Szegedi Néplap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-13 / 86. szám

Lejárt a „mandátum“, Sugár úr! ( Néhány vonás egy kisteleki ellenforradalmár arc «énéhez) [ Ha meg kellene rajzolni en­­nek az embernek arcmását, ak­kor nagyon sok képet készítené­­­nek róla, hogy méltóképpen ber­mutassák. Eredeti foglalkozása ügyvéd, de volt­­ már bírósági fogalmazó, nyilas agitátor, kor­­ruptságért elítélt személy, sofőr és ellenforradalmár a javából. Ezúttal néhány sorban bemutatt­juk őügyvédségét. A hírhedt kisteleki nyilas jo­gásznál, dr. Zsinóros Szabó Emilnél volt dr. Sugár Béla­­—­ így hívják „hősünket“ !— ügy­­védjelölt. Itt aztán magába szív­­ta a fasizmus szellemét és mint a Horthy Magyarország „meg­bízható“ jogásza bekerült a sze­gedi bíróságra. Híres volt anti­szemita magatartásáról, kép­mutatásáról és akkortájban nagy­­„karriert“ jósoltak neki. A felszabadulás után a párt­harcok idején még sikerült meg­bújnia a törvényszék vastag falai között, azonban 1946-ban népellenes magatartása miatt el­bocsátották a bíróságtól.­ ■ Sugár úr visszakerült Kiste­lekre és önállóan praktizált.­ Persze számosan fordultak a kistelekiek közül ügyes-bajos dolgaikkal az ügyvéd úrhoz, és ő minden szemrebbenés nélkül visszaélt „mandátumával“. Csak egy epizódot említsünk „tettei“ közül: Egy kisteleki asszony kérésé­re válópert folytatott le. Azt hazudta a tárgyaláson, hogy az asszony férje ismeretlen helyen tartózkodik, « holott jól tudta, hogy a férj hadifogságban van.­­A válást a hamis adatszolgálta­tás nyomán ki is mondták és Sugár úr a részére megalapított perköltséget betáblázta­tta az asszony férjének házára. Az épü­let árverésén az ügyvéd úr édes­anyjával potom pénzért — 1000 forinton aluli «— megvásároltatta S­zázali Sugár urat kwruptságáért két évre eltiltották ügyvédi gya­korlatától. Később ismét fegyelmit indí­tottak ellene, azonban a Nem lesz újszerű az olvasók előtt az a körülmény, hogy né­pi demokráciánk erősödő idő­szakában miképp akart „egzisz­tálni“ a fasiszta ügyvéd; elment sofőrnek Dunapemtelére! Itt persze nem ismerték Sugár urat, aki úgy állította be magát, hogy dolgozó, s a demokrácia híve. Igyekezett munkájával, és sike­rült neki szert tenni sztahano­vista jelvényekre is. Így teltek az évek: Sugár úr kívülről jó sofőrnek bizo­nyult, belülről pedig a demok­rácia elleni gyűlölettel áthatva várta a „helyzet“ megváltozá­sát , s i Időközben a felfüggesztési büntetése lejárt és az elmúlt év nyarán dr. Sugár Béla ismét kérte felvételét az ügyvédi ka­marába. Az illetékesek szabad­­tak Sugár úr kérésének teljesíté­sétől, mivel jól ismerték viselt dolgait. Az ügyvéd úr azonban addig dörzsölődött jobbra-balra, — nem szégyell még „demok­ratikus magatartására“ sem hi­vatkozni! — amíg sikerült meg­tévesztenie a kisteleki párt- és tanácsszerveket, akik írásban is hozzájárultak Sugár Béla kéré­séhez. Az ügyvéd úr pár hónapig is­mét praktizált, igyekezett ma­gát népszerűsíteni, mint “reha­bilitált“ személyt, és ekkor kö­vetkezett el október 23 .. 5 Sugár úr bemutatása nyo­mán már nem nehéz következ­tetni arra, hogy vajon ki volt az ellenforradalom kisteleki mozgatója? Mert ugyebár az ügyvéd úr óvatos duhaj volt, „csal;“ tiszteletbeli elnöke lett az ellenforradalmi nemzeti bi­zottságnak Kisteleken- Persze most pár hónappal az ellenfor­radalom után sok mindenről be­szélnek a faluban. Többek kö­zött azt mondják, felhívta a fi­gyelmet arra, a kommunistákat a főtérre állítsák, hogy min­denki lássa kivégzésüket... No, de ne adjunk a szóbeszédre, — feh­éren feketén igazolja a Szeged Népe* november 4-i száma az ügyvéd urat. Idéz­zünk belőle: ,.Kistelekről jelentik: dr. Su­gár Béla, a Kisteleki Nemzeti Bizottság elnöke szombaton dél­előtt telefonon felhívta szerkesz­tőségünket — (Óh, a kis „ártat­lan!“) — és értesített arról, hogy :.. a falu dolgozó pa­rasztsága egyöntetűen sorakozott fel nagy nemzeti forradalmunk zászlaja alá * (Ö csak tud­ta ...) — A falu lakossága ébe­ren őrködik afelett, hogy min­denféle cselekedet, mely nem­zeti ügyünknek — (már­mint Sugár úr „érdekeinek“) — árt­hatna, időben megakadályozzák — (ugyebár mások — míg ő a háttérben mozog)­­ 1­s kell erélyes kézzel elbánjanak a go­nosztevőkkel ...“ November 4-e után Sugár úr visszahúzódott, mint patkány az odújába. Úgy gondolta, ,,óva­tossága“ sikeres volt, nem tud­nak semmit rábizonyítani. A felsoroltak azonban azt bizo­nyítják, hogy tévedett az ügy­véd úr. Nem lehet már többet köpönyeget fordítani és eltusol­ni cselekményeit. A helyi párt- és tanácsszerveket még egyszer már nem tudja félrevezetni: ja­vaslat érkezett a község veze­tőitől az ügyvédi kamarához, hogy Sugár Bélát fosszák meg ügyvédi jogainak gyakorlásától. Megkapja majd írásban is a végső ítéletet: lejárt a „mandá­tum“, Sugár úni (—*>) gálát eredményét meg; S­ nem várta Nagy épületelemek gyártása gépi úton Drezdában új gyár ala­kult, amely a nagy épület­elemeket gépesített úton ál­lítja elő. A gyárban a nagy épületelemeket futószalagon állítják elő betonból. Az új gyár együtt­működve a drezdai—strie­­seni épülettömböket szerelő vállalattal évente 2500 la­kás elkészítéséhez szükséges téglatörmelék- épülettömböket készít el. ---------------------------------------­ IsiUtn a nápolyival pénteken — Te mafla, mondhatom, jól ráfizetek a kiruccanásra — kiabált tegnap reggel egy fiatalasszony gyermekére a Vágóhíd és a SZEAC-pálya között közlekedő villamoson. — Hiába, péntek van, oda a szép aktatáska. Hát nem itt hagyta a mafla — úgy lát­szik, ez szavajárása — a vil­lamoson. — Ne idegeskedjen asszo­nyom — szólt udvariasan a kalauz —, a végállomáson kellő igazolás után átveheti a táskát. — Persze, péntek van — szólt a dorozsmai villamoson egy idős ember. — Itt hagy­tam a villamoson az aktatás­kám, s eltűnt. Úgy látszik, mégis van va­lami ebben a péntekben — gondoltam. — Áh, semmi, buta, babonás hiedelem. Mi­ért nem vigyáznak jobban a holmijukra. Délben otthon az asztalra raktam a reggel feljegyzett élelmiszereket. Sorba kipi­páltam: kenyér, vaj, cigaret­ta. De hol van a nápolyi? Határozottan emlékszem, hogy megvettem. Még egy­szer kezdtem elölről az el­lenőrzést. Nincs! Az üzletben felejtettem, vagy útközben vesztettem el? Péntek van, hiába, péntek. Eddig sohasem jutott eszem­be, hogy párosítsam szeren­csétlen dolgaimat napokkal, *-1------------­számokkal, emberekkel. És most mégis. Nem csoda, hi­szen kétszer is hallottam ma. Próba, szerencse. Elindul­tam a Kárász utcai édesség­bolt felé. — Itt felejtette a nápolyit — szólt a barátságos boltve­zető az Élelmiszerkiskereske­delmi Vállalat 55-ös számú üzletben. — Milyen szerencsém van — gondoltam. — No, de hi­szen ma péntek van?! Foga­dalmat tettem: ezután nem ingat meg semmi, nem hi­szek a péntekben — és dia­dalmasan vittem haza a ná­polyit. (Zs) E hónap végéig adhatók be a fénykép­pályázat felvételei A szerkesztőségünk által meg­hirdetett fényképpályázatra már több felvétel érkezett be. Ez­úton ismét közöljük az érdeklő­dőkkel, hogy a pályázatra szánt felvételeket április 30-ig küldhe­tik be szerkesztőségünkbe leve­lezőlap nagyságban, a név és pontos lakcím feltüntetésével. A pályázaton bárki részt vehet egy, vagy több felvétellel. A díjnyer­tes képeket jutalmazzuk. Első díj 100 forint, II. díj 80 forint, III. díj 50 forint. A díjnyertes képeket lapunkban közöljük. Szerkesztőségünk ezenkívül fenntartja magának azt a jogot, hogy a díjat nem nyert, de al­kalmasnak talált képeket is la­punkban közöljük. Közlés ese­tén a felvételt készítő nevét fel­tüntetjük és minden közölt kép után 20 forint tiszteletdíjat fi­zetünk. EGÉSZSÉGES GENERÁCIÓT AZ ORSZÁGNAK Bővül-e a Szegedi Sportnevelés- és Sportegészségügyi Intézet ? t,Szegedi Sportnevelés- és Sportegészségügyi Intézet”.­­— Ezt az elnevezést viseli egy viszonylag nem feltűnő, de annál fontosabb intéz­mény az Április 4. útja ele­jén. A fiatalok, sportolók, ál­talános és középiskolások jól ismerik ezt az intézetet, illet­t­e a gondos sportorvosi mun­kát, amely már oly sok kis- és nagydiáknak elősegítette testi fejlődését. Ez érthető is, hiszen az itt dolgozó testne­velő orvosokat és asziszten­­seket egyetlen cél vezéreli: testben és lélekben minél egészségesebb generációt ne­velni az országnak. Ezt kell megértetni a fia­talsággal, s főleg azokkal a szülőkkel, akik soványka, könnyen fáradékony, de egyébként makkegészséges gyermekeiknek a kötelező is­kolai torna alól részleges, vagy teljes felmentést kér­nek. Vannak olyan fiatalok is, akik különböző „mesével“ kérik az iskolai torna alól mentességüket.­­Ilyenkor megnézzük a sportkartont, s rögtön kide­rül, hogy a páciens egyéb­ként kitűnően balettozik, vagy valamelyik sportklub oszlopos tagja. A felmentést kérő oka is kiderül: tetszető­sebb az iskolán kívüli kötet­lenebb foglalkozás — mond­ja Jász Tivadar főorvos. — Minden ilyen ,,esetnél” azon­ban a szakorvosi vélemény a döntő, amely egyformán meggyőzi a szimuláns, ,,svindliző” ifjút, vagy leányt, s a kisebb gyermekek eseté­ben pedig (a gyermek és a szülő érdekében) a feleslege­sen aggódó szülőket. Sokkal nagyobb probléma­­— folytat­ja — a különböző fogyaté­kosságú gyermekek különle­ges gyógytornájának megol­dása. Ilyen nevelés jelenleg a Pedagógiai Főiskola torna­termében folyik. A terem azonban nem a miénk, meg más speciális tornaszerek kellenének nekünk. A további beszélgetésből megtudjuk, hogy Szegeden ISO—180 különleges gyógy­tornára szoruló gyermek van. A sportorvosi intézmény vi­szont egy teljesen száraz és tágas alagsorral rendelkezik, ahol hozzávetőlegesen 200 ezer forintos befektetéssel a debreceninél és a pécsinél is korszerűbb gyógykezelést nyújthatnánk — még gyógy­fürdő therápiát is! — azok­nak a betegségben szenvedő gyermekeknek, akiknek min­den vágyuk, hogy egészsége­sekké váljanak. A mérnöki hivatal és a szakminisztérium már föl­mérte és erre a célra nagyon is megfelelőnek találta a sportorvosi intézmény alag­sorát és az udvart. Értesülé­sünk szerint a városi tanács művelődési osztálya is he­lyesnek találja egy ilyen gyógytornaterem felállítá­sát. Ha mindehhez hozzá­vesszük a 150—180 arra rá­szoruló gyermek vágyát, ak­kor reméljük, hamarosan egy gyógy-testnevelési intézettel bővül a szegedi sportnevelés és sportegészségügy. (fődi)­ ­.Liebmann Béla terv Tornára kiválóan alkalmas! — A Madách utcai általános iskola udvarán tornaszűrő vizsgálatot tartanak dr. Kukán Ferencné és dr. Déri Sándorné, a Szegedi Sportne­velés- és Sportegészségügyi Intézet munkatársai. 4 Csúnya volt Ml ! Szerda este a színház­­­­ban történt „A mosoly * országa” második felvo­­­­nása közben A táncbe­ 3 tét után a közönségből 3 valaki egy csokor virá­­­­got dobott színpadra a 3 valóban sikeres alakítás 3 jutalmául. A művész fel- 3 vette a virágot és taps- 3 vihar közepette mély 3 meghajlással köszönte 3 meg. Hogy, hogy nem tör­­­­tént: egy szál virág le­ 3 tört és árván hevert a 3 színpadon. Azonban nem 3 sokáig. Megyesi Pál 3 éneklés közben odalép- 3 delt a virágszálhoz és 3 dühösen rátaposott. 3 Mindenki felszisszent és 3 megbotránkozott e ma­­­­gatartáson. Vajon mi ve­ 3­zette erre a megalázó 3 lépésre a tenoristát? 3 Talán a „nagy művé­ 3 szék’1 nem tudják elvi­­­­selni művésztársaik: si- 3 kerét? .. ? (— ó —) 3 Hétvégi sportműsor SZOMBAT Labdarúgás Dózsa-pálya: fél 3 órakor Szpartakusz—Építők, ifjúsági, lóth NI. F. (Kozár, Ábrahám), fél 5 órakor Szpartakusz—Épí­tők, osztályozó az NB IH-ba ju­tásért, Békés megyei tv. (Va­dász, Selmeczi). Szabadság tér: negyed 4 óra­kor MÁV Távírda—Előre, II. o., Rácz J. (Ács, Kasza). SZEAC külsőpálya: fél 4 óra­kor SZEAC—JUTA, ifjúsági, Párkányi (Farkas, Karsai). Vasutas-pálya: fél 4 órakor Előre—UTC, tartalék, Péter I. (Veres L., Gazdag). Juta-pálya: délután 4 órakor Textilművek—Bőrös, tartalék, Fórián (Gyémánt, Csűri).1 VASÁRNAP Labdarúgás Vasutas-pálya: negyed 2 óra­kor Postás—Móravárosi Kinizsi, osztályozó az NB II-ba jutá­sért, Bandur (Szöllősi, Tárkány),­­ negyed 4 órakor Szegedi VSK—­­­­p. MÁVAG, megyei bajnokok ornája, Hodroga (Szeghő, Gütt­­­ert).­­ SZAK-pálya: negyed 3 órakor SZAK—Dorozsma, ifjúsági, Rácz Gy. (Rácz J., Spitzer), 4 órakor SZAK—Dorozsma, osztályozó az NB III-ba jutásért, Géczi (Mó­zes, Rácz J.).­UTC-pálya: háromnegyed 3­­­1 órakor UTC—Dózsa, ifjúsági, Lőrincz (Antal, Ökrös), fél 5­­ órakor UTC—Dózsa, osztályozó­­ az NB III-ba jutásért, Szeghal­mim (Stark, Somogyi).­­ Szőreg: 2 órakor Szőreg—KAC, ifjúsági, Udvarhelyi (Molnár ,I.), fél 5 órakor Szőreg—KAC, mosztályozó az NB III-ba jutá­sért, Prónai (Molnár J„ Udvar­helyi). Juta-pálya: 2 órakor Textil­­művek—Sándorfalva, II. D., Bo­kor (Vadas, Miskolczi), 4 órakor Juta—Ásotthalom, II. O., Zsarkó (Sebestyén. Bálint). Szabadság tér: 2 órakor Al­sóvárosi MÁV—Szőreg, tartalék, Borbola utca, Gém), 4 órakor Alsóvárosi MÁV—SZEAC III., II. o., Lipták (Kulin, Hör­ömpő . Kistelek: negyed 3 órakor Kis­telek—Alsóvárosi MÁV, ifjúsá­gi, Ungi (Nagy J.), negyed 5 órakor Kistelek—Építők Gőz­­fűrész, II. o., Vörös B. (Ungi, Nagy J.). Tápé: 3 órakor Tápé—Kisbok­­h­áza, II. o., Füzessi (Török L.), Pintér I.). Üllés: 3 órakor üllés—Móra­­halom, II. o., Horváth M. (Már­ton V.). Pusztamérges: 3 órakor Pusz­­tamérges—Újszentiván, II. o., Király I. Kosárlabda A Rókusi Tornacsarnokban az a­lábbá mérkőzések kerülnek le­úszásra: 1 Negyed 1 órakor Szegedi Pos­­­­tás—Pécsi Vasutas, NB I-es fér- 3­fi-mérkőzés, 13,25-kor SZAK— 2 Eger. NB II-es női­ m­érkőzés, 214,35-kor Szegedi Vasutas—Bp. 2 Orvostudományi Kar. NB II-es 2 férfi, 15.45-kor Sz. Postás-Kecskeméti női. Vasutas, NB II-es Kézilabda Az Építők Kálvin téri pályá­ján vasárnap délután két NB II-es bajnoki kézilabda-mérkő­zést játszanak le. 3 órakor a Textil—Kinizsi női, 4 órakor pe­dig a SZEAC—Szpartakusz férfi mérkőzés kerül megrendezésre. Ökölvívás A Szegedi VSE vasárnap este 7 órai kezdettel nagyszabású ökölvívó-versenyt rendez a Ró­kusi tornacsarnokban. A ver­senyen részvesznek a Nagykő­rösi Kinizsi Szegeden is jól is­mert öklözői is. Mezei futóbajnokság Vasárnap délelőtt 10 órai kez­dettel a rókusi állomás mögötti vásártéren kerül megrendezésre az 1957. évi megyei mezei fu­­tóbajnokság. Versenyszámok: női serdülők (500 m), ifjúságiak (800 m) és felnőttek (800 m); férfi serdülők (1000 m), ifjúsá­giak (2000 m) és felnőttek (3000 méter). Kalapácsvetés Az SZVSE Kossuth Lajos su­gárúti sporttelepén vasárnap délután 3 órai kezdettel orszá­gos kalapácsversenyt rendez az SZVSE. A versenyen fővárosi és vidéki versenyzők is indulnak.­­ A dohányipar a máso­dik negyedévben 100 millió cigarettával készít többet, mint tavaly ilyenkor. A ter­vekben a választék bővítése is szerepel. Hamarosan meg­jelenik 50 grammos csoma­golásban a macedón ciga­­rettadohány és a pipázók számára a zamatos kerti do­­hár­y. A szóvarozók két új­fajta füstölnivalónak örülhet­nek majd: a kisalakú Eger és az ennél valamivel vasta­gabb Jáva szivaroknak. HALÁLOZÁS: Tockos Sándorné szül. Kocsis Magdolna április 9-én Mezőhegyesen el­hunyt. Temetése április 11-én volt a szegedi ref. temetőiben. A gyászoló család. SZEGEDI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt szegedi lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Szeged, Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03. Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: szeged, Klauzál tér 3. Telefon: 31-16 és 35-00 Törlesztik a megyei postahivatal­ok­ laposztálya és a hírlapkézbe­­sítő postahivatalok Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: vincze György

Next