Délmagyarország, 1953. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-01 / 27. szám

Harcban az első negyedévi terv sikeréért A Paprikafeldolírozó Vállalat DISZ-fiatalliai becsülettel teljesítik április 4-i felajánlásaikat A Szegedi Paprik­afeldolgozó Vállalat dolgozói az elmúlt évben is becsületesen vették ki részüket az évi terv határidő elöli­ teljesü­­léséért indított munkaversenyből s megfogadták, hogy 1957-ben még fokozottabb lendülettel harcolnak, hogy eddigi eredményeiket jóval túlszárnyalják. Ahhoz, hogy a vál­lalat tervét határidő előtt teljesí­teni ,*a. hozzájárul­ az ifjúmun­kások példamutató munkája is. A DISZ-fiatalok fogadalmat tet­tek, hogy minden nap egyenletesen növelik a termelési eredményeiket A DISZ I. Országos Kongresszusa után elhatározták, hogy munkáju­­kat még jobban megszervezik és gyorsabb ütemben növelik az If­júmunkás sztahánovisták szám­ák Ennek érdekében nagyobb gondot fordítanak a sztahánovista mód­szerek elterjesztésére, szakkép­­­zetségük és politikai tudásuk eme­­lésére. Az üzem ifjúmunkásai nagy ér­deklődéssel olvasták és tanulmá­nyozták Dénes elvtársnak, a DISZ főtitkárának december 6-án el­­hangzott szavait, amelyek sok se­gítséget nyújtottak munkájukhoz. Magukévá tették beszédének azt a részét is, amely a DISZ és a párt együttműködéséről szólt. Dénes eletérg azt mondotta: „A legfonto­­sabb feladat, hogy biztosítsuk a párt vezetését a DISZ-szervezetben és azt, hogy a­ DISZ vezetői és tag­jai maradéktalanul meg is értsék a párt­vezetés jelentőségét A fiatalok megértették, mint je­­lent s milyen megtisztelő feladat, hogy a munkásosztály élcsapatá­val együttműködhetnek. Az üzem pártszervezete mindenben segíti az ifjúmunkásokat, szemmel kitéri eredményeiket s rámutat az eset­leges hibákra és segítséget nyújt a hibák felszámolásához. Báló Mi­hályné elvtársnő párttitkár, rend­szeresen ellenőrzi a fiatalok politi­kai oktatását és a társadalmi mun­kában való résztvételüket. Az eredmény meg is mutatkozott. Ja­nuár hónapban emelkedett az ok­­tatás színvonala. Egyre több azok­nak a száma, akik értékes hozzá­szólásaikkal, pontos megjelené­sükkel hozzájárulnak az eredmény­hez. Fertó Rozália és Kálai Emi­­­né csoportvezető rendszeresen foglalkoztanak a hozzájuk beosztot" DISZ-fiatalokkal s nagy gondot fordítanak arra, hogy a verseny értékelése időben történjék meg s a dicsőség táblán is népszerű­sítsék az élenjárókat A vállalat vezetősége a műsza­kiakkal együtt mindent megtesz azért, hogy folyamatosan biztosít­sák az anyagellátást Április 4-re, hazánk felszabadulásának 11. évfor­­dulójána­k észteléféte­teli felaján­lásokkal különösen az hjúmunká­­sok tűntek ki. Példájuk magával ragadta az Üzem valamennyi dol­gozóját. Sümegi Júlia sztahano­vista csomagoló megfogadta, hogy átadja munkamódszerét Tombácz Józsefnának, aki ezelőtt kézicso­magolást végzett és most m­egt­a­­nítja gépi csomagolásra. Sümegi Júlia január harmadik dekádjában 180 százalékos teljesítménnyel dolgozott. Klubicn Erzsébet szta­­hánovista arra lett fogadalmat, hogy teljesítményét 120 százalékról 140 százalékra növeli s április 4- ig megszerzi a 6z­ adénovista jel­vényt. Jelenleg 130 százalékos eredménnyel dolgozik. Papdi Fe­­leticné és Balatoni Istvánná ifjú­munkásét­ vállalták, hogy teljesít­­ményüket 135 százalékra em­elik s január hónapban 137 százalékos eredményt értek el, Szabó Kata­lin 125 százalékot vállalt, 30-ig 129 százalékos teljesítménnyel dol»­gőzött. Bite Mária 110 százalék­­ról 113 százalékra tett felajánlást, s tegnapig 119 százalékra teljesí­tette fogadalmát. Katona Mária, aki nem régen került be a cso­­magolóba,­ vállalta, hogy teljesíít­ményét 98 százalékról 105 száza­­lákra növeli. Január harmadik de­­kádjában elérte a 100 százalékot. Szabó Sándor asztalos vállalta­, hogy április 4-ig az üzem elhasz­nálódott ládáit hulladékanya­gból megjavítja. Kószó Ferenc az asz­­tergályosok nevében vállalta, hogy a felszabadulás ünnepéig elkészí­­tenek egy panszt­áló gépet és két féltermék tisztító gépet A Szegedi Paprikafeldolgozó Válla­lat ifjúmunkásainak kimagas­­ló eredményei nagyban hozzájá­rulnak ahhoz, hogy az üzem az öt­éves terv negyedik évének tervét sikeresen teljesíteni, illetve túltel­jesíteni tudja. MegkülenbSzt­etett gonddal tanulmányozzák funkcionáriusaink Sztálin elvtárs új művét Hatalmas az az érdeklődés, amely mégyeszerte megnyilvánult Sztálin elvtárs korszakalkotó műve és be­­széde iránt. A XIX. kongresszus anyagának, — melynek alapját Sztálin elvtárs új műve adta meg —1 egyes részleteit már a káderkép­ző tanfolyamok résztvevői, de az alsó fokú pártoktatás hallgatói is eredményesen tanulmányozták Ez nagyban fellendítette az elméleti képzést, funkcionáriusaink elmélet­i és politikai felkészültsége jelentő­sen emelkedett. Most, a kongres­­­szusi anyag feldolgozása után, a káderképző tanfolyamok másodéves párttörténet, az első és másodéves politikai gazdaságtan Szakos propa­gandistáinak és hallgatóinak, de ezen túl minden vezető párt, és ál­lami funkcionáriusnak alaposan fel kell dolgoz­nink Sztálin elvtárs új művét abban az esetben is, ha közép_­iskolai, vagy egyetemi tanulmá­nyaikat végzik. Erről pártbizottsá­gainknak gondoskodniuk kell. Sztálin elvtárs művének megér­­tése, alapos feldolgozása és al­kotó felhasználása a párt-­állam­i- és gazdasági vezetés szempontjából nélkülözhetetlen minden funkcioná­­rius számára. Az a vezető, aki nem ismeri Sztálin elvtárs új művét, a természettudomány és a politikai gazdaságtan főbb vonásait, illetve a társadalom törvényeit, a törvé­nyek felhasználásának lehetőségeit, az nem tudhat helyesen vezetni, nem képes előre látnni, nem képes megoldani a szocializmus építésének szép, de bonyolult feladatait- A funkcionáriusok kötelessége, hogy tanulmányozzák a tudomány törvé­nyeit, iparkodjanak azokat meg­ismerni, felhasználni, a szocialista építő munka szolgálatába állítani. ■ Ehhez segít hozzá Sztálin elvtárs­nak a szocializmus illetve a kapi­talizmus gazdasági törvényeiről szóló tanítása Tehetetlenek vagyunk-e a termé­szet olyan törvényeivel szemben, amelyek például a tavalyi nagyfokú aszály-és fagykárt okozták? Sztálin elvtárs azt tanítja, hogy a csillagá­szat, a geológia egyes törvényeire az ember, a társadalom nem­ tud be­folyást gyakorolni De a többi ter­mészeti és társadalmi törvény pusz­tító tiltását a szocialista társada­lomban az emberek korlátozhatják, sőt jól fel is használhatják a társa­dalom érdekében. Ezt bizonyítják a Szovjetunió nagy természetátala­­kító tervei. A szovjet emberek a párt vezetésével terméketlen sivata­gokat tesznek termővé, csatorná­­zással, erdősítéssel hárítják el a pusztító száraz szeleket, teszik csapadékossá az éghajlatot. A víz áldásos erejét felhasználják, rom­boló hatásának hasznos irányt szab­­nak. Mindez a szocialista társada­lomban a dolgozók tudatos tevé­kenységének műve. A mi népgazdaságunk átmeneti időszakban van a kapitalizmusból a szocializmusba. Kizárja-e ez az át­meneti állapot, hogy mi is felhasz­náljuk szocializmust építő társadal­munk érdekében a természeti örvé­nyeket ? Nem. A Szovjetunió példá­ján mi is felvesszük a harcot a ter­mészet erőivel szemben, bár nálunk a magukat túlélt, reakciós erők ma_ kacs ellenállást fejtenek ki, gátol­ják az új törvények érvényesülése­inek kibontakozását. Ilyen reakciós erők nálunk a kulákok, a kleriká­lis reakció és a tőkések megvert, de még meg nem semmisített ma­radványai, a szociáldemokratizmus, a burzsoá ideológia és erkölcs csö­­kevényei, amelyek hatásától gyak­ran dolgozóink sem mentesek. Népi demokráciánk ennek ellenére ko­moly lépéseket tart előre a fásítás, a csatornázás, az öntözéses gazdál­kodás kiterjesztése terén, támasz­kodva a természettudomány törvé­nyeire. Pártunk és kormányzatunk tudja, hogy nem várhatunk könyörado­­mányt a természettől. A Horthy­ rendszer rablógazdálkodást folyta­­tott a mező. és erdőgazdálkodás­ban Ami kis erdőség volt, azt is jórészt elpusztították. Ez nagy ki­hatással van az időjárásra. Me­gyénkben is erdősítünk, öntözőcsa­tornákat létesítünk, új noványfélé­­ket honosítunk meg, mint például a gyapotot. A természetátalakítás­­hoz tartozik a talaj szerkezetének a megváltoztatása. Mindenki tudja, ha az elhasznált talajerőt nem pó­tolják tervszerűen, a terméseredmé­nyek csökkennek. A Horthy­ rend­­szer urai kirabolták a földet Mi nem járhatunk a kapitalista úton. Igen nagy jelentősége van a helyes trágyakezelésnek, amelyre Rákosi és Gerő elvtársak hívták fel a fi­gyelmet Helyes trágyakezeléssel és trágyázással 25—30 százalékkal is lehetne mezőgazdaságunk termés­eredményeit növelni­ Azonban még korántsem ha szültünk ki minden lehetőséget. Nem kielégítő még az élenjáró szovjet agrobiológia, Zoo­­technika felhasználása, amely Mind együttvéve hatásos harci fegyver az időjárás szeszélyeivel szemben. Ezért is nagy jelentősége van az ideológiai harcnak, a nevelésnek, amelyhez a sztálini mű hatalmas fegyvert ad a kezünkbe A kommu­­nitáknak kötelességük, hogy pél­­dát mutassanak, hogy még fogéko­nyabbak legyenek az új iránt, győz­zék meg az új hasznosságáról a pártonkívüli dolgozó parasztokat, tsz tagokat. Le kell leplezniük a tu­domány segítségével az ellenség suttogását, amely a helyes agro­biológiai módszerek elterjesztését iparkodik gátolni. Például a silózás ellen is agitál az ellenség, mert tudja, milyen nagy jelentősége van állatállományunk átieleltetése szem­pontjából- iparkodik akadályozni a mezőgazdaság szocialista átszerve­zését is. A kommunisták csak úgy vehetik fel eredményesen a harcot a nyílt ellenséggel és az emberek fejében lévő ellenséggel, a maradi­­sággal, ha alaposan, felvértezik ma­gukat a­ marxizmus-leninizmus új, korszakalkotó tanításával, a szo­cialista társadalom fejlődési törvé­nyeinek ismere­tével. Sztálin elvtárs új­ tanítása a ma­­gyar viszonyokra alkalmazva azt is jelenti, hogy a mezőgazdaságot mi­­nél előbb át kell vinni a termelő* szövetkezeti útra, mert a termelési viszonyok csak így hozhatók össz­hangba Magyarországon a termés­­erők fejlettségi állapotával, csak így fejlődhet arányosan népgazda­ságunk Aki ezt megérti, sokkal kö­­vetkesebesebben harcol pártunk he­lyes paraszt­politikájának gyakorlat megvalósításáért. Sok példát lehetne felhozni arra is hogy a tudomány törvényeinek felhasználása elengedhetetlen az Ipari terveink helyes elkészítése Szempontjából Sztálin elvtárs ta­nítja, hogy mennyire fontos pél­dául az értéktörvény ismerete, ta­­mulmányozása, a szocializmus épí­­tésében való felhasználása. Bírálta azokat a gazdasági vezetőket, akik­ nem törekednek az értéktörvény ha­­tásának, felhasználásának ismere­tére. A vezetőknek soha nem Szabad szem elől téveszteniük a szocializ­mus gazdasági alaptörvényét, hogy jobban tudjanak tervezni. Meg kell tanulniok az Önálló elszámolást hogy ipari, közlekedési és egyéb vállalataink szakadatlanul tökélete­sítsék a termelést és mennél na­gyobb jövedelmezőséggel dolgozza, natk Síi is arra törekszünk, hogy men­nél jobban kielégítsük az egész dolgozó nép anyagi és kulturális szükségleteit. Ez a cél, aminek ér­dekében a cél eszközeit is fejlesz­teni kell. A legmodernebb technika bevezetésére megyénnkben is jó pél­dák vannak- A Szegedi Textilkom­­­­binátban, a Hódmezővásárhelyi Gyapot­fel­dolgozóban működő gépei­ a legfejlettebb szovjet technikának a kiváló termékei. Sztálin elvtárs műve megtanít bennünket arra is, hogyan kell a mai nemzetközi helyzetben a társa­­dalomnak az emberek akaratától tudatától független, ebjek­ív gazda­­sági törvényeire támaszkodni Meg­mutatja a békemozgalom célját, fel­adatát, az adott háború elhárításá­nak lehetőségét, feladatait. Az im­perialista háború elkerülhetetlen»4., gének kérdésével szemben a béke megőrzésének legfőbb biztosítéka f­ Szovjetunió és a népi demokrác­ák, az új rohambrigádok, a kommu­nista pártok vezetése alatt álló nemzetközi békemozgalom. A hábo­rús veszély nem csökkent, hanem növekedett. A Háborút az amerikai imperialisták és csatlósaik készítik elő. A mi feladatunk az, hogy nö­veljük az aktív békeharcosok tábo­­rát, erősítsük néphadseregünket, le­gyünk éberek a Tito-banda provo­kációival szemben Békevédelmi feladataink, szocia­lista építésünk teljesítése szempont­jából Sztálin elvtárs új művének gondos feldolgozása alapvetően fon­tos láncszem az összes kommunista funkcionáriusok elméleti­­ és polti­­kai képzésének szempontjából. A mű alapos megértéséhez feltétlenül szükséges a politikai gazdasá­gtan alapfogalmá­nak jó megértése, tsz­­tázása. Mégis tapasztalható, hogy egyes funkcionáriusok a konferen­cia után sem értették a Mars­ s a politika, gazdaságtan egyes alapfo­galmait Például nem tudták az áru fogalmát, vagy az értési'­örvény lé­­nyegét helyesen meghatározni­ Ezt a mulasztást sürgősen pótolni kell, mert ez elengedhet­etlen feltétele, hogy Sztálin elvtárs új művét min­­den funkcionárius kellő alaposság­gal tudja tanulmányozni. Február 18-án kezdődik a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja A Magyar-Szovjet Társaság összehívta II. Országos Karutresszusát Népünk felemelkedésének, ál­­landóan szépülő új életünknek leg­­erősebb, legbiztosabb támasza, se­­gítője, erőforrása a nagy Szovjet­­unió barátsága. Nincs olyan ma­gyar dolgozó, aki saját munkájá­ban ne látná minden nap ezt a se­gítséget, nincs életünknek egyet­len olyan területe sem, ahol ne ta­pasztalnánk állandóan a Szovjetunió támogatásának erejét. Ezért nagy ünnep minden magyar dolgozónak Magyar-Szovjet Barátság Hó­napja, melyet az idén rendeznek meg ötödször. Ebben az évben külön jelentősé­­get ad a Barátság Hónapjának az a tény, hogy február 18-án lesz 5. évfordulója a magyar-szovjet barát­­sági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírásá­nak. Ez az egyezmény új életünk egyik legfontosabb állomása, s az aláírása óta eltelt 5 év kézzel­fog­­hatóan megmutatta, mit jelent né­pünk számára a szovjet népek ba­ráti kézszorítása. A Barátság Hónapját közvetlenül megelőzi a Magyar­ Szovjet Társa­ság II. országos kongresszusa. Ezen kongresszuson dolgozótok leg­­jobbját: a termelésben élenjáró sztahanovisták, a szovjet tapaszta­latokat sikerrel alkalmazó mezőgaz­­dasági dolgozók, kiváló tudósok, művészek számolnak majd be arról, mit jelentett számukra a szovjet nép segítsége , s egyben elmond­ják azt is, mit tettek eddig a ma­­gyar-szovjet barátság elmélyítésé­ért, hogyan akarják még jobban megnövelni „épük szeretetét, háláját a nagy Szovjetunió Iránt. A feb­ruár 14-én és 16.én megrendezésre kerülő kongresszuson jesen lesznek a szovjet nép képviselői­ , a baráti népi demokráciák és a nyugati or­szágok szovjet baráti társaságainak küldöttei. Február 18-án, a magyar-Szovjet barátsági, együttműködési és köl­csönös segélynyújtási egyezmény aláírásának 5. évfordulóján ünnepi díszelőadással nyílik meg a Magyar- Sz­ovjet Barátság Hónapja. A Ba­rátság Hónapjára küldöttség érke­zik hazánkba, melyben kiváló tu­dósok, művészek, kiváló Sztah­áno­­vks­ák, élenjáró kolozparasztok, a sport mesterei vesznek részt. A küldöttség tagjai ellátogatnak majd üzemeinkbe, építkezéseinkre, meg­látogatják falvainkat, iskoláinkat, intézményeinket, hogy átadják ta­pasztalataikat, megismertessék a magyar dolgozókat a kommunizmus építésének diadalmas módszereivel. A Barátság Hónapja alatt sok­száz előadáson, bemutatón ismer­heti meg majd népünk a szovjet dolgozók mindennapi életét, mun­­káját, a legfejlettebb szovjet tudo­mány és technika gazdag kincsest«­­rúnák tapasztalatait. Filmszínháza­­inkban a legújabb szovjet filmeket vetítik, a szovjet film ünnepén színházaink több szovjet darabot mutatnak be, hogy még inkább megismertessék dolgozóinkkal a nagy Szovjetunió kultúrájának ki­váló alkotásait. A Magyar-Szovjet Barátság Hó­napja újabb alkalom lesz a magyar dolgozók számára, hogy egyre kö­­zelebbről lássák a kommunizmust építő baráti szovjet nép mindennapi életét, a mi jövőnket. A kohászat vezetőinek és kiváló dolgozóinak értekezlete A Magyar Dolgozók Pártja Köz­­ponti Vezetősége szombaton a SZOT székházában értekezletre hív­­ta össze a kohászat vezetőit és ki­váló dolgozóit, hogy megbeszélje velü­­k a vaskohászat 1953 évi terve teljesítésének feladatait Az értekezleten megjelent népünk szeretett vezetője, Rákosi Mátyás elvtárs. Megjelentek Gerő Ernő és Hidas István elvtársak, a minisz­tertanács elnökhelyettesei, Vas Zoltán elvtárs, az Országos Terv­­­hivatal elnöke, Horváth Márton elvtárs, Kristóf István elvtárs, a SZOT főtitkára, Zsofinyec Mihály elvtárs kohászati miniszter, az MDP Politikai Bizottságának tag­­­jai, valamint az MDP Központi Ve­zetőségének több tagja. Hidas István elvtárs megnyíló Szavai után Zsof­nyec Mihály el­v­­társ tartotta meg beszámolóját. A beszámoló után számosan szólu­­nk hozzá 4 koreai népi erők újabb győzelmei az arcionalun Koreai arcvonal (Uj-Kína). Az ellenség január 2?.m és 25-án a nyugati arcvonsion az utóbbi há­­rom hí­m­l­ő két legnagyobb támad­á­­sát indította meg. A koreai népi erők azonban urnákét támadást gyorsan visszaverték,

Next