Délmagyarország, 1944. április (20. évfolyam, 74-85. szám)
1944-04-01 / 74. szám
Vitézendre László nyilatkozata Budapest, március 31. Vitézendre László, Pest vármegye alispánja, aki a belügyminiszter mellett az adminisztratív államtitkár munkakörét tölti be, az Esti Újság munkatársának kijelentette, hogy a kormány eddigi rendeletei csak megnyitják azoknak az intézkedéseknek a sorát, amelyek rövidesen a magyarországi zsidókérdés végleges rendezésére vezetnek. A kormánynak eltökélt szándéka, hogy az eddigi kivételezések, kibúvók és k ergedmények helyett végre egységes terv alapján hozza nyugvójárntra ezt a kérdést. Téves és célzatos beállítás, mintha a hazai zsidókérdés a világpolitikai helyzet eredményeképpen vetődött volna újra fel. A magyar antiszemitizmus nem politikai divat, nem időszerű politikai irányzatok és eszmék másolása vagy utánzása. A zsidóság a magyar fajta szempontjából sem erkölcsileg, sem szellemileg, sem fizikailag nem kívánatos elem. Ennek a felismerésnek a tudatában keresni kell azt a megoldást, amely a zsidóságot teljes egészében kiküszöböli a magyarság jólétéből. A magyar ember számára csak az lehet irányadó minden csellekedetében, hogy az a magyarság érdekét szolgálja-e, vagy sem. (MTI) Rendelet a zöldhitelről . Budapest, március 31. A Budapesti Közlöny áprilisi száma közli az 1911. évi gazdasági munkálatok elvégzéséhez szükséges úgynevezett zöldhitel előmozdítására vonatkozó kormányrendeletet. A rendelet az elmúlt évi zöldhitel rendelettel lényegileg azonosan kimondja, hogy a hatálya alá eső készpénzkölcsönökből, vételár előlegekből, termelési szerződésekből, továbbá a műtrágyát, a növényvédelmiszer ilyen hitelezéséből eredő követelések behajtására irányuló árverést elemi kár esetében nem lehet elhalasztani. Emellett ezeket a követeléseket, a k készpénzkölcsönök kivételével a termékek árverési vételárának felosztásánál előnyös kielégítési jog illeti meg. A rendelet egyben a termeltetők érdekeit kellőképp biztosítja arra az esetre, ha a szerződés alapján rendelt terményt lefoglalják, illetőleg végrehajtás útján értékesítik. (MTI) Belvárosi Mozi Szombat, vasárnap, hétfő Régi keringd Szörényi—Páger— Szilassy nagy zenés vígjátéka. ^ A többi főszerepekben: Jí Üti Lb BY, BIbICSI és WESZELY BAU UFA híradó. 3, *,7. Vasárnap teszik közzé a kormány nyilatkozatát Húsvét után összeül az országgyűlés Budapest, március 31. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány tagjai Sztójay Döme miniszterelnök elnökletével pénteken délelőtt 10 órakor miniszertanácsot tartottak. A minisztertanács megállapította a kormány által kiadandó kormánynyilatkozat szövegét, amelyet vasárnap folyamán hoznak nyilvánosságra, egyben elhatározta, hogy az országgyűlésnek húsvét utáni időpontban leendő összehívása iránt intézkedik. A kormány ez alkalommal tájékoztatja majd az országgyűlés két házát részletes programjáról. A minisztertanács a továbbiakban időszerű kormányzati kérdésekkel foglalkozott és 2 órakor ért véget. Menetrend- és díjszabásváltozások a MÁV vonalain Budapest, március 31. A Magyar Országos Tudósító jelenti: Április 1-étől, szombattól kezdve bizonyos menetrend és díjszabási változások lépnek életbe és ezért a MÁV igazgatósága felkéri az utazóközönséget. Hogy elutazása előtt a MÁV állomásfőnökségnél és tájékoztató felvilágosító irodáknál a vonatok közlekedése felől érdeklődjék. (MTI) HELLVAID és LEGESTVE! JÓZSEF Apa Pélmagyarország jegyirodájában jegyei A Wilhelmstrasse álláspontja a magyar kérdéssel kapcsolatban Berlin, március 31. A magyarországi változások tárgyában felvetett kérdésre a Wilhelmstrasse ma újra közölte álláspontját a magyar kérdéssel kapcsolatban, mégpedig igen világos és határozott formában. Megállapítják, hogy a fejlemények kiinduló pontja egy megállapított tény volt, amely szerint bizonyos klikk, amelynek képviselői ott voltak a nyilvános élet minden terén és amelyek politikai kezdeményezései a zsidóság és a kapitalista, liberális mágnások köréből indult ki, a legutóbbi időkben egyre világosabban elfordult a magyar érdekek politikájától és az ország háborús erőfeszítését annyira elhanyagolta, hogy a így előállott helyzetet feltétlenül felül kellett vizsgálni. Ez a birodalmi kormány és Horthy kormányzó részéről együttesen történt. Ennek kapcsán megbeszélték a kívánt intézkedéseket egyrészt abban az irányban, hogy Magyarország háborús hozzájárulása és a birodalommal való együttműködése szorosabbá váljék, másrészről pedig megszüntessék azokat az akadályokat, amelyek Magyarország háborús erőfesülései teljességének útjában állottak. Az első cél elérése érdekében szükségesnek látszott német csapatok elhelyezése Magyarországon és egyéb olyan intézkedések, amelyekre nézve a kormányzóval megegyeztek. A második kérdésben maga a kormányzó vette a kezébe a kezdeményezést, amennyiben a Kállaykormányt elbocsátotta és új kormánynak adott megbízást, amely most olyan rendelkezéseket léptet életbe, amelyek elhárítanak minden ellenállást Magyarországnak a birodalommal és szövetségeseivel való belső és szoros közös összeműködésével szemben. A magyar nép túlnyomó része ezt a fejlődést mint lidércnyomástól való szabadulást és feszült légkör megszüntetését szívesen fogadta. A kormányzó intézkedései és az új kormány mögött ott áll az egész magyar nemzet. Határozott meggyőződés tehát, hogy ez a fejlődés a régi fegyverbarátság teljes helyreállításához vezet. További kérdésre kijelentették: Széchényi Mozi Felugrál a székéről nevettében a közönségünk ! KORZÓBAN Egy félszeg kis figura mulatságos kalandjai szárazon, vízen és a levegőben. Ma premier! Egy önfeláldozó szerelem története UEIESÜNEVNÚ Dráma Írta: MAURICE DEKOBRA Főszereplők: S ENSUE MAYAKAWA MJCHIKö TANAKA és PIERRE RICHARD WIELM Előadások kezdete 3, 5, 7 órakor PftBMRGYKKOBSZXft SZOMBAT. 1M4 APRTLTS 1. 4 hogy a legközelebbi cél a hadvezetés számára minden erő mozgósítása, hogy ezáltal, a győzelem révén, biztosítsák a lehetőségeket a jövőre vonatkozó tervek megvalósítására, amely jövőt az újjárendezés céljainak megállapítása jelzi. (TP) FERENC JÓZSEF KESERÜVIZ Béldy vezérezredes rádiószózatot intéz a magyar leventeifjúsághoz Budapest, március 31. Nagyfontosságú beszéd hangzik el a magyar rádióban vasárnap, április 2-án délben. A leventefélóra műsorában vitéz Béldy Alajos vezérezredes, az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelésnek országos vezetője intéz szózatot a magyar leventei ifjúsághoz. A rádiószózatot Budapest I. hullámhosszán, 12.15-kor közvetítik. Minden leventeifjú hallgassa meg ezt a nagyjelentőségű szózatot! * A Hadigondozó Hatóság vette át a Hadigondozó Szövetség ügyeinek intézését Budapest, március 31. 1942 folyamán társadalmi egyesületként alakult Országos hadigondozó Szövetség az 1939 óta folyó hadiesemények következtében támogatásra szoruló hadisérültek és hadigondozottak anyagi, valamint szellemi megsegítését tűzte ki céljául. 1943 októberében a hadigondozást polgári, közhatósági feladattá tették és az ügyek intézésére megszervezték az Országos Hadigondozó Hatóságot. A Hatóság 1944 január 1-én működését megkezdte. Az azóta eltelt idő tapasztalatai azt mutatják, hogy a hadigondozás eredményessége érdekében az ügyeknek egységes szempontok szerinti irányítására van szükség és az állami, valamint a társadalmi hadigondozás vezetését egyesíteni kell. Ehhez képest vitéz Bonczos Miklós, az Országos Hadigondozó Hatóság elnöke elrendelte, hogy a Szövetség ügyintézését a mai naptól a Hatóság vegye át. A Szövetség ügyeinek irányítására a Hatóság szociálpolitikai osztályának vezetője, dr. Cser János miniszteri tanácsos kapott megbzást. Az Országos Hadigondozó Hatóság nagy lendülettel és erőteljesen folytatja a hadigondozás kiépítésének munkáját. Az eredményességet nagymértékben biztosítja a honvédelmi miniszter messzemenő megértése és előzékenysége, amelyet a hadigondozó tiszteknek hadigondosítási feladatokra való igénybevételét megengedte. A honvédelmi miniszter a napokban megjelent rendelete értelmében ugyanis a Hadigondozó tisztek hadigondozási ügyekben a Hatóság rendelkezései és utasításai sszerint fejtik ki tevékenységüket.