Délmagyarország, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)

1946-02-01 / 27. szám

Both Lajos-férett a már bejelentett ünnepség. A "hol­napi napjon a köz­társasági elnök vezetésével megindul­nak a tárgyalások az ú­j kormány megalakulására. Az új kormányban a jelek szerint nem lesznek komo­lyabb változások. A magyar­ köztársaság kikiáltásának történelmi nevezetességű napját a ma­gyar rádió is állí­tásképpen még ünnepli is egész aznapi műsora a nagy tör­téne­lmi esemény­­ jegyében zajlik majd­ le. A nap főesemény­éről, a köztár­saság ünnepélyes kikiáltásáról dél­után 2 órakor helyszíni közvetítést ad. MEGHÍVÓ A Szegedi Újságírók és Művészek Otthona Charlovits és Kariyemov alezredes urakat, városparancsnokokat valamint Kovalyev főhadnagy urat azokért a hervadhatatlan érdemekért amelyeket az Újságíróotthon megala­pítása és fejlesztése körül szereztek, a m­ost alapított Móra Ferenc irodalmi és művé­szeti díjjal tüntette ki. A díjakat február 3-án délelőtt fél 12 órakor a városháza közgyűlési termében dísz­közgyűlés keretében adja át az Otthon vezetősége. Erre az ünnepélyes alka­lomra tagjait és azok vendégeit, a vá­ros demokratikus pártjait, a hatósá­gokat, testületeket és a város közön­ségét ezúton hívja meg a vezetőség. Szeged, január 30. Gárdos Sándor sk., üv. elnök. Gábor Arnold sk., főtitkár. Megdrágít­­ a postai díjszabás (Budapest, január 31) A postavezér­­igazgatóság közli: február 1-től a posta-, távíró-, távbeszélő- és rádió­­díjszabás tételei módosulnak. A díjsza­bás szerint a 29 gramos levél díja helyben 2000, vidékre 3000, külföldre 15 009. Levelezőlap helyben 1580, vi­dékre 2000, külföldre 10 008 pengő. Nyomtatvány dija: 20 gramig 500 pengő. Csomag 5 kilóig 10.000, 10 kilóig 15000 pengő. A távirat szódíja 1000 pengő. Helyi beszélgetés Budapesten 1.500, vidéken 1.000 pengő A távolsági beszélgetés dija 3 percenként díjövek szerint 6000-től 30.000 pengő. A rádió­előfizetés díja 30.000 pengő. A díjsza­bás többi tételeiről a postahivatalok adnak felvilágosítást. — Időjárás. Várható időjárás pén­tek estig: Mérsékelt szél, borult idő, sok helyen, főleg nyugaton és délen újabb havazás, havaseső, vagy ólmos­­eső. A hőmérséklet fagypont körüli. (MTI) ————UHUI Mozik műsora Korzó Mozi Ma és mindennap Cecil b. de Mille hatalmas alkotása! Amerikai Para­mount óriásfilm! Barbara Stanwick izgalmas főszereplésével: Acélkaraván. Előadások kezdete: fél 3, negyed 5 és 6 órakor. Áramkorlátozás esetén fél 5 és 6-kor. Telefon 6-24. Széchenyi (ilmúszinház Ma és mindennap az örökszép am­e­­rikai filmcsoda : Rose Marie. Főszerep­ben a világhírű énekespár: Nelson Eddy és Jeanette Mac­Donald. Azon­kívül : Kernek kisérő műsor. Előadá­sok kezdete negyed 5 és 6 órakor. t­ elvár­osi Mozi Ma és mindennap bemutatásra kerül Charles Langton grandiózus filmje: Notre Damiel toronyőr. Hugo Viktor világhírű regényének filmváltozata. Előadások kezdete: fél 3. negyed 5 és 6 órakor. Telefon 6-25. Legközelebbi műsor: Nők egymás között D­ejLIM AG » A fit 9 RS Z.Á G Ottványi elnök nyilatkozott a sajtónak a N­emzeti Bankkal kapcsolatos eseményekről A szövetséges ellenőrző bizottság gazdasági szakértői áttették székhelyüket a Nemzeti Bankba és meg akarják akadályozni az infláció gyorsulását A Nemzeti Bankot nem vették nemzetközi ellenőrzés alá, ezt a jogot továbbra is a Gazdasági Főtanács gyakorolja (Budapest, január 31) Oltványi Imre, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szer­dán délután fogadta a sajtó képvise­lőit. Az Újságíró Szövetség felkérésére tájékoztatta őket azokról­ az események­ről, amelyekről a Nemzeti Bankkal kapcsolatosan a közelmúltban külön­féle hírek terjedtek el. Az elnök elöljáróban ismertette az ország súlyos gazdasági helyzetét és rámutatott arra, hogy a kormány minden külföldről jövő segítséget kész­séggel és a legnagyobb örömmel fo­gad, mert azt nem is nélkülözheti, ha azt akarja, hogy a súlyos inflációs helyzetből minél gyorsabban és kön­­­nyebben lábaljon ki az ország. Ennek alapján most már teljesen világosan és félreérthetetlenül áll a Nemzeti Bankban történtek valódi értelme. A Nemzeti Bankban ugyanis az történt, hogy az a szövetséges ellen­őrző bizottság részéről kiküldött gazdasági szakértők, akik különben már a múltban is felbecsülhetetlen szolgálatokat tettek a magyar gaz­dasági életnek, székhelyüket a bankba tették át. Működésének célja az, hogy olyan adatok birtokába jussanak, a­melyek segítségével megállapítható lesz, me­lyek azok a módok, amelyekkel az in­fláció további gyorsulásának elejét lehet venni. Ez a ténykedés a legtel­jesebb mértékben megfelel a magyar kormány óhajának Magyar részről ugyanis azt szeretnék, hogyha a szö­vetséges ellenőrző bizottság révén vala­mennyi nagyhatalom szakértőket kül­dene ki a magyar gazdasági helyzet megvizsgálására. A szövetséges ellenőrző­ bizottság és a magyar kormány együttes elha­tározása alapján létrejött az a továb­­bi intézkedés is, amellyel most már szigorúan megállapítják azt a hitel­­keretet, amelyet a Nemzeti Bank eset­­ről-esetre a kormány rendelkezésére bocsájt. A termelés fokozását segítik elő azok az intézkedések,, amelyek ré­vén a legfontosabb termelési ágak számára szükséges hiteleket a ke­vésbé szükséges hitelek csökkentésé­vel feltétlenül biztosítja. Ezek a té­nyek a különböző hírekkel szemben. Az elnök nyomatékosan hangsú­lyozta, hogy a Nemzeti Bank vezető­sége éppúgy v­égzi munkáját mint eddig, a Nemzeti Bank ténykedését kívülről semilyen értelemben nem befolyá­solják. Az állami hitelnyújtást semmi­féle kizárólagos külföldi ellenőrzés alá nem rendelték, hanem ezt az ellenőrzést, valamennyi magyar tényezővel a Gazda­sági Főtanács gyakorolja. (MTI) —oo o— Szeged népe péntek délután 2 órakor ünnepii a köztársaság kikiáltásának napját A Nemzeti Bizottság díszközgyűlése a Belvárosi Moziban • Szeged lakossága táviratilag üdvözli Tildy Zoltánt, a magyar köztársaság elnökét (Szeged, január 31) Ismeretes, hogy az ország népe méltó keretek között akarja megünnepelni a magyar köz­társaság első ünnepnapját, február 1-ét. Szeged is őszinte lelkesedéssel csatlakozott a magyar nép nagy ünne­péhez. Pénteken délelőtt 10 órakor az összes hitfelekezetek templomaiban Istentisztelet lesz. Délután 2 órakor a Belvárosi Moziban (a korábbi döntéssel ellentétben, nem a városházán) a Nem­zeti Bizottság ünnepi díszközgyűlést tart A város polgármestere felkéri a háztulajdonosokat, hogy felrobogózott házaik méltó keretet adjanak a nap jelentőségének. A csütörtöki kisgyűlés előtt dr. Pálfy György főispán megemlékezett az uj magyar köztársaság jelentőségé­ről. I­eszédében többek között ezeket mondotta­­ : Egy teljes évezred magyar tör­ténelme záródik ezzel le és uj uton, uj irányban indul Magyarország jövendő sorsának kialakulása. Javasolja, hogy a harmadik magyar köztársaság első államfőjét, Tildy Zoltánt táviratilag üdvözölje Szeged népe. Dr. Kertész Béla bizottsági tag fel­szólalása után a kisgyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadta el a javaslatot és megbízta Dénes Leó elvtárs polgár­mestert a távirat megszövegezésével és elküldésével. 1946 február 1. „Kenyérharc“ a városházán A városvezetőség nem bírja tovább tartani a kenyér­árakat — A tiszt hivatalos ára 67 ezer pengőről 245 ezerre szökött — Szegeden volt eddig a legolcsóbb kenyér, ami a városnak havi 140 milliójába kereit A kenyér árát 3000 pengőben állapították meg (Szeged, január 31) Csütörtökön délelőtt 10 órakor Szeged­ város tör­vényhatóságának kisgyűlése Pálfy György főispán elnökletével ülést tar­tott. A több kisebb jelentőségű sza­badság- és nyugdíjügyek közül je­lentőségében messze kiemelkedő volt az új kenyérárak megállapításának vitája. Ez ugyan nem szerepelt a tárgysorozaton, de Pálfy főispán az ügy nagy fontosságára való hivatko­zással a kisgyűlés előtt kívánta ezt a kérdést megvitatni. Dr. Simon József tanácsnok­ is­mertette az uj közellátási miniszteri rendeletet, mely a lisztnek méler­­m­ázsiját az eddigi 67.000 pengő be­ívelt 245.000 pengőben állapitja meg. Tekintettel arra­, hogy ugyanekkor a kollektiv szerződés magasabb mun­­kásfizetéseket ir elő és a város to­vábbi ingyenfával nem tudja ellátni a sütőiparosokat, a községi élelmi­­szerüzem­ önköltségi áron a kenyér árát 3600 pengőben állapítaná meg. Ezt a kalkulációt a város felülvizs­gálta és úgy találta, hogy a tenyér kilójét önköltségi áron 3300 pengőért lehet előállítani. " Jeney Sándor és Koncz László elv­­társak elismerik,­ hogy, a ’város eddig is súlyos áldozatokat hozott, hogy a dol­gozók kenyérellátását olcsóbbá te­gyék, de ezt az újabb megterhelést nehezen viselik el a dolgozók, külö­nösen a kisfizetésű 1o­sza­tba van az o­tt­a­­­kát sújtja az újabb k­enyérárem­elés. Javasolja, hogy egy külön bizottság azonnal kezdjen tárgyalásokat egy el­fogadható megoldás keresztülvitelére, fi­erényi Árpád a sütőiparosok szövet­kezetbe tömörítését kívánja. A kis­iparosság ezáltal nem­ szenvedne kárt, de a kalkuláció lényegesen olcsóbb lenne, mint a kisipari termelésnél. D­énes Leó elvtárs, polgármester hangsúlyozta, hogy a város eddig mindent elkövetett a kenyérárak ol­csóságáért és eddig többs­zá­zmilliós tehervállalással sikerült elérni, hogy Szegeden adják az or­szág legolcsóbb kenyerét. De ezt a terhet tovább már nem­ bírják vállalni. A 40—50.000 pen­gős kisfizetésű közalkalmazottak fi­zetését is alig tudják Äöteremteni, a városnak lisztkészlete nincs és ma már a felemelt árakon kell a bú­zát, illetve a lisztet beszerezni. Na­ponkint 40 milió pengőt kellene a városnak fizetni, hogy fenntarthas­sák az eddigi kenyérárakat. Hana Béla elvtárs, pénzügyi ta­nácsnok kifejtette, hogy a város ed­dig is minden lehetőt elkövetett, hogy a közszükségleti cikkek ugrás­szerű emelkedését megakadályozza. ke­nyér olcsóbbá tétele havonként 146 «millió pengőjébe került a városnak. A kenyér ilyen nagymérvű emelke­désének megakadályozására csak egy lehetőséget talál: csökkentsék a kal­kulációt. Sajnos — mondotta — itt Szegeden önálló gazdasági politikát nem lehet csinálni és a miniszteri rendelet ellen, amely négyszeresre emelte a liszt árát, nem tudunk gátat vetni. Egy szűkebb körű bizottság alakítását ajánlja, amelynek feladata lenne a felemelt kenyérárakat a fel­emelt fizetésekkel összhangba hozni. Ő is javasolja a kisiparosok szövet­kezetbe való tömörülését. Az elnöklő Pálfy György főispán az ügy sürgősségére való tekintettel in­dítvány­ozza­ a bizottság azonnali meg­alakítását és hogy még a csütörtöki napon hozzák meg az erre vonatkozó döntéseiket. A háromtagú bizottság az érdekképviseletek bevonásával a kenyér árát 3000 pengőben állapí­totta meg. A Szeged AK február 2-án, szom­baton délelőtt 10 órakor tartja választ­mányi ülését Petőfi Sándor­ sugárút 6. szám alatt. A vezetőség pontos megje­lenést kér. A Nemzeti Bizottság február 1-én, péntek délután 2 órakor == a magyar köztársaság kikiáltása alkalmából ünnepséget rendez mi mmmmmi 1« i 1 itiTiHRHr r "ívi—11 g—n— h­i­rnnw'i wrrm1111 [UNK] [UNK] iaesgBurgfar—M a Belvárosi Móriban. Fütött terem.

Next