Délmagyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-01 / 282. szám

Az életszínvonal emelése a szocializmus építésének egy része Megkezdődött a Vasas Szakszervezet kongresszusi vitája küldöttséget Sugár Lajos, K­um küldötte vezette. Kohó -és Gépipari Miniszte A Vasas Szakszervezet XXII. kongresszusa szombaton reggel megkezdte a vitát a központi vezetőség beszámolója és a számvizsgáló bizottság jelentése jeleit. A szombati ülé­sen megjelent Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára is. Az elnöklő Mekis József javaslatára öttagú küldöttsé­get választottak, amely Sollner Józsefnek, a munkásmoz­­galom halottjának temetésén képviselte a kongresszust.­­ Ezután Joó István, a mandátumvizsgáló bizottság elnö­ke jelentésében megállapította, hogy a küldöttek 97,5 szá­zaléka jelen van, és így a kongresszus határozatképes. A kongresszuson megjelent és felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forra­dalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Kádár János elvtárs beszéde Beszéde bevezető részében Kádár elvtárs üdvözölte a kongresszus részvevőit. A Va­sas Szakszervezet tanácskozá­sa — mondotta többek között — mindenképpen nagy ese­mény a magyar munkásmoz­galom életében is, ahol prole­tárdiktatúra van. Az utóbbi időben — foly­tatta Kádár elvtárs — nagyon sok vita folyt a felszabadulás eredményeiről. Sokat beszél­tünk a régi hibákról és szid­juk a hibákat. De amikor olyan emberek, akik­ még éle­tükben két kiló kispor ára ér­téket sem termeltek, pontáz­­zák a magyar nép 12 éves munkájának eredményeit, azt, elvtársak, nekünk meg kell védenünk. Az ellenforradalom utáni konszolidációban benne van a vasipari munkásság becsü­letes munkája is. Ez nagyon fontos számunkra. Most, ami­kor a szakszervezet itt ta­nácskozik, nemcsak arról ta­nácskozik, hogy mi a baj, mert hiszen az nagyon primi­tív dolog volna, ha csak azt hogy néz most ki a lakás­kérdés. Igaz, hogy szűk a keret, sok az igénylő, de néz­zük meg ezt a kérdést is egy kicsit közelebbről. A legegyszerűbb dolgot ve­szem. Én hat esztendeig a VII.­I.születben laktam egy két­szobás lakásban. Egy nagy szoba és egy kis szoba, meg egy konyha volt ebben a la­kásban. A konyha deszkafal­lal ketté volt választva, de csak ember magasságban. Mi egyébként a konyhában lak­tunk. Ebben a lakásban négy család, 23 ember lakott. A lakbér magas volt, de még egy kicsivel több lakbért el­bírtunk volna viselni. Az én családom így nézett ki: anyuka segédmunkás volt, testvérem bőripari munkás, én pedig vasipari munkás. Ki­csit többet kerestünk, mint amennyit ott fizettünk. Egy­szer azt mondtunk anyámnak, menjünk el nagyobb lakásba. Három évig kellett harcol­nunk anyámmal azért, hogy egy minden más nélküli egy­szobás főbérletet el merjen vállalni. Miért? Azt mondta: Fiaim, ma dolgoztok, de nem tudom, hogy holnap dolgoz­tok-e. Itt mi albérlők va­gya­nk. Mi már sokszor vol­tunk adósok ottan, de azután megfizettük adósságunkat. Itt adnak nekünk haladékot — mondta —, ha nem tudunk fizetni, de ha főbérletet ve­szünk és egyszer nem fize­tünk, akkor nincs lakás. És nem mentünk más lakásba. Azt hiszem, nem kell önök­nek elmesélni, hogyan lak­tunk mi ott a Horthy-rend­­szer idején. De nézzük a kü­lönbséget. Akkor 10 ezer la­kás volt kiadó Budapesten évszámra, de egy munkás­ember nem mert főbérleti lakásba bemenni Mutassa­nak nekem ma egy vasipari szakmunkást, aki egy szem­pillantás alatt ne merne el­vállalni egy ötszobás főbér­leti lakást, ha valaki felkí­nálja neki (Derültség.) Ez is a dolog lényegéhez tartozik. Gondolkozzunk tehát. Száz­ezrével vannak olyan dolgozó emberek, akik igenis a föld állapítanánk meg, hogy sok, vagy kevés a lakás. Erre a kérdésre könnyű válaszolni: kevés a lakás. Ma az országban ez a leg­fontosabb feszítő szociális kérdés. De ugyanakkor állí­tom azt is, ha ezt közelebb­ről megvizsgáljuk, akkor ki­tűnik, hogy a lakáskérdés is magasabb fokon jelentkezik ma a dolgozók számára, mint ahogyan ezelőtt 20—25 esz­tendővel jelentkezett. Mi ar­ra is tudunk válaszolni, hogy miért. Megemlítem azt a va­sárnapot, amikor itt meg­tudtuk, hogy a hitleristák megtámadták a Szovjetuniót. Ez a nap, egyúttal az a nap is volt, amelynek törvényszerű logikája szerint Magyarorszá­gon százezrével meg kellett semmisülniök a lakásoknak. Miért? A Hitler-fasisztákért. Nem mi semmisítettük meg, hanem a Hitler-fasiszták: az imrédyk, meg a bárdossyk, akik eladták a népet és ezt az országot. Mi nem felelhetünk azért, amit ők tettek, alól jöttek ki és emberré vál­tak. Ezek az emberek az odúkból a lakásokba mentek. Ez is oka annak, hogy a la­káskérdés terén olyan feszült a helyzet. . Nézzünk előre, mit kell megoldanunk? .. Szocializmust kell építeni, szocialista társa­dalmat kell építenünk. Emel­nünk kell az életszínvonalat. Azt is megmondom, elvtár­sak, hogy jövőre és még az­után a fő dolgunk nem az emelés lesz, nehogy becsap­juk az embereket. A fő dol­gunk az lesz, hogy nagyon szilárd alapot építsünk a már elért életszínvonal alá. A legnagyobb bűn volna a munkásemberrel szemben, ha eltűrnénk azt, hogy hajszálon lógjon az életszínvonal, és el­várnánk azt, hogy mikor bil­lenünk ki az egyensúlyból. Ezt mi nem engedhetjük meg. A szakszervezetben felelős emberek vannak. Meg kell szilárdítanunk az életszínvo­nalat éspedig abban a mér­tékben, ahogyan lehetősége­ink engedik — és ez a terme­lési oldala a dolognak, mert eszerint fogunk előre menni. Megtanultuk, hogy nem lehet szocializmust építeni a tö­megek nélkül. Nem lehet szo­cializmust építeni papíron, tervek alapján, hanem csak a néppel együtt. Ehhez hozzá­tartozik az is, hogy az élet­színvonal emelése a szocia­lizmus építésének egy része. Termelni kell és olcsóbban termelni, mint ahogyan most termelünk. A Szovjetunióban magasabb a termelékenység, mint nálunk és Svájcban szintén magasabb. Most van­nak ilyen ifjú világhódítók tízezren, akik elmentek a pa­radicsomba megpróbálni, hogy ott hogyan is megy. (Derültség.) Komolyan mon­dom: ezeknek a disszidált fiatalembereknek és a svájci tőkéseknek egybehangzó a véleménye, hogy a magyar munkás nem bírja a nyugati munkatempót. Ez teljesen egybehangzó vélemény. Most nem nagyon keresik ott eze­ket a magyar munkásokat, azok nem szoktak hozzá ah­hoz a tempóhoz.­rülmények között a szak­­szervezeteknek nem lehetett nagy politikai szerepük. De most egészen más a helyzet. Mi a pártban azt a vonalat visszük, hogy inkább egy ki­csit kevesebb tag legyen, de olyan emberek, akik egysé­gesek és harcolni készek a kommunizmusért. Hiszen a párton kívül is vannak ren­des munkások százezrével, egy-kétmillió ember, akit ne­velni kell. És a szakszerve­zeteknek kell őket nevelni politikailag is, hogy a népi állam igen fontos valami, amely nélkül a munkás nem boldogulhat és nem létezhet. Ez is a szakszervezet fel­adata. A termelésben is van persze feladata a szakszerve­zetnek. Itt van ezeknek az üzemi tanácsoknak a kérdése. Gon­dolkoztunk, mit csináljunk. A munkástanácsok megszűn­tek. De úgy gondoltuk, vala­mire szükség van, hogy a dolgozók közvetlenül bele­szólhassanak az üzem dol­gaiba. De hogyan csináljuk? Jugoszláv tapasztalat van előttünk és saját tapasztala­taink. Azt javasoltuk, hogy üzemi tanácsokat kell ala­kítani. Szükség van­­ arra hogy a szakszervezetek ve­zetése alatt helyes irányban Novemberben és decem­berben mi vitatkozzunk a szakszervezeti funkcionári­usokkal. Egyes szakszervezeti elvtársak azt hitték, hogy a szakszervezet tekintélyét úgy lehet visszaállítani, ha úsz­nak az árral és engednek a demagógoknak. Akkor az­után ezt megbeszéltük és egyet is értettünk abban, hogy a párt és a szakszer­vezet kocsija össze van kap­csolva. Ha az egyik vissza­­szerzi tekintélyét — a má­sik is. Ha az egyik nem szerzi vissza — a másik sem. És vagy lesz tekintélye a pártnak, s ezzel a szakszer­vezet is visszakapja tekinté­lyét, vagy pedig, ha a párt­nak nem lesz tekintélye, a szakszervezetnek sem lesz. És most már el lehet mon­dani, hogy a pártnak is van tekintélye és a szakszerve­zetnek is van tekintélye. Soha ne felelőtlen dema­gógok felé orintálódjék egyetlen egy szakszervezeti munkás sem, hanem mindig a szolid, a rendes munkások­ra, azokra, akik az összkom­dolgozzanak az üzemi taná­csok, de azért kell egy kicsit alulról is zaklatni és ösztö­nözni a szakszervezeteket. Ez úgy látszik, hasznos. Szük­ség van rá, mert ha nem ösz­tönözzük az embereket se alulról, se felülről, hiba szár­mazik belőle, elszakadnak a harc igazi céljaitól. — Itt van a pártszerveze­tek és a szakszervezetek kér­dése. A pártszervezeteknek kötelességük a szakszerveze­tek munkáját segíteni — nem úgy, mint azelőtt csináltuk. Itt mi máris változtattunk és kell is, hogy változtassunk. Azelőtt úgy volt, hogy a párt­­bizottság ülést tart, elhatá­rozza, hogy a szakszervezet ezt és ezt csinálja és rend­ben van. A szakszervezet pe­dig vagy csinálta, vagy nem, de a dolog el volt intézve. Most azután másképp kell csinálni. A pártbizottság fog­lalkozzék a legfontosabb kér­désekkel, amelyek a szak­­szervezetekkel kapcsolato­sak, hozzon is határozatokat és kötelezze a szakszervezet­ben dolgozó kommunistákat, hogy bizonyos álláspontért harcoljanak, mégpedig ér­vekkel! Lehet, hogy így egy órával tovább kell vitatkozni, de akkor meggyőzés alapján fog érvényesülni a párt sze­repe. Erre feltétlenül szük­ség van — a szakszervezetek érdekében is, fontos sztrájk idején is je­lentkeztek­ ezekre a rendes munkás emberekre, mondva, hogy valahogyan nem lesz az jó, hogy nem dolgozunk és mégis fizetést kapunk. Hi­szen jó-jó, de munka nélkül nem lehet élni Ezekre a dol­gozókra kell tehát orientálód­ni, s ilyen a dolgozó emberek többsége. Mert a népet nem lehet úgy szortírozni, hogy az zavaros fejű ingyenélő embe­rekből áll. Ez aljas rágalma­zása a munkásoknak és a népnek. A munkások és a nép túlnyomó többsége igenis becsületes, tisztességes em­ber, akire lehet építeni, a a zavaros, az ingyenélő embe­reket el kell szigetelni, azok­kal szembe kell szállni A szakszervezeti munka összefügg a nép harcával. Minden bajlal kell foglalkoz­nunk. Nem kell a panaszo­kat visszautasítani, hogy az demagógia, hanem válaszolni kell rájuk, és ebben a szak­­szervezetnek is ott kell lennie mert az emberek a kérdések­re választ követelnek. 4 lakáskérdés ma és a felszabadulás előtt Nem szabad enged­i a demagógiának A szakszervezeteknek fontos feladatai vann­ake Kádár János ezután a bé­keharc problémáiról beszélt, majd így folytatta: Korábban a szakszerveze­teknek különlegesen nagy szerepük politikailag nem volt. Emlékezzünk csak, hogy közvetlenül az egyesülés után a pártnak egymillió kétszáz­ezer tagja is volt és ilyen kö- lő eredményekkel zár a legföb­b terme­lszövetkezet Márczis Antal, a Földmű­velésügyi Minisztérium szö­vetkezetpolitikai főosztályá­­nyának vezetője nyilatkozott a termelőszövetkezeti moz­galom idei eredményeiről, a zárszámadások eddigi tapasz­talatairól és többek között a következőket mondotta: — Megpróbáltatásokkal te­li, küzdelmes esztendő után került sor termelőszövetkeze­teinkben az idei zárszámadá­sokra Az ellenforradalom vi­hara ugyan erősen megtépáz­ta őket, s sokukat el is so­dorta, most azonban már bátran elmondhatjuk: ami megmaradt, az több­ségében szívós szövetű, egészséges fejlődésű kö­zösség, s ezekre szilárdan számíthatunk a további­akban is. — Ebben az évben 2546 mezőgazdasági termelőszö­vetkezet készít mérleget s körülbelül 50 százaléka már be is fejezte a számvetést. A végleges eredmények össze­gezése előtt máris megálla­píthatjuk, hogy a termelőszövetkezetek túl­nyomó többsége eredmé­nyesen zárta az idei gazda­sági évet. A nagyüzemi, kollektív gaz­dálkodási mód fölényét bizo­nyítja az a tény, hogy állami gazdaságaink és a sok nehéz­séggel küzdő termelőszövet­kezeteink a legdöntőbb je­lentőségű termelvényekből egy holdra, vagy számos állat­ra számítva jóval többet ál­lítanak elő, mint a kisparasz­ti gazdaságok. 1956-ban például búzából holdanként­ átlagban 13, rozsból 28, cukorrépából pedig 12,5 százalékkal, tej­ből tehenenként 11 száza­lékkal termeltek többet az egyéni gazdáknak Az idén ezek a különbségek még­ szembetűnőbbek lesznek. Ami a­ tagok jövedelmét il­leti, az eddigi adatok szerint előreláthatóan mintegy 25— 30 százalékkal növekszik a tavalyihoz képest. De meg kell mondanunk azt is, hogy egyes parasztgazdaságok, különösen a jómódú, közép­paraszti családok jövedelmét ma még nem minden terme­lőszövetkezet eredményei érik el, illetve haladják meg.­­ Az eddig elkészült zár­számadások alapján általá­ban kimutatható, hogy a ter­melőszövetkezetek vagyona k­ülönösen a szervezetileg szilárd termelőszövetkeze­teké, az elmúlt évekhez ké­pest jelentősen növekedett. Érdemes külön is megem­líteni a békéscsabai Előre Termelőszövetkezetet, amelynek tiszta vagyona a múlt év óta 1 663 308 forint­tal emelkedett, s az 1957. évi saját erő beruházása 162 478 forint. Ennek ellenére egy­ eer mun­kaegységre több mint 41 fo­rintot fizetnek.­­ De szép számmal akad­­nak olyan szövetkezetek­ahol ennél jóval nagyobb ér­tékű munkaegységekkel szá­molnak. Igaz, vannak terme­lőszövetkezetek, ahol alig 20 —30 forint értéket osztottak az idén a munkaegységekre, de éppen ezek közül sokan halastavakat, rizstelepeket létesítenek, öntözőcsatorná­­kat építenek, korszerű gaz­dasági épületeket emelnek, géneket, tenyészállatokat vá­sárolnak, tehát növelik a jö­vedelem folyamatosságát biz­tosító beruházási és üzemi alapokat.­­ Vannak ugyan nehézsé­gek és hibák is a termelőszö­vetkezeti életben. A termelő­­szövetkezetek előrehaladását gátló okok között elsőnek kell megemlíteni azt, hogy a termelőszövetkezetek be­felé fordulnak, a volt ter­melőszövetkezeti tagokat, ha jelentkeznek is felvé­telre, általában nem szíve­sen látják és nem sok hajlandóságot mutatnak arra sem, hogy idei jó eredményeik széleskö­rű propagálásával az egyé­ni parasztokat közelebb hoz­zák a termelőszövetkezeti mozgalomhoz.­­ Hasonlóan sok problé­mát okoz a megengedettnél nagyobb háztáji földek és ál­latállományok dolga is. Az ilyen termelőszövetkezetek nem egészségesek, előbb­­utóbb álszövetkezet lesz be­lőlük. Súlyosabb esetekben­ — mint például nemrég a pölösikei Bizalom Tsz-nél — a medvei tanács megvonta a működési engedélyt az ilyen álszövetkezetektől. Noha csak szórványos esetekről vom szó, mégsem árt, ha most, a zár­számadások alkalmával a termelőszövetkezetek az ered­ményeket és a hibákat egyaránt összegezve, készítik el a jövő évi terveiket. Most, a zárszámadások alkalmával kell javítani a termelőszövet­kezetek és a gépállomások kapcsolatában mutatkozó hiányosságokon i —­ összefoglalva, megálla­píthatjuk, hogy termelőszö­vetkezeti mozgalmunk erősö­dőben, felvirágzóban van. A számbeli csökkenés naiv részét természetes szelektáló­dásnak tekinthetjük. A jelenleg működő terme­lőszövetkezetek szervezeti­leg sokkal erősebbek, mint akár egy évvel ezelőtt vol­tak, a munka megszilárdult, meg­nőtt a termelési kedv. Min­den okunk megvan tehát ar­ra, hogy bizakodással, de egyúttal új harcokra felké­szülve tekintsünk az elkövet­kező új esztendő elé — mon­dotta befejezésül Márczis An­tal. .....­......... A vasmunkásság járjon az ipari munkásság élén Azzal szeretném befejezni, hogy pártunk Központi Bi­zottsága és nem hivatalos, ha­­nem elvtársi értelemben a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében kívánom, hogy a kongresszus és a meg­választandó központi vezető­ség sikerrel dolgozzék, sok eredményt érjen el. A mi rendszerünkben nem boldo­gulhatnak külön az egyes munkáskategóriák, ha a nép ügye közben csúszik lefelé. Ha a nép emelkedik, akkor benne emelkedik a munká­sok, köztük a vasmunkások életszínvonala is. Kérem, hogy ilyen értelemben dol­gozzanak és harcoljanak. A perspektívától félni nem kell! A perspektíva mi mellettünk van, mert a tavalyi esemé­nyek éppen ezt bizonyítot­ták be, hogy az­ ellenség mennyire gyenge és, hogy a szocializmus ügye milyen erős. é­s hogy igenis, de nem frázisszerűen, hanem a szó igazi értelmében: a magyar nép óriási többsége a szo­cializmus mellett van. Én kí­vánom, hogy a vasmunkás­ság általában járjon az ipari munkásság élén, mint aho­gyan ezt már egy jó néhány évtizeden keresztül a saját dicsőségére meg is tette! Kádár János nagy tetszés­sel, hosszan tartó tapssal fo­gadott beszédével a kong­resszus szombati munkája befejeződött. A tanácskozást ma reggel folytatják. Gyöngyfűző részleg a Háziipari Szövetkezetben A Háziipari Szövetkezet új részleget szervez, ahol gyöngyfűzéssel foglalkoznak majd az asszonyok , leá­nyok. Külföldön ugyanis is­mét divatba jött a dédanyá­ink korában viselt fűzött gyönggyel hímzett retikül. A táskákat részben exportra, részben a belföldi megrende­lők számára készítik. Vasárnap, 1951. december 1. • Jól fizet a lottó Hivatalos nyereményjegyzék a lottó 38. játékhetéről A lottó 39. játékhetére be­érkezett kettőmillió 676 ezer 78 lottószelvény. A nyertes szelvények között felosztásra kerül 4 millió 14 ezer 102 Ft. öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot öt szelvényen értek el. A nyereményösszeg egyenként 401410 Ft. A há­romtalálatos szelvények szár­ma 1102,a nyereményösszeg egyenként 911 forint 25 fillér. Két találatot 40 183 szelvé­nyen értek el. Egy-egy két­ találatos szelvényre 25 forint nyeremény jut. * Bélyeghamisítókat lepleztek le Budapesten A Belügyminisztérium közleménye A Belügyminisztérium szer­vei Budapesten nagyszabású bélyeghamisító bandát lep­leztek le.­ A banda tagjai nagy mennyiségű ,­megszállá­­si bélyeg­ néven ismert felül­nyomást hamisítottak és eze­ket a bélyeggyűjtők körében hozták forgalomba. A bűn­banda tagjainak túlnyomó ré­sze a régi úri rend deklasszált elemeiből került ki, mint pél­dául Móricz Sándor, a volt magyar királyi alezredes, dr. Násfai Antal nemesi lovagi család leszármazottja (gya­korló ügyvéd), gróf Kreith­ Béláné és társai, Diamant Emil volt bankigazgató, Szlo­vák László volt tőzsdebizo­­mányos, Horeczki Károly nagytőkés, Gasparik Kálmán, volt bélyegnagykeresk­edő. Nevezettek bűnös tevékeny­ségük révén havonta több tízezer forint haszonhoz ju­tottak. A házkutatás során több százezer forint értékű bélyeget és felülnyomást szol­gáló technikai eszközöket fog­lalt le a rendőrség. A banda tagjai őrizetben vannak. A nyomozás folyik a népgazdaságot ért kár felmé­­réssel?!

Next