Délmagyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-01 / 100. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIII. évfolyam, 100. szám Ára: 50 fillér Szerda, 1957. május 1. ..............................................1/ a proletár internacionalizmus nagy ünnepe! Gondolatok a 13. szabad május 1 ünnepén írta: ifj. KOMÓCSIN MIHÁLY, az MSZMP Szeged Városi Intéző Bizottságának titkára Tizenharmadszor ünnepli dolgozó magyar népünk szabadon május elsejét. A szabad szó a 12 évi s Bbadság megszokottsága keresztül már természetesnek tűnt, és különös jelentőségét főleg a fiatalabb nemzedék nem is érezte. Talán nem is tartották volna fontosnak e szó további használatát, ha a múlt évi októberi ellenforradalmi kínCSét nem figyelmeztet bennünket e szó jjelentőségére. Október azonban felfrissítette emlékezetünket. Felelevenítette a régi május elsejék, az akkori munkássors emlékét. Attól kezdve, hogy a II. Internacionálé 1889. párizsi alakuló kongresszusán hozott határozat alapján 1890. május 1-én Magyarországon és az egész világon megünnepelte a munkásság május elsejét, e nap a nemzetközi munkásság harci ünnepévé vált. Minden évben e napon az egész Világon a munkásság tömegei felvonulásokon, gyűléseken és ezer más formában tüntettek a munkásság nemzetközi összefogása mellett. Piros zászlók és vörös ötágú csillagok alatt, az Internacionálé, a Marsallós és harcos munkásindulók dallamára masírozott a munkásság színe-java, követelve a politikai szabadságjogokat, a 8 órai munkaidő törvénybe iktatását, a nagyobb darab kenyér és az emberibb megélhetés biztosítását. A magyar munkásosztály — s benne a szegedi munkásság is — 1890-től kezdve minden évben megünnepelte május 1-ét. Az elnyomatás, a jogtalanság, az ínség nehéz évtizedeiben is mindig felemelte fejét e napon, és erejét megmutatva, rémületet keltett az uralkodó osztályokban. Rémítette az uralkodó osztályokat a munkásság nemzetközi szolidaritásának ereje, lángpiros zászlóiban, csillagjaiban, indulóiban és tüntetéseiben kifejezésre jutó harci szelleme. Ezért próbálta hatalmi kényszerrel és félrevezető propagandával eltörölni május 1-ét. Május 1 szelleme azonban évről évre a tavaszi nap hatására kivirágzott a munkásszívekben, felpezsdítette, harcra tüzelte a munkásokat. Az elnyomatás éveiben a harc a szabadságjogokért, a nagyobb darab kenyérért folyt, de a végső célt, a munkásosztály felszabadítását és szabad munkásrend építését, sohasem tévesztve szem elől. Május 1 harci szelleme 1917 dtóberében az orosz földön megteremtette a munkásszabadság első egészséges gyümölcsét. Másfél évvel később a magyar munkásosztály is megérlelte e gyümölcsöt, és 1919-ben a magyar dolgozók szabadon ünnepelték május 1-ét. A magyar népszabadság gyümölcsét azonban az ellenforradalom, a nemzetközi imperializmus támogatásával, eltiporta. Huszonöt éves elnyomatás után 1945 tavaszán a keletről kelő nap sugarai újból megértették a magyar népszabadság gyümölcsét. A szabadság 12 éve alatt a magyar munkásosztály megvalósította a korábbi május 1-ék összes követelését. A munkáshatalom törvénybe iktatta a munkásjogokat, felszámolta a munkanélküliséget, az intézkedések sorát foganatosította a dolgozó nép életkörülményeinek javítására. A megdöntött kizsákmányoló osztályok egy pillanatra sem nyugodtak a 12 év alatt. Felhasználva a munkáshatalom, a kormány és a párt vezetői által elkövetett hibákat, azokat eltúlozva, elégedetlenséget keltett a néptömegekben. Látva, hogy a néphatalom igazi hívei nagy erőfeszítéseket tesznek a hibák kiküszöbölésére, félve, hogy az elégedetlenségből táplálkozó tömeghangulati talaj kicsúszik a lábuk alól. a nemzetközi imperializmus irányításával 1956 októberében gyors rohamot intéztek a munkáshatalom megdöntésére. Tudták, hogy a munkásság erejének forrása a tudatos vezető gárda, a nemzetközi munkásszolidaritás és a május elsejéken különösen kifejezésre jutó munkásösszefogás és harci szellem. Ezért az ellenforradalmárok a fő tüzet ezek ellen irányították. Dühükben a munkás nemzetközi szolidaritás és harci szellem jelképeit is pusztították. Visszaélve a dolgozó nép nemzeti érzületével, nacionalista mákonnyal próbálták elhódítani a dolgozók tudatát, és kiölni a nemzetköz munkásszolidaritás érzését, hogy így könnyebben megdönthessék a néphatalmat. A nemzetközi munkásszolidaritás, május 1 szelleme azonban diadalmaskodott az ellenforradalmon. A szovjet hadsereg segítségével a bajba jutott munkáshatalom újá bői megszilárdult Magyarországon. Továbbra is szabadon ünnepelheti május elsejét a magyar dolgozó nép. z ellenforradalmárok Szegeden is **V / azt hirdették, hogy a munkásság • ANEWC&fWette május 1 szellemét, és a ’ fflunkás követelés ercét megvalósító népbartalom ellen fordult. Nem igaz! Hazudnak az elie^iforradalmárx»kl A tények mást bizonyítanak. A szegedi dogozók a hibák ellen tüntettek októberben, de nem a népbatalom ellen. Tüntetésük és sztrájkjuk Ugyan — mivel gyengítette a megtámadott népdalaimat —kedvezett az ellenforradalmároknak. AaonB&ina tüntetésekbe és sztrájkokba is csak megtévesztéssel és nyomással tudták belevinni. Az ellenforradalmárok nem tudták volna féktelen demagógiájuk ellenére sem utcára vinni a munkásokat, ha a pártapparátusban árulóvá vált Sutok és Fenyvesik, ha a néphatalmaikk jóvoltából vezető posztra került Pongrácok és Nagy Ernők nem inognak meg, és karrierizmusból nem állnak kezdeményezőkként a tüntetés élére. Ha nem a pártba is befurakodott áruló Barátok és hasonszőrű társaik szervezik a néphatalmat gyengítő tömegmegmozdulásokat. Az ellenforradalmásoknak az áriban nem sikerült a néphatalom elleni fegyveres felkelésbe belevinni a szegedi dolgozókat. Még az átmenetileg megszédített munkások döntő többsége is undorral fordult el a nemzetközi munkásszolidaritás és májusi szellemét kifejező jelvényeket tipró, szovjet emlékműveket romboló ellenforradalmároktól. És amikor a nemzetközi munkásszolidartás kifejezőjeként a szovjet hadsereg segítségével sietett a megtámadott munkáshatalomnak, hiába oszlotték ki a fegyverek tömegét, magukra maradtak a Kovács és Tunyogi-Csapó-féle ellanforradalmárok. Amikor a párt és kormány politikája egyértelművé vált november 4-e után, a bujtogatás, szervezés és nyomás ellenére sem tudták az ellenforradalmárok a sztrájkot tovább vinni. A munkástanácsokba befurakodott ellenforradalmárok illegálisan szervezkedtek, a Budapestről, Hódmezővásárhelyről átküldött ellenforradalmárok erőlködése ellenére se tudtak újabb sztrájkokat, tüntetéseket, fegyveres provokációkat kirobbantani. A szegedi munkások, felismerve igazi érdekeiket, a néphatalom oldalára álltak. Még a legkótyagosaibb ellenforradalmárok is kénytelenek elismerni, hogy a termelés növekvő számait, a szegedi dolgozók tüntető megmozdulásait február 23-án, április 4-én, április 14-én és ezer más tényt nem lehet a szovjet tankok és a karhatalmista géppisztolyok hatásának beállítani. Ezek a tények a szegedi munkások öntudatos kiállását mutatják a néphatalom mellett. Az ellenforradalomnak nem sikerült Szegeden a dolgozókat rendszerellenes fegyveres felkelésbe belevinni. A sztrájk sem kedve szerinti volt. Véres provokációt sem tudott kirobbantani, a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket sem tudta felbomlasztani. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy itt az ellenforradalmi elemek önmérséklésén, humánusságán múlott, hogy komolyabb kilengésre nem került sor. Bár most az ellenforradalmi elemek mentésére ők maguk, s a velük rokonszenvezők megpróbálják ezt elhitetni. Nem! Nem rajtuk múlott! Ők Szegeden is maradéktalanul végre akarták hajtani az ellenforradalmi programot. Tömegével folytattak törvénytelen házkutatásokat, az emberek sorát tartóztatták le minden különösebb indok nélkül. A »nemzetőrségi repülőgárda« a törvényesség, s az emberiesség legminimálisabb mércéjét sem tartotta be. A szegedi munkásmozgalom egész vezető gárdájának, a haladó elemeknek, s mindazoknak, akik az elmúlt 12 év folyamán valami jelentősebbet tettek a szocializmus építésére és számos olyannak is, akik különösebbet ugyan nem tettek, de valamelyik bősz e’1enforradalmár haragját magukra vonták az összefogdosása és ártalmatlanná tétele nem is nagyon titkolt célkitűzés volt. Illetékes állami szerveink birtokában van annak a parancsnak egy példánya, melyet Kovács úr november első napjaiban adott ki a város egyik külső részén tevékenykedő embereinek, s a parancsban világosan feltüntette a célt, közölvén, hogy ha a letartóztatást valami akadályozná, a helyszínen tegyék ártalmatlanná az illetőket. Szinte komikus, hogy mindazok, akik az októberi napokban az ellenforradalmi megmozdulások élén jártak, most azt hirdetik, hogy kizárólag nekik volt köszönhető, hogy Szegeden nem került sor fegyveres összetűzésekre. Mi ezzel szemben a valóság? A valóság az, hogy ezek az ellenforradalmi figuráik terveiket nem tudták végrehajtani, mert a szegedi dolgozók túlnyomó többsége sokkal józanabb volt annál, hogy ellenforradalmi kalandonjtegoíkba bele tudták volna vinni. A valóssg az, hogy ezek az ellenforradalmi figurák terveiket nem merték maradék· la* Öl végrehajtani, mert a szovjet csa*»r.rólF elcsijler «któber 24-i, másodszor rjt> Vembe* első napjaiban történt szegedi átvonulását^lBffűtötti ellenforradalmi lázuk hevületét. Jellemző, hogy Kovács és néhány társa —• Dár »«ober 23-a előtt már mindenre feltűive,és mindenre el volt szánva, e október 23-án lázas aktivitása még csak fokosodott ■— 24-e után néhány napra gyorsan bevonult a II. sz. sebészeti klinikára és ott rejtőzködött, holott makkegésztőgályoltja még lázát is lehűtötte a szovjet csapatok láttán támadt félelme, jél . Nem azért tartották magukat távol a szegedi dolgozók az ellenforradalmi kilengésektől, mert az ellenforradalmárok számára kedvező talajt teremtő országos hibák Szegeden talán kevésbé voltak érezhetők. Nem! Sőt az országos hibák mellett — mint mindenhol — mi is követtünk el az országos hibákat tetéző helyi hibákat. Most nemcsak azt a tanulságot kell levonnunk, hogy határozottan megvédjük a dolgozó nép hatalmát, megsemmisítjük az ellenforradalmat, nemcsak azt, hogy a népért még szorgalmasabban, még nagyobb erővel fogunk dolgozni, mint eddig. Nemcsak azt, hogy azért valahogy sok mindent másképpen kell csinálnunk, mint eddig. Azt a tanulságot is le kell vonnunk, hogy nem lehet a népet akarata ellenére boldogítani. Nem lehet a népért a nép nélkül dolgozni, a néptől elszakadva dolgozni. Nemcsak a jövő nemzedék, hanem a ma élő nemzedék számára is építjük a szocializmust, az is élvezni akarja a szocializmus eredményeit. Figyelnünk kell a nép szavát, s mindenkor hasznosítani kell munkánkban. Nemcsak a kivitelbe, hanem az elhatározásba, a tervezésbe is be kell vonni a dolgozó népet. Mi, a néphatalom munkásai nem vagyunk külön kaszt, mint a Horthy-rendszer apparátusa, amely idegen volt a néptől, s rátelepedett a népre. A mi szülőanyánk a dolgozó nép. Bennünket a munkásosztály, a munkásmozgalom nevelt. Mi mégis csak jobban szót értünk a dolgozó néppel, mint a horthysta rendőrtiszt-fióka Kováts Jóskák, a Barátok és Perbírók, a Shvoyok és Strasserek. Ezért nekünk, szegedieknek is, meg kell vizsgálnunk, mi volt az a hiba, amely a mi munkánkban főképpen megmutatkozott. Hogy speciel a »szegedi cipő« hol is szorított és szorít most is legjobban. Május 1-e a munkásság harcos ünnepe. A munkási követelések kifejezésre juttatásának napja. Állítsuk csak fel a követeléseket, magunkkal, munkánkkal, népi hatalmunkkal szemben. Nem felelőtlenül, a valóság, a lehetőségek figyelmen kívül hagyásával, mint az ellenforradalmárok tették, hanem az országért, a dolgozó népért érzett felelősségtudatunktól áthatva. Az elmúlt 12 év folyamán Szeged ipara sokat fejlődött. A szegedi üzemek kivétel nélkül többet ruháztak be néhány év alatt korszerűsítésre és munkásvédelemre, mint korábban évtizedek alatt. Kis műhelyekből modern üzemek lettek. Mégsem lehetünk megelégedve, mert 1950—51 után a többidéki ipari városhoz hasonlítva elmaradt Szeged, s az iparfejlesztés elmaradása miatt elmaradt sok más ezzel összefüggő terület fejlesztése is. A határközelségű bűvös érv kicsit megilletett bennünket. Nem szorgalmaztuk sem felfelé, sem itt helyben kellően az iparfejlesztést. Szeged mezőgazdasági kultúrája nagy hagyományokra tekint vissza. Mi nem váltunk élharcosaivá e mezőgazdasági kultúra továbbfejlesztésének. A lakásépítés a II. világháború óta különösen a világ összes valamire való városának egyik legégetőbb kérdése. Szegeden azonban különösen égető e probléma, mert — köztudomásúan *— a város, az Alföld egyik legmélyebb pontján fekszik, a talajvíz szintje magas, házainak túlnyomó többsége a múlt században épült, aránytalanul sok az egészségtelen, nedves lakás. A természetes szaporodásból, a házasságkötésekből fellépő normális szükségleten túlmenőleg, a rendezettebb lakáskörülményekre vágyó és így joggal nagyobb igényeket támasztó dolgozók száma is mind több. A felszabadulás óta népi hatalmunk erőforrásaihoz mérten elég sokat tett ezen a téren is. Mivel azonban Szeged nem volt az iparilag gyorsan fejlődő városok között, így a lakásépítési keretből is aránytalanul kevesebbet kapott, mint hozzá hasonló, vagy még Szegednél kisebb más városok is. A meglévő lakásokkal sem mindenben gazdálkodtunk jól. Nem ritka Szegeden az 1—2 személy által lakott 3—4 szobás nagylakás, a családok normális és törvényekben szabályozott igényeit jóval túlhaladott méretű lakások száma. A város kommunális fejlesztése, kereskedelmi és vendéglátóipari hálózat bővítése elmarad egy ilyen nagyvárosban joggal felmerülő igényektől. Kis községeknek is nagyobb áruháza van, mint Szegednek. A felszabadulás óta hagytunk elhalni Szegeden olyan jó és helyes hagyományokat, mint az évenkinti ipari vásárok, szabadtéri játékok stb., ami Szeged idegenforgalmát és hírnevét nagyban növelhetné. Országunk gazdasági helyzete most nehéz. Ezt tudjuk. Az ellenforradalom több mint 14 milliárd forintos kárt okozott az országnak. Nem számolhatunk ezeknek az elmaradásoknak máról holnapra történő kiküszöbölésével. De számba kell vennünk ezeket, hogy népi hatalmunk központi vezető szervei elé tárjuk, s amint az ország lehetőségei engedik, állami erővel is minél gyorsabban leküzdjük az elmaradást. De számba kell vennünk azért is, hogy ne várjunk csodákra, ne várjunk mindent felülről, hanem mozgósítsuk saját erőinket, használjuk ki helyi lehetőségeinket e hiányosságok pótlására. Hogy népi hatalmunk mielőbb tudjon állami támogatást is nyújtani elmaradásunk leküzdéséhez, magunk is sokat tehetünk. A szegedi ipari üzemek 1957. első negyedévében csak 81,7 százalékát termelték annak, amit 1956. első negyedében termeltek. A termelés önköltsége szinte minden üzemünkben jóval meghaladja a korábbi színvonalat. Van tehát tennivalónk az ipari termelés vonalán. Az olcsóbb és több termelés növeli az áruválasztékot, a dolgozók jövedelmét nemcsak most, hanem az év végi nyereségrészesedés fizetés révén is, és nem utolsósorban növeli az állam lehetőségeit a nagyobb beruházásokra, a gazdasági nehézségek elhárítására. Ugyanezt segíti elő a mezőgazdasági termelés fokozása, az adófizetés pontos teljesítése, melyben a szegedi dolgozó parasztság 1957-ben érettségéről tett tanúbizonyságot, becsülettel teljesítve a népi hatalom iránti kötelezettségét. Többek között ezek azok a gondolatok, melyek a dolgozók nagy nemzetközi seregszemléjén, a harcos május 1-én bennünk, szegediekben is felmerülnek. Az ellenforradalom a május 1 szellemét is kifejező vörös zászlók és vörös csillagok megsemmisítésével jelképezte, hogy május 1 szellemét is ki akarja ölni a magyar dolgozókból. A magyar dolgozók, s köztük a szegediek is, hűen ragaszkodnak május 1 szelleméhez, melyért a munkásság a felzabadulás előtti évtizedekben nem ritkán vérét is hullatta. A mai napon a szegedi dolgozók tízezrei is május 1 szellemében ünnepelnek, s harcos ünnepi seregszemlésül a válasz az ellenforradalomnak; Magyarországon nem hagyjuk még egyszer földre tiporni a néphatalmat, nem hagyjuk győzedelmeskedni a kapitalisták, nagybirtokosok és haszonélvezőik ellenforradalmát. x