Délmagyarország, 1956. február (12. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-01 / 27. szám
Szerda, 1956. február 1. S A DAV dolgozói a hálózati veszteség csökkentéséért „A hálózati villamosenergia-veszteséget jelentősen csökkenteni kell. Biztosítani kell szervezeti intézkedésekkel is a termelt energia gazdaságosabb felhasználását“. (A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1955. novemberi határozatából.) A villanyáramban vándordíján itt is csurran, ott is csöppen, s valójában kevesebb kerül tényleges felhasználásra, mint amennyit az áramfejesztők adnak. Mindig csak annyi áramot termelnek a hatalmas erőművek, amennyit a különböző lámpák és villamosberendezések abban az időpontban fogyasztanak, meg amennyi a hálózatban fogyasztó nélkül kárba vész. Így nemcsak azt az árammennyiséget kell minden pillanatban újratermelni, amit elhasználunk, hanem azt is, aminek a hosszú úton lába kel. Ennek a hálózati veszteségnek egy része természetes okokra vezethető vissza. Az áram közvetítéséhez komoly berendezéseket kell működtetni. A transzformátorok helytelen tervezés esetén több áramot elhasználnak, mint amennyit közvetítenek. Az áramnak egy másik része hővé alakul át a vezetékeken. S végül nem szabad megfeledkeznünk az áramtolvajokról sem. A „bekerített“ áramtolvaj A DÁV műszaki gárdája a közelmúltban készült el a hálózati veszteség csökkentésének tervével. Óriási munkát igényel ennek a feladatnak a megoldása. A meglévő vonalakról pontos rajzokat készítettek. Csak ezután kezdődik majd annak a kutatása, hogy hol tűnik el az áram: melyik szakaszon nagyobb a normálisnál a hálózati veszteség s az egyes szakaszokon belül melyik községben, utcarészen? Ez a módszer — bár elsősorban a természeti és technikai okokból eredő veszteség felmérését szolgálja — elvezeti a DÁV dolgozóit az áramtolvaj házához is. Ez sem kis dolog, mert az áramtolvajok a műszerek tanulsága szerint csupán októberben 20 ezer forint értékű áramot használták el ellenszolgáltatás nélkül. A veszteségnek ez azonban csak a kisebb része. A DÁV műszaki vezetői szerint elsősorban a transzformációs veszteségeket kell csökkenteni. Ehhez pedig szintén nagy és hasznos munkát kell elvégezni: meg kell határozni az egyes nagyüzemek, körzetek, községek és termelőszövetkezetek állandó átlagos fogyasztását s miután ez megtörtént, a transzformátorokat ennek alapján kell elosztani. Ahol a fogyasztás jóval kisebb, mint a transzformátor leadott teljesítménye, ott természetesen ki kell cserélni, kisebbre A helyes tervezés haszna Egyes állami gazdaságokban, gépállomásokon és termelőszövetkezetekben a beépített áramközvetítő villamos berendezés teljesítményének kihasználása olyan csekély, hogy a nagyteljesítményű transzformátor működtetése esetenként jóval több áramot igényel, mint amennyit az egész gazdaság, gépállomás fogyaszt. Egy évi rendszeres megfigyelés alapján kiderült, hogy például az Ásotthalmi Sátán-tanyai Állami Gazdaságban a hozzájuk tartozó transzformátor állandó működtetése majdnem három és félszer annyi áramba került, mint amennyit a gazdaság elhasznált. Ez abból adódott, hogy a gazdaságnak nagyteljesítményű villamos berendezése van, amihez nagyteljesítményű transzformátor kell, s a gép csak keveset jár naponta. Ilyen esetekben az lenne a DÁV kívánsága, hogy a mezőgazdasági üzemek inkább kisebb gépeket szereltessenek fel és azokat rendszeresen járassák. Az ebben a gazdaságiban mutatkozó 342 százalékos veszteség mintegy ötezer kilowattóra áramnak felel meg. Ugyanez vonatkozik a mihálytelek—bodomi Állami Gazdaságra, ahol 266, a Deszki Gépállomásra, ahol 80 és a szegedi Alkotmány Tsz-re, ahol 106 százalékos az ebből eredő veszteség. A DÁV nemzetgazdasági szempontból igen fontos erőfeszítése ezekben az esetekben tehát egymagában nem elegendő. Az állami gazdaságok, gépállomások és termelőszövetkezetek támogatására is szükség van. S mindez tanulságot tartalmaz a jövőre a mezőgazdasági üzemeik ne vaktában vásároljanak villamosgépeket, hanem előbb beszéljenek a MÁV- val. Az aránytalanságokat jó együttműködéssel meg lehet előzni. Az eddigi gyakorlat szerint a termelőszövetkezetek vásároltak egy bizonyos 16- erejű motort s bejelentették az igényt egy ehhez megfelelő transzformátorra, jóllehet a motor napi egy-két óra üzemeltetéssel az egész napi szükségletet ellátta. A jövőben úgy kell tervezni, hogy inkább kisebb teljesítményű, de rendszeresen üzemeltetett gépeket vásároljanak, mert ezáltal ki lehet küszöbölni a transzformátorok drága üresjáratát. Új árammérők célszerű beépítése A feszültség növelése is elősegíti a hálózati veszteség csökkentését, éppen ezért az ebben az évben beépítendő árammérőket is ennek a célnak a szolgálatába állítják. Egyes körzetekben az eddigi 110 Volt feszültséget az új órák beszerelése után 220 Voltra emelik. Több helyen a vezetékek keresztmetszetének növelése mutatkozik célszerűnek. Mint említettük is, már megkezdődött ez a munka. Minden a legjobb úton van ahhoz, hogy a DAV dolgozói ebben az esztendőben óriási összegeket takarítsanak meg a hálózati veszteségek csökkentésével népgazdaságunknak. A Sándorfalvi Gépállomás elsőnek teljesítette a megyében téli gépjavítási tervét A Gépállomások Csongrád megyei Igazgatósága értesítette lapunk szerkesztőségét, hogy a Sándorfalvi Gépállomás dolgozói a február 25-i vállalásuk helyett már január 21-én teljesítették téli gépjavítási tervüket. Ezáltal megyeileg az első helyre kerültek. A Sándorfalvi Gépállomás dolgozói jelenleg a Makói Gépállomásnak segítenek a téli gépjavításban. A makóiak négy traktorát javítják ki. Ez az elvtársi segítségnyújtás szép példáját bizonyítja ... OElMüt YIRORSZIG Meggyőződéssel hívok minden alsóvárosi parasztembert a termelőszövetkezetbe Bózsó János meg volt eddig egymagában is. Egyszer már belekóstolt a közös gazdaságba, de akkor még nem ízlett neki. Visszakapta a földjét, mind a tizennégy holdat. Lelkébe könnyű volt visszapalántálni azt a gondolatot, hogy az egyéni gazdaság az ő kis paradicsoma. Nem is fordult kölcsön kenyérért sóba senkihez, s az utóbbi időben kamrájában egyszer sem ürültek ki a zsákok. Volt olyan esztendő is, hogy száz mázsa kukorica nyomta a mestergerendát. A ólban testes disznók gömbölyödtek, s ilyenkor télen mindig csordultig szűrték zsírral bödönüket. Akkor úgy gondolta, hogy örökre lemond arról, hogy valaha is kimozduljon kis gazdaságából. Az állammal is rendben volt a szénája, önmagával is, s mivel már úgyis az ötvenkilencedik tél havát tapossa, úgy volt vele, hogy megmarad abban, amibe beleszületett. De közben az Alsóvároson újra mozgolódni kezdett a föld, s noha Bózsó Jánosnak kényelmes, nyugodt volt kis egyéni gazdasága, eszébe ötlött annak a neheze is. Évtizedeken keresztül sem érezte úgy a magángazdaság súlyát, mint most. Nem azért, mintha nehezebb lett volna, mint a múltban volt. Összehasonlíthatatlanul könnyebb lett a sora, de látott maga körül embereket, akik a közös falé hajolva könnyebben boldogultak nála. Ferencszállás huszonhárom kilométer. Bajos oda naponta a földre kikarikázni. Jóformán csak egyet fordulhat a kukoricásban, aztán már szerszámozhat is hazafelé. Nyáridőben még csak hagyján, de ősszel, mikor sík latyak a dűlő, meg a föld — az már nem neki való. Mennyit kell bajlódni a szántással, vetéssel, behordással. És az itthoni nyolc hold? Az is nagy teher egy vállra. Számtalan lehető és lehetetlen gondolattal számot vetett, míg megtalálta a dolog maga számára praktikus oldalát. — Mi történik, ha bemegyek az I-es típusú tszcs-be? — adtam fel magának a leckét és aztán sólta rá a feleletet. — Adókedvezmény, beadási kedvezmény. Ez nem jön rosszul. A gépállomás segítsége is biztosabb lesz. Kényelmesebb, nyugodtabb és biztonságosabb munka. Így csak többet kiveszek a földből. Amit az állam elvár tőlem, az könnyebbségemre esik, mint eddig. Amelyik bukszában több van, abból könnyebb fizetni. Meg az, idő szele is erre fúj. Aki sodrásiban van, maga is gyorsabban halad. Már kész is volt a számítás. Ami jó, azt hamar számba lehet venni. Föl is állt Bózsó János az alsóvárosi parasztgyűlésen és kerekperec kijelentette, hogy ő pedig belép az új termelő szövetkezeti csoportba, mert úgy látja, hogy azt éppen testére szabták. Senki sem kényszerítette, aki lát, tudja, hogy nem is a szükség hajtotta. Csakhát belép, mert ami jó, az neki is jó. Senki se szorította rá, az igaz. De valami belső kényszer szólította erre az elhatározásra. A sok töprengésből leszűrt tapasztalatok szinte parancsolóan diktálták neki ezt a lépést, mert ha idős és makacs is, nagyon helyén vannak a gondolatai. Szépen elboldogult egymagában is, de itt anniál könnyebb élet ígérkezik. Bózsó János őszinte ember. Nem tagadja, hogy ha a szívéhez nőtt is ez a szó: enyém — kezd megbarátkozni ezzel is: a miénk. Ebbe belefér az ő kis gazdasága, meg a szomszédja kedves holdjai is. Már nem különkülön, hanem együtt. Szórni jobb ezen a lovon ülni, mint a régin. Még most azt mondja: ennél nem megy tovább. Azaz hogy egyelőre! Kis szünet után azonban hamisan megtoldja. — De azért majd meglátjuk. Sose voltam maradi ember, úgy lehet megbarátkoznék vele. Mi magunk rendezzük az életünk sorsát és mindenkinél magénál van az értelem. Ha jobbnak tapasztaljuk, hát biztosan tovább megyünk. De most még csak ennél maradok, mert minden viselve válik, mint a csizma. Ebbe az első típusúba meggyőződéssel, nyugodtan hívok minden alsóvárosi parasztembert, mert ami nekem, családomnak, meg a tizennégy holdamnak jó, az másnak se lehet rossz. Hát így barátkozott meg Bozsó János az újjal: okosan, gondolkozva, saját érdekeit mérlegelve. Nagyon sokáig fontolgatta a dolgot, végülis arra az oldalra állt, amelyre a mérleg billent, — a szövetkezés oldalára. A mélyedésben a cédrusliget fölött kékes füst gomolygott. A domboldalról látható volt, hogy a völgyteknő eléggé szélvédett, s valószínűleg tapasztalt erdei ember választotta ki táborhelyül. A vadászok elindultak arrafelé és rövidesen egy befagyott folyócska partjára értek, ott lobogott a tábortűz. Mellette egy ideges nemzetiségű férfi üldögélt és pipázott. Csupán fejbólintással üdvözölte az érkezőket, megvárta, amíg kényelmesen elhelyezkednek azok is a tűz körül és csak aztán szólalt meg: — Ne menjenek tovább a tajgába. A szél rosszat ígér, nagy havat hoz magával. .A vadászok hallgattak szavára és úgy döntöttek, hogy a tábortűznél éjszakáznak. Négyen voltak, a vidék ismert tigrisvadászai. Az udegejt Alekszandr Kaljangzjugának hívták, cobolyra vadászva került el erre a tájra. Kaljangzjuga, amikor megtudta, hogy új ismerősei már második hónapja járják az őserdőt és nem tudnak tigrisnyomra bukkanni, ezt a felvilágosítást adta: — Nem kell messze menni, itt van a tigris egészen közel. — És ezzel a folyó mentén fölfelé nyilatott. A vadászok egymásra pillantottak. — Akkor igyekezni kellene — állapította meg Cserepanov, a kis brigád vezetője. —A hóvihar elsöpri a nyomokat, és akkor hiába kutatjuk. Úgy látszik mégsem maradhatunk itt éjszakára. Ezzel a tigrisvadászok fölszedelőzködtek és elindultak a Hor folyó mentén fölfelé. i:. A tigrisnyomok a part mentén sűrű cserjésbe vezettek be. Megállapítható volt, hogy egy nőstény három kölykével járt errefelé körülbelül két nappal ezelőtt. A vadászok nehezen törtek utat maguknak az alacsony tűlevelű fák között, végre aztán egy tisztásra értek. Ekkorra már alkonyodni kezdett, az eget sűrű fellegek takarták. A metsző szél a domboldalakon hófergetegeket kavart el. Nem tudták tovább követni a nyomot, ezért megjegyezték maguknak az irányt és tábort ütöttek. A vadászok csak két nap múlva találták meg újból a tigrisek nyomát. Az egyik domb gerincén szétmarcangolt szarvasok, majd pedig egy vaddisznó teljesen lerúgott csontjaira bukkantak. Mivel azonban körülötte a hó nagyon le volt taposva, nem tudták megállapítani, merre távoztak a ragadozók. Másnap mégis sikerült egész friss nyomra akadni, a frissen hullott hó még nem tudta betemetni. A vadászok óvatosan mentek tovább a csapás mentén, mikor egy nemrégiben leütött szarvasra akadtak, amelyet a tigrisek nem értek rá megenni. Innen a nyomok egy kis fenyőliget felé vezettek. A vadászok elindultak arrafelé, néhány ijesztő lövést adtak le. Pár lépés után megtalálták a vadállatok fekvőhelyét. A nőstény tigris a lövések hallatára nagy szökelésekkel iramodott tovább, a kicsik elmaradtak tőle. A vadászok elengedték a kutyákat, amelyek szélsebesen iramodtak a tigriskölykök után, miközben vadul ugattak. A négy férfi futás közben egy kis tisztáshoz ért, ahol az egyik feldühödött fiatal tigris szembefordult az őt üldöző kutyákkal. Az embereket megpillantva rávetette magát a közeledő Miron Popovra. A vadász nem vesztette el lélekjelenlétét, puskájánál tusát dugta az állat fenyegetően kilátott szájába, s a fogak acélos szorítással arra csapódtak rá. Kihasználva ezt a pillanatot, a vadászok rávetették magukat a tigrisre, egyikük a fülénél fogva elkapta és lenyomta a földre, közben a többiek összekötözték lábait. A közelharc, néhány perc alatt végetért. A szájkosárral ,feldíszített’’ tigris mozdulatlanul hevert a hóban és lehetetlenül mozgott. A vadászok egyik társukat őrzésre visszahagyva, indultak a többi tigris után. A területi vadásztársaság brigádja, amelyet Cserepanov vezetett, szerencsésen visszaérkezett Habarovszkba. Az élő tigriseken kívül négy elejtett vaddisznót és három medvét hoztak magukkal. TIGRISLESEN Kitüntettek 166 többszörös véradót Szegeden Vasárnap délután a szegedi Egyetem Aulájában a Magyar Vöröskereszt városi titkársága találkozót rendezett. Sok száz ismerős találkozott itt, akik a véradóállomáson rendszeresen adnak vért, s azok a dolgozó asszonyok, fiatal lányok, idős férfiak és fiatalok, akik életüket, gyógyulásukat köszönhetik a véradóknak. Az ünnepségen részt vett az MDP Városi Végrehajtóbizottságának képviseletében Külüs Sándor elvtárs, Bánhidai Peterné elvtársnő, a Vöröskereszt központ kiküldötte, valamint a tömegszervezetek képviselői. Dr. Lantos György elvtárs, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője nyitotta meg az ünnepséget. Dr. Gál György a véradó-lomás vezetője ünnepi beszédében a szegedi véradómozgalom fejlődéséről, jelentőségéről beszélt. Krekuska Istvánná elvtársnő, a Vöröskereszt Szeged városi titkára hozzászólásában elmondotta: Szegeden is sok olyan dolgozó van, aki már eddig is kitűnt a beteg emberek segítésében, a véradásban. Pintér István ötvenszer, Keményvári Imre negyvenszer, Böröcz Árpádné tizenhétszer, Csejtei Illésné huszonötször, Vőneki Albert tizenháromszor, Nagy Erzsébet tizenkétszer adott vért. Krekuska elvtársnő hozzászólása után az úttörők, az MNDSZ, az MSZT, a Hazafias Népfront a városi tanács, a Városi Békebizottság küldöttei virággal köszöntötték az ünnepség résztvevőit. Majd dr. Bódis Lajos, II. sz. Közkórház főorvosa a nőgyógyászatban nélkülözhetetlen vér segítségéről beszélt. Bánhidai Péterné elvtársnő, a Vöröskereszt központ nevében üdvözölte a megjelenteket, a Szeged véradóit Ezután a véradók és a vérál’ömlesztés által meggyógyult betegek ismerkedtek egymással. A meggyógyult betegek virággal üdvözölték véradóikat. Petkóczi József, Arany Antalnét, Márta Erzsébet, Király Jánost, Szekeres Ferenc Lővinger Sándort, Ihat József Papp Takács Gyulánét, Pálfi Ferenc Gábor Imrénét, Ilikk Ferencné Fenyvesi Józsefet ajándékozta meg virággal. Dr. Lantos György elvtárs ezután átadta Pintér István elvtárának, a Vágóinál dolgozójának a „Kiváló véradó”-jelvényt és oklevelet. Majd 166 véradó kapta meg a többszörös véradói oklevelet és jelvényt. A meleghangú ünnepség a Jutaárugyár kultúrcsoportjának és a Balettiskola növendékeinek kultúrműsorával fejeződött be. A baráti országok életéből BULGÁRIA ÖTÉVES A BULGÁRIAI ASZBESZT-CEMENT GYÁR Bulgária legfiatalabb városában, Dimitrovgrádban öt esztendővel ezelőtt adták át rendeltetésének az aszbeszt-cement gyárat, amely az első ilyen nemű üzem volt Bulgáriában. Ez idő alatt a gyár dolgozói sokezer méter csövet készítettek el Dobrudzsa vízellátásának elősegítésére, valamint sok ezer négyzetméter tűzállótéglát az egyre fejlődő bolgár kohászat számára. A gyár fennállása ötödik évfordulója alkalmából az üzem dolgozói komoly munkasikereket értek el. Az 1955. évi tervük előirányzatát 38 nappal a határidő előtt teljesítették. Csupán az 1955. évi tervtúlteljesítésből 65 000 méter csövet és 90 000 négyzetméternyi téglát adtak a népgazdaságnak. A 98,06 százalékos elsőrendű minőségű áru gyártása mellett a munka termelékenységének tervét 110,5 százalékra túlteljesítették. BULGÁRIA ÁSVÁNYKINCSEI Bulgária nagyon gazdag színesfémekben. A legújabb kutatások eredményeképpen gazdag réz-lelőhelyeket fedeztek fel a Szredna-Góra-hegységben, Panagjuriste megyében a Sztrandzsa-hegység északi részén, Burgasz és Szozopol városok közelében, valamint a Balkán-hegység nyugati részén, Vnaca megyében. A rézérc nagyrészét az új flotációs gyárban kiváló minőségű rézkan centrummá dolgozzák fel. A legújabb geológiai kutatások bebizonyították, hogy Bulgáriában igen sok ólom- és cinkérc van. Ezek az ércek főképp a Rodope-hegység keleti részében található, sálétt formájában. A rodopei ércmedence a népi kormányzat évei alatt szovjet segítséggel óriási fejlődésnek indult. Új bányákat nyitottak, az érctermelés elszállítására új utakat, kötélpályáikat, ipari vasutakat, az ércdúsításra pedig új flotációs üzemeket építettek. A kicsiny falvak, mint Madan, Rudoze, stb. néhány év alatt modern városokká fejlődtek. A BULGÁRIAI PENICILLIN-GYAR ÚJABB TERMÉKEI Az elmúlt év folyamán a bulgáriai penicillingyár csupán injekció formájában állított elő penicillint. Néhány nappal ezelőtt azonban a gyár dolgozói, a szovjet technológia segítségével megkezdték a penicillinnek tabletta formájában történő előállítását, s nemsokára újabb értékes antibioticumot , aureomycint is gyártani fognak. Az 1956. évi termelési terv kétszer magasabb, mint a múlt évi előirányzat. Az injekció formájában gyártott penicillinen kívül az üzem rendszeresen fogja előállítani a penicillin tablettákat és az aureomycint is. A gyár dolgozói felkészülten várják az új év feladatait. 1956 folyamén a gyár több új gépet és felszerelést kap, amelyekkel tovább javíthatják a penicillin gyártásának technológiáját*