Délmagyarország, 1954. november (10. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-02 / 259. szám

ÚJLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLIK­mj AZ MDP CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 259. SZÁM, KEDD, 1954 NOVEMBER 2. ARA: 50 FILLÉR r*­k­­A választókerületi bizottsága felelősségteljes munkája Október 18-án alakultak meg a munkások, a dolgozó pa­rasztok és értelmiségiek legjobbjaiból a városi és kerületi válasz­tókerületi bizottságok. Ezzel közel kétezren kapcsolódtak be köz­vetlenül a tanácsválasztás munkájába, hogy szervező, irányító és ellenőrző tevékenységükkel biztosítsák a választási törvény mara­déktalan végrehajtását. Az új választási törvényben erősen kidomborodik választási rendszerünk demokratizmusa. Az államigazgatás hivatalos szervei főleg technikai segítségnyújtással folynak abba bele, s a válasz­tás lebonyolítását biztosító szervek a dolgozók soraiból kerülnek ki. Ilyen szervek a választókerületi bizottságok is. A választók összessége a választás lebonyolításának nagy és megtisztelő felada­tát tehát sajtó tagjaiból alakult választókerületi bizottságokra bízza, akiknek lelkiismeretes, odaadó, alapos munkájától nagyban függ a tanácsválasztás sikere. Az irányvonal, melyet a jól működő választókerületi bizott­ságoknak szem előtt kell tartaniok, a legmélyebb demokratizmus. A tanácsválasztások kerületi elv alapján történnek. Minden vá­rosi, kerületi választókerület egy-egy tanácstagot választ a Ha­zafias Népfront, valamint a választókerületi bizottságok közremű­ködésével. Ez a választási rendszer segíti a tanácsok tömegkap­csolatának kiszélesítését, megszilárdítását; erősíti a tanácstagok és választók közötti kapcsolatot; gazdájává teszi a tanácstagokat egy-egy területnek és ezzel fokozza aktivitásukat, felelősségér­zetüket, i­ I­i! • i­I .: A választókerületen kint alakított választókerületi bizottsá­gok feladata, hogy őrködjenek a választás törvényessége felett. Az ő feladatuk dönteni a Hazafias Népfront által bejelentett jelölt elfogadásáról és gondoskodni az elfogadott jelölt nyilvántartásba vételéről. E feladatkörükben azonban nem szabad a bizottságoknak csupán a jelölt elfogadására, nyilvántartás­ba vételére szorítkoz­ni­uk, hanem elő kell segíteniök politikai munkával a jelölőgyűlé­sek szervezését, a jelölések sikeres lebonyolítását is. Ugyancsak komoly és felelősségteljes feladat hárul a választókerületi bizott­ságokra a szavazással kapcsolatban is. Helyes, ha a választóke­­rü­leti bizottságok a választói névjegyzékek alapján időben ellen­őrzik, hogy a választók mindegyikét felvették-e a választói név­jegyzékbe; helyes, ha felhívják a választók figyelmét arra, hogy ők maguk is győződjenek meg erről. Ezzel biztosíthatják terüle­tükön, hogy minden választó élni tudjon választójogával. A bi­zottságok szoros kapcsolatot tartanak a választókkal és rendszere­sen tájékoztatják őket a választással kapcsolatos tennivalókról. Ugyancsak fontos, hogy mindazokkal a szervekkel szorosan össze­­működjenek a választási elnökségeken keresztül (a Hazafias Nép­fronttal, Városi Tanács Végrehajtó Bizottságával stb.), amelyek­nek­ szerepük van a választás­­ előkészítésében és­ lebonyolításában. Erre annál inkább különös gondot kell fordítaniok, mert a vá­lasztókerületi bizottságok bírálják el a szavazatszedő bizottságok munkájával kapcsolatos bejelentéseket.­­ A választókerületi bizottság feladata még, hogy a választás befejeztével megállapítsák a választás eredményét és a megvá­lasztott tanácstagnak kiadják a megbízólevelet. Helyes azonban, ha a választókerületi bizottságok és mindazok a szervek és sze­mélyek, amelyek és akik elősegítették a jelölt megválasztását, a választás után segítségére lesznek a tanácstagnak feladatai ellá­tásában, és továbbra is szoros kapcsolatot tartanak vele. A ta­nácstag jó munkája csak úgy biztosítható, ha az nem marad ma­gára, hanem széles aktívahálózat alkui ki köréje. E feladatokból világosan kitűnik, hogy a választókerületi bi­zottságokra milyen felelősségteljes munkát bízott pártunk, kormá­nyunk, a Hazafias Népfront. Ha a választókerületi bizottságok az esküjükhöz híven feladataikat a dolgozó nép éredekeinek megfe­lelően, legjobb tudásuk szerint, a törvényes rendelkezések meg­tartásával fogják teljesíteni, messzemenő támogatást adnak a vá­lasztóknak ahhoz, hogy a városi és kerületi tanácsokba a dolgozók közül azokat küldhessék, akik e tisztségre a legméltóbbak és szív­ügyüknek tekintik városunk további fejlődését, pártunk új politi­kája alapján a Hazafias Népfront programmjának mielőbbi sike­res megvalósítását; szívügyüknek tekintik városunk minden jó­szándékú lakójának ügyes-bajos dolgában a segítségnyújtást. Mison Gusztáv, ________ b városi tanács vb. titkára Ismét elűzöm lett Szeged Állomás­ t a Szeged Állomás dolgozói büszke öntudattal tekintenek vissza II., III. negyedévi munkájuk eredmé­nyeire. A második és harmadik ne­gyedévben végzett jó munkájuk­nak köszönhető, hogy Szeged Állo­más a második negyedévben és a harmadik negyedévben is ismét feltűzheti az állomás öreg falára az élü­zemet hirdető ötágú csilla­got. Szeged Állomás III. negyedévi tervét a kocsik ki- és berakáshoz való mozgatása terén 108 százalék­ra, a tehervonatok terhelési tervét 125 százalékra, a vonatoknak me­­netrendszerinti indítását 111 száza­lékra­, a kocsik tartózkodását 106 százalékra, a kocsik kihasználását 121 százalékra, a kocsik ki- és be­­rakási tervét 104 százalékra teljesí­tette. A forgalmi szolgálat dolgozói Zögoz Eber intéző, Kasza Zsig­mond intéző, menesztő naplózó, Tombácz Lajos főmun­kames­ter, vonatmenesztő térfelvigyázó, Kar­­lóczai Sándor és Mészáros József főmunkamesterek, tolatásvezetők és tolató brigádjaik. Makra Pál f­őmunkamester, váltókezelő. Ré­vész András munkamester, szolgá­latvezető váltóőr jó munkát végez­tek. A kereskedelmi szolgálat dolgo­zói közül „Hámán Kató" és a „Kossuth" árumozdító brigádok tagjai árusérülés nélkül végzik a küldemények gyors kezelését. Dá­vid Lajos sztahanovista raktár­­nok kiváló dolgozó jelvény tulajdo­nosa és az általa irányított „Ej­tőernyős“ nevű háromtagú szál­lítmányozási csoport és Fazekas László raktárnok kiváló dolgozó jelvényei sztahánovista dolgoztak különösen jól. i •, ■ ,­­• Szilási Sándor, i vvvvvvvvvvvvvvvv* MAI SZÁMUNKBÓL: A fűtetlen és zölden leszedett fűszerpaprika átvételéről *• - A­A­A­A­A­A > B DÍSZTÁVIRAT K Köszöntjük két nagy textilüzemünk, a Szegedi Jutaárugyár és a Szegedi Ken­­derfonógyár és Szeged Állomás dolgo­zóit: ismét birtokosai lettek a büszke él­üzem címnek. A Szegedi Kender­fonógyár most hetedszer tűzheti az üzem homlokzatára az élüzem csillagot. A III. negyedévben a termelési tervet 103.1 tized százalékra teljesítették. Az anyagkihasználást az előírt 71.4 tized százalék helyett 72.3­ tized százalékra emelték. Megérdemlik a Sze­gedi Jutaárugyár munkásai is — ez évben másodszor — az élüzem címet, a vándor­zászlóval együtt. A III. negyedévi tervet teljes termelési értékben ,113.2 tized szá­zalékra teljesítették. Az önköltség csök­kentésénél is kiváló eredményt értek el, mert a tervezett 2.56 százalékos csök­kenéssel szemben 5.4 tized­ százalékos csökkenést értek el. Szeged Állomás dol­gozói tervüket jóval 100 százalék felett teljesítették és ismételten nyerték el az élüzem címet. Mindkét üzem és Szeged Állomás dolgozói részéről nagyszerű teljesítmény ez az eredmény. Kívánjuk, hogy ez évben még újabb sikerek koronázzák munká­jukat. Megkezdődött a forradalmi műszak a szegedi üzemekben ÚJSZEGEDI KENDER­­LENSZÖVŐ VÁLLALAT Az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalatnál a szövő üzemrész mun­kásai versenyre hívták a többi üzemrész dolgozóit a forradalmi műszak sikeréért. A vállalat veze­tősége két vándorzászlót tűzött ki a verseny két első helyezettjének. Ezeket a műszak utolsó napján nyújtják át azoknak, akik az élre kerültek. A legjobb munkásokat naponta zenével, tánccal köszöntik a kul­­túrbrigádok. Minden nap verseny­híradó jelenik meg, amely közli a legjobb eredményeket, s táviratot is küldenek a kiváló munkásoknak.­ Az ünnepi műszak első délelőttjén már sokan jó eredménnyel büszkél­kedhettek. Klivinyi Rózai ifjú­munkás 99,8 tized százalékos minő­ségi munkát végzett, termelési eredménye LSI százalék. Császár Imréné szövőnő 154 százalékos tervteljesítéssel dolgozott, munká­jának minősége is kifogástalan. Csengeri Pálné a műszak első nap­jának sikeréhez 155 százalékos eredményével járult hozzá. Dudás Jánosné 152 százalékra teljesítette a napi tervét. A szövő üzemrész, hétfőn délelőtt 101,9 százalékos tervteljesítést ért el. Vigh Istvánná SZEGEDI ERŐMŰ Hétfőn még több mint fél óra hiányzott a váltás idejétől, de már megtelt az öltöző helyiség. Rö­vid röpgyűlésre gyülekeztek a munkások, amelyeken számos fel­ajánlás hangzott el. A karbantartó műszaki vezetőség a Vörös Október brigád tagjaival együtt egy régi vízhűtési probléma megoldását vál­lalta november 7-re. Egy tartály csővezetékeinek elkészítéséről, fel­szereléséről volt szó. Ezen a mun­kán a brigád tagjai már a műszak első napján átlagosan 120,8 szá­zalékot értek el. Hancsurek Mihály sztahánovista lakatos a kazánokon lévő karbantartási munkák elvég­zésénél a műszak alatt napi 123 százalék elérését vállalta. Szitkai Péter ifjúmunkás is az I-es számú nagykazán szénelevátor, széncsúzda elkészítésénél is ugyanilyen válla­lást tett. A szénkirakó brigádok is meg­erősítették az egymás közötti ré­gen fenálló versenyt. Ezen a héten magasabb teljesítményt akarnak ők is elérni. Bozóki János brigádja átlagosan 220 százalékos teljesít­ményt vállalt. Bozóki Mihály, aki ebben a brigádban dolgozik, ifj. Kacmaier Jánossal együtt 300 szá­zalékot ígért. Az első nap mindkét brigád jóval túlteljesítette a vál­lalt százalékot. Milán György SZEGEDI JUTAÁRUGYÁR 1954 II. negyedében végzett munkájuk jutalmául a Szegedi Ju­­taárugyár dolgozói elnyerték az él­üzem címet. Az élüzemavató ün­nepségen fogadalmat tettek, hogy továbbra is olyan munkát végez­nek, mellyel a nehezen megszer­zett kitüntetést megtartják. A fo­gadalmat tettek követték. A II. negyedévben a tervet teljes terme­lési értékben 113,2 százalékra tel­jesítették. A tervezett nyersanyag mennyiségét és minőségét nem lépték túl. Az önköltség csökken­tésnél is kiváló eredménnyel dol­gozta­k: a tervezett 2,56 százalékkal szemben 5,4 százalékos önköltség­­csökkentést értek el. A műszaki intézkedési terveket — amelyek a termelési terv teljesítését segítették elő — maradék nélkül végrehajtot­ták. Az anyagtakarékosságnál a tervezett kifonási százalékot 8.3 százalékkal túlteljesítették. A mű­szaki mutatók teljesítése is messze túlhaladja a követelményt. E szö­vődében a vetés-gépóra mutatószá­mát 112.11 százalékra, a fonodában a kilométer-orsóóra mutatóját pe­dig 109.2 százalékra. A minőségi munka javulása terén is szépek az eredmények. A szövődés nyersáru minőségi tervet 89 százalék helyett 91.6 százalékra fokozták. A kész­áru minőségi tervnél 99 százalék helyett 99.7 százalékot értek el. Ezekből a számokból is megálla­pítható, hogy a Szegedi Jutaáru­­gyár minden dolgozója becsülettel végezte munkáját. A Jutaárugyár­ak újabb nagyobb eredményekért küzdenek. Mikor a III. negyedévi tervet befejezték, azzal az­ elhatározással indultak neki a következő negyedév mun­káinak, hogy továbbra is megtart­ják az élüzem címet, amelyet hos­­­szú évek múltán sikerült csak meg­szerezni. Az októ­ber havi tervet készáruban 113,8 százalékra teljesí­tettük. Egyre jobban javul az üzemben a munkafegyelem. Október hónap­ban mindössze hét elkéső volt. A dolgozók termelési eredményei is egyre emelkednek. A nagy októberi forradalom tiszteletére ezen a hé­ten ünnepi műszakot tartanak. Az első napon a délelőttös műszak a fonodában 110.5 tervteljesítést, a szövődében pedig 111.3 százalékos eredményt ért el. Kiválóan dolgo­zott Tüskés Mária szövőnő, aki napi előirányzatát 145 százalékra teljesítette. Domonkos Má­ria ifjúmunkás szövőnő 142 százalékot ért el. A ve­­tülék csévélők közül Horváth Im­réné is nagyszerűen dolgozott, elér­te a 152 százalékot. Nagygyörgy Imre XI. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT­­ A X1-es számú Autójavító Válla­latnál tegnap a műhelyekben a szokott zaj uralkodott, de a moto­rok mintha sebesebben forogtak volna, s a dolgozók kezei alatt né­hány másodperccel hamarabb ké­szült el egy-egy munkadarab, al­katrész. Harmincnégy szakmunkás már az 1955-ös évi tervét teljesíti, öten pedig az 1956-os naptári év tervén dolgoznak. A két legkiválóbb szak­munkás az 57-es évhez is eljutott. Klivinyi László, — aki az eszter­gaműhelyben dolgozik — novem­ber 1-én fejezte be az 1958 május havi tervét. Ezzel köszöntötte a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 36. évfordulóját Simonovits István — aki állandó versenytársa Klivinyi Lászlónak — az asztalos­műhelyben az autók faalkatrészeit készíti. Tegnap fejezte be 1956. évi tervét, SZEGEDI KENDERF­ONÓGYÁR November 7-ét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepét kö­szönti a Szegedi Kenderfonógy­ár építkezésének bejáratát díszítő fel­irat. November 7-ét köszöntik a vállalat dolgozói is, akik forradalmi műszakot tartanak. A dolgozók kö­zül a híres Mészáros ácsbrigádot kell először megemlíteni. Kint­ az utcán dolgoznak. A késő őszi nap­sugár szikrázva verődik vissza a villamosfűrész lapjáról. Újabb vál­lalásuk teljesítésén dolgoznak. Ugyanis november 7-re tett válla­lásukat már a múlt héten teljesí­tették s akkor megfogadták, a for­radalmi műszak alatt elkészítik egy betonkeret zsaluzását. A bri­gád tagjai mind kitüntetett sztaha­novisták. Benkő Béla, Mészáros Fe­renc. Bakacsi Ferenc háromszoros sztahanovisták, s a szakma kiváló dolgozója jelvényt is elnyerték már. A brigád legfiatalabb tagja, Bálinkó József, aki mint gyakorló került közéjük februárban, szintén elnyerte már a szakma kiváló dol­gozója címet. Most is együtt, közös erővel harcolnak adott szavuk valóraváltásáért és jóhírükh­öz méltóan akarják köszönteni a világ dolgozóinak nagy ünnepét. A bontásnál lévő dolgozók sem akarnak adósok maradni. Recseg, ropog körülöttük a szilárd vasbe­ton. A légkalapács tompa pufogása messze betölti a levegőt. Sietnek a munkával. Szerdára készen akar­nak lenni a bontással, bár vállalá­sukban november 7-re ígérték a munka befejezését. Dolgoznak a kőművesek is. Az alapok kőművesmunkája mellett az­ utolsó simításokat végzik az üzem m­ost épült fürdőjén. Csütörtökre, péntekre át akarják adni a Szege­di Kenderfonógyár dolgozóinak, ez­zel akarják köszönteni november 7-ét, az új élüzem dolgozóit.­ ­•».* Az Ecsetgyár dolgozói teljesítették évi tervüket Büszke örömmel jelentjük, hogy 1954. évi tervünket október 24-én befejeztük. Az Ecsetgyár dolgozói jó munkájuk eredményeképpen a II. negyedévben elnyerték az ét­­tizem kitüntetést. Minden remény megvan ah­hoz, hogy most újra­ ők nyerhessék. A III. negyedévet 123 százalékkal teljesítették 99 százalé­kos tervszerűséggel. Elkészült a gyönyörű fürdő és öltöző, amelyre igen büszkék az Ecsetgyár dolgozói. s­n­i 1 DQRJ QR LAJOS

Next