Délmagyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-01 / 229. szám

A kormány nem tűri, hogy felelőtlen elemek veszélyeztessék a stabilizációt Apró Antal beszéde Kecskeméten A kecskeméti »Hírős Hét« második napján, vasárnap, a Hazafias Népfront nagygyű­lésével folytatódott az ün­nepi programsorozat. A nagy­gyűlésen I. P. Bojcov a szov­jet veteránok küldöttsége ve­zetőjének beszéde után Apró Antal, a forradalmi munkás— paraszt kormány­­ elnökhe­lyettese a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségé­nek elnöke mondott beszédet, levezetőben rámutatott arra, hogy az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány az elmúlt hónapokban számos nagyjelentőségű intézkedést tett politikai és gazdasági éle­tünk továbbfej­lesztés­ében. Szigorú rendszabályokat hoz­tunk az ellenforradalom teljes felszámolására - mondotta -, s ugyanakkor szélesítjük a dolgozók demokratikus jogait. A továbbiakban gazdasági kérdésekről beszélt Apró An­tal, majd arról szólott, hogy ma már tizenötmilliárd forin­tot árualapunk van s ez lehe­tővé teszi, hogy a kereskede­lemnek ne kelljen mindent mindenáron, sokszor silány minőségben is átvenni az ipartól, hanem jobban véd­hesse a lakosság érdekeit, ér­vényt szerezzen a párt­ és a kormány politikájának. Nem fogjuk tűrni, hogy felelőtlen elemek veszélyeztessék a sta­bilizációt, dolgozó népünk életszínvonalát, — hangsú­lyozta. Minden eszközzel fel­lépünk a burkolt áremelések ellen. Állami szerveink eddig csak azokkal a bűnösökkel szemben léptek fel, akiket azuzsorán tetten értek. A jö­vőben azokat is büntetni kell, akik úgynevezett vállalati ér­dekből, vagy hogy több nye­reségre tegyenek szert, meg­károsítják a lakosságot. Rámutatott arra is, hogy az átlagbérek ellenőrzésével aránylag rövid idő alatt si­került a bérfronton rendet te­remtenünk. De a szövetkezeti és a magánkisiparban még sok a visszaélés, sok helyen aránytalanul magas béreket állapítottak meg és ezzel bér­feszültséget idéznek elő. Ezután néhány készülő kormányrendeletről és tör­vénytervezetről beszélt. 1>IunkáNtan­ár**pk helyett üzemi tanácsok — Növelni akarjuk —mon­dotta Apró Antal — a taná­csok hatáskörét igazgatási és gazdálkodási területen egy­aránt. Az a tervünk, hogy a tanácsoknak beleszólásuk le­gyen olyan fontos üzemek, mint a gép- és traktorállomá­sok irányításába. A minisz­tériumoktól, országos jellegű szervektől sok helyi jellegű üzemet, vállalatot át akarunk adni a helyi tanácsoknak . — A munkástanácsok lé­nyegében döntő többségük­ben megszűntek, mert sok he­lyen politikailag és gazdasá­g--------------­Hangs­úlyozta ho n az egész világon minden becsületes dolgozó­ elismeri eddigi mun­kánkat és emelt fővel, igaz­ságunk tudatában védjük a magyar nép érdekeit minden nemzetközi fórumon. — Néhány nappal ezelőtt utazott Kínába Kádár elvtárs vezetésével népköztársasá­gunk kormánydelegációja — mondotta. — A kínai nép ve­zetői a legnehezebb napok­ban jöttek el hozzánk segí­teni, támogatni bennünket. Most Kínában mindenütt örömmel és lelkesedéssel fo­gadják a kis Magyarország küldötteit. Ez is bizonyíték arra, hogy a mi táborunkban, a szocialista országok szövet­ségében, a kis országok, né­pek sorsa az egyenrangúsá­gon, a kölcsönös előnyökön, a megbecsülésen nyugszik. Vilag káros tevékenységet fej­tettek ki és összetételük nem volt megfelelő. A pártnak és a kormánynak az a vélemé­nye, hogy a munkástanácsok helyett olyan üzemi tanácso­kat kell létrehozni a szakszer­vezetek vezetésével, amelyek a széles dolgozó rétegek számára lehetővé teszik, hogy bekapcsolódjanak a gyárak, az üzemek, a vállalatok veze­tésébe, illetve munkájának ellenőrzésébe. Szakszerveze­teink munkája sokat javult, s az új üzemi tanácsokat a szakszervezetek vezetésével és irányításával akarjuk megvalósítani. Újfajta népi ellenőrzés — Az ellenforradalom kö­vetkeztében meglazult az ál­lami és állampolgári fegye­lem. Ezért a kormány elha­tározta, hogy a régi fajta ál­lami ellenőrzés helyett a dol­gozó parasztok, munkások, értelmiségiek széles tömegei­re épített úgynevezett népi ellenőrzési rendszert fog megszervezni. A munkások, parasztok ezreit vonjuk be a gazdasági és társadalmi élet rendszeres ellenőrzésébe. A helyi emberek ismerik a ter­melést, ezért hamarabb fel­fedik a bajokat, mint akár­milyen ügyes, Budapestről kiküldött ellenőr. Ezután a Hazafias Népfront problémájáról szólt, s megál­lapította: az ellenforradalom leverése után nagy lehetőség van arra, hogy mindenki, aki hazáját szereti, népét becsüli, az bekapcsolódjék politikai életünkbe, mert úgy tartjuk, hogy a kormányzást, az or­szágvezetést meg kell osztani a dolgozó tömegekkel. — Azon leszünk — mon­dotta nagy tapssal fogadott beszédének végén —, hogy le­­küzdjük még meglévő gaz­dasági nehézségeinket és a szocializmus erősítésével jó­létet, boldogságot teremtsünk, hogy boldog nép éljen ebben a hazában. 15 milliárd forintos árualapunk van Külföldi hírek ...........................................Illlllll­illl Kairó (Új Kína). Az omani imám meghívta Dag Ham­marskjöld, ENSZ-főtitkárt, látogasson el Omanba, vagy küldjön egy nemzetközi bi­zottságot az ENSZ-től, hogy ismerkedjék meg az igazság­gal a brit agresszió esetében. New York­ (MTI) Krisna Menen, India külügyminisz­tere vasárnap az amerikai te­levízióban nyilatkozva kije­­­lentette, mind a népi Kína számára, mind az ENSZ szá­mára előnyösebb lenne, ám Kína képviselőjét bevennék az ENSZ-be. Az ENSZ-nek komoly problémákkal kell megbirkóznia, mint például a leszereléssel, és „hogyan le­hetne ezt megtenni Kína nél­kül.”? * Phenjan (TASZSZ). Szep­tember 29-én reggel az An­ton Jugov miniszterelnök ve­zette­ bolgár kormányküldött­ség, amely baráti látogatást tett a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságban, Pe­­kingbe utazott. Az elutazó küldöttséget Kim Ir Szen vezetésével a koreai kor­­mányférfiak ünnepélyesen búcsúztatták. * I Sok száz könyvet jelentettek és jelentetnek meg a szovjet könyvkiadó vállalatok az Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából­ ­ Moszkva (MTI) A Szovjet­unió központi és helyi könyv­kiadó vállalatai sok száz könyvet jelentettek és jelen­letnek meg a Nagy Októberi Szocialista­­ Forradalom 40. évfordulójának tiszteletére A könyvek a forradalom és a szovjet hatalom négy év­tizedének történetéről, a szovjet élet kimagasló esemé­nyeiről szólnak. A központi kiadó­vál­a­szok 136 politikai, gazdasági, földrajzi és mű­szaki-tudományos könyvet adnak ki az ünnepre. 180 szépirodalmi mű is megjele­nik, ezenkívül 36 albumot, bibliográfiai gyűjteményt és képet juttatnak el a forrada­lom évfordulójával kapcso­latban a könyvüzletekbe. Az új könyvek között lesz L­enin több műve. Szverdlov visszaemlékezéseinek gyűj­teménye. Az Állami Politikai Könyvkiadó a külföldi kom­munista és munkáspártok 12 vezetőjének könyvét jelenteti meg arról mit adott az ok­tóberi forradalom az egyes népeknek, az egyes kommu­nista pártoknak. A helyi könyvkiadó vállala­­tok­ összesen 1300 különböző kiadvánnyal ünneplik meg a jubileumot. Alumínium kombinát épül Szibériában Moszkva (MTI). Szibéria iparosításának nagyarányú programja során a közel­múltban kezdték meg az el­ső nagy szibériai alumínium­­kombinát építését. Az új ipartelep a Bajkál-tó vidé­kén Se’erovo város közelé­ben létesül. A gyár a közel­ben feltárt bauxittelepek nyersanyagát dolgozza fel az irkucki vízierőmű elektromos áramának segítségével. Az első műhelyeket mintegy másfél év múlva helyezik üzembe. i Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége megérkezett a Kínai Népköztársaságba Peking (TASZSZ). A Szovjet­unió Legfelső Tanácsának kül­döttsége vasárnap reggel meg­érkezett a Kínai Népköztársa­ság fővárosába. A küldöttség ve­zetője A. B. Arisztov, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnök­ségi tagja. A repülőtéren ünne­pélyesen fogadták a szovjet küldöttséget. Fogadás a néphadsereg napja alkalmából Ugrai Ferenc vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke — a néphadsereg napja alkalmából — vasárnap este a külföldi katonai attasék tisztele­tére fogadást adott a Magyar Néphadsereg Központi Tiszti Há­zának nyári helyiségében. A fo­gadáson megjelent a néphadse­reg tábornoki karának több tag­ja, a Honvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa, ott voltak a Budapesten akkre­ditált külföldi katonai attasék. Finn vendégek... A Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására va­sárnap délután Budapestre érkezett: Erkki Ala-Könni a Finn—Magyar Társaság el­nöke, dr. Kustaa Vilkuna, Kauno Kleemola és Edvin Salonen, a Finn—Magyar Társaság elnökségének tag­jai. A finn vendégeket a fe­rihegyi repülőtéren fogadták. A küldöttség két hetet tölt Magyarországon. fi magyar államférfiak üdvözlő távirata­ a Kínai Népköztársaság fennállásának 8. évfordulója alkalmából A Kínai Népköztársaság fennállásának 8. évfordulója alkalmából Dobi István és Kádár János táviratban üd­vözölte Mao Ce-tungot, a Kínai Népköztársaság elnö­két, a Kínai Kommunista Párt elnökét, Liu Sao-csit, a Kínai Népköztársaság országos népi gyűlése állandó bi­zottsága elnökét és Csou En-lajt, a Kínai Népköztársaság államtanácsa elnökét.• A Kínai Népköztársaság nagy nemzeti ünnepe alkal­mából Horváth Imre külügyminiszter és Somogyi Miklós, a­ SZOT elnöke ugyancsak táviratban üdvözölte Csou En-lajt és a Kínai Országos Szakszervezeti Szövetség El­nökségét. ( THAIFÖLD Thaiföld (régi nevén Szi­ámi a Hátsóindiai Félsziget középső részén terül el. Az 512 000 km 2 nagyságú, tehát Magyarországnál majdnem hatszor nagyobb ország lakói­nak száma meghaladja a 20 millió főt. A lakosság zöme thai nemzetiségű, kívülük 3—4 millió kínai is él az or­szágban. Fővárosa Bangkok (Krung Thep) közel 1 millió lakosú. Uralkodó vallása a buddizmus. Térképünkön pontozással ábrázolt területen, a rizster­melés területén él a lakosság legnagyobb része. A rizs, mint a legtöbb délkeletázsiai országban, itt is a mezőgaz­daság legfontosabb terméke, a lakosság fő tápláléka és az ország exportjában a legna­gyobb tételként szerepel. Thaiföld területének majd­nem ö1 részét erdő borítja. A kereskedelmileg igen fon­tos teakfa főleg az ország északi dombos vidékein ta­­lálható. A trópusi éghajlatot kedvelő kaucsuk termelése olyan jelentős, hogy ma Thai­föld a világ egyik legfonto­­sabb kaucsuk termelője. Thaiföld iparilag fejletlen, az ország földje jelentős mennyiségben tartalmaz ónt és wolframot, valamint­­ ara­nyat, ezüstöt és vasércet. Ön­termelése a világtermelés ötödik helyén áll. Thaiföld a Délkelet Ázsiai, agresszív­ tömb (SEATO)-nak egyes dP^gán a kontinen­sen »Fűlő tagját Éppen ezért jelentős szerepet jászik az amerikaiak agresszív ter­veiben. D könnyűipar felkészült a lakosság téli holmikkal való ellátására A magyar könnyűipar felké­­szült a­ lakosság téli ruházati cikkekkel való ellátására. Az eddig vászonöltönyöket gyártó részlegeket is átállították szö­­vetruh­ák varrására. 51 000 ter­­ikabátot,­­18 000 női kabát­ob 73 000 gyerm­ekkabátot, 00 000 férfiöltönyt és 70 000 férfinad­rágot gyártottak­..­­­arrlah 178 000 fiúruhát és 110 000 leánykam­­bát is. A férfi alsóruházat­ cik­kek, pizsamák készítését meg­kétszerezték. A cipőgyárak is túlteljesítették eddig esedékes tervüket 6,5 százalékkal és 122 000 bakan­csot, 887 000 pár férficipőt, 647 000 pár női és 641 000 pár gyermekcipőt készítettek. A gyapjúipar tervének 1•­­százalékos lú­­ l­d­­­esí­lésénél járt és a tervezettnél 12 százalékkal több műszál ruhaszövetet gyár­tott. A mostaninál 20 százalékkal több szövetet akarnak készíteni. Biztosítják a lakosság téli szénellátását Jelentős széntartaléka van az iparnak és a közlekedésnek A Nehézipari Minisztérium energiatervezési főosztályán tájékoztatták az MTI mun­katársát a szénhelyzetről: — Az elmúlt években ilyen­kor, tél küszöbén — hangzott a tájékoztatás — a szűkös szénhelyzet rendszerint ener­gia- és közlekedési korlátozá­sok elrendelésére, vagy kilá­tásba helyezésére kényszerí­­tette az ipar és a közlekedés szerveit. A belkereskedelem­nek is gondot okozott a la­kosság ellátása tüzelőszénnel. Az idén ilyesmiről szó sincs. A szénbányászat kitűnő munkája és nem utolsósor­ban a Szovjetunió, valamint a többi baráti ország se­gítsége olyan szénellátást biztosít, amilyenre az el­múlt években nem volt példa. Szénellátási helyzetünket elsősorban az határozza meg, hogy a bányászat mintegy 20,5 millió tonnás termelési tervét jelentősen túlteljesíti és a széntermelés előrelátha­tóan a 21 millió tonnát is je­lentősen meghaladja majd. — A kohászat generátor­szén ellátását előreláthatólag 6—6 százalékkal a tervezett színvonal felett tudjuk tar­tani. A Dunai Vasmű kokszo­lójának hazai és külföldi kok­szolható szénnel történő ellá­­látása biztosított. A gépipari vállalatok ellátása jó. A könnyűipar széntartalé­ka körülbelül háromhóna­­pos szükségletnek felel meg. Az élelmiszeriparban szep­tember végéig a cukorgyári kampány szénszükségletének mintegy 80 százalékát tudtuk az üzemekbe szállítani. Az építőanyagipari vállala­toknak a népgazdasági tend alapján járó szénmennyiség rendelkezésre áll. A MÁV szénkészlete meghaladja a 300 000 tonnát, ami napi 6000 tonnás téli felhasználással számolva 30 napra elegendő. A vidéki gázgyárak gáz­készlete 2—3 hónapra futja. A belkereskedelem részére a tervben eredetileg előirány­zott szénmennyiség a lakos­ság és az intézmények ellá­tására egyelőre nem elég. A Belkereskedelmi Minisztéri­um véleménye szerint még mintegy 350 000 tonna szénre lenne szükség, hogy az igé­nyeket az 1955—1956. évi téli idény színvonalának megfe­lelően ki lehessen elégíteni. Ezért a Minisztertanács hatá­rozata alapján a szénbányá­szat többtermelésének nagy részét a belkereskedelemnek juttatjuk. Ilyen módon a 350 000 tonnás lobbi *t­­ifvényt biztosítani tudjuk. Nem lesz tehát fennakadás sem a magánháztartások, sem pedig a központi fűtésű be­rendezések szénellátásában ♦ Kedd, ll>57. oMdfcef l Kínai est Vásárhelyen A Hazafias Népfront városi bizottsága, a TN IT vasat helyi szervezete és a helyőrség tiszti klubja október 3-án, csütörtökön este 7 órai kezdettel a tiszti klub helyiségében (Cukor u. 1.) a Kínai Népköztársaság m­egala­­kulásának 8. évfordulója alkal­mából Mnai-estet rendez. Kiü­rülő: Bebrits Anna, a Népsza­badság munkatér?e. Az előadás után eredeti kínai dokumentum­­filmet vetítenek. Az eeten részt vesznek a ImdaflfRli kínai m­ozi­­követség képviselői i­­s* bn ő­­díj nincs. ób A lottósorsolások menetrend­e Két-két húson vidéken és Pesten A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság októberben ismét négy lottó­ sorsolást rendez. Ezek kö­­zül kettőt vidéken, kettőt pe­dig a fővárosban tartanak. A jövő hónapi első húzásra, a 31. játékhét sorsolására és a szeptemberi tárgy nyeremény­sorsolására — október 4-én a Goldberger Textilművek kultu­rális otthonában kerü­l sor. Októ­ber 11-én Baján, a központi filmszínházban hozzák a szeren­­cseszámokat, október 16-án pe­dig Sopronban sorsolják a lot­tót. A hónap utolsó sorsolását október 20-án ism­ét a főváros­ban, az F­DOSZ-székházban tart­ják meg. n

Next