Délmagyarország, 1945. július (2. évfolyam, 146-171. szám)

1945-07-01 / 146. szám

JJ * J íj J—- yf­­ £ / 4 ' V ’ _ ' _ »* $#/ — >/ *? Szeged, 1945. júnus 1, vasárnapXr*~:;>n ?£•>'. >r'; stra 5 pengff , II. évfolyam 146. szám. MMAGYARCRSZAG A Mao y ar ft e au e n f1 il ;j g e í i e a e & i i front Lopta Tildy Zoltán Szegeden «­»■ A Kisgazdapárt elnöke országos jelentőségű beszéd keretében ismertette a magyar demokrácia feladatait Össze kell fognunk minden magyar erőt az ország újjá­­építésére és a reakcióval való végleges leszámolásra Balogh István dr és Ortutay Gyula beszéde a kisgazdapárt szegedi nagygyűlésén (Szeged, június 30. A Független Kisgazda, Földműves és Polgári Párt Péter-Pál napján nagygyűlést rende­zett Szegeden a városi színházban, Tildy Zoltán, a párt országos elnöke, dr. Balogh István miniszterelnökségi államtitkár és Ortutay Gyula, a párt alelnöke, a Rádió és a Magyar Táv­­ird­ai Iroda elnöke részvételével. A gyűlésre nagy számban vonult fel a város kisgazda tár­­s­a­d­a­l­irt­a és értelmi­ségi polgársága, küldöttségileg képvi­seltették magukat a szomszédos vá­rosok, falvak kisgazdapárti szerve­zetei, ott voltak továbbá a Magyar Megtaláltuk a egymás kezét a — Tudom nagyon jól, hogy ez a város és vidék is ismeri a S­ügget­­len Kisgazdapárt harcait, amelyet 15 esztendőn keresztül tántoríthatatlanu­l és útját soha el nem hagyva vívott a magyar nép szabadságáért és az or­szág megmentéséért. Ennek a harc­nak csak utolsó esztendeire akarok rámutatni. Amikor 1939 nyarán vilá­gosan láttuk bekövetkezni a nácizmus és fasizmus mohóságát, amely miatt az összeomlás reá­n­k szakadt, a Füg­getlen Kisgazdapárt egész eddigi poli­tikájához níven szembeszegült az or­szágvesztés botor irányításával és vi­lágosan és határozottan­ újra és újra megmutatta, hogy nem kedl ez a po­litika, mert elvész az ország. Amikor a németek győzelmeinek lángja a leg­magasabbra­­ csapott fel, a Független Kisgazdapárt akkor sem levédett,nem tévesztették meg egy előre elkészült zsarnokság hatalmának győzelmei, fip­ Ísen ezért figyelmeztette az ország kormányát arra, hogy el kell szakad­nunk a nácizmustól­ és fasizmustól, mert ha sorsunkat továbbra is össze­kötjük velük, olyan szakadékba zu­hanhat ez a nép és ez a nemzet, nagyon nehéz lesz feltámadni. Figyel­meztettük az ország volt kormány­zóját, figyelmeztettük az egymást vál­togató kormányokat arra,­­mégpedig határozottan és ke­mény szóval. Nem­csak írásban, hanem szóval is min­den egyes esetben felemeltük magunk szavát az ellen a vétkes politika el­len. Nem rajtunk múlott, hogy ezt a nehéz sorsot, amely reánk szakadt, nem lehetett megváltoztatni. Meg­mondottuk, hogy hasonlókép a fa­­siszta rendszerű államokhoz, nálunk is egy felül levő réteg jobban féltette a maga érdekeit, a maga sorsát, mint a nemzet sorsát. A fasszta országok­ban azért tartott olyan sokáig a harc, mert nem az országokról volt szó, hanem pusztán a rezsimről és egy kicsiny egyetemetlen­ him­fis réteg in­kább veszni hagyta a maga népét, pusz­tulni engedte a maga országai. Nem adta meg­ magát azért, hogy nyomo­rult életét és pozícióját egynéhány hónappal meghosszabbítsa. Ezért kel­lett az emberiségnek, nekünk, ma­gyaroknak ilyen hosszú ideig szén-Nemzeti Függetlenségi Frontban tö­mörült testvérpártok vezetőségei is testületileg. A demokrácia tiszta és szép ünnepe volt ez a nagygyűlés, a demokratikus pártok összefogását, azzá avatta Tildy Zoltán nagyjelentő­ségű beszéde, amely az egész magyar látóhatárt feltáró jelentőségénél fogva túlnőtt a pártvezér szónoklatán és a magyar életre vonatkozólag általános érvényű, nagy és súlyos igazságokat tartalmazott. Nagviván János megnyitó szavai u­tán fildy Zoltán tartja meg ünnepi beszédét. bujdosás idején munkáspártokkal védnünk. 1944 március 19-ike egyik legsötétebb napja lesz a magyar tör­ténelemnek. Mi, akik határozottan el­lenzéki politikát tanúsítottunk, bujdo­­sásra kényszerültünk. Engem is tíz perc választott el attól, hogy a náci pribékek kezükre kerítsenek. Utána 10 hónap bujdosása, de a Független Kisgazdapárt a többi párt­tal együtt ekkor sem adta fel a har­cot. Megtaláltuk a bujdosás idején — amikor már al­ig volt lehetőségünk —­ egymás kezét a munkáspártokkal és csak éjszakánktól találkozhattunk egy­mással, még akkor is próbáltunk for­dítani ezen a nehéz és kemény ma­gyar sorson. Az, hogy nem sikerült annak egyetlen oka: a felül levő réteg tétova volt. Kezében tartotta az ország minden pozícióját, hivatalát, a katonaság és az intézmények telve voltak reakciós árulókkal, akik min­dent előbb tudtak, mint az ország ve­zetői és mielőtt intézkedhettek volna, az árulók gondosan figyelmeztették a maguk gazdáit arra, hogy mire kell felkészülni. Még egy utolsó remény volt október tizenötödike, hiszen ok­tóber tizenegyedikén Szakosits Árpád­dal úgy csempésztek be bennünket a Várba Budán, ahol találkoztunk a volt kormányzóval, akinek már előbb világosan megmondottuk Magyaror­szág üzenetét. Magyarország jövendő­­jét nem lehet másképpen elképzelni, csak úgy, hogy a dolgozók millióinak támogatásával bíró demokratikus pár­tok veszik át a vezetést. Október tizenötödikén is árulók miatt bukott el a tervünk. S ha mérleget készí­tünk, egy pillanatra sem kell megfe­ledkeznünk arról, hogy kik és mit vétkeztek ez ellen a szerencsétlen ország és népe ellen. Azt mondom, mérleget kell alkotni. A reakció vak volt — Kedves Polgártársaim! Magyar Testvérem! Én bejártam most a szét­zúzott ország nagyon sok vidékét. Beszéltem­­ emberek ezreivel, fel tud­tam mérni ma már, hogy mennyit veszített ez az ország emberekben, mennyi fájdalom, mennyi keserűség, kin égeti itt százezrek lelkét, akik­nek odavan valakije, akiktől elra­gadtak valakit. Mindent kihever az ember, de begyógyíthatatlan a seb, amely abból származik, hogy valakit elbocsájtottunk ölelő karjaink közül és nem látjuk viszont. Megszámlál­hatatlan ezrek a magyar polgárság­ból, akiket egy faji gyűlölet kidobott a nemzet testéből és­ átadott a leg­­szörnyűbb barbarizmusnak, amely valaha volt ezen a világon. Itt vannak anyagi veszteségeink. Siralom járni Magyarországon."Láttam a tenger pusz­tulást. Pusztulását mindannak, amit emberkéz épített nemzedékeken ke­resztül. Szeged kivétel, de nagyon kevés kivétel van az országban. Az ember azt hiszi, hogy nem is Magyar­­országon jár, mikor Szeged fala­i­ kö­­zött van, mert mindenütt máshol, egy-k­ét kivételes esettől eltekintve, csak romot látunk és pusztulást. Nem­csak nagy dolgaink vesztek el, amely­ben a nemzet beleépítette verejtékét és áldozatát, nemcsak 1200 híd om­lott össze, nemcsak nagy középüle­tek vesztek el, nemcsak nagy érté­kek a tudomány számára, hanem ki­csi házak is.­­Ez a legsiralmasabb, amikor lát az ember apró, kicsi há­­­­­akat és elgondolja, hogy egy élet takarékossága és minden vesződsége benne volt abban a kicsiny hajlék­ban, amely most rom és pusztaság és remény sincs arra többet, hogy ugyanaz a család, amelyik ezt ös­­­szehozta, még egyszer ebben a nem­zedékben össze tudja hozni. — Földjeink igavonó nélkül, gyá­raink berendezés nélkül és összetörve vannak. Ha egyszer megszámláljuk ezt a mérhetetlen veszteséget, Csa­k akkor fogjuk megítélni az ország bű­nének és vétkének nagyságát,­­ame­lyet az elmúlt rendszer elkövetett. Mert állítom, hogy mindennek nem­t kellett volna bekövetkeznie, ha hall­gattak volna ránk, a népnek a sza­vára, amely kifejezi a magyar nép józan­­ tételét és akaratát. De a re­akció vak volt és nem hallgatott reánk. (Meg kell büntetni !) van ez mind így, holott másként le­­hetett volna, mégis azt mondom, hogy a romok felett megfáradtan, megto­­rölten, telkünkben hitet el nem ve­szítve vállaljuk az építést. Csak ez a zöld a mienk a világon, ezen kell or­szágot teremteni, ezen kell otthont teremteni az otthontalanoknak és hir­detni egy új s tisztább világot. Váll­alják ennek a munkának elvégzését és az ország felépítését. Éljenzés, aps.) — Az építő munkának azonban fel­tételei vannak. Ahhoz, hogy az építés gyorsan megindulhasson, hogy az építés folyamatosságát semmi és senki meg ne zavarhassa, ahhoz ezeket a feltételeket teljesíteni kell. Legelső­sorban le kell zárni a múltat.­­ (T­ oy van, úgy van!) Meg kell mondanunk, hogy Magyarországnak az a rétege kormányozta ezt az országot hos­zú éveken, mondhatni évszázadokon ke­resztül, amely megmutatta, hogy kép­telen az ország vezetésére. Egy em­beröltőn keresztül kétszer vitte ugyan­az a rendszer a nemzetet szörnyű háborúba. Nemcsak ez az egy vétkük van. Az is vétek volt, hogy a tiszta népi erőket nem engedték felvonulni. Féltették saját maguk érdekét, jobban, mint a közösségét. Nemcsak az a vét­kük, ami látható A romokért nem mi vagyunk felelősek, mégis nekünk kell építeni . Mi, akik ezt a bűnös politikát elleneztük, itt vagyunk az ország­ rom­jain. A romokért nem mi vagyunk fe­lelősek és mégis nekünk kell és»it»«l. Barátaim és Testvéreim ! Bármennyi­re is szemben álltunk ezzel az or­­szágron­tó politikával, bármennyire is­­ éreztük lelkünk mélyén, hogy kikéri Ha a magyar nép ur Magyarországon, nincs háború u — A láthatatlan vétek nagyobb, mert ha ez a rendszer erőszakkal, csalással, hitványsággal el nem zárja a dolgozók útját az ország fórumai felé, nem süllyedtünk volna le. Ha a magyar nép m­, Magyarországon nincs háború, német szövetség, ak­kor mi a szabad nemzetek társasá­gában vívtuk volna hamuikat, nem pedig a zsarnokság hitvány és aljas táborában. Ezt sokszor mondtuk a múltban és azt mondták nőkünk, ami­kor sürgettük és követettük a német szövetségből való kiválást, hogy mi lesz Magyarországgal, ha megszállnak bennünket a németek, akkor rengete­get kell szenvednünk. Én azt mond­tam az ország két miniszterelnökének, akik felváltották egymást, hogy tisz­tában vagyunk azzal, hogy a magyar­ság a szenvedést nem tudja étke­­­zni, de más az, hogy ha szabad, öntudatos nép vállalja a szenvedést. Jöjjön az­ aminek jönni kell. Más az, hogy ha hitvány szolgazsoldért és bujkálunk a szenvedések elől. A szenvedés egyik vagy más­­ módon, de elérte a nemzetet. A különbség az, hogy ha szolgák leszünk, azok is maradunk, de ha vállaljuk­ a szenve­­dést, a fáradságot, a harcot, magunk szabadságáért és a világ népeinek szabadságáért, a szabad nemzetek tár­saságában, akkor szenvedésünk a hot­dogabb magyar élet záloga. Le kell zárnunk a múltat. Engem üldöztek, a családom üldözve volt, a fiam hét hónapig szenvedett a Gestapo börtö­nében, halálra kerestek. Egyénileg semmi bosszúérzés nincs b­ennem. Tudom, mennyire dolgoztak ellensé­­gein és tudom­ a nevüket. Nem aján­lom senkinek, hogy a múlt lezárásá­val az egyéni bosszút érvényesítse. (Éljenzés, taps.) Ha a matt lezárásánál gyzn­ék­­ éSttifát, megérdemeljük sorsunkat De amikor én megnézem a nemzet sorsát, azt a tenger­szenve­dést, amelyen keresztül kellett men­nie, akkor azt mondom, baffiátaim, nogy,a nemzetnek elégtételt kifli ven­nie (úgy van, úgy van!' komolyat» és kenif snven. Sofia a­­li­­eitde uns­

Next