Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-01 / 153. szám
Kedd: 195». Július 1 A szavak nem helyettesíthetik a tetteket • Genfben sem Genfben, a nemzetközi értekezletekről híres svájci városban ma kellene megkezdődnie annak az értekezletnek, amelynek megtartásában a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormányfői és külügyminiszteri síkon folytatott, május végén, június elején megtörtént levél- és jegyzékváltásban megegyeztek és amelynek keretében szovjet, angol, amerikai, francia, kanadai, csehszlovák, lengyel és román atomszakértők dolgoznák ki a nukleáris fegyverkísérletek felfüggesztésének és ellenőrzésének módozatait. A Szovjetunió, amikor elfogadta az Egyesült Államok erre vonatkozó javaslatát, szem előtt tartotta annak lehetőségét, hogy a genfi szakértői megbeszélés eredményeként megszülethet a nyugati hatalmak elhatározása, hogy a Szovjetunió példáját követve beszüntetik a nukleáris fegyverkísérleteket. Ebben a szellemben történtek az üzenet- és levélváltások és ettől a feltételezéstől vezettetve egyezett meg a Szovjetunió abban, hogy a szakértők értekezlete július elsején kezdődjék meg és hogy az értekezlet a lehető leghamarabb fejezze be munkáját. Ilyen körülmények között derült égből lecsapó villámként halott Dulles amerikai külügyminiszter június 17-i washingtoni sajtóértekezletén elhangzott azon bejelentése, hogy az Egyesült Államok kormányának véleménye szerint »a szakértők munkájának úgy kell folynia, hogy ne döntse el előre a kérdést, megszüntetik-e ideiglenesen a kísérleteket; vagy nem«, ami — egyszerűbb szavakra «► lefordítva« — annyit jelent, hogy az Egyesült Államok kormánya az értekezleten nem kíván olyan megegyezéshez jutni, amelynek eredményeképpen felfüggesztené nukleáris kísérleteit A Szovjetunió kormánya ezzel az állásponttal természetesen nem érthetett egyet, hiszen semmi értelme sincs egy értekezlet megtartásának, ha nem törekszik a legtöbb eredmény elérésére. Ha a szakértők munkája nem vezet a végső cél eléréséhez mány álláspontja —, akkor egész munkájuk terméketlen időfecsérléssé válik. Sőt, megvan az ok arra az aggodalomra, hogy ebben az esetben a szakértői értekezlet a népek becsapásának eszközévé válik, mert a népekben azt a hamis illúziót keltené, hogy történik valami az atomfegyverkísérletek megszüntetéséért, holott a valóságban minden maradna a régiben. Hangsúlyozta a szovjet nyilatkozat, hogy ilyen körülmények között nem volna értelme elküldeni szakértőit az értekezletre. A szovjet szakértők mégis elmentek Genfbe, miután Cromiko szovjet külügyminiszter szombaton a moszkvai amerikai nagykövetnek átadott emlékiratban kérte, adjon az amerikai kormány félreérthetetlen nyilatkozatot, hogy a szakértők értekezletének feladata hozzájárulni a nukleáris kísérletek mielőbbi beszüntetéséhez. Az Egyesült Államok kormányától függ tehát a továbbiakban, hogy a szakértők megbeszélése megkezdődik-e ma Genfben. páros, a Londoni körút páros, a Gogol utca, a Lenin körút páratlan oldala által határolt terület tartozik. A Partizán utca 1 számú ház kezelőségéhez a 4-es, a 10-es és a 4-es házkezelőségi csoport tartozik. A 4-eshez a Petőfi Sándor sugárút páros oldala, a Bécsi körút páros oldala, a Bánomkert sor, a Lenin körút páratlan oldala által határolt terület. A 10-es házkezelőséghez a következő utcák által határolt terület: Bécsi körút páratlan oldala, Petőfi Sándor sugárút páros oldala, Horgosi út, a Ballagi-tó sor, Hattyas sor, Baross tér. Ide tartozik még a Ságvári-, a Hattyas- és Mihálytalap. A II-es ház kezelésű területét a Petőfi Sándor sugárút páratlan oldala, a Cserepes sor, a Tolbuhin sugárút páros oldala, a Londoni körút páratlan oldala, a Marx tértől kezdve a Moszkvai körút páratlan oldala képezi, Marx tér 4 szám alá a 12- es, a 13-as és a 7-es számú házkezelőségek tartoznak. A 12-eshez: a Tolbuhin sugárút páratlan oldala, a Fonógyári út, a Kossuth Lajos sugárút páros oldala és a Marx tér által határolt terület. A l?-as házkezelőséghez a Kossuth Lajos sugárút páratlan oldala, a Párizsi körút páratlan oldala, a Jakab Lajos utca páratlan oldala, a Körtöltés sor által határolt terület. A 7-es számú házkezelőséghez tartozik a Mérey utca, a Párizsi körút páros oldala, a Madách utca, a Lenin körút páratlan oldala által határolt terület. József Attila sugárút 1 szám alatt lévő házkezelőség a 14-es és a 9-es hézkezelőséget foglalja magában. A 14-eshez a Jakab Lajos utca páros oldala, Makkoserdő sor, öthalmi út, Gyevi sor, Tápéi sor, Sziliért sor, Felsőtiszapart, a Római körút páratlan oldala, a Brüsszeli körút páratlan oldala által határolt terület, valamint Petőfi- és Fodortelep A 0-es házkezelőség területei a Felsőtiszapart, a Lenin körút páratlan oldala, a Juhász Gyula utca páratlan oldala, a Brüsszeli körút páros oldala, a Római körút páros oldala által határolt terület képezi. A Párizsi körút 46, 46/a szám alatt lévő házkezelőséghez a 6-os és a 8-as számú házkezelőség tartozik. A 6-oshoz a Gutenberg utca, a Marx tér, a Mikszáth Kálmán utca, a Lenin körút páratlan oldala által határolt terület tartozik. Megváltozott a félfogadás ideje az ingatlankezelőnél ás a házkezelőségeken Összevontak több házkezelőségeket —* Közöljük az új kerületi beosztást A Szegedi Ingatlankezelő Vállalat munkájának jobb megszervezése érdekében összevonta a házkezelőségeket, s megváltoztatta a házkezelők munkaidejét. Július 1-től kezdve a házkezelőségek dolgozói délelőtt fél 10- től délután 6 óráig dolgoznak, és naponként délután 1— 3 óra között fogadják csak a feleket. Munkaidejük fennmaradt részében , a hozzájuk tartozó házakat látogatják. Az Ingatlankezelő Vállalt központjában is megváltozott a félfogadás ideje. Az igazgató hétfőn 8—11 óráig, a műszaki osztály szerdán és pénteken 8—1óig, a panaszügyi előadó pedig minden nap reggel fél 8-tól és fél 10-ig fogad. Az alábbiakban közöljük a házkezelőségek helyét, s a hozzátartozó utcákat. Deák Ferenc utca 22 szám alatt található meg az 1-es, 2- es, 3-as és S-ös házkezelőség. Az 1-es, 2-es, 3-as és 5-ös házkezelőség. Az 1-eshez a Korányi Rakpart, a Lenin körút páros oldala, az Aradi vértanúk tere, a Beloiannisz tér és az Oskola utca által határolt terület, valamint Újszeged tartozik. A 2-es házkezelőséghez a Sztálin sétány, a Deák Ferenc utca, a Széchenyi tér, a Nagy Jenő utca, a Lenin körút páros oldala által határolt terület. A 3-as házkezelőséghez Oskola utca, a Lenin körút páros oldala, a Nagy Jenő utca, a Széchenyi tér által határolt terület. Az 5-ös házkezelőséghez, a Petőfi Sándor sugárút páratlan — szögezi le a szovjet kor oldala, a Moszkvai körút ADÁS vet ki-Megvételre keresek szivattyús motorral, Arat kérném megjelölni. Kiskunmaj■sa. Kránic István. Kéziverésü tégla minden minőségben, mennyiségben <*■'.&tudón vásárolható Vékony István. Mato Földeáki utt 10I-as számú téglagyárnál, Vidékre népkocsin szalat. Contax—n 2.8-as Tesáurral gyári, új, felszereléssel eladó. Telefon: 48-71. 5806 Íróasztal, iratpolccal, karszékkel igényelnek eladó. Qé. 10-től, Széchényi tér 7 n emelet, 25. Bőrkabátját most festesse Csordás borruhakészítőnél. Szt. Miklós u. 7- Felsőváros, * Agyakat megvételre keresek, egyes és párosat. Lenin krt. 19. Kiss. X5965 ISO-es Zedka jó állapotban eladó vagy hasonló értékű Pannóniáért elcserélhető. Sándor u. 4. XS957 Alig használt fehér mély gyermekkocsi eladó. hrd. Gyöngylyuk u. 22. Hajóséknál.________ _»56 így 118 cm: „Hó” motorkerékpár 2500- ért. eladó: Kossuth Lovas Sel. 57, 5942 Fekete férfiszoba . Zöld garnitúrával 1 jeligére, Irodának 1* alkalmas, eladó.5955 LAKÁS INGAILAN 2 db 1 szoba, konyha, komfortos lakásért adok egy 2 szoba, kis szoba, konyha, összkomfortos lakást. Címeket részletesebb megjelöléssel „Minél t’öbb" jeligére a kiadóba kérem. 5904 Bútorozott szoba fürdőszobával szerényigényű férfinek kiadó, „Állandó” jeligére kiadóba. 5959 I. emeleti, összkomfortos „Balkonos” jeligére belvárosi lakást cserélek költségtérítéssel betyárnál kisebb kétszobásra 5954 Szoba, konyhás, speszos, lenti lakásom, víz, villany, WC bent, elcserélném nagyobbért vagy két kis szobásra. Bakay, Maros u. 5. 5967 Fiadó Kistelek, Bercsényi u. 21. sz. félig felépített, valamint Petőfi u. 51. sz. Bacsó-féle házak. Kistelek. Érd. lehet Petőfi u. 5. sz. Családi ház eladó lakásátadással azonnnal beköltözhető, 400 In-es kerttel. Ujszeged, Kézdi u. 9. sz. Bérkert u végénél. 5782 Budapesti albérletet adnék szegedi albérletért. „Nő részére,r jeligére Hirdetőbe, Különbrjárstú butorozott szoba kevés bútorral kiadó. — „Csendre otthon’ jeligére Hirdetőbe. Magas költségtérítéssel keresek főbérleti lakást, vagy leválasztható lakrészt, Választ ..Megbeszéljük’’ Jeligére Takaréktár ú. Hirdetőbe, x l GEB Angol, német nyelvtanítás, fordítás. Gutenberg u. 26. tanárnő, öttől. 5969 Gyermekszerető, főzni tudó bejárónőt keresek. Ajánlatokat „Július 15-re” jeligére a Hirdetőbe. Bejárónőt keresek, esetleg bentlakással. Kazinczy u. 6. II. em. 12. 5953 2. Belkereskedelmi Szállítási Vállalat, szegedi kirendeltsége gyakorlattal rendelkező service munkást keres. Jelentkezés Bolyai János u 11. Kirendeltségvezető. X5945 Keresem intelligens, magamhoz való, jó megjelenésű, 60 körüli özvegy férfi ismeretségét házasság céljából. „Kedves otthon" jeligére Hirdetőbe. 5 Semmelweis, az anyák megmentője Irta: Dr. Bódis Lajos főorvos A magyar tudomá n/rtC élet r '*'* legnagyUagyob, legforradalmibb úttörője Semmelweis Ignác Fülöp, az anyák megmentője. Csaknem mindenki előtt ismeretes a nagy orvos, a nagy gondolkodó élete, tanítása és tragikus sorsa annyira egybeolvad, hogy azt különválasztani nem lehet és ha Semmelweisről akarunk írni, beszélni, tragikus mártíréletét feltétlenül ismertetnünk kell. Budán született, 1818. július elsején, egy ottani szatócs gyermekeként. Ifjúságáról nem sokat tudunk. Tanulmányait Pesten és Bécsben folytatta. Szülei hadbírót szerettek volna nevelni belőle, ő azonban mikor medikusokkal együtt végignézett egy boncolást, az orvosi pályát választotta. Orvosi oklevelének elnyerése után a bécsi szülészeti klinika I. sz. osztályán, Klein professzornál nyert felvételt tanársegédi minőségben. Működése elején ismerkedik a gyermekágyi láz problémájával és megfigyeli azt a körülményt, hogy azon az osztályon, ahol ő is dolgozik, szemben a II. osztállyal, a gyermekágyi láz halandósága, három-, négy-, sőt ötszörös. Ezt a hatalmas különbséget mindenki tudja Bécsben és rettegve kerüli el, aki felveti az I. számú szülészetért. Az akkori idők felfogása a gyermekágyi lázról az volt, hogy az isten büntetése, vagy egyéb hasonló, misztikummal magyarázott valami. Semmelweis nem nyugszik bele ebbe, nem is nyugodhat, mert az orvos, aki hivatásszerűen gyógyít, nem mehet el közömbösen a halál mellett. Semmelweis állandóan boncol és boncolás alkalmával minden esetben, kivétel nélkül ugyanazt a képet kapja a gyermekágyi lázban elhalt anyáknál. Felvetődik benne a kérdés: miért sújtja a kór és a halál az I. számú részleget ilyen hatalmas arányban és a II. számú részlegben miért kevesebb. A legkülönbözőbb elméleti feltevések kerülnek napvilágra, pl. az, hogy az itt tanuló orvostanhallgatók durván vizsgáznak (a II. részlegben csak babanövendékek vannak). Vagy az utolsó kenettel naponta közeledő pap segédlétének csengettyűszava rémíti halálra a betegeket? Természetesen a halálozás az említett okok kiküszöbölése után sem csökkent. Semmelweis zseniális észrevételeket tesz a két osztály közti halálozási különbségre vonatkozólag és megállapítja azt is, hogy elhúzódó szülések után gyakrabban lép tartjuk, de megtörtént a vi fel halálos végű gyermekágyilágraszóló szégyen: Semmel láz. Észrevételeit közli féllé-weist kinevették. Elgondolény főnökével, aki gúnyosan visszautasítja, s ott a későbbiek folyamán intézetéből is eltávolítja a vakmerő, tudni és felfedezni vágyó fiatalt... A munkában kimerült tudós Olaszországban keres felüdülést. Pihenéséből visszatérve örömmel veszi tudomásul, hogy állásába visszavették. Ekkor nyer tudomást azonban arról is, hogy barátja, a törvényszéki orvostan fiatal tanára boncolás közben szerzett sérülés következtében meghalt. A boncjegyzőkönyvet tanulmányozva döbben rá, hogy a halottnál ugyanazon elváltozásokat találta a kórboncnok, mint a gyermekágyban elhalt anyáknál! Tehát hullarészek okozzák a halálos gyermekágyi lázat is... A felfedezés Semmelweist nem örömmel, hanem szomorúsággal tölti el, mert mint ahogy írja:csak a jóisten ismeri azok számát, akik miattam szálltak idő előtt sírba«. Ugyanis Semmelweis — mint ismeretes —, rendkívül sokat boncolt és a boncolás után — minden különösebb elővigyázat nélkül —, megfelelően az akkori felfogásnak a szülést is levezette. Rögtön elrendeli a gondos kézmosást, sőt anélkül, hogy a baktériumokról valamit tudhatna, a klórvizes öbletést is. A kézmosás elvégzését mindenkire nézve kötelezőnek tartja és kíméletlenül végrehajtatja; még főnökével, Klein professzorral sem tesz kivételt. Bár a gyermekágyi lázas esetek száma ettől kezdve csökken, ez a csökkenés kevés ahhoz, hogy szembetűnő lehessen. Semmelweis megfigyeli, hogy egy rákos beteggel egy kórteremben fekvő tizenegy gyermekágyas hogyan pusztul el a lázban. Ekkor döbben rá, hogy bármely bomló szerves anyag okozhat gyermekágyi lázak Ettől kezdve a vizsgálatokat is csak előzetes klórvizes kézmosás után lehet végezni. Ilyen rendszabályok betartása után végre elérkezik a várvavárt fordulat: a gyermekágyi láz halandósága 1 százalékra, majd kisvártatva ez alá esik. Sőt: 1848. márciusában *az I. számú szülészeti osztályon egyáltalán nem fordul elő haláleset Mai szemmel nézve e nagy tudományos felfedezés után joggal várhatnék, hogy orvostársai, a tudományos világ vállára emeli Semmelweist és mint a haladás fáklyavivőjét ünnepük. Nem ez történt. Hihetetlenneklásait elutasították, téziseit visszadobták és inkább választották a halálosan rossz régit, mint az egyetlen helyes, jobb újat. Keverte a halált, de nem verhette le a közönyt és az ostobaságot. Megállította a fertőzést, de nem halkíthatta le a gúnyolódást... Történelmünk egy esőbb szakaszával esik egybe világhírű felfedezése, az 1848-as magyar szabadságharccal. Semmelweis egyénisége, ki a tudomány fegyverével küzd a babona és a maradiság ellen, nem tűrheti az elnyomást és a tudóst nemsokára ott látjuk a barrikádokon. Dicső magyar forradalmunk leverése után Semmelweist ellenségei lehetetlenné teszik. 1850 őszén otthagyja Bécset és Pestre, hazautazik. A bécsi ellenség keze azonban ide is elér. Semmelweist az elhanyagolt Rókus kórház főorvosává nevezik ki, ahol az adottságok hiányában minden tudományos munka lehetetlen. 1855-ben nevezik ki Pesten a szülészeti tanszék vezetőjének. Harcát e helyről folytatja tovább, az elismerés azonban egyre késik. 1861-ben jelenik meg “A gyermekágyi láz kórtana, fogalma és prophylaxisa« című munkája. E könyvet elküldi Európa valamennyi szülészprofesszorának, de a fogadtatás mindenütt hűvös... Semmelweis most már türelmetlen; a közömbösség már-már teljesen elkeseríti. Egymásután írja híres nyílt leveleit, melyekben a kérés hangja közé már a fenyegetésé vegyül. 1863-ban éri az első öröm: a szentpétervári babaképzőintézet igazgatója megírja neki, hogy tanítása sikert aratott és követőkre talált. A meg nem értéstben — mellyel egész életében küzdött — ebben az időben már súlyos lelkiállapotban van, dühkitörésekre ragadtatja magát, egyre komorabb lesz. A végleges összeomlás 1885. júliusában következik be, mikor a ma már közszájon forgó bábaesküt mondja el egy tanársegédi felterjesztés helyett megdöbbent kollégái előtt. Még ebben a hónapban barátai, tanártársai a döblini elmegyógyintézetbe szállítják; halála nem ebből kifolyólag következik be, hanem műtét közben korrábban megsérült ujja üszkösödik el és ebbe hal bele 1865. augusztus 16-án. Semmelweis rövid életrajziból kitűnik, hogy nem hagyta legyőzni magát. Sem a gúny, sem a hitetlenség, sem a közöny nem törte meg. Bebizonyította, amit elgondolt, büszkén vállalta a haladó emberek, nagy úttörők közös sorsát: a meg nem becsülést kortársaitól. Vajon mit gondolt fiatal tanártársa és barátja hullája előtt állva, mikor azon a gyermekágyi lázban elhalt sok-sok anya testén látható elváltozásokat észrevette? Barátja megtört szeme volt a lámpás a zűrzavaros feltevések éjszakájában. Ekkor már tudta mivel áll szemben, tudta, mit fedezett fel és tudta azt is, hogy mit kell tennie. Zsenije nem tűrt félmunkát, felületességet. Kevés alaposabb koponya felett ragyogott a géniusz, kevés lelkiismeretesebb kutató görnyedt hosszú éjszakákon íróasztala fölé, at Ma, mikor elsőrendű szabályként írjuk el: a Semmelweis alkotta principiumokat, ma amikor a tudományos kutatás erkölcsileg felmagasztalt hivatás lett, még jobban tudjuk értékelni a nagy kutató felfedezését. Megértjük küzdelmeit, méltányoljuk harcait és példaképnek tartjuk őt. Tanítása és mártírélete örökké a szemünk előtt van, most és a jövőben, míg orvosok és szülőanyák lesznek a viláasu. HÉG KAPHATÓ LAPJA Qlxjári Diaatmagazinja Nyári ruhák, strand- és fürdőruhák, kiskosztümök? nyári gyermekruhák, fiúknak és lányoknak. A legújabb modellek részletes szabásminta mellékletével. Árusítják: a postahivatalok, hírlapárusok és postás kézbesítők. Nagy kerékpárvásár július ha 2-101 I I 9sk A ** kerékpárszaküzletben IJJA #A Kitti Menyhért utca 3 Szovjet színes és fekete kerékpárok, 26-OS« színes eloxált férfi kerékpárok.BUDAPEST« színes eloxált férfi kerékpárok. «TURA« női és férfi kerékpárok. Gyermekkerékpárok különböző méretekben. Csehszlovák gyártmányú kerékpárok és még igen sok típusú férfi- és női kerékpár nagy választékban. Eladásra kerülnek Danuvia motorkerékpárok. Sirály csónakmotorok és varrógépek.