Délmagyarország, 1951. június (7. évfolyam, 125-150. szám)

1951-06-01 / 125. szám

2 A német nép egységesen tiltakozik Nyugat-Németország újra lét légy vérzése ellen A Magyar Távirati Iroda kikül­dött munkatársa jelenti Berlinből: Kelet-Berlin és a Német Demo­kratikus Köztársaság más városai és falvai gazdag zászlódíszt öltöt­tek. A béke híveinek jelmondatait viselő táblák és transzparensek ar­ról tanúskodnak, hogy a német nép történelmi jelentőségű állásfogla­lásra készül a békenépszavazás so­rán, amelyet június 3-án, 4-én és ö-én tartanak meg Berlin demo­kratikus övezetében és a Német Demokratikus Köztársaság egész területén. A Német Demokratikus Köztár­saságban részt vehet a népszavazáson valamennyi állampolgár, beleértve a Lengyelországból, Cseh­szlovákiából és egyebünnen áttele­pített németeket is, amennyiben betöltötték 18-adik életévüket . Ezenfelül szavazni fognak az egyébként választójoggal m­ég nem­ rendelkező 1l­ és 18 év közötti fiatalok is, akiknek közeli háború esetén katonáskodniuk kellene. A Német Demokratikus Köztár­saság területén a szavazó helyisé­gek ezrei állnak a népszavazás részt vev­őnek rendelkezésére. A szavazólapon a következő szö­veg olvasható: ,,Ellenzi-e Német­ország újrafelfegyverzését és ki­­vonja-e a békeszerződés megköté­sét Németországgal tölös­ben? A Német Demokratikus Köztár­saság hatóságai mindent elkövet­nek annak érdekében, hogy a sza­vazópolgárok a lelkiismeretük sza­vára hallgatva foglalhassanak ál­lást a német nép és tágabb érte­lemben az egész emberiség szem­pontjából sorsdöntő kérdésekben. Merőben ellentétes a helyzet Nyu­gat-Berlinben és Nyugat- Németországban, ahol Ade­nauer McCIoy amerikai főbiz­tos utasítására megtiltotta a békenépszavazást és ahol a legféktelenebb terrorista módszerekkel üldözik a békemoz­galom híveit. Nyugatnémetországi üzemi bé­kebizottságok vezetőit igen sok helyen bebörtönözték. A berlini övezetek között közlekedő földalatti vasúton és a városi vas­­úton, amely övezetközi terület a n­­yugatberlini rendőrség nap-nap után letartóztatja és elhurcolja azo­­kat az utasokat, akik magán­beszélgetések során a béke­népszavazás mellett tesznek hitet. Nyugat-Berlin és Nyugat-Német­ország lakosságának haladó része nem rettent meg az Adenauer­­klikk terrorintézkedéseitől. Számos nyugat­németországi városban, el­­sősorban­­ a városok nagyüzemeiben már napok óta folyik a népszavazás. A még nem végleges adatok sze­rint Nyugat-Németországban a népszavazáson résztvevők 85.2 százaléka igennel 4.3 százaléka nemmel szavazott, 10.5 százaléka pedig nem nyilvá­­nította véleményét. A népszavazás Nyug­at-Német­országban tovább folyik. Mint a Német Demokratikus Köztársaság tájékoztatási hivatala közli, Grünsbaum, a Német Demo­kratikus Köztársaság egyházügyi hivatalának vezetője, Walter Ul­­bricht miniszterelnökhelyettes in­tézett levelében közölte, hogy „az evangélikus egyházközségek túl­nyomó többsége — helyesli a békenépszavazás gondolatát és végrehajtását s a maga részéről mindent elkövet a harmadik világháborúval fenye­­gető nyugatnémetországi újrafel­­fegyverzés megakadályozására. Nagy érdeklődés előzi meg Wal­ter Ulbricht miniszterelnökhelyet­­tesnek a békenépszavazás előtt tar­tandó nagy beszédét. A lelkes hangulat és elszánt bé­­keakarat, a kegyetlen terrorintéz­­kedések ellenére is megtartott nyu­­gatnémetországi népszavazás eddi­­gi eredménye félreértő tétlenül bi­zonyítja, hogy a kettészakított Németország népe egységesen til­takozik Nyugat.Németország újra­­felfegyverzése ellen és egységesen követeli a békeszerződés mielőbbi megkötését Németországgal. A DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGE ÖNKÉNTES MUNKÁRA A VISA PE1­­Z ELÉR­E HÍVJ­A AZ IFJÚSÁGOT ,­II. Ildiik százai fordultak a Dolgozó Ifjúság­­ Szövetsége köz­ponti vezetőségéhez azzal a ké­réssel, hogy rész­t veh­essenek nyári önkéntes munkával a Dunai Vas­­mű építésében. A Szovjetunióban tanuló ösztöndíjasok, a Sák­us Im­­re szakérettségis kollégium hangá­tói és az Érdgépjavító Vállalat DISZ-szerveze­tén­ek ifjúmunkásai elsőnek ajánlották fel, hogy nyári szünidejük, illetve szabadságuk egy részét a Dunai Vasmű építésénél töltik el. Üdvözüljük a fiatalok hazafias kezdeményezéséit ltjaink ismét be­bizonyították, hogy felelősnek ér­zik magukat Mentest ötéves ter­vünk megvalósításáért. Bakosi elv­társ ifjúságának szive együtt dob­­ban a Vasmű építőinek z­sákán­yá­nak kalapácsával s nyáron együtt indulnak ütközetre az új gyárzsar­­nokért, a házakért és órukért , az áréiért. Békénk egyik erős vára, nem­ze­tünk büszkesége, ötéves tervünk legnagyobb alkotása, a Dunai Vas­mű, sokezernyi ember munkájával épül Az építők mind nagyobb te­rületet hódítanak el a természet­től. Ahol tegnap dombok voltak, ma házsorok emelkednek s hz al­kotómunka ereje formálja az acél­­kombinát első gyárzsarnokait. UI. szocialista város születik a Duna mentén s a szocialista építőmunka füzében új ifjúság nő fel. Az­ ifjú építők előtt kirajzolódik az óriási hnliómü, a zúgó gépekkel teli flze­tnek, s a gyár futószalagjairól le­gördülő traktorok, mozdonyok, az új szerszámgépek, hidak —• ame­lyek népünk munkáját könnyítik, hazánkat erősítik Ifjaink ezreinek önkéntes munkája ezt a harcot se­gíti sikerrel A Dolgozó Ifjúság Szövetsége magáévá tette a fiatalok kezdemé­nyezését és kérte kormányunkat, tegye lehetővé a fiatalok nyári ön­kéntes munkáját a Dunai­­­asmfl építésénél A kormány helyesli a kezdeményezést s a feltételeket megteremti annak megvalósításá­hoz. Ennek alapján a DISZ központi vezetősége kéthetes csoportokban önkéntes építőmu­nkát szervez a Dunai Vasműnél június 17-től szeptember 8-ig. A Dunai Vasmű felépítésében va­ló részvétel kitüntetés, amit a DISz azoknak az ifjaknak és leá­nyoknak tesz lehetővé, akik erre jó vizsgaeredményeikkel, szövetsé­günkben végzett mun­kájukkal ér­demesnek bizonyulnak. DISz­szírvrzrtok, diák fiatalok! Szélesítsétek tovább e hazafias kezdeményezést, önkén­tes építő­­mu­nkával is készüljetek a III. Vi­­lágifjúsági Találkozóra, a világ if­júságának harcos békélal,akkorájá­ra. A Vasmű építésénél kemény, ál­dozatkész munka, az építő harcos élete vár rátok. Dolgozzatok pél­damutatóan, lelkesen s a győze­lem a tiétek lesz. Éljen a Dunai Vasmű, népünk építőmu­nkájának hatalmas alkotá­sa! Éljen a mi győzelmes Pártunk és drága tanítómesterünk, Rákosi Mátyás elvtárs! Előre Ifjúság — békénk erődje, a Dunai Vasmű felépítéséért! DISz Központi Vezetősége Intéző Bizottság».“ JSníci háborús főbűnön nyilvános szereplőne Hjalmar Schacht náci háborús főbűnös Salzburgban elmondott be­szédében nyíltan az amerikaiak há­­borús előkészületei mellett fog­alt állást. A „Wiener Tagblatt Am Montag” megállapítja, botrányos, hogy­ Ausztriában Hjalmar Schacht engedélyt kap a nyilvánosság előtti szereplésre. Kiutasítottak Iránból két angol újságírót A teheráni rádió szerdán közölte, hogy az iráni kormány két angol újságírót, a Reuter ügynökség és a londoni Da­ly Express teheráni tu­dósítóját kiuta-.ította Iránból A két angol újságírónak 24 órán belül el kell hagynia Irán területé­t. PÁRTÉLET Odaadó, áldozatkész pártmunkásokat nevelünk A Pártunk II kongresszusán elhangzott beszédekből és a párt­kongresszus határozataiból párt­­szervezetünk vezetősége és egész párttagságunk előtt feltárultak azok a szép feladatok, amelyek megvalósítása során hazánk biztos lépteikkel halad előre a szocializ­mus építésének útján. Ugyanakkor megértettük azt is, hogy ezeket a feladatokat csak úgy tudjuk sike­­resen megvalósítani, ha termelő munkánk mellett még jobban meg­­javítjuk a pártépítő- és ezen belül a kádermunkát is. A kádermunka megjavítása szem­pontjából igen nagy jelentőségű Kovács elvtárs beszéde, hiszen igen nagy segítséget nyújt további mun­kánkhoz. Kovács elvtárs beszédé­­ből még jobban megértettük, mi­lyen nagy felelősséget jelent szá­munkra az, hogy a Párt bizalmá­ból pártfunkcionáriusok vagyunk. Megértettük azt is, hogy káder, munkánk sikeres végzésében igen nagy gondot kell fordítanunk az éber­ égre. Pártszervezetünk vezető­sége a tag- és tagjelöltfelvételt ed­­dig is igen nagy gonddal készítet­te elő. Felhívtuk a párttagság fi­gyelmét arra, hogy a tag- és tag­­jelöltfelvételnél tegyék meg észre­vételeiket, mondják el véleményü­­ket és bírálatukat a felvételre je­­lentkezőkről. Megmagyaráztuk a párttagságnak, hogy a tag- illetve tagjelölt felvételt kérelmezők bírá­lata minden párttagnak elsőrendű kötelessége, így elértük azt, hogy a párttagság igen aktívan veszi ki részét a tag-, illetve tagjelöltfel­vé­teli kérelmek megvitatásából. Az elvtársak nem nehéz elvi kérdése­ket tesznek fel, hanem olyanokat, amelyekből a felvételi kérelmező­­ múltját, jelenlegi munkáját, a Párthoz való viszonyát ismerik meg. Ha a választ nem találják kielégítőnek, újabb kérdéseket tesz­­nek fel mindaddig, amíg a homá­lyos pontok nem tisztázódnak. A jövőben még fokozottabb éberség­re neveljük az elvtársakat ezen a téren is. Éppen ezért már egy hét­­tel a taggyűlés előtt a pártcsoport­­vezetők által ismertetjük a tagság­gal, kik azok, akik tag-, illetve tagjelölt felvételüket kérik. Kovács elvtárs beszédéből megértettük azt is, hogy sokkalta nagyobb gondot kell fordítanunk a káderek neve­­lésére. Pártszervezetünk vezetősége eddig is nagy fontosságot tulajdo­ní­tott a káderekkel való egyéni foglalkozásnak. Én magam igyekeztem, hogy a vezetőség tag­jai megismerjék és megszeressék a kádermunkát. Egyénileg elbe­szélgettünk az elvtársakkal, figyel­tük fejlődésüket. Most sokat ta­nultunk Kovács elvtárs beszédéből s munkánkat a jövőben úgy végez­zük, hogy minél több odaadó, ál­­dozatkész pártmunkás legyen so­raink között. Megértetem a beszédből, hogy team, mint a pártszervezet titkárára, az eddigieknél is sokka­l­ta nagyobb felelősség hárul a párt­­építés munkájában. Munkámat csak úgy tudom sikeresen elvégezni, ha méginkább tudatosítjuk pártszer­vezetünk tagjaiban az éberség fon­tosságát és még jobban bevonjuk őket az ellenőrzés munkájába. Ko­vács elvtárs beszéde útmutatásai­nak felhasználásával méginkább megerősítjük pontunkat és előse­gítjük ötéve­s tervünk megvalósítá­sát. Sárvári Mihály, a Rókus II. pártszervezet titkára. A szocialista város után felépítjük a szocialista falut is dögei elvtárs előadása a pártoktatás házában Szerdán este tartotta meg a Pártoktatás Házában Dögei Imre elvtárs, a SZÖVOSZ országos fő­titkára, az Országgyűlés elnöke előadását, amelyben ismertette azo­kat az elhajlásokat és ferdítéseket, amelyek Pártunk parasztpolitiká­jának végrehajtásában megmutat­koznak. Beszéde elején rámutatott Dögei elvtárs Pártunk II. kongresszusa határozatainak nagy jelentőségére. A kongresszusi határozatok meg­­gyorsítják hazánkban a szocializ­mus felépítését és meggyorsítják mezőgazdaságunk szocialista átala­kításának e­lémét. _ Mezőgazdaságunk szocialista átalakítása ötéves tervünk leg­­fontosabb része —­ mondotta Dögei elvá­rs. Természetese­n lesznek ne­hézségeink is ezen a téren, de eze­ket leküzdjük. A Szovjetunióban ,s voltak e tekintetben nehézségek a 20-as évek végén, de a Szovjetunió a Bolsevik Párt vezetésével leküz­dötte az akadályokat. Kitartó fel­világosító ■nuuLál — Mit kell tennünk tehát, hogy ezt a feladatot végrehajtsuk? Elő­ször is meg kell értetnünk párt­­szervezeteinkkel, hogy mezőgazda­ságunk szocialista átalakításának egyedüli útja a Szövetkezeti moz­galom, amelyben szigorúan be kell tartanunk a lenini,sztálini elvet az önkéntességre és fokozatosságra vonatkozóan. Kíméletlenül fel kell tehát lépnünk azok ellen, akik ezt az elvet a gyakorlatban elferdítik. Dolgozó parasztságunknak mintegy 12 százaléka tért rá eddig a szö­vetkezeti gazdálkodásra, vagyis Szántóterületünknek alig 20 száza­lékán folyik még csak szövetkezeti gazdálkodás. A kulákbefolgás te­­hát igen erős. Kitartó, következe­tes felvilágosító munkát kell foly­tatnunk dolgozó parasztságunk kö­­­ében. Fel kell számolnunk min­den, Pártunk parasztpolitikájáról való elhajlást, mert csak így érvé­nyesülhet Pártunk Központi Ve­zetőségének irányítása mezőgazda­ságunk szocialista átszervezésében. Harcoljunk az elhajlásokkal szemben . Az elhajlásokról tudnunk kell, hogy azok nem véletlenek, hanem széles társadalmi alapjuk van. Me­zőgazdaságunkban még túlsúlyban van a kisárutermelés, a kispolgári individualizmus, amely Pártunk egy részét is megfertőzi. Középparaszt­­ságunk, sőt kisparasztságunk egy jó része is még ingadozik s falusi pá­rszerve­z­­et­e­i­n­kbe­n nagyszámban találhatók az ingadozó elemek. Az elhajlások nem a proletariátus egészséges elemei közül kerülnek ki, hanem a nemproletár rétegek legkülönbözőbb elemeiből. Ezek a trockista bürokratizálók az állam szerveik, a szövetkezeti és szakszer­­vezeti mozgalom burzsoá élelmei. Ma, a mezőgazdaság szocialista át­­alakításának idején minden elhaj­lást, ferdítést az osztályharc szem­pontjából kell figyelembe venni. Fel kell tehát számolnunk minden liberal­izmust az elhajlásokkal szem­ben. Mert még ha nem tudatos is valamely elhajlás, akkor is súlyos károkat okoz. A jobboldali elhajlás és baloldali elhajlás együtt jelent­keznek, nem függetlenek egymás­­tól. A jobboldali és baloldali elhajlásról — Találkozunk olyan felfogás­sal, hogy a termelőszövetkezeti mozgalommal a pártszervezetek, a tanácsok, a tömegszervezetek ne foglalkozzanak, mert az magától fejlődik. Ez a jobboldali elhajlás nagyon veszedelmes, mert utat nyit az ellenségnek. Tudjuk nagyon jól, hogy a termelőszövetkezeti mozga­lom fejlesztésében nemcsak a ku­­lák, általában az osztályellenség ellen kell harcot vívni­, hanem dol­gozó parasztságunk elmaradottsága ellen is. A jobboldali opportuniz­­mussal együtt jelenik meg a balol­dali túlzás, amely azt mondja, hogy az önkéntesség elve csak jelszava Pártunknak, amelyet a gyakorlat­ban nem szükséges betartani. Ezek a baloldali elhajlók azok közül ke­­rülnek ki, akik nem hisznek Pár­­tunk erejében, nem hisznek a tü­relmes felvilágosító, példamutató munka célravezetőségében. Túr­­keve példája bizonyítja, hogy mennyire nincs igazuk ezeknek a túlzóknak. A példák sokaságát so­­rakoztatta még fel Dögei elvtárs az elhajlások és ferdítések megvilágí­tásában. — Mindkét elhajlás veszedelmes — mondotta — s nekünk állandóan két fronton kell harcolnunk. Tanulmányoztuk Sztálin és Itálioni elvtárnak műveit Ezután felhívta Dögei elvtárs a hallgatóság figyelmét arra, hogy szorgalmasan olvassák és tanulmá­nyozzák Sztálin elvtársnak az el­hajlásokra vonatkozó írásait. Nagy segítséget nyúj­tanak ebben a kér­­désben számunkra Rákosi elvtárs­­nak beszédei is, különösen a Köz­ponti Vezetőség előtt elmondott be­­szédei és a kongresszusi beszá­­molója. Pártunk elméleti színvona­­lának állandó emelésével, rendsze­res tanulással, fegyelmezettséggel, példamutató helytállással érhetjük el, hogy dolgozó parasztságunk ne csak egyenként, hanem tömegesen lépjen be a termelőszövetkezetekbe. Lesznek nehézségeink, de ezeket a nehézségeket Pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével leküzdjük s a szocialista város után felépítjük a szocialista falut is — fejezte be ér­tékes előadását Dögei elvtárs. Az előadáshoz többen hozzászól­tak. A s­zászólók — különösen a Kultúrvc. ö Iskola hallgatói — az ország különböző részein tapasz­­talt gyakorlati példákkal támasztot­ták alá Döger elvtárs előadását. PÉNTEK 1, 195 t. JUNTOS 1. Külföldi lapvélemények az olasz választásokról A lap kiemeli, becslések szerint a De Gasperi-csoport körül­belül egymillió szavazatot vesztett és azt semmiféle csalás, ködösítés, semmiféle listakapcsolás nem tud­ja álcázni. A Financial Times római tudó­sítója cikket ír az olasz ipar je­lenlegi helyzetéről. Elmondja, hogy a kormány az elmúlt években úgyszólván semmiféle ered­ményt sem ért el gazdasági té­ren, nem csökkent a teljes és részleges munkanélküliek száma sem A lap ezt „veszély“-nek tartja, s végül beismeri, hogy az Olasz Kommunista Ip árf nap­ról-napra erősödik s állandóan növekszik a Kommunista Pár­tot támogató tömegek tábora. A francia, angol és amerikai ,jobboldali lapok, a rádióállomások és hírszolgálati Irodák az olasz vá­lasztás reális adatai láttára kény­telenek elismerni, hogy a Baloldali Tömbre adott szavazatok száma jelentősen növekedett. A párizsi jobboldali sajtó szín­te egyöntetűen a listakapcsolá­­sok fontosságát emeli ki, mint amely lehetővé teszi a kommu­nista mandátumok számának c­sökkentését. A Paris Presse gaulleista lap sze­rint ..Az olasz választási rendszer, amely sok tekintetben hasonlít a jelenlegi francia választási rend­szerhez, tette lehetővé a kommu­nista mandátumok számának csök­kentését, annak ellenére, hogy a kommunisták szavazatokat nyer­tek.“ A trockista Franc Tireni római tudósítója cinikusan megállapítja: ,.A kommunisták növelték szava­zataik számát az északolaszországi községi választásokon, a kormány­pártok viszont mandátumaikat sza­porították . A londoni rádió hírmagyarázója megállapítja, hogy „bár a ke­reszténydemokraták és szövetsége­seik városokat és községeket hódí­­tottak el az ellenféltől, a szavaza­tokban kifejezett választási ered­mény egészen más képet mutat.“ A Manchester Guardian szerint ,,Az eredmény kétségkívül intő jel kell legyen az ola­sz kor­mány és nyugati szövetségesei számára.“ A newyorki rádió kommentár­ja, bár igyekszik az eredményt De Gasperi ..sikerének“ feltüntetni, megállapítja, hogy az eredmény a listakapcsolásoknak köszönhető.“ „Mindamellett — ismeri el a hír­magyarázó — a baloldal erős poli­tikai tényezőként került ki a vá­lasztásból,“ olasz választások eredménye Az élénk visszhangot valtott ki a kü­lönböző országokban. A nagyobb lapok bő kommentárokat fűznek De Gasperiék csúfos vereségéhez. A Humanité hangsúlyozza, hogy De Gasperi kormánya még mindig nem közölte a vá­lasztások végleges mérlegét, mert képtelen eltitkolni vere­sége méreteit.

Next