Délmagyarország, 1954. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-01 / 154. szám

DELMOGYORORSZAG4 DIMITROV BESZÉL... Részlet Georgi Karaszjarov bolgár író „Két beszéd" című írásából H­a valaki akárcsak egyszer is hallotta Georgi Dimitrovot, nem tudta elfelejteni. Minden hall­gatójának lelkében kitörölhetetlen nyomot hagytak szavai. Mintha ugyanabban az időben nem is ezer hallgatóhoz beszélt volna, hanem külön-külön mindenkivel baráti melegséggel fűtött szívélyes beszél­getést folytatott volna. Mindazok számára, akik hallgatták, Dimitrov személyes ismerőssé vált, olyan em­berré, akit minden hallgatójához f eltéphetetlen szálak fűztek. 1945 november 6-án a szófiai Nemzeti Színház nézőterén azzal az érzéssel foglaltunk helyet, hogy vi­szontlátjuk és ismét beszélni hall­juk egyik igen közeli barátunkért. Várakoztunk: elterjedt a hír, hogy Dimitrov már visszatért hazájába. És minden pillantás azokra a he­lyekre szegeződött, ahol megjelen­hetett. Dimitrov megjelent a miniszterek páholyában és igyekezett észrevét­lenül maradni, nehogy megzavarja a Nagy Októberi Szocialista For­radalom évfordulója alkalmából rendezett ünnepség műsorát. Vis­­­sza lehet-e azonban tartani a nép lelkesedését? Úgy robbant ki a lelkesedés, mint egy vulkán kitö­rése! Alig, hogy megpillantották, máris mindenki talpon állt: “Di­mitrov! Dimitrov!« A taps a föld­szint első soraiban kezdődött, az­tán felcsattant az első emeleti pá­holyokban, majd igazi viharként töltötte be a ragyogóan megvilágí­tott hatalmas nézőteret. Dimitrov felállt, könnyedén meghajtotta ma­gát és mivel a taps most már szűn­ni nem akaró mennydörgéssé növe­kedett, kezével köszöntötte a jelen­levőket. Zúgott az egész nagy te­rem. Semmi sem volt képes meg­állítani a leírhatatlan örömet, a vi­haros lelkesedést ebben a pillanat­ban, amikor számkivetésének hos­­­szú évei után találkoztunk dicső vezetőnkkel, tanítónkkal és elvtár­sunkkal. Ez a nagy ember, a lip­csei hős, a nép lángelméjű és hű­séges fia, az 1923 szeptemberi és az 1944 szeptemberi felkelések szervezője és vezetője, a nemzet­közi munkásmozgalom kiváló har­cosa, a kommunista párt főtitkára visszatért szeretett hazájába. Dimitrov felemelt kezével hiába igyekezett csitítani a lelkesedés ki­törését, hogy az emlékünnepség műsorát folytathassák. A taps és az éljenzések minden mozdulatára erősödött. — Beszéljen Dimitrov! — kiáltott fel valaki. Ezt a kiáltást mindenki átvette és hatalmas­­ erővel vissz­hangzott a folyosókon, benyomult messze a színfalak mögé. Minden jelenlévő talpon állt, fellelkesí­tette az öröm. Mindenki hallani akarta annak az embernek a hang­ját, aki erkölcsi győzelmet aratott a vad hitlerizmus ellen akkor, amikor ez hatalmának fénypontján volt, mindenki hallani akarta azt az embert, aki száz és százmilliók szivébe öntött hitet és bátorságot. Beszéljen Dimitrov! — kiáltotta mindenki kórusban. Dimitrov, aki egyenest a repülő­térről jött a színházba, igen fáradt volt, de nem tudott ellenállni a vi­harzó embertengernek. Lement a színpadra. 23 viharos esztendő után ismét hallottuk hangját, közvetlen közelről láthattuk. Milyen változá­sokat hoztak ezek az évek és a hit­leristák fogságában elszenvedett kínzások! Egykor sötét és sűrű haja most már ritkás volt és ezüs­tös szálak vegyültek bele. Testal­kata, bár még mindig egyenes és tekintélyt keltő volt, elvesztette ru­galmasságát. Hangszíne mélyebbé és rekedtté vált, szavai, amelyek­nek még nagyobb súlyt adott a sok bölcseség, szaggatottak voltak. Csak a szeme maradt a régi, az a szempár, amely egykor az “újjászü­letés” színház szegényes színpadá­ról ölelt át bennünket, ez a mele­gen csillogó és nedves szempár, amely az őz szemére emlékeztetett. Kézmozdulataiban már nem volt meg ugyanaz az energia, de sza­vai, amelyekből a nép iránti szere­tet áradt, és amelyeket kézmozdu­lataival kisért, most még mélyeb­ben behatoltak hallgatóságának lel­kébe.­­ Mert Dimitrov szava a nép szava, volt @ioda heg­edül Salettvizsga a színházban JÚNIUS, A VIZSGÁK HÓ­NAPJA, az ifjúság számára sok izgalmat és örömöt, de néha bána­tot is jelent. Az a vizsga, melyet vasárnap délelőtt a Nemzeti Szín­házban láttunk, azt hiszem, az összes résztvevő, mind a nézők, mind a szereplők részére csak örö­met és boldog izgalmat jelentett. Ezen a matinén a helybeli állami balettiskola növendékei mutatták be munkájuk eredményét nyilvá­nos tanévzáró vizsga keretében. A zsúfolásig megtelt nézőtér — a sok kis húg, öccs, barát, barátnő — türelmetlenül várta a függöny fel­­gördülését. Először a balettképzés legfonto­sabb mozzanatát, a rúdgyakorlato­­kat láttuk a különböző évfolyamok növendékeitől, majd a kargyakorla­tok következtek. A gyakorlatokat a Vaganova-rendszer alapján fegyel­mezetten és elég szabályosan csi­nálták a növendékek. Persze, akadt itt-rojt egy-egy hanyagabb kéz-, vagy lábtartás, de a szabályos mozgás beidegződése hosszabb időt igényel. A gyakorlatok után úttörő­tábor elevenedett meg előttünk. A kis­pajtások szórakoztatására a szom­szédos táborból népi táncosok ér­keznek; lendületes polka után ügyes és kedves hollandi táncot járnak el nagy sikerrel, majd hu­moros tiroli tánc következik. Le­­ánykarikázó után a Krumplicská­­val zárják műsorukat a népi tán­cosok. A tábori jelenet után spanyol táncot adott elő Aranyossy Ernő, majd Csajkovszkij Virágkeringőjé­­re szép pas de deux-t táncolt La­katos Károly és Csongor Klára. A SZÜNET UTÁN következett a bemutató fénypontja, a Csodahe­gedűs című gyermekbalett három felvonásban. A királyi palotában nagy napra készülnek. A kis szo­balány (Szabó Kati) gondosan tö­­rölgeti a port, miközben az inas (Pataki Tibor) legyeskedik körü­lötte. De jön az udvarmester (Ara­di Imre), szétnézni, hogy minden rendben van-e. Azután a nevelőnő­nek (Tranger Sári) kezd udvarolni. Kettősüket a királyi pár (Rádi Fe­renc és Török Kata) érkezése za­varja meg. A felségek méltóság­­teljes menüettet járnak el, majd mint egy megelevenedett porcellán­­figura, bejön a bűbájos kis her­cegnő (Halász Eszter) s helyet fog­­lal szülei lábainál a trón szélén. Kezdődik a nagy esemény. Jönnek a kérők, de a kis hercegnő eluta­sítja a gazdag lovagokat, akik le­­verten távoznak. Ezután bejönnek a hercegnő barátnői, hogy tánccal, labdajátékkal szórakoztassák őt. Egyszerre azonban andalító hege­dűszó hallatszik kintről. A herceg­nő és barátnői könyörgésükkel megtörik a király ellenállását és behívatják a csodahegedűst (Nagy Erzsébet). A hercegnő és a hege­dűs kölcsönösen megszeretik egy­mást, kedves pas de deux-t tán­colnak, majd a fiú megkéri a leány kezét. A király ezen a merészsé­gen felháborodik és kidobatja az új­ kérőt. A hercegnő vigasztalhatat­lan. A csodahegedűs azonban vis­­­szalopakodik s játékával elaltatja az e­gész udvart. Az elaltatottak előtt álmukban vásári jelenet ele­venedik meg, ahol egy mecklen­­burgi csoport táncol, különböző mu­tatványosok jönnek, Polichinellak (Lukácsi Olga, Révész András és Tóth Bea), kik ügyes akrobatatánc­cal szórakoztatják a közönséget. A kötéltáncosnő (Rubinstein Jutka) kifejező mozgásával szinte elhiteti, hogy valóban kötélen táncol. Majd egy vándor cigánycsoport vetődik a vásárba, a tüzesszemű cigánylány (Érdi Ildikó) fürge táncot jár. A vándorcigányokkal megérkezik ci­gányruhában a csodahegedűs a kis hercegnővel. Bemutatott táncuk után a kislány adományokat gyűjt s éppen ekkor érkeznek meg a ki­rályi szülők, kik gyermekükért tű­vé tették már a félvilágot. A ki­rályné, meglátva kéregető lányát, ájultan esik össze. Ezzel vége az álomnak, felébrednek. A király az álom hatására visszahívja a csoda­hegedűst s neki adja a kisherceg­­nőt. A három különböző korú cso­port által eljárt történeti társas­táncok, a vőlegény és menyasszony boldog duettje után ünnepélyes es­küvői tánccal vonul el a násznép. A BOGA ARANKA tervezésében készült rokokó­ és más szép jelme­zekben táncoló ügyes kis szereplők teljesítményén meglátszott az előző idők fegyelmezett munkája. De nemcsak a tánc, hanem — ami a baletthez még nagyon fontos — a színpadi játék terén is láttunk né­hány megnyilvánulást, mint pél­dául a királyi pár, aki méltóságát mozgásban és­ arcjátékban végig megtartotta, vagy a kis hercegnő, amint öntudatos határozottsággal utasítja el kérőit, akik lever­ten tá­voznak. A fáradhatatlan és lelkes­ oktató, Till Elza, nagy feladatra vállalko­zott, amikor a 80 tagú különböző korosztályokból összetevődő (4—14 évig) gyermekgárda tudását ilyen nagyszabású műsor keretében mu­tatta be. Tánckultúránk fejlődését és az oktató szakszerű, gondos munkáját dicséri ez a nagysikerű vizsgaelőadás. . .1 f B. Egey Klára Csütörtökön kezdik meg­ a nyeremények kifizetését A Harmadik Békekölcsön máso­dik sorsolásán 187.850 Harmadik Békekölcsönkötvényt sorsoltak ki 59 millió 613.400 forint nyeremén­­nyel. A nyeremények kifizetését csü­törtökön reggel kaadik meg az Országos Takarékpénztár vala­mennyi fiókjában, kifizetőhelyen és az ország összes postahivatalá­ban. Több, mint háromezer helyen válthatják majd be a nyerők ki­húzott kötvényeiket. CSÜTÖRTÖK, 1954 JÚUUS 1 A zeneiskolák tanévzáró ünnepsége Vasárnap délelőtt a Zeneművé­szeti Szakiskola hangversenytermé­ben Kollár Pálné igazgató szép ünnepség keretében zárta le az 1953—54-es tanévet. Beszédében vázolta a tanév fontosabb esemé­nyeit és összefoglaló képet nyúj­tott az intézet pedagógiai és mű­vészeti munkájáról. A statisztikai adatok a szakiskola fejlődésének újabb bizonyítékai. Az igazgatói be­számoló után került sor a tanári oklevelek és végbizonyítványok ki­osztására. A művészi kiállítású diplomákat Sebők György Liszt­díjas zongoraművész, a tanárké­pesítő bizottság elnöke adta át az új tanároknak. Ezután Simon Bé­­láné, a szülői munkaközösség el­nöke, majd Pap Sándor DISZ-tit­­kár tartotta meg beszámolóját. A kotta- és könyvjutalmak szétosztá­sa után színvonalas növendékhang­verseny zárta be az ünnepséget. Vasárnap délután az Állami Ze­neiskola tanévzáróján Zucker Hil­da igazgató ismertette az iskola egyéves munkásságát. A két éve fennálló zeneiskola, miniszteri ér­tékelés szerint az ország 38 zene­iskolájának élére került, ami első­sorban a kiváló tanári kar munká­jának köszönhető. A zenetanulási igény állandó emelkedése bizonyít­ja, hogy kormányzatunk mennyire helyesen cselekedett, amikor a Szakiskola mellett az állami Zene­iskolát állította fel. Az igazgatói beszámoló hangsúlyozta a két is­kola harmonikus összműködését és felsorolta azokat a hallgatókat, akik a következő tanévben már a Szak­iskolába kerülnek magasabb kép­zésre. A solfége-verseny jutalmai­nak kiosztása után kitűnően sike­rült tanári hangverseny zárta be az ünnepélyt. Vivaldi két hegedűs versenyművét Csonka Miklósné és Perényi Pál tolmácsolta a stílus hibátlan érvényrejutásával, meg­ragadó tónussal és pompás techni­kai precizitással. Chopin két zon­gorára írt C-dúr Rondeau-ját Nagyné Varjú Irma és Bachné Káldor Vera mutatta be a mű ro­mantikus tartalmának kiaknázásá­val, gazdag színskálával és lendü­letes virtuozitással. »., * 1, Szatmári Géza Anyakönyvi hírek Született: Szabó Mihály —J.Slitt Zsófiának István, Tóth József—Judik Máriának Ka­­talin, Kónya Imre—Nagy Évának Lajos, Tari István—Molnár Juliannának István, Laczó Frás­—Rédai Etelkának András, Soós Pál—Molnár Máriának Ilona, Vörös Fe­renc—Csányi Emíliának Mária, Varga Endre—Szatmári Erzsébetnek Gábor, Kiss György—Szűcs Ilonának Ilona, Kiss Imre —Galiba Rozáliának Éva, Kopasz Sándor —Péter Irénnek Zoltán, Dr. Biak­ó György —Szabó Klárának Ágnes, Németh Gábor— Wenner Etelkának Gabriella, Tóth Kálmán -Kozma Ilonának Éva, Ördög Lajos— Jancsó Irénnek Ágnes, Terhes Mihály— Fogas Annának Mihály, Lac­i István— Miklós Jusztinának István, Csikós István — Gelegonya Máriának István, Faragó Pál —I­ekler Amáliának Sándor, Berta Antal— Hegedűs Piroskának Mária, Rátz József— Szekeres Rozáliának Zoltán, Boroskocso­­nyi István—Molnár Saroltának István, Dr. Elek Ferenc—Buda Gizellának Ákos, Szöllösi András—Imre Rozáliának Rozália, Notheisz János—Márki Hornnak Antal, Mészáros­­ Mihály—Mihaleczki Katalinnak Edit, Balogh Imre—Bruck Emíliának Ka­talin, Üveges József—Gros­in Juditnak Judit, Mák Ernő—Körösi Teréziának Ká­roly, Ambrus Gáspár-Patkó Máriának Károly, Ökrös József—Ökrös Erzsébetnek Tibor, Sebestyén Béla—Bugyi Annának Magdolna, Hammermüller Nándor—Homo­­lya Ilonának Gertrud, Dr. Hertelendy Géza—Vata Emíliának Géza, Szalma Pál —Halál Máriának József, Borbély Ferenc —Greger Ilonának Judit, Horváth József —Vaszil Ilonának József, Dr. Pleskó Béla—Bauernfeld Máriának Mária, Siklósi T­ibor—Erdélyi Katalinnak Tibor, Márki Antal—Géczi Annának Mária, Rekeczki Károly—Luhász Elvirának Attila, Buda Ferenc—Vőneki Irénnek Éva, Debrecz­eny Zsombor—Sztriha Emíliának Mária, Jan­­kovics Lajos—Márki Jolánnak Ferenc, Bodó Zoltán—Sz(­gi Ilonának Gyula, Bodrogkö­­zy Tamás—Gajó Ilonának László, Dura József—Temesvári Margitnak Ferenc, Hor­váth József—Gáli Erzsébetnek István­, Gyuris János—Rácz Etelkának Erzsébet, Ficisz József—Röhman Máriának Mária, Handk Lajos—Tóth Margitnak Margit Kiss Pál—Frankó Etelkának Zsuzsanna, Szilágyi Lajos—Halál Máriának L.jjo?, Nagy László—Szuhamelli Erzsébetnek­ Miklós, Birling József—Molnár Margitnak József, Virgoncz János—Kéri Máriának László, Ábrahám András—Tóth Máriának Mária, Varga János—Lázár Gizellának Gizela nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Seres Sándor—Soós Julianna, Temesvári László—Orris Irén, Fehér István—Harmos Ilona, Vajda Fá­bián—Pandur Piroska, Mészáros Mihály— Nagy Rozália, Szabó Péter—Ürge Anna, Kárpáti Zoltán—Jantó Erzsébet, Répás Géza—Berta Rozália, kiégett Róbert­-Vi­rág Anna. Elhaltak: Juhász Vince *9. Bálint Mi­hály 65, Hódi Istvánná, Ábrahám Kíidmön Julianna 66, Csúcs Mihályné Misenki Mária 62. Szőke Istvánná Alföldi Sára 73. Józsa László 20. Bagits Antalné Délenny Julianna 80. Vági Ferenc 1 hónapos, Vin­­cze Lászlóné Kocsis Rozália 75, Dr. Sátor Józsefné F­ördögh Olga 77, Jójárt Ferenc­­­né Csiszár Veronika 83, Csánki Katalin 38, Szentgyörgyi Ferenc 80,­­Tiprrcf István 22, Varga Antalné Tóth Mária 62, Bakó Sándorné Puskás Julianna .“2. Szoknia­ István 4 hónapos, és Füzesnéry Zoltán Lajosné Csorba Erzsébet 49 éves korában. Az amerikai katonai repülőgépek durván megsértik a nyilttengeri hajózás szabadságát Vlagyivosztok (TASZSZ) Azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Ál­lamok haditengerészeti erői Tajvan­­ szigete körzetében lefoglalták a Tuapszen szovjet tartályhajót, Vla­­­gyivosztokban felhívják a figyel­met arra, hogy­­ amerikai katonai repülőgépek hosszú idő óta rendszeresen át­repülnek a távolkeleti tengerek és a Csendes-óceán vizein és főként a Tajvan szigetének körzetében haladó szovjet ke­reskedelmi hajók felett. Ezek a repülőgépek alacsony repü­lésben, a szovjet hajókhoz veszé­lyes közelségben tűnnek fel, né­hány kört írnak le a hajó felett, néha pedig egy óra hosszat is kö­röznek felettük. E repülőgépek ilyenfajta cselekményei nyugtala­nítják a szovjet kereskedelmi ha­jók utasait és legénységét E cselekmények durván sértik a nyílttengeri hajózás szabadságát és azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok katonai hatóságai teljességgel semmibe veszik a nemzetközi jog általá­nosan elfogadott alapelveit. 129. — Elvtársaim! Én elni megyek Budapestre — jelentette ki a szónok. Érezhető volt: a beszéd végén jár. — Onnan su­gárzik az eszme szerte­szét az ipari és a mezei munkások tömegébe. Velem jön innen egy legény, Vasas Imre. Ismerjük őt még Aradról, amikor az épitő­­sztrájkban részt vett. Ő lesz az összekötő. Majd hazajár, s elbeszéli idehaza, mi történik Bu­dapesten? Odafönt meg­tájékoztatja a pesti munkásságot az alföldi szegénység helyzetéről. Ugye eljössz, Imre öcsém? — Mosolyogva hunyorgott a fiúra és várakozott egy percig. — El­­­csattant a legény hangja. „Tehát elmegy. Faképnél hagy. Három­szorosan árva lesz az életem ... Nincsen szíve a csavargó gazembernek. Eddig is csak hite­getett ... Maca visszafojtotta a könnyeit. A fájdalmán úrrá lett a szemérem, s a büsz­keség. Az aradi mesterlegény befejezőül mon­dott még néhány szót és félreállt. Megtap­solták. Imre körülpillantott. Száz és száz szem nézett rá barátságosan. Úgy érezte, a taps neki is szól, nemcsak Kelemennek, szár perc múlva, mikor Körmendi szónokolt s azt mondta, hogy nagyon jó lesz, ha rendszeres tájékoz­tatást kapnak a budapesti elvtársaktól, uta­zása még sokkalta fontosabbnak tűnt előtte. A lefelé haladó nap sárgáspirosra szí­nezte a nyugati égboltot. Megindult a szél is a nádas fölött. Maca nem figyelt semmire. Még arra se, hogy már Vasas Tamás beszél. És a hűvös szellőre se. Számára végetért BÚadeö. KOVÁCS MIHÁLY REGÉNYE Tamás keze szakadatlanul csapkodott jobbra-balra. A kopott szűr, mint két szárny, úgy lengedezett nagy robosztus alakján. Ar­ról beszélt, a két öklét, meg a börtönben ráragadt kevés szocialista tudományt igaz szívvel ajánlja föl. Ő megteszi, amit tud, ha jónak látják maguk közé fogadni az elvtár­sak. Mert mint a bűnt, gyűlöli a nép kiszij­o­­lyozóit. Az otthonában eltöltött két hét alatt kissé összeszedte magát. Arca simább, teltebb lett. Szeplői virítottak, a két szeme csillogott. Bördös, parasztos szava úgy hömpölygött, mintha az ég dörögne. A hallgatóság hátrább ülő csoportjai sut­togva megvitatták, hogy ki az apja, ki az anyja, merre lakik, s milyen embernek lát­szik. Beszédéből kitetszett, hogy nem oly ta­nult, mint az aradi kőműves, nem is olyan megfontolt még, mint az öreg Körmendi; ő hajította az első féltéglát a városháza abla­kába. Keresztüllőtték a combját, rá se rán­tott. Lebírhatatlan erő van a testében. És okosan, szívből beszél. Mint mondja is, a Csillagban sokat tanult Kapás Kemény Já­nostól. Meg lehet bízni benne. Mert az ilyen behemót fiatalember kaszával és kapával is nekimegy, ha kell, egy huszárezrednek is. — A feleségem is itt ül­ni. — Tamás Zsófia mutatott. » Ő is azon a­ gárton van, amin én. Nem vagyunk még öregek, de az élet megdögönyözött ben­nünket cudar módon. ----------&mi különösen szegény fe­leségemet . . ' 'Az alkonyi fény, s a boldogság Zsófi ar­cát kerekre varázsolta. A két kezét összefonva, szerelmesen, büszkén nézett az urára. Arra gondolt, már nem olyan nyersnyakas és hir­­telen, mint amilyen volt. Hangja pontosan ugyanaz, mint amikor Hegedűs tanyáján megismerte, a szeme viszont megfontoltabb, gondolkozóbb. Lám, most, ahogy hátraint, a­ ködben úszó városi tornyok felé, lobognak a szemében a kék lángocskák. Ilyenkor nagyon mérges. Képes törni és zúzni. Máskor viszont, ha a feleségére néz, amikor a jövőről, a gye­­­­rekekről beszélgetnek, végtelen nagy szeretet és gyöngédség ül a szemében. A szabadság, műveltség és jólét szent or­szágát, amiről Tamás beszélt, Zsófi úgy kép­zelte el, hogy akkor majd nem mossa meg a kupecgazda lábát a szolgálólány. Egyáltalán nem lesz abban az országban szolgáló és ta­­nyásbéres. Mert vagyonok sem lesznek. Csak emberek és asszonyok, körülöttük vidámkedvü leányokkal, legényekkel és sok, kövér, piros­szájú, édes, apró kisgyerekkel. A nádas végtelenjében alámerült a víz:63 nap. A száz és száz ember, asszony mozdu­latlanul hallgatta Vasas Tamást. Fejük fö­lött párosával repültek a fészkükre a mada­rak. Berregtek és csiviz­ltek­. Tamás pedig egyre mondta, ami a szivén feküdt. Keshedt szűre bronzvörösen szálldosott a teste körül, 8 nagydarabon eltakarta az eget. VÉGE

Next