Délmagyarország, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-04 / 104. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! FILLMMILLllll­­­ZÁI SZEGED VÁROS ÉS A SZEGEDI JÁRÁS DOLGOZÓINAK LAPJA XII. évfolyam, 104. szám Ara: 50 fillér 1950. május 4, péntek Hatvanezer szegedi dolgozó lelkes tüntetése a béke, a proletár internacionalizmus mellett a május elsejei felvonuláson 1056. május 1. A tizenkettedik szabad május elseje! Szokatlanul hideg reggelre ébredt a város. Hűvös szél fújt, az égen szürke felhők úsztak. Ez azonban nem tudta elrontani az ünnepi han­gulatot. A szegedi dolgozók már kora reggel gyülekeztek, hogy részt vegyenek a nagy fel­vonuláson, hogy tüntessenek a proletár nem­zetköziség mellett, s kifejezzék pártunk iránti forró szeretetüket és azt, hogy helyeslik a má­sodik ötéves tervet. Reggel 8 óra felé a Széchenyi tér öreg platánfái alatt, a tér közepén felállított tribü­­ nön elfoglalták helyüket a díszelnökség tagjai, a város vezetői, élenjáró munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek. Megérkeztek a tri­bünre Szeged csehszlovák és román vendégei, Brno és Ploesti küldöttei is. Néhány perccel 8 óra után a tribünön a mikrofon elé lépett Krizsán Ferenc elvtárs, a városi pártbizottság tagja, a Jutaárugyár igaz­gatója és köszöntötte a város ünneplő dolgo­zóit a 12. szabad május elseje alkalmából. S aztán megkezdődött a mintegy 60 ezer szegedi dolgozó színpompás, lelkes és szép május elsejei felvonulása. A felvonuló csoportokat a városi pártbizottság tagjai köszöntötték. A felvonulók a Takaréktár ut­ca felől jöttek. A renetet a munkásmozgalom régi harcosai­nak csoportja nyitotta meg, akik a tribünhöz érkezve lelkes nap­ közben foglalták el helyüket az elnökségben. Utánuk a babako­csikban gyermekeiket toló fiatal édesanyák­ következtek, majd a fiatalok, a szegedi általános és középiskolák tanulói vonultak el fegyelmezett sorokban a dísztri­bün előtt. Legelöl az 1. kerület általános iskolásai jöttek virá­gokkal, zászlókkal, táblákkal azokon május elsejét éltető szö­veggel. A Mérey utcai Általános Iskola tanulói nagy táblákat hoztak magukkal, amelyeken az iskolájukban megrendezett kü­lönféle versenyek eredményeiről adtak hírt. A tanítóképző tanu­lói­­ a cseh feliratú táblán köszöntöt­ték a városunk csehszlovák vendégeit. A szalagokkal feldíszített má­jusfákat, piros-, kék-, nemzeti­­színű zászlókat vivő fiatalok szí­nes menetében a Rókusi Általá­nos Iskola leánytanulói egyfor­ma ruhában, kék szoknyában, fehér ingblúzban és piros svájci­sapkában vonultak, a Földmíves utcai iskolások hatalmas vörös­csillagokat hoztak. A két és félezer szegedi isko­lás felvonulása után a sportolók következtek, s aztán a Takarék­tár utca végén fellőnt a Szegedi Kenderfonógyár dolgozóinak me­nete. Az élen a zenekar haladt majd fehérnuhás lányok és feh­ér nadrágba, fehér ingbe öltözött fiúk vonultak kék kendőkkel, a béke színével, és a csoport élén öt hatalmas vörös­ zászlóval. A kendergyári fiataloknak ez az impozáns csoportja a leg­szebb része volt a felvonulás­­nak. 1 tanuk a tánccsoport tagjai jöt­tek, majd egyenruhában a MOHOSZ tagjai, s aztán a spor­tolók, zászlókkal, léggömbökkel, majd a kendergyári nők, fehér­­pettyes piros kendőkkel és kék zászlókkal. Az üzem napközijé­nek lakóit, a legfiatalabb ken­­dergyáriakat autó hozta a me­netben, majd­ az ü­zem többi dol­gozói jöttek, lelkesen tüntetve a proletár nemzetköziség mellett. Az 1919-es Tanácsköztársaság vezetőinek, köztük Kun Béla elv­társnak hatalmas fényképét, a testvéri országok kommunista pártjai vezetőinek fényképét, Marx, Engels, Lenin arcképét vitték a gyár dolgozói, együtt menetelve néphadseregünk har­cosaival. A Szegedi Kenderfonógyár dolgozóinak menete után a korzó egész szélességében vonultak a szegedi dolgozók. Több vállalat munkásai is jöttek egymás mel­lett. A Hangszerkészítő Vállalat dolgozói mellett ott vonultak a Városi Tanács VKG osztályú vállalatainak munkásai. Az Er­dőgazdaság dolgozói mellett vo­nultak a Közlekedési Vállalat és a Köztisztasági Vállalat mun­kásai. Utána meneteltek fegyel­mezett sorokban a Radnóti-gim­­názium tanulói, akik, amikor a tribün elé értek, díszlépésben köszöntötték az elnökséget. A Kenyérgyár dolgozói hatalmas péksüteményekkel, pereccel, kif­livel jöttek, majd a Gépipari Technikum tanulóinak zászlós menete következett. A KISOSZ, az Igazságügy, a Tömörkény Le­ánygimnázium, az ügyvédi Ka­mara, s a Tervező Iroda után tömött sorokban jöttek az Ingat­lankezelő, a Tatarozó V­állalat és az Állami Áruház dolgozói. Az­ Újszegedi Kender dolgozói­nak menetét a műszaki dolgozók felvonulása nyitotta meg. A dol­gozók egy teherautón kis szövő­gépet hoztak magukkal. A gé­pen egy szövőnő dolgozott­ A gyár munkásaival együtt jöttek a vállalat által patronált Deszki Gépállomás dolgozói Színpom­pás része volt felvonulásuknak a különféle népek — kínai, arab, néger, stb. — viseletbe öltözött dolgozók menete. Utána négy ember hatalmas táblát vitt a sáb­­­án. A tábla a proletár interna­cionalizmus ünnepét, május el­sejét köszöntötte. Ezután az üzem többi dolgozója jött, zász­lókkal, virágokkal. A Mezőgaz­dasági Kísérleti Intézet, a Divat­szabóság után a kertészet dol­gozói jöttek, színes, pompás vi­rágokkal és virágból készített jelvényekkel. Menetük közepén egy teherautó üvegházat hozott. A Ruhagyár dolgozóinak me­netét vörös zászlók nyitották meg. A dolgozók a menet élén román nyelvű feliratot hoztak. A felirat a népek barátságának hirdetésével köszöntötte a város román vendégeit. Amikor a me­net éle elhaladt a tribün előtt, egy csoport kivált a Ruhagyár dolgozói közül. A csoport tagjai a tribünhöz mentek és lelkes taps közben ajándékot adtak át a külföldi vendégeknek. Ezután az üzem kitüntetett dol­gozói következtek, majd a Sep­­ríígyár, a Közgazdasági Techni­kum, az Erdészeti Technikum, a Fémipari Vállalat dolgozói és tanulói vonultak. A ZÜLDSZÖV dolgozói vidáman, május else­jei dalokat énekelve haladtak el a díszelnökség előtt. Utána a Szegedi Nyomda Vállalat kö­vetkezett. A felvonulók kis­ ro­­tációs gépet hoztak magukkal, amely kisalakú „Délmagyaror­­szág“-ot nyomott és amelyet szétosztottak a felvonulók és az elnökség tagjai között. A Bőröndös KSZ után a Cipő­gyár dolgozói vonultak. A cipő­gyáriak hatalmas térképet hoztak magukkal, amelyen azt jelezték, milyen európai országokba szál­lítanak árut. Menetükben hatal­mas felirat köszöntötte a cseh és magyar barátságot, üdvözölte a város vendégeit. Ezután a felsővárosi, a belvá­rosi pártszervezetek tagjai jöt­tek, majd a Csatornamű, a Gáz­mű, a Malmok dolgozói vonul­tak, magukkal hozva munkájuk jelképeit, és az eredményeiket hirdető táblákat. A Vágóhíd és a Kovács-Bog­nár KSZ dolgozói után a Textil­művek menete következett. Az élen piros ingbe, kék nadrágba öltözött dolgozók vonultak. .A Te­xtilművek dolgozói is ajándékokat adtak át városunk külföldi vendégeinél­. Hatalmas csóvákat is hoztak magukkal, s feliratokat: „Töb­Hn kiderült is egy-egy rö­vid időre, újra meg újra el­komolyodott az ég május elsején. Újszegeden mégis bet, jobban, olcsóbban“­­ foga­dalommal. Vidáman, munkásdalokat éne­kelve vonultak az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, mellet­tük a Vízügyi Igazgatósági a Vasöntöde dolgozói. A Csemege boltok után jöttek a BulUázali Bolt dolgozói: az árleszállí­tás je­­­­lentőségét hirdető feliratokkal és­ egy kis ruhaanyag-kiállíássaal vonultak. A Kéziszerszámgyár dolgozói mintadarabokat hoztak munkájukból. A Téglagyár dol­­­gozói kis körkemencével vonul­­­tak, velük együtt jöttek­ széles sorokban a Bankok, a Homnok­­kitermelő 4 Vállalat dolgozói, s Fe­­­hér köpenyben meneteltek a ^Vá­rosi Tanács­ kórházának dolgozói., A Jutaárugyár dolgozóinak 'me­netet pompás vörös zászlók­ nyi­­­tották meg. A gyár munkásas­­­szonyai piros- és kékpettyies ken­dőkben, vidáman énekelve kö­­­szöntötték az elnökséget. Neve sokkal utána vonultak a színház művészei, akik a szegedi állami­ színház megnyitásának 100. év­­­­fordulóját ünneplik ezekben­­ a napokban. Hosszú sorokban vonultak a MÁV Igazgatóság dolgozói, a szegedi Egyetemek oktatói és hallgatói, közöttük Kn­uth-díjas professzorainkkal. Leh­arson vo­nultak fel a Pedagógiai­ Nőiskola tanárai és tanulói is. A­ Paprika­­feldolgozó Vállalat menetében egy autó paprikafüzéreket ho­­­­zott. A Posta dolgozói után a Szalá­mi­gyáriak következték. Ée­­s­bér köpenyekben vonul­tunk, s­­ május­­ elsejét köszöntő jelsza­­­vakat hoztak magukkal. Ezután termelőszövetkezeteink vonultak fel. Virágokkal és­­ szí­nes szalagokkal feldíszített ko­csikkal haladtak el a Felszaba­dulás, a Dózsa, a Táncsics, az Új Élet, a Haladás és az Alkot­mány Tsz tagjai a dísztribün előtt. Utána két Pobjoda autó­val, két hatalmas Ikarw­ és két teherkocsival a 42-es Autóközle­­kedési Vállalat dolgozói­­ vonultak fel. Délelőtt fél 1­1-kor a 42. sz. Autóközlekedési Vállalat mene­tével befejeződött a szegedi dol­gozók több mint két órán át tartó felvonulása a 12. szabad május elsején. kellemesen szórakoztak a dol­gozók, s a komorodó felhők meg az incselkedő szél sem rontotta el az ünnepi­­ hangu­latot. Időnként, nagy tapsor­kán emelkedett a fák fölé a szabadtéri színpad nézőteré­ről és odacsalogatta az em­bereket. Egész nap „telt ház“ volt itt, mert a jó összeállítású, színvonalas műsort senki sem akarta elszalasztani. Délelőtt a MÁV zenekara szerepelt nagy sikerrel, majd a szegedi üzemek színjátszócsoportjai, táncegyüttesei és zenekarai gondoskodtak a telt nézőtér szórakoztatásáról. Romeo kerestetik az első szép elismerést a Pap­­rikafeldolgozó Vállalat csupa fiatalokból álló színjátszó csoportja érdemelte ki a Ro­meo és Júlia a Vörös Csil­lagban című szovjet egyfel­­vonásos bemutatásával. Egész sereg Romeo-jelölt sorakozott fel a színpadon, s egy hami­sítatlan Júlia! S mindez azért Érdekes műsor — vidám szórakozás május elsején fls n szegedi szabadtéri színpadon idáman ropják a tán­cot a népviseletbe öltözött lányok az ünnepi felvonuláson (Folytatás a 4-vk oldalon) A ruhagyári dolgozók ünnepi menetében román nyelvű­­ írás élteti a magyar—román barátságot, és köszönti Szeg­ román vendégeit A Mérey utcai Általános Leányiskola tanulói a felvonulá­­sn Kitüntetett asszonyok a menetben A Kertészeti Vállalat dolgozóinak élen Tavasz Tündér lép­kedett. Mögötte négy népviseletbe öltözött lány táblát viti virágokból szőtt fölirattal A Szegedi Nyomda Vállalat kis rotációs gépe, amellyel kis Délmagyarországot »nyomtattak« fölvonulás közben

Next