Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-01 / 151. szám
4 Hogyan vezettem a Délmagyarország Nyomda középfokú politikai iskoláját A Délmagyarország Nyomda üzemében a most lezárult oktatási évadban egy rádiószeminárium, egy alapfokú és egy középfokú politikai iskola működött. Én a középfokú politikai iskolát vezettem A Délmagyarország Nyomda párt. Szervezete nem csupán a nyomda, hanem a Délmagyarország napilap és szerkesztősége, kiadóhivatala, valamint a Nyomda Egyesülés és a Szegedi Dobozgyár párttagjait is magában foglalja, eszerint a középfokú politikai iskola hallgatói sem csupán a nyomda dolgozóiból kerültek ki. Bár az elmúlt oktatási évad megkezdése előtt, a középfokú politikai iskola hallgatóinak kiválogatásában, általában az iskola előkészítésében történtek hibák — amelyekért magam is felelős vagyok, mert hiszen az üzemi pártszervezet vezetőségének, amely az előkészítő munkát végezte, én is tagja vagyok, — az iskola jól indult, oktatási színvonala az évad folymán állandóan emelkedett és eléggé szép eredményekkel fejeződött be. Egyik ilyen eredménye például az is, hogy lemorzsolódás nam történt. Az évad folyamán, mint propagandista, bizonyos tapasztalatokra tettem szert, bizonyos tanulságokat szűrtem le a hallgatóimmal való foglalkozás folyamán. Ezekről a tapasztalataimról és tanulságaimról szeretnék most számot adni. A propagandista felkészültsége, elméleti és politikai képzettsége, továbbá megfelelő tájékozottsága gyakorlati kérdésekben kétségkísáil döntő előfeltétele a jó előadásoknak s az elvi színvonalon mozgó szemináriumi vitáknak. Egyszerűbben kifejezve elmondhatjuk, hogy amilyen a propagandista előadása, és — ahogyan a propagandista irányítja a szemináriumi vitát, olyan a politikai iskola színvonala. Ennek a követelménynek igyekeztem eleget tenni. Előadásaimra úgy készültem fel, hogy tömörek, világosak legyenek. Megvallom, hogy ez nem esett éppen nehezemre, mert hiszen a politikai iskola témái érdekesek és vonzóak voltak. Magukban foglalták a nemzetközi események változásait, összefüggéseit, a mi belpolitikai életünket minden szépségében, sokoldalúságával, nagyszerű eredményeivel és nagy feladataival. Ezeket kellett ismertetnem hall szabóim, mai, ezeket kellett kézzel fogható közelségbe hozni hozzájuk. Voltak természetesen gyönge pillanataim is előadásaim közben. Észrevettem egyszer-másszor, hogy előadásomat nem minden hallgatóm kíséri figyelemmel, vannak olyanok, akik nem jegyeznek, sőt olyanok is, akik teljes közömbösséget tanúsítanak előadásom iránt. Ilyenkor mindig magamban kerestem a hibát , és meg is találtam. Mindjárt nagyobb odaadással folytattam előadásomat, még több elevenséget, még több színt vittem bele s az eredmény meg is mutatkozott. Hallgatóim figyelmét sikerült felfokoznom s a közömbösekben fel tudtam kelteni az érdeklődést. Előadásaimban egyébként előszeretettel használtam a közvetlen hasonlatokat, a mindennapi életből kirgadott jellemző példákat. A szószerinti idézeteket csak nagyon ritkán, nagyon szükséges esetben alkalmaztam Többször rámutattam valamely szépirodalmi műnek, filmnek, vagy színműnek egy-egy szemléltető részletére. Ezzel a módszerrel, ezzel a gyakorlattallértem azt az eredményt, hogy nem csupán érdeklődést tudtam kelteni hallgatóimban a tárgy iránt, amelyet előadtam, hanem elődásomat élményszerűvé, azaz emlékezetessé is tettem számukra. Azzal is tisztában voltam azonban, hogy a jó előadás még csak fél eredmény. A politikai iskola munkájának eredményességét inkább a szemináriumi vita színvonala biztosítja. Mindjárt meg kell jegyeznem ennél a kérdésnél azt, hogy nem minden jó előadó jó vitavezető is, bár a jó vitavezetőnek kétségkívül jó előadónak kell lennie elsősorban. De a jó előadói készség mellett még egyéb tulajdonságokkal is kell rendelkeznie. Mindenekelőtt ismernie kell önmagát és meg kell ismernie hallgatóit, azoknak képességeit, „belső tartalékait” is. Előre kell látnia, hogy a szemináriumi anyag megvitatása az első kérdéstől az utolsó kérdésig hova jut, hogyan végződhet a vita. Vezetnie, irányítania kell tehát a hozzászólásokat oly módon, hogy az egyik kérdésről a másik kérdésre való átmenet simán, zökkenésmentesen történjék. Ez a leglényegesebb követelménye a szemináriumi vitának, mert e nélkül nem biztosíthatjuk a vita élénkségét, színvonalának álladó emelkedését a tárgy végső kifejtéséig, a vita befejezéséig. Egyes hozzászólók bőbeszédűsége, a tárgytól való elkalandozása ugyanis elsekélyesíti, alacsony színvonalra süllyeszti a szemináriumot. Hogy mindezeknek elejét vegyem, első kötelességemnek tartottam azt, hogy már az iskolai évad kezdetén, az első órákon megnyerem hallgatóim bizalmát. Megint csak meg kell vallanom, hogy ezt nem volt nehéz elérnem. Hallgatóim ismernek már régebben, ugyanennek az alapszervnek vagyok ugyanis tagja s tagja vagyok az üzlemi pártszervezet vezetőségének. Arra törekedtem, hogy ne legyek fölényes hallgatóimmá, szemben sem szavakban, sem magatartásban. Igyekeztem mindenben jó példával előljárni. Soha nem késtem el a foglalkozási időről, hanem mindig 5—10 perccel előbb jelentem meg. Úgy gondoltam, sokkal helyesebb az, ha én várok hallgatóimra, mint hogy ha ők várnak én reám. Meggyőződést szereztem így arról, hogy ha a hallgatók bizalommal tekintenek a propagandistára, akkor annak nem nehéz a feladata. Figyelmeztetéseit, utasításait, ha mégoly kemények és szigorúak is, nem fogadják sértődöttséggel, megbántottsággal, hanem úgy fogadják, mint jóindulatú tanácsadásokat, amelyet szívesen és örömmel követnek Ezzel elértem azt, hogy a tanítást közvetlen kapcsolatba tudtam hozni a neveléssel. És ez igen fontos eredmény volt a számomra A szemináriumi anyag tanulásának valamennyi részletkérdése egy fő feladat megoldását szolgálta, azt, hogy hozvan alkalmazzák a hallgatók a tanultakat az év elten, a termelő munkában. Minden politikai iskolán szó esik a gyárról, az üzemről, annak életéről. Nálunk is, amikor a szocializmus építéséről beszéltünk szót kellett ejteni arról, hogyan segítheti a nyomdaipar s ezen belül a mi üzemünk, ötéves tervünk sikeres végrehajtását. Beszéltek a hallgatók arról, mit jelent a szocializmus építésében a hibátlanul elkészített sajtótermék, mit jelent a gondosan, ízlésesen előállított könyv, de arról is beszéltek, milyen akadályokat gördít építő munkánk elé a sajtóhiba az újságban, vagy a könyvben. Gondosan ügyeltem természetesen arra, hogy az ilyen beszélgetések ne menjenek túlzásba, ne változzék a politikai iskola szakszervezeti, illetve termelési értekezletté. Főleg pedig arra, hogy a gyakorlati tények szoros kapcsolatban legyenek az elvi kérdésekkel. Arra törekedtem tehát, hogy a kérdések lezárásával, jó összefoglalókkal a tanulságokat leszűrjék a hallgatók. Nem állítom azt, hogy a mi középfokú politikai iskolánk volt a legtökéletesebb, a legmintaszerűbb egy azonban bizonyos: hallgatói az évad folyamán fejlődést mutattak a termelés vonalán is. Akad közöttük olyan is, aki sztahanovista lett. Nem dicsekszem azzal, ha megállapítom, hogy hallgatóimmal együtt jó munkát végeztünk, segítettük a pártmunkát, a termekést és a békeharcot. Pintér Géza A Bolgár Népköztársaság külügyminisztériuma jegyzékben tiltakozott a titóisták provokációs határsértései ellen Szófia (TASzSz).. A BTA jelentése szerint a Bolgár Népköztársaság külügyminisztériuma június 29-én jegyzéket intézett a szófiai jugoszláv nagykövetséghez. A jegyzék emlékeztet arra, hogy jugoszláv kormány figyelmét már többször felhívta arra, tegyen intézkedéseket a jugoszláv határvédelmi és más szervek arcátlan provokációinak megszüntetésére a bolgár-jugoszláv határon. Ennek ellenére ezek a provokációk folytatódnak. A jegyzék szerint április 12-től június 16-ig jugoszláv határőr csapatok 18 esetben követtek el provokációt. A jugoszláv határőrök megsértették a bolgár határt, jugoszláv területről tüzeltek bolgár határőrökre és jugoszláv repülőgépek megsértették Bulgária légiterét. A jugoszláv szervek által előre megfontoltan elkövetett határsértések láthatólag felderítő és provokációs célból történtek és Jugoszlávia háborús uszító politikáját fejezik ki. Ezek az incidensek Jugoszlávia ellenséges szándékairól tanúskodnak a Bolgár Népköztársasággal szemben. A Bolgár Népköztársaság külügyminisztériuma erélyesen tiltakozik ezek ellen a provokációk ellen és követeli a jugoszláv kormánytól, hogy tegyen komoly intézkedéseket a provokációk megszüntetésére. Ma parasztgyűlések Ma délelőtt 10 órakor parasztgyűlés keretében beszéli meg Szeged dolgozó parasztsága azokat a teendőket, amelyek az aratás gyors elvégzésének érdekében várnak rájuk. A gyűléseket a DÉFOSZ előadói tartják meg a rókusi, a baktói és az újszegedi DÉFOSZ-szervezet helyiségében. A „Harcban a holnapért“ című magyar filmsorozatot nem július 2-án, hanem július 7-én mutatja be a Szabadság-filmszínház. Addig is a „Kőszív” című német demokratikus film marad műsoron, így a filmszínház műsorprogaamjárnak megváltoztatása következtében a „Muszorgszkij” című film egyelőre lekerül a műsorról. Ezzel kapcsolatban értesítjük az MSZT-titkárokat és a dolgozókat, hogy a „Harcban a holnapért” című filmre már előre megváltott jegyek változatlanul érvényesek a film bemutatójára, illetve további előadásaira. VASÁRNAP, 1851. JULIUS 1. Az országos gyermekvédelmi konferencia jelentősége A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség februári tanácsülésén elhatározta, hogy még ebben az évben nemzetközi konferenciára hívja össze a világ haladó asszonyait és dolgozó anyáit. A konferencia feladata az lesz, hogy a világ gyermekeinek védelmével és boldog jövőjük biztosításának kérdésével foglalkozzék. A nemzetközi helyzet ma egyre inkább élesedik. Az amerikai imperialisták egyre konokabban törekednek arra, hogy kirobbantsák az új világháborút. Bacillus, és atomháborút hirdetnek és eszeveszet fegyverkezési versenyt folytatnak. Ebben a világhelyzetben nagy veszély fenyegeti gyermekeink élete, boldog jövőjét. Éppen ezért minden gyermekét szerető anya nagy és nemes feladna ma, hogy felvegye a harcot azok ellen, akik veszélyeztetik gyermekeik nyugodt, békés életét. A nemzetközi gyermekvédelmi konferenciára minden országban tehát jól fel kell készülniök a világ haladó asszonyainak, anyáinak. A felkészülést biztosítja az, hogy a nemzetközi konferenciát minden országban nemzeti konferenciák előzik meg. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége ma rendezi a magyar asszonyok gyermekvédelmi konferenciáját. Erre az alkalomra hazánk minden részéről küldöttek jönnek össze, hogy a magyar anyák feladatairól, a magyar gyermekek békés, derűs jövőjének biztosításáért tanácskozzanak. A gyermek jövője elválaszthatatlan a háború és béke kérdéseitől. A konferencia legfontosabb feladata tehát, hogy megmutassa a magyar anyáknak: még keményebben kell harcolniok a békéért, ha meg akarják védeni gyermekeiket a háborútól, amelyet az imperialisták, a Grósz.féle gyilkos kémbanda és a hozzájuk hasonló hazaárulók felbérelésével is igyekeznek kirobbantani. A békéért folyó harcban a világ dolgozói bizakodással tekintetnek a Szovjetunióra, a békeharc dicső vezetőjére. De a népek a Szovjetunióban nemcsak a béke szilárd őrét látják, hanem a fiatal nemzedékről való szerető gondoskodás példaképet is. A népi demokráciák a Szovjetunió példáját köveik e tekintetben is és nagy gonddal és szeretettel veszik körül a gyermekeket. A magyar anyák is hálával gondolnak arra, hogy Pártunknak, Rákosi elvtársnak a felszabadulás első napja óta egyik legfőbb gondja a gyermek. Ennek köszönhető, hogy a nép állama állandóan szerető gondoskodással veszi körül gyermekeinket. Hivatása a gyermekvédelmi konferenciának, hogy az anya. és gyermekvédelem terén eddig elért eredményeinket értékelje és kijelölje további feladatainkat. De a magyar gyermekek sorsával és jövőjével foglalkozó konferencia nem lenne teljes értékű, ha csupán országos méretekre szorítkoznék. Fontos feladata tehát a konferenciának az is, hogy megmutassa az imperialista járom alatt szenvedő országok gyermekeinek szomorú sorsát. Bizonyos, hogy az imperialisták ugyanolyan, vagy még százszorosan rosszabb sorsot szánnak a magyar gyermekeknek, mint amilyent most az imperialista országok gyermekei elszenvednek. Nem elég tehát, ha a konferencia csupán rámutat ezeknek a szerencsétlen gyermekeknek a sorsára. Akkor végez jó munkát, a konferencia, ha utána minden anya, minden szülő még világosabban látja: ahhoz, hogy gyermekei boldog jövőjét biztosítsa, szükséges, hogy fokozza éberségét, még keményebben álljon helyt a maga posztján és megalkuvás nélkül felvegye a harcot azok ellen a mindenfajta belső és külső ellenséges erőkkel szemben, amelyek a Magyar Népköztársaságot, drága hazánkat fenyegetik. A Szegedi Pedagógiai Főiskola Általános Iskolájának Úttörő Énekkara július 8-án a rádióban szerepel. Az előadást 3-án 12 óra 30 perctől 13 óra 06 percig sugározza a Kossuth rádió. Az úttörő énekkar műsorában Kodály népdalfeldolgozásokat, klasszikus kórusdalokat, valamint mozgalmi dalokat ad elő Garamszegy József tanár vezénylésével. 1038—3S.et irtunk. Lakott a mi szép városunkban egy igen jómódú család. Hat szobájuk pompásan volt berendezve. A süppedő perzsaszőnyegektől az ezüst szervizen, a bőrgarnitúrákon keresztül a temérdek finom ruhaneműig, mindenféle volt itt. Az ellátás a „házi konyha’’ olyan volt, amilyet az egyszerű halandó csak meséből ismert. „Tejben,vajban fürödtek”. Zsúrok, bankettek, vacsorák váltogatták egymást. Ide járt Szeged város „előkelősége”. Dr. Szalay rendőr főtanácsos, Shvoy úr, ex-tábornok, Tukacs főispán úr, Somogyi polgármester úr és a fene tudja, hogy még kik nem. De járt ehhez a családhoz más is. Odajárt mosni egy görnyedt, hátú hétgyermekes proletárasszony. Rongyos, a munkától korán megöregedett asszony, aki nyolcadmagát tartotta el. Háromnapi mosásért nyolc pengőt kapot, s kiadagolva kapta a reggelit, ebédet és a „hideg” vacsorát. De ezt a sovány kosztot is meg kellett osztani nagyobbacska gyerekeivel, akik rongyosan, az utca porától piszkosan, az éhségtől elcsigázott arccal el tudtak menni a város peremén lévő nyomortanyából a nagyurak mosókonyhájáig. De mindhiába, nem segített a szerencsétlen munkásasszony megosztott kosztja a gyermekeken. Kettőt, az öt és hétéveset súlyos tüdővésszel vitték el , többet vissza se hozták. Egy ilyen mosási napon, amikor a kis vézna, sápadt, beesett arcú gyermekek délben a mosókonyhába mentek, hogy-hogy nem, beszaladt a „gazdag uricsalád” egy fia és egy leánya. Kövér, kihízott, szépen öltözött gyermekek, csak úgy rengelt a ház rajtuk, amikor szaladtak. És amíg a ruhateregetés folyt, magukra maradtak a gyerekek. Az uricsalád gyerekei össze-visszaverték, rugdosták a „mosónő” kis vézna gyerekeit. Jött a „fraulein", jött a „mosónő” és megkezdődött a nagy szócsata. Mint az oroszlán, úgy védte a munkásanya, a megvert kis vézna gyerekeit, de a „fraulein” is védte az urak kövét, kihízvH gyerekeit. „Hát hogyan gondolja maga ide hoszni a kölköjit, a fene egye azt” — mutat a két kis rongyosra. A munkásanya nekiment a „frauleinnek” és jól össze-vissza cibálta e minden feltalálhat átkot rászórt. A gyermeknevelő elfutott az úrigyerekekkel együtt. Később jött a mosókonyhába a nagysága s kijelentette ,,hogyha mégegyszer ide meri hozni a gyerekeit, többet nem fogadjuk fel mosni. Hát mit gondol, csak nem engedem barátkozni a mosónőm „utcagyerekeivel” az én gyermekeimet”.* Eltelt két,három év. A fasizmus megindította katonai támadását, hogy elnyelje a világot. így történt, hogy az úri család férfitagja magasrangú katonatiszt lett s s a kiben elmenesztette magát családos,tár s a magyar nép elől sok,sok millió értékű vagyont vitt el. Nagyot változott a világ itt nálunk is, mire visszajött az uri család. Megszabadult a magyar dolgozó nép a fojtogató, kínzó úri bilincsektől. A szovjet csapatok verték le kezünkről és lábunkról az urak bilincseit s szabadítottak meg bennünket az elnyomás minden gyalázatától. Megindult a háborúütött sebek gyógyítása és a kemény harc az új élet kialakításáért. Mindenütt a kommunisták jártak az élen. A legnehezebb harcokban és munkákban az élen küzdött az egykori „mosónő”, — akit ezerszer megaláztak, önérzetében megbántottak az urak — négy gyereke. Végigharcolták az újjáépítést, a reakció szétverését, segítettek kivívni és szilárddá tenni a proletárdiktatúrát. Harcoltak, harcolnak a minden rendű és rangú ellenség ellen, a Nagy Ferencek, Mindszentyk és Grösnök ellen, hogy soha többet vissza ne hozhassák ezek az elvetemültek az urak világát. Az egykori dölyfös, gazdag család miután visszatért, óvatosan körültekintve, mint a tolvaj — figyelve, nem veszik-e észre a lopást — letelepedett új otthonában. S amikor felmelegedtek, mint a dér csiple légy a meleg szobában, hozzáláttak az „új élet”hez. Azzal a szándékkal, hogy mindenképpen „asszimilálódnak”, ők is építik az szocializmust, harcolnak a békéért. Hiszen a magyar dolgozó nép alkotmánya mindenki számára biztosítja a munkához való jogot. * Az elmúlt hetekben egy délután összet találkozott az egykori úri család tagja az egykori „mosónő” vezérigazgató fiával. Szúrós szemekkel mustrálgatták egymást néhány másodpercig. Majd megszólal a munkás,vezérigazgató: „Hogy érzi magát néhai nagyságos asszony, az igazi Magyarországon? Milyen nagyszerű itt az élet. Dolgozunk, építünk, tanulunk, harcolunk az ellenségeink ellen”. A néhai nagyságos asszony kényszeredett mosolyra fanyalodott. Akart valamit mondani, de lenyelte a szót s jó képet mutatva szólt: „Nagyon jól érzem magam”. Elmondja, hogy ő mennyire szerette azelőtt, most pedig különösen szereti a munkásokat. Hogy azok milyen okos és értelmes emberek. Milyen óriási dolgokat művelnek. Mennyi az alkotókészség a munkásokban, az szinte csodálatos. Ráterelődött a szó a két gyermek, szobában felnőtt „fia’al úrra” és kisasszonyra”. Itt bújt ki a szög a zsákból, hogy miért az a nagy szimpátia és szeretet a munkásosztály felé. — „A fiunk nemrégen nősült — mondja a néhai nagysága —, nagyon aranyos kis menyem van”. — Hát leiféle a maga menye — kérdezi a munkás,vezérigazgató. — Hát kérem, az én menyém szakmunkásé az egyik gyárban s igen jól dolgozik. A normáját túlteljesíti, már meg is dicsérték. — Hát lei az apja a menyének? Az apja gyári munkás, 25 évig dolgozott egy fűrészgyárban, most egy másik gyárban dolgozik — részlegvezető. Az is kitűnő munkás ám — mondja a néhai nagysága. — Hát a leányukkal mi van? — Az is nagylány lett s most menyasszony lesz, őszre már össze SIKLÓS JÁNOS: ÚRI GYEREKEK KÖZESSÍGR