károly és Kovács László ma már elvitathatat­lan feladatot teljesített lapja, az Er­­délyi Szépmives Céh kiadásában meg­jelenő »Erdélyi Helikon« a kolozsvá­ri művészeti hetek alkalmából. A ket­tős ünnepi számot a 150 éves erdélyi magyar szín­játszásnak szentelte az emelkedett szellemű szemle és a gaz­dag, értékes anyagból is kiemelkednek azok a tanulmányok, statisztikák és adatok, amelyek­­ a megszállás alatt kisebbségi színjátszásról számolnak be, meglepő és megindító de egyben nagyon tanulságos képekben. Különö­sen tanulságosak ezek az adatok,­ azon városok számára, amelyek nem büsz­kélkedhettek ugyan ilyen dicső ragyo­gást) százötven éves színházi tradic­á­­val, de amelyek maguk is tekintet­es áldozatot hoztak száz éve immár a magyar szó csarnokáért és amelyeke«'­, kulturális' rangja célkitűzései, őnfálló szerepe egyaránt előírja, hogy ««in­­háza ne legyen egyenlő a honnéva­dók hangos és segélyes-selejtes mu­sic hall-jaival, hanem amelyeknek színpadai tovább is szolgálni kívánják a »magyar nemzet csinosodását«, szolgálni akarják a nyelv ápolását és megőrzését és tovább vinni kívánják a magyar polgárság kulturális emel­kedését. fis ezek a kolozsvári adatok a kisebbségi rabláncos koldussal s nagy tanulsággal szolgálnak. Elmond­ják, hogy mostoha körülmények kö­zött is lehet jó magyar színházat csi­nálni ... Nem akarunk rekriminálni, nem sikerjük ismételni évek óta hangozta­tott álláspontunkat, de úgy látjuk, hogy Szeged számára is kitűnő és megtagadásra való tanulságot szolgálnak ennek a koldus és elnyomott kisebbségi színház­nak fejezetei. Az »Erdélyi Helikon» idézett ün­nepi számában többek között Kádár Imre tanulmányát is közli .A kolozs­vári színjátszás adatai* címmel Az utolsó tíz évben, tehát a román meg­szállás legnehezebb és legsúlyosabb éveiben Kádár Imre volt újságíró vet­te át a kolozsvári színház súlyos vál­ságba jutott hajójának kormányzását A színház akkor a sétatéri fabódéban játszott, mivel a Nemzeti Színházat birtokba tartotta a román hatalom Hz a fabódé nem kapott szubvenciót sem várostól, sem államtól, egyedül a kö­zönség filléreire volt utalva, a fabó­déért még tetemes bért is kellett fi­zetnie a városnak... fis mégis ez a fabódé a magyar művelődést szolgál­ta, sohasem süllyedt le a körúti brete­­lik színvonalára, műsorán az iroda­lom, a drámai mű­vek domináltak .­ Ezekből az adatokból idézünk most — tanulságul — Kádár Imrének, a fabó­dé volt igazgatójának tanulmánya nyo­mán. Azzal kezdi beszámolóját Kád­ár Imre, hogy a népkisebbségi színház nem lehetett puszta szórakoztató üzem, sem pedig kereskedelmi vállalat. Min­den színház, hátterében — mondja — nemzetnevelő és művészi célok álla­tiak s a színház ezen az alapon igé­nyel különleges jogi és erkölcsi áldást a hatalomtól és a társadalomtól. Ká­dár ezután beszámol a kolozsvári színház »második hőskoráról* és feje­zetének ez a címe: »Az életmentő Tra­­gédia*. Elmondja, hogy a színház 1932 -33-ban válságának mélypontjára ju­tott, sokszor előfordult, hogy nézők híján elmaradt az elő­adás, « azinház urnán látha­tatlan gyászlobogó lengett... Ekkor alakult meg a Thália társaság és a következő évadban a színház nemcsak hogy kiheverte halálosnak látszó válságát, hanem ismét életerős, öntudatos szellemi tényezővé vált. Va­lami csodaszerűség volt ebben a fel­emelkedésben és ha ennek okát kere­si, rá kell jönnie, hogy­­ az életbe való visszafordulást »Az ember tragédiája« felújí­tása jelentette 1934 februárjá­ban. — Az előadás előtt két nappal már elfogyott minden jegy _ írja. — Este 1400 néző szorongott az 1100 személyes nézőtéren, nagyrészt ünneplő ruhában. Az ember tragédiája ismét emberré tett bennünket... — állapítja meg. fia utána levonja tanulságot. Kicsi eszkö­zökkel, szerény gárdával is lehet ki­tűnő teljesítményt nyújtani, csak fel kell forralni maradék erőinket... — Ebben az évadban 29 előadásban játszottuk a Tragédiát Kolozsváron, Váradon, Brassóban _ Írja _ kőrés 30.000 néző előtt. Az anyagi siker is páratlan volt. A Tragédia jövedelme tette lehetővé, hogy a nehéz évadot veszteség nélkül zárhattuk le... A Tragédia megmentette az erdélyi ma­gyar színjátszást... (Tehát nem a Paprikáscsirke és nem a Csárdás kis­­­ íalapom bokrétája, hanem a legna­gyobb magyar drámai költemény De ezenfelül még emlékeznünk kell a Tragédia csodatételére a szegedi Dóm­téren is. A szabadtéri játékok során hét év alatt harminc előadásban kerül itt színre a madáchi költemény és nagy átlagban számítva, mintegy száz­ezer ember nézte végig a Tragédia ünnepi előadását...) A színházmenté« további adatait is részletesen felsorol­ja a tanulmány. Megállapítja, hogy a Tragédia mellett még két jelentős si­k­ere volt ennek az évadnak, mégpedig a Sasfiók és a Naplemente előtt. Az egyiket Rostand, a másikat Gerhart Hauptmann írta. (Nem Erdélyi Mihály és Körösi Zoltán.) »Már akkor érezni kezdték a színház vezetői — folytatja Kádár Imre —, hogy a játék­rend súlypontját a pró­zai műfajokra kell helyezni s hogy a színház csak úgy töltheti be hivatását, ha egyfelől azon frissiben elő tudja adni a magyarországi és külföldi drámaírás újabb és legjobb termékeit, másfelől az önálló termelés áldozatait és kockázatait is vállalja, film színháznak mindenképpen bele kell gyökereznie az élő irodalomba . Most következik a tanulmányban a ta­nulságos műsor-statisztika. Csak néhány adatot veszünk ki ezekből az adatokból, de azt hisszük ez is elég. Például 1934—3ö-ben be­m­­utat­ták az erdélyi darabok között a Gyöngyvirágot, a Székely guzslyást, az A­ranykorsót, a Martinovicsot, össze­sen 11 eredeti bemutatót tartott a fa­bódé. A felújítások között szerepelt: a Romeo és Júlia (Kosztolányi Dezső fordításában), a Bánk bán, az Arany­­ember, A­ dada és a János vitéz Kós Károly kalotaszegi díszleteivel és jel­mezeivel. A következő évben a műsoron sze­repelt az Énekes madár, Három Mo Here-vígjáték, A­k­har Babits Mihály fordításában. 1936—37-ben az erdélyi darabok között szerepelt a játékren­den a Budai Nagy Antal, amelyet ké­sőbb a Vígszínház is bemutatott. Sza­ba­dtéren előadták a Tragédiát, a Hamletet, a Liliomot, a Szibillt és a Bob herceget A felújítások között: Éjjeli menedékhely, Szent Johanna, Az orvos dilemmája. 1937—CS-ban Nfi:6 Jézusfaragó embere, A bor, a Párt­­ütők, Soiness építőmester, Az ördög cimborája, Szent Antal csodája, Háry János, majd a következő évben a Bi­zánc, a Tartuffe, a Cyrano de Berge­­rao, a Candida. Igen tanulságos a beszámolónak az a fejezete, amely beszámol a próza és az operett mérlegéről. — Egy ideig magam is hittem ab­ban a babonában, hogy a színházi költségvetésben az operett jövedelmé­vel kell egyensúlyban tartani a drá­ma ráfizetését — írja. — Csakhamar azt tapasztaltam azonban, hogy ez puszta látszat! Elmondja, hogy pontos mérlegeket kezdtek készíteni és ebből rájöttek arra, hogy az operettre határozottan k­i­­fizettek.. H­ogy az operett rossz üzlet volt, ar­ra példának hozza fel a statisztikát, amely szerint például 1935—36-ban prózát megnézett 15.200 néző, míg ope­rettet 15.800... Aztán sorra veszi az egyes előadások bevételeit és ekkor d­erült ki a nagy tanulság. A Tragédia bevétele például 32471K If­i volt, a Hamleté 210.715. A néma le­ventéé 640.022 lei, a Háry Jánosé 341.127, a János vitézé 108.182, a Júlia iImű­ darabé pedig 1.094.131 lei. Azt is hozzá kell tenni, hogy a fabódé át­lagos helyárai 31—41 lei között mo­zogtak, tehát nem volt töb­b 1 pengő 20­1 peng«; 10 fillérnél... De a statisztika végül azt is kimu­tatja, hogy a rendszeres és emelke­dett­ »irodalmi* színházpolitika ho­gyan járult hozzá a nézők számának megnövekedéséhez, kiig 1932-ben »lát­hatatlan fekete zászló lengett* a ma­gyar színház fölött és számos előadás elmaradt nézők hiányában, addig 193? —34-ben 134.000-en jártak színhába, az előadások bevétele 5.364.869 lej volt. 1935—36-ban már ezek a számok így alakultak: 231.000 néző. 9,253 807 ei bevétel. Két évvel később 292.000 né­ző. 11.530.902 lei bevétel, fis 1939-40- ben a felszabadulás előtti utolsó év­ben pedig 330.000 néző látogatta a fa­bódét és a bevétel 15.130.414 lei volt... Végezetül ismételjük, nem akariHk ismételni és nem akarunk a mai idők­ben, amikor ismét döntés előtt áll Sze­ged rekriminálni. Csak tanulságul so­rakoztattuk fel az »Erdélyi Helikon” számadatait és példamutatását — egy kisebbségi sorsban sínylődő magyar színházról. Nem is kérünk mást, nem is kérünk többet, minthogy legalább olyan színháza legyen Szegednek — amely nem kér bért a­z igazgatótól, ha­nem félszázezer pengős szubvencióval se­gíti, igen helyesen —, legalább olyan magyar színháza legyen Sze­gednek, mint a kisebbségi színjátszás­­nak, mint a kolozsvári fabódénak... Az olvasó Írja Padokat a Móra-par­kba ! Tisztelt Szerkesztő Úr! Hála Is­tennek nyár van ismét s a gyerekek kint játszhatnak a parkokban Non tudni azonban, mi az oka annak, hogy a­ Móra-parkban még mindig nincsenek a padok kirakva. Elvégre az nem olyan nagy fáradság, ha illetékes ha­tóság felemelné a telefonkagylót és megkérné az illetékes altisztet, hogy vigye ki azt a 10—12 padot. Legalább, amíg a gyermekek játszadoznak, mi, öregek padon ülve gyönyörködhetnénk a zsendülő nyárban. Tisztelettel: alá­írás.

Next