Délmagyarország, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-18 / 141. szám

2 Duclos elvtárs követeli, hogy személyesen interpellálhasson a francia parlamentben törvénytelen meghurcoltatása ellen ! Duclos elvtárs a Santá-börtönből nagyjelentőségű levelet írt Herriotnak, a nemzetgyűlés elnökének: ,,Értesítem Önt arról a szándékomról — írja Duclos elvtárs —, hogy interpellációt terjesztek a kormány elé azokról a körülményekről, amelyek közt a francia köztársaság alkotmánya 22. cikkelyének megsértésével önkényesen bebörtönöztek egy ellenzéki képviselőt. Interpellációmat némileg különös körülmények között jegyzem be, miután azt a Santé-börtönből juttatom el ahol törvényellenesen fogvatartanak. Megismerkedtem annak a levélnek tartalmával, amelyet május 29-én a belügyminiszter úr önhöz intézett s amelyet egyébként csak június 11-én osztottak szét a képviselőknek. E levél több valótlanságot tartalmaz. Ezekről akarom kifejteni véleményemet. A belügyminiszter, aki úgy látszik nem fél a nevetségességtől azt akarja bebizonyítani, hogy a május 28-i tüntetés, amelynek az volt a célja, hogy tiltakozzék Ridgway tábornok Franciaországba érkezése ellen, állítólag a felkc'és“ jellegével bírt. A belügyminiszter, ami engem illet állítólag tettenérést akar kimutatni, szerencsétlenségére azonban a vád ezen indokolása a legkisebb komoly vizsgálatot sem állja ki. Pedig amint azt az Emberi Jogok Ligája a minap jelezte: ,,A büntető eljárásnál a vád a legszigorúbban köteles pontos és biztos bizonyítékok felhozására“. Miután mi sem maradt az állítólagos adóállomásból, amelyet a kocsimban találtak és a galambokból amelyekről a belügyminiszter, állatorvos létére, érthetettlen könnyedséggel beszélt — a vizsgálóbíró még ma is azon fáradozik, hogy valami bizonyítékot találjon a vád alátámasztására. Ám nem talál ilyet. Lehet, hogy most gyártják valahol. Mindenesetre bizonyos az, hogy a vichy-i rendszer újraélesztésének jegyében meg akarják akadályozni a legnagyobb francia párt, a kommunista párt titkárát, hogy kifejtse álláspontját a nemzetgyűlés emelvényén, hogy ott megbélyegezze a Pinay-kormány politikáját, a nemzeti függetlenség eladásának, a háború, a nyomor és a fasizmus politikáját. Mi, kommunisták, nem egyedül hangoztatjuk — írja a továbbiakban Duclos elvtárs —, hogy bizonyos tekintetben arról van szó: meg akarják valósítani a vichy-i árulás revansának tervét az ellenállás felett. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy Charles Maunas, a vén petainista áruló, akinek nemrég kegyelmeztek meg, lapjában nyíltan gratulál Pinay Manineau-Deplat és Baylor uraknak. Ez a szennylap ugyanis a vichysta Pinay által folytatott kommunistaellenes hajszáról szólván június 13-i számában a következő megjegyzést teszi: „Ez a megtorlás igazságos és bátor; az amerikai kezdeményezés nem fosztja meg nemzeti jellegétől Nem akarok bővebben kitérni a „nemzeti jellegnekt” eme bizonyítványára, amelyet azok az árulók állítottak ki, akik az egész megszállás alatt a hitleristák szolgálatában állottak. Valóságos bók ez a kormány felé. Azonban ez még nem minden. Ugyanez a lap úgy találja hogy a kommunistaellenes megtorlás nem elég, s épp ezért követelik, mérjenek ,,egyenes" csapást a kommunizmusra s számoljanak le azzal a rendszerrel és azokkal akik 1947-ig együttműködtek vele a hatalomban. Ez eléggé bizonyítja, hogy a vichysták elképzelése szerint a kommunistaellenes hajsza csak kezdet és alapjában véve az egész ellenállást, minden dolgozót, minden hazafit és demokratát fenyeget. Kétségbevonhatatlan jogom — folytatja Dudlos elvtárs —, hogy személyesen mondhassam el interpellációmat a nemzetgyűlés szószékén. Minden képviselőnek igaz lelkiismerete szerint kell majd állásfoglalnia és megmondania, hogy tűri-e, vagy sem, hogy egy ellenzéki képviselőt önkényesen bebörtönözzenek, ami minden állampolgárra súlyos fenyegetést jelentő precedenst teremt. Tudom, hogy a gyűlölet sajtója egy ilyen állásfoglalás alkalmával a legmesszebbmenően felszítja majd a kommunizmustól való félelmet. Ugyanez a sajtó nem fogja elmulasztani a nácik mintájára, hogy álcázott kommunistáknak bélyegezze azokat, akik nem lesznek az alkotmánysértés és a törvényellenes eljárások bűnsegédei. Ez azonban tulajdonképpen csupán azoknak a hadjáratoknak az újjáélesztése lenne, amelyeket a Dreyfus-ügy idején vezettek azok ellen, akik az igazság kivizsgálása és a jog tiszteletben tartása mellett foglaltak állást. A lapok kénytelenek bevallani, hogy „az összeesküvés“ vádja jogilag nem megalapozott, de mindezek ellenére azt követelik, hogy azt a gyakorlatban továbbra is tartsák fenn. Bárhogy is álljon a dolog, a nemzetgyűlésnek alkalmat kell adni, hogy állást foglaljon. Határoznia kell: óhajtja-e, hogy kifejtsem álláspontomat előtte, vagy ellenkezőleg, azt akarja, hogy elhallgattassanak és hogy önkényes fogvatartásom tovább folytatódjék. Épp ezért, amidőn elnézést kérek azért, hogy a szokástól eltérően interpellációs beleegyezésemet az elengedhetetlenül szükséges magyarázatokkal kísérem, arra kérem az elnök urat, szíveskedjék felszólítani a nemzetgyűlést: 1. rendelje el az interpellációm fölötti lényegbevágó vitát; 2. szólítsa fel az igazságügyminisztert, mint a letartóztatási intézetek önöket, tegyen meg minden olyan intézkedést, ami szükséges ahhoz, hogy a nemzetgyűlés elé járulhassak, hogy ott előterjeszthessem interpellációmat és részt vehessek az azt követő vitán“ — fejeződik be Dudlás elvtárs levele. SZIROVICZA JÁNOS: A BAKAI-GYÁR III. RÉSZ. 1951-ben jól megalapozta az előfonó győzelmeit, de hol volt ez az alap a hibátlantól? Áthozta ez az alap az új esztendőre is a maga repedéseit, gyenge pontjait: a dobogókat, csellengőket, fegyelmezetlenkedőket, azokat, akik szívesen megfürödnek a közös dicsőségben, de fintorognak a dicsőség árától, a közös munkától. Megtapsolták ezek is a szép felajánlásokat, talán lelkesedtek is, nem tudván magukat kivonni a tömeg lenyűgöző befolyása alól de ennél tovább nem mentek. Sőt... Hatalmas láda áll a gép mellett. Szükség van rá a termelés szempontjából. Három asszony: Hika Férerűmé, Szabó III. Istvánná és Bárkányi Istvánná azonban úgy gondolta, fel lehetne ezt a ládát egyéb célokra is használni. Milyen kitűnő étkezőhelyiség lenne például! Az elgondolást tett követte. Szépen megterítettek a ládában, s míg a többi dolgozó új célokért hevülve, új lendülettel szállt harcba, addig ők eszegettek, vidáman csevegtek a főzőkanál határolta világ mélyen, szántó eseményeiről, s lehetséges, olyasmi is megfordult a fejükben, hogy jó lenne egy pakli römikártyát beszerezni. Ment is ez egy darabig, míg egyszercsak azon vették észre magukat, hogy egy színesen festett plakátról az ő kedélyes ládajelenetük mosolyog vissza rájuk, s valahogy senki sem mulat ezen a plakáton. Inkább azt mondják:,Szégyen!“, „Gyalázat!“. Hikánéék is ezen a véleményen voltak, és sürgősen le akarták szakítani a plakátot, hogy ne kelljen szégyenkezni miatta, de ebbe a többiek is beleavatkoztak, így mondták: — Nem a plakátot szégyellük mi. 'Az nagyon is tetszik nekünk. Titeket szégyellünk!... Dütt-fúlt a három asszony. Még akkor is, amikor Krizsán Györgyné az öltözőben odament hozzájuk. — Emlékeztek — kezdte esendő Ben —, hogy meséltem már nektek a 29-es nagy sztrájkról. Azt is tudjátok, hogy én is résztvevőm benne ... —... Tudjuk!. .. Mondta már! —Vetette oda valamelyik csak úgy a vállán keresztül. — Hát én csak azt akarom nektek mondani — folytatta Krizsánné most már emeltebb hangon. — hogy ha valamennyien, s az ország minden üzemében, a dolgozók munka helyett beleülnének trafikálni egy egy ládába, hamarosan ti is megismerkednétek a Ferenczi-féle kardlapokkal meg a Wimmer méltóságos tűzoltófecskendőivel ... Gondolkozzatok csak ezen! Otthagyta őket, de másnap már azok keresték. Nem mondtak nagy szavakat, nem ,,mi a culpárJak", csak egyszerűen bejelentették: felajánlást szeretnének tenni Rákosi elvtárs születésnapjára, s csatlakoznak a tízperces mozgalomhoz. Azóta vígan zúgnak gépeik, s a láda is visszakapta eredeti „beosztását“. Persze nem mindig ilyen „egyszerű" a dolog. Nem minden esetben segít a jó szó. A Komszomol brigád tagjai például hiába beszéltek Terhes Reginának szépen, keményebben, hogy járjon be rendesen a munkahelyére. Regina rá se fütyült. Egyszerűen nem jött be dolgozni. Egy értekezleten aztán felállt a brigád egyik tagja, Balogh Malid. — Mi csak kétféle embert ismerünk — mondotta —. Vagy nekünk segít, vagy az ellenségnek. Aki az ellenségnek segít, az maga is ellenség. Éppen ezért követeljük, hogy Terhes Reginát távolítsák el közülünk! Egy szuszra mondta el az egészet, de egyszerre horkantak fel vamennyien: Úgy van!... És Terhes Regina másnap már nem tartozott a Szegedi Kenderfonógyárhoz. Hosszú évtizedek keserves küzdelmei tanították meg ennek az üzemnek a dolgozóit arra, hogy harc nélkül nincs győzelem. A múltban az ösztönük súgta ezt, a körülményeik kényszerítették őket harcra, most a párt tanítja őket erre. Sokrétű, váltó, zajos ez a harc. Nemcsak az ellen az ellenség ellen folyik, melyet látni lehet, meg lehet fogni, hanem folyik a láthatatlan ellenség ellen is, amely a gondolatokba fészleli be magát. Amelyik munka után azt súgja, hogy szeminárium helyett inkább menj haza“, amelyik azzal zsongja tele a fejét, hogy „eddig is kenyeret ettél szakmádból, ezután is megleszel anélkül, hogy szakmai oktatásra, sz nhánovista iskolára járnál". Ebben a láthatatlan ellenség elleni harcban is segít a legjobbak példamutatása. Az olyanoké, mint Nada Mihályné, Zsiga Éva és még többen, akik már nem az 1952-es, hanem az 1953-as tervükön dolgoznak. Azok, akik régen szégyelték még kimondani is munkahelyük nevét, ma sztahanovisták, élenjáró dolgozók, népünk legmegbecsültebbjei. Ezért ünnepelték ebben a régi üzemben hálától áradt szívvel annak a napnak az évfordulóját, amikor a béke első harcosának, Sztálin elvtársnak népe, a szovjet harcosok kiűzték hazánk földjéről a fasisztákat, s velük együtt a Wimmer Fülöpöket, a Bakai gyár dolgozóinak vérszívóit is. Még keményebb helytállással rótták le hálájukat, s a jól végzett munka öröme fénylett arcukon akkor is, amikor a nyolcadik szabad május elsején belekapott a tavaszi szél a győzelem lángszínű lobogóiba, lobogott a zászlók vörös selyme a felejthetetlen menetben, az erő biztos tudatában feszült neki a Tiszáról érkezett szellőnek, de féltőn takarva, óvta szabad életünk másik jelvényét, a hófehér békegalambot, 1929-ben egy szakasz katona szuronya szegeződött a mellüknek. Most a szuronyok ezreit élesítik ez imperialisták egész népünk, valamennyi dolgozó ember ellen. Ezért lángolt fel és csapott magasra a régi gyár tetői alatt június 1-i béketalálkozóra való készülődés során a béke megvédéséért folytatott harc lángja. Békekövetünk, Klein Frigyesné büszkén tolmácsolhatta a megye békeharcosainak nagy találkozóján: a Szegedi Kenderfonógyár dolgozói hűek maradtak harcos múltjukhoz, s kezük úgy irányítja a gépeket több termelésre, mint ahogy a nép katonája igazítja fegyvere csövét a békére törő ellenség szívének. Aki a régi Bakai gyárat látta, most talán rá sem ismerne a mostani Szegedi Kenderfonógyárra. Sok minden új épült, de legfőképpen az emberek változtak meg. A gyár gazdái lettek azok, akiket a tőkés annak idején tűzoltófecskendővel söpört ki a gyárudvarról. Saját soraik közül, a gép mellől nevelődött ki igazgatójuk, Balogh István is, éppen úgy, mint a többi vezetők. Galyatetőn, Kékesen, az ország leggyönyörűbb helyein üdülnek, s közülük nem egyet kormányzatunk magas kitüntetéssel jutalmazott. A felszabadulás óta az üzem ormán már nem egyszer csillogott az élüzem jelvény, s most, amikor augusztus 20-ra, Alkotmányunk ünnepére készülnek, ezt a jó munkát hirdető jelvényt akarják visszaszerezni. Ezt az akaratot hirdeti a felajánlások, a még több, még jobb munka végzésére történt fogadalmak, ★ ... Ez a név: Bakai gyár —, a múltat hirdeti. Az üzem mostani neve: Szegedi Kenderfonógyár már a jelent testesíti. Azokban az akaratokban, melyek kitöltik a név jelentette keretes tartalommal, benne feszül a jövő, nemcsak a volt Bakai gyár dolgozóinak jövője, hanem valamennyiünké. Egy úton dobban mindannyiónk lépte. Nyolcszázmillió emberé ,,, [Vége.} SZERDA, 1952, JUNIUS IS. GORKIJ, A SZOVJET IRODALOM ATYJA (Halálának 16. évfordulójára) részwuhiat évvel ezelőtt, 1936 június 18-án oltották ki a trockista gyilkosok Alexej Maximovics Gorkijnak, szovjet korszakunk legnagyobb írójának az életét. A legaljasabb, legembertelenebb halált eszelték ki a számára: a betegségben sínylődő, nagy íróba a trockisták szolgálatában álló orvosok fájdalomcsillapító helyett mérget injekcióztak. „Halála — ahogy Molotov elvtárs mondotta a temetésen — Lenin elvesztése után a legsúlyosabb veszteség hazáink éa az emberiség számára.“ Gorkijnak az orosz irodalomban való megjelenése időben egybeesik Lenin első forradalmi, tudományos műveinek megjelenésével és az oroszországi munkásosztály első forradalmi szervezeteinek megalakulásával. Lenin a tudomány, a dialektikus materializmus módszerével leplezte le a kapitalizmus, az imperializmus embertelenségét, tárta fel ellentmondásait és az egységes, forradalmi marxista párt megalakulásának szükségességét, a párt stratégiáját és a proletárforradalom nagyszerű távlatait. Ugyanezekről a kérdésekről beszélt Gorkijra — marxista-leninista ideológiával felvértezve, a proletariátus, a párt útját vállalva — az irodalm, a képszerű ábrázolás eszközeivel. Gorkij írói pályafutását, fejlődését három fő szakaszra oszthatjuk. Első elbeszélése, a Makari Csudra megjelenésétől (1892) 1994 —1905-ig. Lenin Pártszervezet és pártirodalom*1 című cikkeinek megjelenéséig és az első orosz forradalomig; a második korszaka 1905-től a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig; a harmadik korszak 1917-től haláláig, 1936-ig tart. írói fejlődésének első korszakában legendás hősökről ír novellákat, a nép nagy hősi típusai foglalkoztatják képzeletét. A hősmondai elemók a realisztikus ábrázolással ebben az időben még nem férnek meg egymás mellett Gorkij műveiben sem. A valóságban még nem tudott hősöket ábrázolni, akik az életét keresik, mint Foma Gorgyejev, Szálin vagy Vászka Pepel, kétségbeesetten elbuknak Az első jelentős kísérlet a valóságos hősábrázolás felé a Kispolgárok forradalmi mozdonyvezetője, Nil. Ahhoz, hogy Gonkij a hősmondai elemeket (a voltaképpeni forradalmi romantika csíráját) a realizmussal összeegyeztethesse, az 1905- ös forradalom valósága kellett, amely a valóságban mutatott meg olyan hősöket, mint például a népmese eredetű Danko, aki Lángoló szívével mutatja meg a népnek az utat. Gorkij 1995 ben magáévá teszi Leninnek az irodalom pártosságáról szóló elvét , tudatosan olyan osztályharcos jellegű műveket akar írni, amelyeket fegyverként használhat fel a munkásosztály a kapitalizmus elleni harcban. Az 1905-ös forradalom utáni műveiben, Az anyában és az Ellenségek című színdarabjában sikerült először egyesítenie a forradalmi, romantikus elemeket a realista típusábrázolás módszerével. És a marxizmus,leninizmus alapján állva, a lenini pártosság elvét nagyszerűen megvalósítva, ezekben a műveiben már nemcsak leleplezi és ábrázolja az ember tragikus sorsát a burzsoá társadalomban, a kapitalizmus torzító hatását, de az eltorzult, az összegyűrt emberekkel szembeállítja az új embereket, akik arról tanúskodnak, hogy milyen kell, hogy legyen az élet, akik kemény és céltudatos hordozói ennek az új életnek. A hőstípus ábrázolásán kívül a jövőbe tekintő hitnek a Jövő várásának ez a profetikus kifejezései állítja ezeket a műveket a szocialista realizmus sorába — teszi őket a szocialista realizmus elindítójává. Az októberi forradalom Gorkij működése számára is egészen új, határtalan lehetőségeket teremt. A szovjet irodalom fáradhatatlan szervezője, gyakorlatban és elméletben egyaránt; kezdő írókat segíti tanácsaival, kulturotthonokat, vidéki színházakat patronál, író, munkássága is kiteljesedik. Az Artamonovok-ban típustteremtő művészetét tökéletesre emelve az orosz kapitalizmus fejlődésének és a forradalom győzelmének átfogó, művészi rajzát adja. Posthumus regényében, a Klim Szamgin életében a lenini pártosság elvét a legmagasabb színvonalon valósítja meg. Klim Szamgin a párt nélküli, meggyőződés nélküli ember típusa. Benne Gorkij azt az értelmiséget leplezi le, aki a nép ellen fordul, aki nem tud egy elv mellé szilárdan oda állni, mindvégig ingadozó bizonytalan marad, s végül kijelenti, hogy, egy emberélet kevés annak megállapításához, kinek van igaza Kent Szamgin ugyanis szabadságot — „abszolút szabadságot“ — akar és ezért lesz renegáttá, ezért tagadja meg korábbi meggyőződéseit. Az ilyen szabadság — ahogyan azt Gorkij regényében is megmutatja —■ tulajdonképpen az imperializmus erőinek függvénye. M 1ás műveiben a néphez hű, forradalmi értelmiség típusait is megmutatja, mint az Ellenség Nadja ja, a Artamonovok Ilja-ja, a Vassa Zselesz nova Recbelje a Jegor BuHcsov, Surája, mik vállalják a forradalom, a párt útját. A gorkiji összmű az ember diadalát, az ember méltóságába veteti, jogos hitet, a szocialista humanizmus nagy eszményét hirdeti, a szeretet és a gyűlölet dialektikus szintézisbe olvad műveiben. Gorkij azt vallja, hogy a forradalmiság és az emberek szeretete egy és ugyanaz- Természetesen ez a szeretet elképzelhetetlen az emberiség ellenségei* nek orthatatlan gyűlölete nélkül. Ennek a magasrendű humanizmusnak a jegyében születtek meg Gorkijnak halhatatlan regényhősei. A kommunista jövőnek, mint bizonyosságnak a megrajzolását, határtalan hitét, kiapadhatatlan emberszeretetét a néppől, a munkásosztályból, a pártból , merí tette. Az anya hőse, Pávai Vlaszov hitvallása a jövőről, Gorkijnak, az irodalom Leninjének, a legmagasabb emberi forma, a humanizmus tökéletes kibontakoztatásának lehetőségéről, a kommunizmusba vetett hitének is a vallomása: ,,Eljön az idő, tudom, mikor az embereknek kedvük telik egymásban. Mind egy,egy csillag -est, amiben a másik gyönyörködik- Szabadok leszünk és erősek, nyitott szívvel járunk a földön és nem lesz senkiben irigység, rosszindulat. Nem közönséges élet lesz az már, de szolgálat. Az ember magasba hordja a fejét — a szabad embernek nincs elérhetetlen magasság. Igazság lesz és szabadság s szépség. Annak lesz a legnagyobb becsülete, aki a legnagyobb szívvel fogadja be a világot és a legerősebben tudja szeretni. És mennél szabadabb lesz valaki, annál különb is lesz és annál szebb- Naggyá nő az ember lelke abban az életben, Osváth Béla —... .-i . .I— Kedden reggel megyeszerte megkezdődött az őszi árpa általános aratása A szegedi Dózsa tszcs-ben javában folyik a tarlóhántás és a másodvetés A megyei tanács mezőgazdasági osztályának jelentése szerint kedden reggel a megye minden részén megkezdődött az őszi árpa aratása, mivel az elmúlt napok kedvező időjárása folytán az őszi árpa sárgaérésben van. Különösen a szegedi és a csongrádi járásban folyik nagy lendülettel az aratás. Kedden reggel Kiskundorozsma, Forráskút, Kistelek és Mórahalom egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjai is hozzáfogtak az árpa kaszálásához. A szegedi Dózsa tszcs, amely már a múlt hét végén elkezdte a munkát, kedden délig jórészt learatta húsz loltil őszi árpáját. Az aratással egyidőben elvégezték a 'm’filintist, nyolc holdon nuisoihe iési növényt vetettek, s főleg rövid tenyésztésű kukoricát és kölest. A kisteleki Felszabadulás tszes földjén kasza alá érett a rozs is. Itt megkezdték a rozs aratását is. Új román színművet mutattak be Bukarestben A bukaresti Hadsereg Színházban ünnepélyes keretek között bemutatták Laurentiu Fulga román színműíró ,,Ion Voda cel Cumplit" (A rettenetes Ion vajda) című zenés történelmi drámáját. Laurentiu Fulge darabjának tárgya a török hódítók ellen vívott harc egyik hősi szakasza. A színműnek több mint 200 szereplője van. Az előadáson közreműködik az Állami Filharmonikus Zene- és Énekkar, a bukaresti Állami Opera balettkara és a Közlekedési Alkalmazottak Szakszervezetének néjti Jánmaóitíása..