Délmagyarország, 1958. március (14. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-01 / 51. szám

tromba), 1958. március 1. CL nagy pillanat Óriási érdeklődés mellett TARTOTTÁK MEG A LOTTÓSORSOLÁST Pénteken reggel Szegeden is zuhogott az eső. Ez azon­ban nem akadályozta, hogy népvándorlás induljon a Sza­badság Mozi felé, ahol 10 órára hirdették meg a lottó kilencedik játékhetének sor­solását. A zuhogó eső miatt nyolc órakor megnyitották a néző­teret. Fél kilenckor már telt ház volt. Ezernégyszáz ember szorongott együtt. A sok szegedi mellett rengeteg vidéki várta a sorsolás iz­galmas perceit. Kilenc órakor le kellett állítani az érdeklődők özön­­lését. Rövidesen megtelt az előcsarnok és a mozi előtti utcaszakasz. A húzás kezde­tére az utcán kétszer annyian voltak, mint a moziban. Szelvény-rekord ! Kilenc órától a Hungária dezsessz-zenekara indította az amúgy sem borús hangu­latban leledző érdeklődőket. Kilenc óra ötven perckor ment szét a vörös függöny. A színpadon ott volt egy táblára kirakva 90 darab, műanyagból készült gömb, mindegyik egy-egy számot tartalmazott. Mellette az át­látszó »varázsgömb«, amely a számok keverésére szolgált. A színpadon helyezkedett el a sorsolási bizottság is, amelyben a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság kiküldöt­tei, az OTP szegedi fiókjá­nak képviselői, valamint dr. Kószó István közjegyző fog­lalt helyet. (A bizottság ké­sőbb kiegészült öt nézővel, akik a számokat húzták.) A sorsolási bizottság veze­tője ismertette a sorsolás menetét. Bejelentette többek közt, hogy soha annyi szel­vényt nem küldtek be eddig, mint a kilencedik játékhéten. 3 804 06­1 darab szelvényt töl­töttek ki az országban a február 28-i húzásra. Józsi bácsi ügyeskedik Egy kisebb szerencsekerék­be elhelyezték ezután a né­zőknek a bejáratnál kiosz­tott számok másodpéldányát. Ezek közül kisorsoltak öt számot. Kisebb huza­vona után, a nézőtér különböző pontjairól jelentkeztek ez­után azok, akiknek kezét so­kan szidják ma az ország­ban, de viszont a nyertesek­nek az a véleménye: be kel­lene azt a kezet aranyozni. Az öt — a nézők közül kisorsolt — bizottsági tag a következő volt: Józsa István, Paréj József cipész, szegedi lakosok, Fodor Mária háztar­tásbeli, Szőreg; Bottyán Já­nos földműves, Ferencszál­­lás. Nagy derültséget keltett, hogy a sorsolás szeszélye folytán a sokak által ismert és közkedvelt Berta Józsi bácsi, úttisztító is bekerült a bizottságba. (Tisztének dere­kasan meg is felelt, mert amikor ellenőrzésre került a sor és nem férkőzött a szá­mokhoz, bizony egy székre állt és úgy nézte, megvan-e mind a kilencven.) Kijött a „kabala szám" Az öt új sorsolási bizott­sági tag megnézte, megvan-e minden szám. Majd a fél­gömbökből 90 golyót alkot­tak. Mind a kilencvenet el­helyezték a »varázsgömbbe«; alapos megkeverés után ke­rült sor a nagy pillanatra. Józsa István által kihúzott első szám az 56-os volt. Ez­után a többiek is sorra ki­húztak egy-egy számot. 23, 69, 28 következett. Berta Józsi bácsi nagyon biztos akart lenni a dolgában. Bal­kézzel nyúlt a gömbbe és inne­n »kabala szám« jött ki: a 77-es. A számokat mindjárt a színpad elején elhelyezett táblán is jelezték, hangszó­rón közölték az utcán vára­kozókkal. Az öt »sorsoló« először azt ellenőrizte, hogy vajon 85 érintetlen kis gömb van-e, majd megnézték, hogy a sor­solási jegyzőkönyvbe az álta­luk kihúzott számot írták-e be. Van egy kettesem... Fodor Mária még egyszer sorsolt. A februári szelvé­nyek közül a nyolcadik já­tékhét szelvényei vesznek részt a március eleji tárgy­nyeremény sorsoláson. Minden sorsoló egy lottó­babát kapott emlékül. Miután kihirdették, hogy a legközelebbi lottóhúzás Budapesten, a csepeli kultúr­házban lesz, a sorsolás be­fejeződött. A szétszéledő tö­megben itt is, ott is hallat­szott: nekem kettesem van... Akadt mindjárt egy három­­találatos is. A tömeg még tárgyalta a történteket, a géptávírók már kattogtak. Közölték Bu­dapesttel, az ország minden részével, hogy melyek a nyer­tes számok. Ha öttalálatos lesz e héten, a szerencsés nyertesnek majdnem más­­félmillió forint jut. Remél­jük, akkor fizet egy fröccsöt Berta Józsi bácsinak is ... Előkészületek az országos mezőgazdasági kiállításra Március végéig lehet je­lentkezni az országos mező­gazdasági kiállításon való részvételre. A Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti In­tézet — amely az elmúlt években rendszeresen siker­rel szerepelt a mezőgazda­ság dolgozóinak nagyszabá­sú seregszemléjén — az idén is részt vesz a kiállításon. Az intézet neves kutatói ál­tal ki­nemesített és fokozato­san köztermesztés­be kerülő szegedi származású csípős­­és csípősségmentes paprika­­fajtákat bokrokon, termő ál­lapotban mutatják majd be.­­Ezek a fajták 10—15 száza­lékkal magasabb termőké­­pességűek és nagyobb fes­­téktartalmúak az elterjedt fajtáknál. A szegedi táj hí­res fűszernövényét füzérbe kötve is bemutatják. Az intézet tudományos kutatói­nak legújabb eredményeit fényképek és grafikonok szemléltetően dokumentál­ják. Az egyik ilyen ered­mény, amelynek ismerteté­sére sor kerül az öthalmi kí­sérleti gazdaság nagyüzemi kísérleteinek­ sikerességéről tanúskodik. Itt csaknem száz holdon termelik a fűszer­­paprikát s az egyébként ma­gasra tervezett, 35 mázsás holdankénti termésátlagot rendszeresen felülmúlják. A nagyüzemi kísérleti táb­lák egy-egy holdjáról 60—65 mázsás termést is szedtek. A paprikán kívül láthatja majd a kiállítás közönsége a Palesztinából származó szegedi nemesítésű olajlent, a sárga lófogú kukoricát és egyéb nagy termést hozó ne­mesített növényféleségeket. Pezsgő élet az egykor néptelen vidéken Hatalmas építkezéseket folytat a szovjet nép Kelet­­szibéria nagy térségein. Ezt a vidéket — amelyhez Krasz­­nojarszk, Irkutszk, Csityinsz­­ki és Tuvinszki területe, va­lamint a Jakut és a Burját— Mongol Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságok tartoznak — széles folyók szelik át. A Jeniszej, az An­gara és a Léna vidéke nem ­régen még puszta, népte­­­len terület volt. A nagy építkezések óta megpezsdült­ az élet az egykor lakatlan földön. Képünkön: új hajók érkeztek a krasznojarszki ki­kötőbe. KÉT FIATALASSZONY — C«n»amic — Cut « fái fái a gyűrűsgépek orsóin föl­é HN­Hl! a Szegedi Textilmű­vekben. Két gépsor között nyugodtan lépked egy mosolygós, mintáskendős fia­talasszony: Kónya Tiborné. Mellette té­tován mozgó másik asszonyka; ő tanuló még és Kónyáné gondjaira bízták, hogy vezesse be a szakma rejtelmeibe. Szíve­sen vállalta ezt és valami jóleső érzés is, lám már tőle is elvárják, hogy tanít­sa az új munkásokat. Az orsók zümmögnek, megállás nél­kül peregnek. Olykor-olykor azonban el­szakad a fonál. A szakavatott ujjak vil­lanásnyi idő alatt összekötik. Most azon­ban lassabban csinálja Kónyáné, hogy a mozdulatot és a fortélyt elleshesse a ta­nuló. A gépsorban nincs semmi hiba és egy alkalom adódik kis beszélgetésre a fia­tal Kónyánéval. Az érettségi után jött a gyárba fonónőnek. Ebben az ő megíté­lése szerint sincs semmi különös, bár so­kan, hozzá hasonlóan érettségizők vi­­szolyognak a fizikai munkától. Az író­asztal, az iroda a vágyuk, mert azt hi­szik, hogy csak az a »valami«. Pedig csalfául tévednek! Mondhatná valaki, hogy »ja kérem, Kónyáné is azért jött el fonónőnek, mert az irodában nem alkalmaztak. A kény­szer vitte a géphez, meg is válna tőle, ha...« Hát kérdezzük meg tőle, hogyan érzi itt magát. Közvetlen szavakkal válaszol: — Szép itt a munka és én igazán megszerettem a fonást. Nem bánom, hogy a gép mellé kerültem, olyan jól, ha nem jobban megvagyok itt, mint más némely érettségizett az íróasztal mellett. És semmivel nem érzem magam kisebb­nek a gépnél, s nem is vágyom el onnan. Nagyon igaza van. Megbecsült, értékes az a munka, amit a gépnél végez, sem­mivel sem alább való, mint mondjuk adminisztrációs teendőket végezni vala­melyik irodában. Az érettségi haszna itt is megvan: talpraesettebben, kulturál­tabban és könnyebben dolgozik a par­kettás munkateremben. — A keresete? — A múlt hónapban is 1300 forintot kerestem, s körülbelül ennyi általában, vagy olykor valamivel kevesebb a fize­tésem. Az éjszakai műszakot igaz ő is elen­gedné, amikor háromhetenként erre ke­rül a sor. Ezen azonban nem lehet vál­toztatni, és becsülettel dolgozik ekkor ». Cjü UCIIl .'»UJJdllxvuvJirv CZ.CII. kJ nauu aiui­ juk el azt is, hogy a gyárban találta meg élete párját, az egyik derék szakmun­kásban. A talajot javító műhelyben — szin­tén di­ríe­tén a szép Szegedi Tex­tilművekben — a kedves Túri bácsi, a műhelyvezető büszkélkedik a korszerű gépekkel, amelyeken a szakmunkások uralkodnak. Az egyik kis esztergapadnál piros-barna arcú, mélytüzű pillaiztású menyecske áll. Túri bácsi fülembe súgja: »ö Kiss Ferencné és bizony jó munkát végez. Megállja a helyét, mint vasesz­tergályos«. Az esztergakés a vasba hasít. A fiatal­­asszony esztergályos, mint az öreg »sza­kik« úgy dolgozik. Ha akad valami prob­lémája — a munkában előfordul ilyesmi —, akkor segít neki Túri bácsi, meg a kiváló esztergályos, Kovács Ferenc, aki most végzi a Gépipari Technikum esti tagozatának utolsó esztendejét. Jár a gép, hullik a vasforgács, amikor beszélgetünk, ám Kissné szemei vigyáz­zák a munkát. Most a gyűrűsfonó-gépek­­hez készít alkatrészt és meg is mutat egy kész darabot. Lelkiismeretes mun­ka. Szereti a szakmáját, a gyárat. Ahogy meséli, a férje is itt dolgozik, az aszta­­losműhelyben. Együtt járnak munkába és együtt indulnak haza. — Életük? — Kiegyensúlyozott — válaszol — és tisztességesen megélünk. Én általában havonként 1400 forintot keresek, a fér­jem valamivel kevesebbet, mert még nem szakmunkás. Persze — nevet és fehér fogai villognak — a pénz egy kas­­­szába megy. A több pénz — tréfálkozik —, jól jönne, igen, de így is rendesen megél családunk. Kire is efitehgat. Az esztergagépet £ i-­HIvMI gyeli. S kikívánkozik belőle az öröm, hiszen jó ezt is, mint a bánatot megosztani. Azt mondja: — Takarékoskodtunk és van már igen szép szobabútorunk. Szép a lakásunk, szeretünk otthon. Van egy 1800 forintos rádiónk is, s az otthoni kényelemben szívesen hallgatjuk a rádióműsort. Azért ezenkívül néha-néha szórakozni is el­járunk. Dióhéj van ilyen az életük. Nem gond­nélküli, de azért lassan mind több ben­ne a napsütés , a mélypillantású me­nyecske, az esztergályos mosolyog... (MORVA­»» A dorozsmai pártgyűlésen Este hat óra tájban bicik­lisek és gyalogosok húznak a pártház felé. A kapuban megállnak egy picit, rázo­­gatják egymás kezét, nevet­gélnek, aztán egy csomóban ballagnak beljebb a nagyte­rembe. A rádió hideget jó­solt, s nem is hazudott, mert máris hegyes szelek seper­nek végig a házak­ között, el­ijesztve a langyos tavaszi áramlatokat. Jólesik az elv­társaknak a kellemesem be­fűtött helyiség, azért is nem időznek sokáig az utcán. Most egy kocsi kanyarodik be az udvarra, a lovak sze­gyig, a kerekek agyig sáro­sak. Szabó Pálék érkeztek a 6—7 kilométerre fekvő Már­ták-dűlőből. Párttaggyűlés lesz Dorozs­­mán. Egyre-másra csukódik az ajtó. A párttitkár a megyé­től kint lévő elvtárs kíván­csiságát igyekszik kielégíte­ni, hol rövid szavakkal, hol kiadósabb magyarázattal, de félszemét nem veszi le a be­járatról. Már harmadszorra szól oda a befelé jövőknek: — Csukjuk be az ajtót, elvtársak, mert hideg van, s megfáznak az asszonyok. Legyünk tekintettel egy­másra.­­ Ott ül a bejáratnál egy elvtárs azzal a megbízatás­sal, hogy írja fel a neveket. De a nehéz villa- és ásó­nyélhez szokott kéz nem akar hajlani, s alig győzi az írást. Az elvtárs olykor felemeli bal kezét, hogy álljon meg a menet, amíg számba vesz minden­kit. Volt idő — például 1352- ben —, amikor alig lézen­gett itt valaki taggyűlés al­kalmával. Most meg fél óra alatt már 85-en gyűltek össze a község öt pártszervezetéből, mivelhogy összevont taggyű­lést tartanak. Miskolczi Istvánné egye­nest a titkárhoz megy. Azt kéri tőle, hogy elmehessen a szülők akadémiája utolsó előadására, mert különben nem kapja meg az oklevelet. A moziban tartják csütörtö­könként ezeket az előadáso­kat, s népszerűségüket az is tanúsítja, hogy 10 forint beiratkozási díj mellett is több mint kétszázan járnal­­ oda rendszeresen. Miskolczi­­né is nagyon szeretne el­menni, ezért a leghatéko­nyabb érvet veszi elő in­dokolásképpen : — A hozzám tartozó tago­kat egytől-egyig meglátogat­tam, hogy ma taggyűlés lesz, s itt legyenek. Igazán nem dől össze a világ, ha én most az egyszer nem leszek itt. Csakhogy a párttitkár, a mindig nyugodt és halk be­szédű Dudás Béla éppen fon­tos pártmegbízatásával bírja maradásra: — Ejnye, elvtársnő. Maga pártbizalmi, bizonyára meg­érti, hogy a taggyűlés fontosabb, azt az oklevelet úgyis meg­kapja, hiszen az előadásokat végig meghallgatta. Gyűlnek, szaporodnak a kommunisták, férfiak, nők, fiatalok, tsz-tagok, rendőrök, alkalmazottak, egyéni pa­rasztok. Egy pelyhes állá­sfi lép a párttitkárhoz: — Édesapám, Sípos Kál­mán üzeni, hogy betegen fekszik, nem tud részt ven­ni a taggyűlésen. — Rendben, igazoltnak vesszük — hangzik a válasz. Látszik a fegyelem a do­rozsmai kommunistákon. A pártbizalmiak nem hiába dolgoztak, mert már száznál is többen ülnek a lócákon, meg a székeken, öröm néz­ni, milyen élénken vitatkoz­nak itt is, ott is a napi po­litikáról, meg a munkáról. Valaki éppen azt újságolja, hogy a korai borsója már majdnem kidugta csíráját a földből. Úgy tűnik, mintha visszajöttek volna az 1945— 49-es évek, amikor minden kommunista örömmel állt oda bármilyen nehéz poszt­ra, ha szólította a párt. Ezért tűnik furcsának, amikor a beszámoló mégis megállapít­ja, hogy az ideológiai és po­litikai egység jó, de ugyan­akkor nem mindig érvénye­sül a cselekvési egység. Többen helyeslőn bólinta­nak azonban, ami alátá­masztja a beszámoló igaz­ságát a látszattal szemben. A beszámoló rövid, nem terjengős. S ami igen fontos, konkrét is. Nevek hangza­nak el, amikor a kommunis­ta helytállás és magatartás kerül mérlegre. Kiderül, hogy elvétve ismét jelentke­zik itt, Dorozsmán is a pár­­tonkívüliek lebecsülése. Az­után tapasztalható az elbiza­kodottság, hogy elég erősek vagyunk a tömegek nélkül is. Ennek veszélyességét ak­kor hangsúlyozta nyomaték­kal a beszámoló, amikor a népfrontbizottságok megerő­sítéséről szóló párthatároza­tot ismertette. Felszólaltak jó néhányan, ebből meg lehetett állapíta­ni, hogy a dorozsmai pártta­gok készek kijavítani a fel­lelhető hibákat. A taggyűlés tehát hasznos munkát vég­zett, egységesebbé, cselek­vőképesebbé kovácsolta a kommunisták erejét. NAGY ISTVÁN KÉSZÜL AZ ELSŐ VIETNAMI JÁTÉKFILM A Vietnami Demokratikus Köztársaság filmművészei a­­ Viharos tenger» című első játékfilmjükön dolgoznak. A film egy partmenti falucska parasztjainak forradalmi harcát örökíti meg. A cse­lekmény 1942-ben, az ország­­ déli részén kitört felkelés idején játszódik.

Next