Délmagyarország, 1955. augusztus (11. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-02 / 180. szám

V/WG PROLETÁRJAI 1 AZ MDP CSONGH­ÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. évfolyam, 180. szám Ára: 50 fillér Kedd, 1955. augusztus 2. A képzőművészeti vita elé Tíz esztendővel ezelőtt a magyar kultúra vidéki munkásai előtt is megnyílt a szabad életet tükröző, szabad alkotó művészethez vezető út. Helyi képzőmű­vészeink vásznain és mintázó állványain Szeged népé­nek új élete bontakozott ki. Maradandó értékű alko­tásaikon figyelemmel kísérhetjük felemelkedésünk küzdelmes útját, annak egyes állomásait, s szinte re­ménytelennek látszó mélységből, a bennünket derűs biztonsággal eltöltő egyre szebb magaslatok felé. Sze­ged képzőművészetének felszabadulás utáni helyzetét vizsgálva elfogulatlanul megállapíthatjuk, hogy helyi kulturális életünk gazdagításában, képzőművészeink jelentősen kivették részüket. A kiállítások látogatott­sága, a művészettörténeti előadások növekvő sikere bi­zonyítja, hogy a művészet a tömegeké­ lett. A szegedi dolgozók fokozódó érdeklődéssel figyelik az ő életüket a szocialista realizmus eszközeivel ábrázoló, új uta­kon járó helyi képzőművészetünket. Azonban kezdeti sikereink nem feledkeztették el velünk azokat a hibákat, amelyek képzőművészetünk fejlődésében megmutatkoztak és gátolták a szocialista­realista ábrázolásmód kialakulását. Ilyen volt egy­részt az a dekadens formalista irányzat, mely haladó hagyományainkat nem becsülte meg, hasonlóképpen nem értékelte kellően a szovjet képzőművészetet, ehe­lyett inkább a nyugati polgári és dekadens művészet felé fordult. Másrészt gátolta képzőművészeink mun­káját annak a »hurrá-optimizmus«-nak az eluralko­dása, amely lekicsinyelte a szocializmus építésével járó természetes nehézségeket és jellegtelen, sema­tikus, egyszóval művészietlen képeket és szobrokat eredményezett. Helyi képzőművészetünk tehertételeit a Délma­­gyarország 1953. február 13-i számában, a »Szeged képzőművészete a népművelés szolgálatában« című cikk keretében megkíséreltük felfedni, és ezek felszá­molására a párt- és az állami vezetés segítségét kér­tük. Az akkor már jelzett hibák teljes megvilágítása és feltárása azonban csak fél évvel később, a Központi Vezetőség júniusi határozata után történhetett meg. Ezt követően a hibák elleni harc eredményeként Sze­ged képzőművészetében — miként a város egész kul­turális életében — biztató fellendülés indult meg. Mégis képzőművészetünknek az utóbbi két év alatt megtett fejlődése — a kétségtelenül jelentős eredmé­nyek ellenére sem — mondható egyértelműnek. Az eredmények mellett ugyanis nem egy olyan jelenség­gel találkozhattunk, amely minden bizonnyal a pár­tunk által leleplezett káros, jobboldali nézetekből ered. Hogy csak egy példát említsünk, ilyen volt az is, hogy a kedvezően értékelt IV. Megyei Képzőművészeti Ki­állítás anyagába olyan munkák is belekerültek, ame­lyek formalista visszaesést mutattak. Ezek a jelensé­gek azt bizonyítják, hogy az utóbbi időben városunk képzőművészetében is teret hódítottak a burzsoá kis­polgári nézetek, fejlődésünket veszélyeztetve, s hogy ezek előrehaladásunk fő akadályozóivá váltak. A hi­bák főleg az idei Tavaszi Tárlaton mutatkoztak meg. A tárlat anyagának jórésze arra a következtetésre jo­gosít fel bennünket, hogy helyi képzőművészetünk nem mélyedt el kellőképpen a mai élet problémáiban. Ugyanis, ami a kiállítás politikumát illeti, bizonyos tétovaság, tartózkodás észlelhető. A tárlat nem tükrözi életünknek azt a pezsgését, változásait, amelyek a szo­cialista építést, az osztályharc alakulását és a béké­ért folyó küzdelmet jelzik. Ha helyi képzőművésze­tünk a történelmi jelentőségű napi események köze­pette méltóan kívánja betölteni hivatását, lépést kell tartani a haladó erők fejlődésével, a kulturális for­radalom követelményeivel, azzal a nagy átalakulással, amely a külső változások eredményeként az emberek gondolkodásmódjában, szemléletében végbemegy. Sőt: éppen ezt a belső átalakulást kell elősegítenie képző­­művészetünknek is. A legjobb szegedi festők: Nyilasy Sándor, Károlyi Lajos, Parobek Alajos és a többiek haladó hagyomá­nyait felhasználva a vidék életének és emberének áb­rázolására, meg kell teremteni a Tiszatáj mai arcula­tát tükröző, s az ember kialakuló új vonásait bemu­tató képzőművészetet, ezzel járulva hozzá a felszaba­dulás után megújhodott magyar képzőművészet nem­zeti jellegének kibontakozásához. Ennél szebb felada­tot nem is lehet elképzelni művészeinknek. Percig sem vitatjuk, hogy nem könnyű munka ez. De megol­dásában művészeink többfelől várhatnak segítséget. E feladat kérdéseinek tisztázásában kívánja őket segí­teni az a képzőművészeti vita is, melyet a közeli na­pokban megrendezünk. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének márciusi határozata ugyanis nem egy olyan kártékony jobboldali jelenséget vilá­gított meg, amely Szeged kulturális életének kibonta­kozását is gátolja. A Központi Vezetőség márciusi határozatának szellemében a Szegedi Pártbizottság városunk kulturá­lis életének egyes területeit részletesen megvizsgálja, hogy az egyes területeken speciálisan jelentkező jobb­oldali, burzsoá nézetek felszínre kerüljenek, és elle­nük sikeresen fel lehessen venni a harcot. Ilyen mó­don világossá válik az az út, amelyen helyi irodal­munknak, képzőművészetünknek, zenei életünknek, vagy könyvtárügyünknek haladnia kell. A szegedi irodalom aktuális kérdéseinek megvitatása után így kerül majd sor a közeli napokban a képzőművészet helyzetének és feladatainak vizsgálatára is. Szeles­ Zoltán MAI SZÁMUNKBÓL:­­ MIÉRT MARADT EL SZEGED AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSRA VALÓ FELKÉSZÜLÉSBEN? (3. Oldal) MEGKEZDŐDTEK GENFBEN A KÍNAI—AMERIKAI TARGI’ALASOK (2. Oldal) A VIT-et köszöntik az ifjúmunkások Teljesítették ígéretüket a százas fonó fiataljai A Szegedi Kenderfonógyár díszeseinek vállalása úgy szólt a VIT-műszakra, hogy ifjúsos­­ztállyá alakítják a száraz-,­­j üzemrészt és há­rom minőségi őrjáratot szerveznek. Ezenkívül a szá­razfonóban és a gombolyító­­ban export-brigádokat léte­sítenek. Az üzem fiataljai a kéthe­tes VIT-műszak alatt szé­pen haladtak előre. Az export-brigádok sorra megalakultak. A szárazfo­nóban három, a cérnázó­­ban, a vizesfonóban és a gombolyítóban egy-egy. Első ízben alakultak export­brigádok az üzemben és ezeknek tagjai a belföldi áru minőségére is nagy gonddal ügyelnek. Az újonnan létre­jött minőségi őrjáratok is ezt a célt szolgálják. Kétheten­­kint ellenőrző körutakat tesznek, de a napközben felmerülő hibáknál is azon­nal intézkednek. Az ifjúsági osztály, amely a VIT-műszak első napján már ezen a néven kezdett munkához, külön vállalást tett a VIT-műszakra. Ígér­ték, hogy a­ diszpécser osz­tály által előirányzott kilo­gramm-tervet 101 százalékra teljesítik. — A vállalást még ke­reken 600 kilogramm fo­nallal szárnyaltuk túl — mondja büszkén Márfi Mi­hály, az ifjúsági osztály vezetője. Nem ment minden simán, az igaz. Két jelentősebb ese­mény történt a VIT-műszak alatt az ifjúsági osztályon Egy héten keresztül folyt a harc a cserehiány leküzdésé­ért, míg végre sikerült meg­oldani. — A műszakiakkal sok­szor heves vitába kevered­tünk. — Ezt Fehér László, az üzem DISZ Bizottságá­nak titkára állapítja meg. — Azt mondták a műszakiak, hogy legfeljebb egy kicsit el­marad az osztály, nem tud­nak kellően intézkedni. Erre aztán megkezdődött a küz­delem. Az ifjúsági osztály vezetői nem hagyták magukat. »Amit vállaltunk, teljesíteni kell — mondották — és eb­ben a csévehiány nem lehet akadály«. — Kérjük a raktárból a tartalék csévéket. — Ezzel a kéréssel állt­ a műszaki osz­­­tály elé Márfi Mihály, az ifjúsági osztály vezetője. Meg is kapták a csévéket, mert addig türelmetlenked­tek, míg kérésük teljesült. Ertehető volt a fiatalok tü­DÍSZ-VEZETŐSÉGI ÜL­ÉS­HIveit nemrég. Komoly arccal b beszéltek akkor a Szegedi Seprőgyár DISZ-vezetői ar­ról, hogy az üzem exportot készít és náluk még nincs ex­portbrigád. Bírálta már ezért őket az üzem­­ járt szervezete és a Délmagyarország is. — Én belépek a brigádba — mondta Szántó József DISZ-titkár. Vele együtt a DISZ-vezető­­ség négy tagja kijelentette, hogy az exportbrigád tagjai között lesznek. Hátra volt még ezután, hogy a fiatalok­kal is beszéljenek és brigád­vezetőt válasszanak. Egy ki­csit húzódoztak az anyagadók közül László Matild és Péter Ilonka. Arra hivatkoztak, nem dolgoznak gépen és nem tudnak úgy versenyezni, mint a gépesek. Azután mégis meggondolták a dolgot és be­léptek a brigádba. Most hét tagból álló bri­gád küzd a Seprőgyárban a jobb minőség eléréséért. Pa­taki Mihály sztahanovista ifjúmunkás a vezetőjük. A brigád vállalásáról beszél, ami első pillanatra egy kicsit merésznek tűnik, de a fiata­lok eddigi eredményes mun­kája biztosíték arra, hogy amit ígértek, teljesítik is. — A munkaidőt kihasznál­juk és nem késünk el. Csak így érhetünk el eredményt — magyarázza a brigádvé­relmetlensége, mert nem akartak elmaradni a vállalás teljesítésében. A cserehiány nem volt könnyen megold­ható dolog a Szegedi Ken­derfonógyárban. A munká­sok bizonyos átcsoportosítá­sára volt szükség, hogy ez a probléma megoldódjon. Ez is megtörtént. A másik esemény, ame­lyik az ifjúsági osztályon történt, nem olyan, amivel büszkélkedni lehet. Egy if­júmunkás késve érkezett a VIT-műszak egyik reggelén, tető.­­ Azt is vállaltuk, hogy augusztus 20-ára befejezzük a havi tervet, és minőségi eredményünket 97 százalék­ról 99-re javítjuk. MINDEN NAP alig vár­ják­ már, hogy a hangos hír­adó közölje, milyen hiba adó­dott náluk a minőségnél. Azonnal javítanak rajta. „Erős a brigád“. Ez a vé­leménye Gárgyán József mi­nőségi ellenőrnek is, mert a munka régebbi 95 százalékos minőségét most 98-ra javítot­ták. — Amit ígértünk, meg is tartjuk. De eggyel keveseb­­­ben vagyunk — mondja Szántó József DISZ-titkár. — Meg kellene kérdezni Lukács Erzsit az anyagadók­­nál, hátha belépne a brigád­ba. Ő is szépen dolgozott mindig, a legjobb munkások közé tartozott — beszélte Elekes Ilona. A Szegedi Ecsetgyárban a VIT-műszak alatt kitűnt négy legjobb fiatalt jutalomban részesítették. Korom Katalin, az üzem DISZ-szervezetének titkára értékes könyveket adott át Mezei Károlynak, Csányi Sándornak, Varga Lászlónénak és Kopasz Ilo­nának. Mezei Károly a szur­koló műhelyben 170 százalé­kot ért el. Csányi Sándor Ilona­ kapott fiatal­név szerint Ábrahám kemény büntetést érte, mert az ifjúsági osztály­­ai azt akarják, hogy egy fegyelmezetlen se legyen közöttük. Ezért Ábrahám Ilona egy hétig nem dolgozhat gépé­nél. A fiatalok küzdelme a VIT-műszakkal nem ér vé­get a Szegedi Kenderfonó­gyárban. Tovább dolgoznak a díszesek és részt vállalnak az üzem tervtel­jesítéséből. A DISZ-titkár kapott a szón és megkérdezte a lányt. — Ugye beállsz közénk? Neked is a legjobb minőségi eredményed volt mindig; 98 százalék. A mennyiség is meghaladta a 140-et — mond­ta Lukács Erzsinek a DISZ- titkár. Az igaz, hogy Lukács Er­zsi mindig a legjobb anyag­adók közé tartozott, de most mégis fontolóra vette a dol­got, s így szólt: — Majd később megmon­dom. Addig gondolkodom. EZZEL A VÁLASSZAL megelégedett a DISZ-titkár, de később ismét felkereste a lányt. Az eredmény az lett, hogy a mai napon VIT-mű­­szakot tartanak a Seprőgyár­ban és az exportbrigád már nem hiányos. A beteg Gitai Etelka helyett ott van Lu­kács Erzsi és segíti a brigá­­­dot, hogy vállalását teljesítse. sztahanovista ifjúmunkás 168 százalékkal lett a második legjobb. A lyoni ecsetet készítő mű­helyben Varga Lászlóné — aki a minőségi brigád tagja is — 126 százalékra teljesí­tette a tervet. Kopasz Ilona a csomagolóban 125 százalékra fokozta előbbi eredményét. Ezek a fiatalok továbbra is tartják eredményeiket. Dolgozik már az ifjúsági export-brigád a Seprőgyárban Jutalom a legjobbaknak A béke és barátság jegyében megkezdődött az V. Világifjúsági Találkozó Zsúfolásig megtelt a „Tíz év stadionja“, még a tetején is körös-körül emberek áll­tak. Megjelennek a dísztribü­nön a Lengyel Egyesült Mun­káspárt és a lengyel kormány vezetői. Felzúg a taps. Pontosan négy óra. A sta­dion boltíves bejáratánál fe­hérruhás fiatalok jelennek meg, kezük magasba emelke­dik, megszólalnak a harso­nák. Megkezdődik több mint száz ország fiataljainak felvo­nulása a varsói V. Világifjú­sági Találkozó megnyitó ün­nepségére. 100 ország fiataljai A VIT jelképét­ a kék -fehér zászlók erdejét hozzák elöl. Fénylő, sárga selyembe öltö­zött leányok, fehérruhás fiúk vonulnak el az ünneplő Var­só előtt. Utánuk a DJVSZ ve­zetői jönnek, majd elfoglalják helyüket a dísztribünön. Új és új küldöttségek tűnnek fel a bejáratnál. Jönnek az ara­bok, aztán színes népviselet­ben az albán fiatalok. A var­sóiak zúgó tapssal köszönik a fergetes albán népi táncot. Argentina, Ausztrália if­jai jönnek. Vannak itt burmaiak, bolíviaiak, costa ricaiak, izra­eliek, nigériaiak. Szenegálok, szudániak, újzélandiak jama­ikaiak — s ki győzné még csak felét is felsorolni! „Az osztrák fiatalok békét és barátságot akarnak" — hirdeti a Szabad Osztrák If­júság fiataljainak egyik táb­lája. „Frieden — pokol!“ — kiáltják percekig ütemesen a dísztribün előtt elvonuló né­met fiatalok, anyanyelvükön és vendéglátó barátaik nyel­vén követelve a békét. Nehéz elhinni, hogy való­ban van annyi szín a világon, amennyi most itt a stadion­ban összegyűlik. A belépő­jegyhez mindenki kendőt is kapott, minden lelátó vendé­gei más-más színűt. S úgy lobognak most e kendők a felvonuló fiatalok felé, hogy messziről az embereket sem lehet látni mögöttük. Mintha csak kék, piros, fehér, sárga, lila, zöld lelátók lennének it­t. Kék ingben, fehér nadrágban jönnek a csehszlovák fiúk, a lányok­ pedig fehér ingben , fehérpettyes kék szoknyában. Fehérkeresztes vörös zászlók sora alatt, fehér blúzban, pi­pacsvörös szoknyában vonul­nak a szőkehajú dán lányok. Színpompás népviseletben jönnek a finnek, a franciák — valamennyi nemzet fiatal­jai. Vörös ingben, fehér nad­rágban — fehér blúzban és vörös szoknyában vonulnak el a lelátó előtt a holland fiúk, leányok. Az indiaiak küldöttsége egymaga is ezer­nyi színben pompázik. So­káig, nagyon sokáig ünnepli a stadion közönsége a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság és a Szabad Vietnam gyönyörű ruhákban felvonuló ifjait. A békeszerelő Németországért Zászlók alatt kendőket lo­bogtatva, békét követelve jönnek a német fiatalok, ke­letiek és nyugatiak együtt, mintegy megtestesítve a hol­nap egységes békeszerető Né­metországát. A román fiata­lok nagyszerű színes menetét, gyönyörű táncát sokáig ün­neplik a nézők. Általában a küldöttségek népi táncosa, mind-mind nagy sikert arat­nak. A brazilok táncát külö­nösen nagy taps kíséri. Bar­na- és fehérbőrűek táncol­nak együtt nemzeti viselet­ben, sajátos hangszerek dal­lamára. Rengeteg ötlet színezi a menetet. A bolgár fiatalok sorai közt hirtelen hatalmas váza tűnik fel. Széles talap­zatánál fogva sok fiatal tartja a magasba. Az óriási vázában hatalmas vörösrózsa csokor és körös-körül a rózsaolaj il­lata terjeng. Zúg a taps, a hurrá. A finn fiatalok vékony rudakon, fehér papírból kivá­gott nagy békegalambokat emelnek fejük fölé, menet­közben úgy mozgatják azo­kat, mintha csak repülnének. A románok a dísztribün előtt fehér léggömböt engednek el, s az a Román Népköztársaság címerét emeli a magasba. Ez­után a népviseletbe öltözött svájci fiúk jönnek, majd a nigériaiak, a szenegáliak, is­meretlen, szépen szóló ősrégi (Folytatás a 2. oldalon.)

Next