Délmagyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-02 / 284. szám
Kedd, 1958. december 2. Nehéz mérkőzésen győzött a SZEAC SZEAC—Bp. Spartacus 3:2 (1:2) KISS$ SZELES, hűvös időben több mint négyezer néző előtt került sor a SZEAC—Budapesti Spartacus NB II-es csapatok találkozójára. Hernádi sípjelére a következő összeállításban kezdték a játékot: SZEAC: Mészáros — Benák, Portörő, Vass — Baráth, Zaflár — Szabó, Polyvás, Hajós, Rijbai, Nyári, Bp. Spartacus: Zsikla, — Kónya, Kóczó, Nagyiván — Korcsik, Halasi — Szilágyi, Németh, Széles, Beke, Tisza. Már a negyedik percben Polyvást, a Spartacus védői a kaputól mintegy 18 méterre szabálytalanul akasztották. Vass állt neki a szabadrúgásnak és a bal sarokba tartó bombáját Zsikla ragyogóan védte. Továbbra is a SZEAC támadásai jellemezték a játékot, mégis a nyolcadik percben született meg a Spartacus első gólja. A 16-osnál Portörő elesett, a labda Széles elé került, aki a kifutó Mészárosba rúgta a labdát. A kipattanó labda Tisza elé került és az gólt lőtt: 0:1. Továbbra is a SZEAC szövögette támadását. A 16. percben Nyárit a 16-oson belül faultolták: 11-es. A büntetőt Rábai a jobb felső sarokba helyezte, 1:1. Ebben az időszakban a SZEAC fölényét három szöglet is jellemezte. Azonban a Spartacus játékosai mezőnyben gyorsabbak, keményebbek voltak, azonban támadásaik a SZEAC 16-osa előtt rendre elakadtak. A Spartacus kapuja előtt több esetben tömörülés támadt, Baráth lövése emberbe akadt, aztán Szabó könnyelműsködött jó helyzetben. A 28. percben Széles távoli, lapos, gyenge lövése Mészárosról a hálóba pattant: 1:2. Nagy kapushiba! (Ebben a játékidőben ez volt a Spartacusnak a harmadik kapu előtti helyzete!) A 32. percben Baráth leadását Rábai kapásból a kapura bombázta, a labda fél méterre kerülte el a bal felső sarkot. Nyolc emberrel is védekezett a Spartacus, és a félidőben több gól nem esett. A MÁSODIK FÉLIDŐBEN ismét a SZEAC támadott. Először Korcsikot (Spartacus), majd Hajóst (SZEAC) figyelmeztette a bíró. Ideges, csapkodóvá vált a játék az első tíz percben, amikor Baráth szabadrúgása veszélyesen szállt kapura. Kónya ki akarta rúgni, azonban lábáról a hálóba perdült a labda, öngól:^:2. Kezdés után ismét a Spartacus kapuja forgott többször veszélyben, azonban a SZEAC csatárai nem tudtak »szabályos« gólt rúgni. Nyári lábáról a kapus szedte le a labdát, majd Hajós hat méterről mellé rúgott. A Spartacus villámgyors támadásaiban viszont nem volt elég tervszerűség, s így nem jelentettek veszélyt Mészáros kapujára. A játék képe megváltozott: a figyelmeztetések után sportszerű, kemény mérkőzésnek voltak tanúi a nézők, s a 29. percben a SZEAC győztes góljának örülhettek. Kóczó kézzel érintette a kapu előtt a labdát és a 11-est Rábai ismét a jobb felső sarokba lőtte, 3:2. Teljesen feljött a SZEAC és a mérkőzés befejezése előtt is több jó helyzet alakult ki a Spartacus kapuja előtt. NEHÉZ MÉRKŐZÉST vívott a SZEAC lelkes csapata, amelynek tagjai közül ki kell emelnünk Zallár, Vass, Portörő, Rábai játékát. A Spartacusból különösen Nagyiván és Halasi tűnt ki. A mérkőzés után a SZEAC játékosainak az volt a véleménye, hogy egyik legnezebb ellenfelüket győzték le. Gyarmati János edző így nyilatkozott: »Az NB-ben nincsenek sétamérkőzések. Ezt most ismét láthatta a közönség és a bajnokság megnyeréséhez még hosszú, nehéz út vár ránk.« Hernádi játékvezető kitűnő bíráskodásával kivívta a szegedi közönség elismerését. M. T. Erik a harmadik gól, rohamozza a SZEAC a Spartacus kapuját.Liebmann Béla lelvj Deszk nyerte a választási kupát Deszk—Kübekháza 1:1 (1:1) Spitzer kitűnő bíráskodásával Deszken játszották le a kupadöntőt. Már az első félidőben Németh és Nikodémue góljaival döntetlenre alakult a mérkőzés, amely mindvégig sportszerű keretek között zajlott le. A második félidőbeli iramos játék sem hozott változást az eredményen, sőt kétszer 15 perces hosszabbítás után is 1:1 maradt A 120 perces játékidő kifárasztotta a csapatokat, amelyeknek kapitányai egyöntetűen sorsolásra bízták a mérkőzés eldöntését. A sorsolás Deszknek kedvezett: ő nyerte a járási választási kupát, amelyet Mathesz Sándor, a Szegedi Járási Labdarúgó Szövetség elnöke adott át ünnepélyes keretek között, ugyanakkor mindkét csapatot érmekkel jutalmazták. KOSÁRLABDA Csak a hajrában nyert a SZEAC kosárlabda-csapata SZEAC—BEAC 18:67 (39:38) 500 néző előtt a rókusi tornacsarnokban kezdődött a mérkőzés. A SZEAC játékosai nehezen melegedtek a játékba. A fővárosiak a 9. percben 21:8-ra vezettek. A 20. percben 36:36-ra egyenlített a SZEAC. A félidő végére 1 pontos előnyt szerzett. A második félidő első 10 percében a SZEAC hat pontos előnyre tett szert. A BEAC nagy lelkesedéssel 61: 61-re kiegyenlített. A szegediek nagy hajrát vágtak ki és a kitünően játszó Faragó dr. és Merényi révén biztosították a győzelmet. A legtöbb kosarat Faragó dr. 27, Merényi 24, Halász 10, illetve Laborcz 20 és Nagy 17-et dobta. A második félidőben felülkerekedett a Postás. Szegedi Postás—Zuglói Helyiipar 64:50 (34:34) A mérkőzés első félidejében fej-fej mellett haladt a két NB II-es csapat, azonban a második félidőben a Szegedi Postás biztosan győzött. NB II. EREDMÉNYEK: DVSC—Pénzügyőrök 1:0 (0:0), Kecskeméti Dózsa—B. Bányász 0:0, Miskolci MTE— Ceglédi VSE 2:1 (1:1), Bp. Előre—Jászberényi Vasas 2:1 (0:1), Egyetértés—Ózdi Vasas 2:0 (1:0), Szolnoki MÁV— Salgótarjáni SE 4:0 (2:0). 6 Nagyszerű játékkal pontokat szerzett az SZVSE SZESE—VITE 3:2 . Az előmérkőzés alatt hatalmas hóesés volt, mely azonban elállt, mire a két csapat a pályára lépett. A Rolléder (Pécs) játékvezetővel az élen a két csapat a következő összeállításban futott ki a pályára: SZVSE: Uhrin — Juhász, Veres, Vincze — Meszmer, Laczi — Farkas, Gyimesi, Becker, Sebők, Bischof. UTTE: Lung — Sólyom, Laczkó, Varga — Karácsonyi, Czimmermann — Lakatos, Tábori, Juhász, Balogh, Lukács. Az UTTE kezdi a játékot, rögtön szögletet is ér el, utána azonban SZVSE ellentámadás fut a jobboldalon, Farkas beadását azonban a védők hárítják. A hatodik percben szép támadás végén Gyimesi fejesét a kapufa védi. Lung meg sem mozdult rá, óriási helyzet volt. Az UTTE csak a 10. perc után tud feljönni, ekkor azonban pompás támadásokat vezet. Tábori hatalmas lövését védi Uhrin, utána, pedig a 16- oson kívül lábbal ment. 10 percig nagy az UTTE nyomása, azonban egy szögletet és egy szabadrúgást tudnak elérni, melyet a védők hárítanak. A 20. perctől ismét az SZVSE irányítja a játékot, szép támadások futnak, különösen a széleken. A 25. percben Becker hatalmas lövését Lung nehezen üti fölé. A 28. percben egy váratlan ellentámadás során feltartásért 18 méteres szabadrúgáshoz jut az UTTE. Czimmermann áll neki és szépen ívelt lövését Balogh fejjel továbbítja Uhrin hálójába. 0:1. A gól után továbbra is az SZVSE támad, és a 36. percben Sebők szögletét Gyimesi mintaszerűen küldi Lung hálójába 1:1. A félidő hátralévő része változatos játékkal telik el. A második félidőben mindkét csapat hatalmas becsvággyal küzd. A harmadik percben Sebők elfut a szélen, szép beadását Becker hatalmas lövéssel küldi Lung hálójába 2:1. Gyönyörű, mintaszerű akció volt, az ottlévő budapesti közönség egy része a szép játék láttán hangosan biztatta a szegedi csapatot. A 12. percben Farkas nagy helyzetet hagyott ki, az üres kapu előtt késlekedett a lövéssel és szerelni tudták. Ezután feljött az UTTE és a 20. percben ugyancsak feltartásért szabadrúgáshoz jut. Karácsonyi a szabadrúgást 18 (1:1) méterről a sorfal mellett a jobb sarokba lövi 2:2. Az egyenlítő gól után óriási küzdelem alakult ki a győzelemért. A 26. percben gyönyörű Becker—Gyimesi—Sebők összjáték után Sebők a jobb sarokba lövi a győzelmet jelentő gólt 3:2. A játékidő végéig továbbra is nagy a küzdelem, a 35. percben Sólyom óriási bombáját Uhrin fölé öklözi. A 40. percben Meszmert fejberúgják, amiért két percig áll a játék. SZVSE támadásával fejeződik be a játék. Az SZVSE hatalmas küzdelemben, lelkes játékkal, megérdemelten győzött. Különösen hasznosak voltak a széleken vezetett támadások, amelyek mindig gólveszélyt jelentettek. Szinte minden játékos átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Az UTTE lelkesen, keményen, de sportszerűen harcolt és nem játszott alárendelten. Különösen Czimmermann, Balogh l és Karácsonyi játszott kitűnő formában. K K. Atlétikai hírek Trényi Imre, az SZVSE érdemes kalapácsvetője vasárnap a válogatott dobóatléták háromhetes edzőtáborába utazott el Tatára. A szakmai továbbképző tanfolyamon ma, kedden este 7 órakor kezdődően, a Rókusi Tornacsarnokban Kertész Ferenc a magasugrásról tart előadást. A december 5-én kezdődő versenybíró tanfolyamra jelentkezni még ma és pénteken este 6—8 órák között lehet a Rókusi Tornacsarnokban (Pacsirta u. 30), a városi szövetség hivatalos helyiségében. ifjúsági bajnoki mérkőzések eredményei UTC—H. Vasas 1:1 (1:0), Kistelek—Szöreg 1:0 (0:0), SZAK—Textil 9:0 (5:0), Dózsa—Derekegyháza 13:0 (5:0), Csongrád—Csanádpalota 4:0, Dorozsma—Mindszent 2:0 (1:0), SZEAC—Makói Spartacus 13:0 (8:0), Alsóváros—Szentes 1:0 (1:0). OROSHÁZI KINIZSI— SZ. VASAS-SPARTACUS 1:0 (1:0) Mintegy kétezer néző előtt Rozsnyai játékvezetésével — nagy szélben — kezdődött a mérkőzés. Orosháza azonnal támadólag lépett fel és Szökő révén már az 5. percben megszerezte a vezetést. A Spartacus játékosai fokozatosan lendültek a játékba és egyre több támadást vezettek. Az Orosháza szórványos támadásai állandó veszélyt jelentett a szegediek kapujára. A szegedi csatárok főleg középen akartak eredményt elérni, azonban az Orosháza védelme kitűnően és keményen zárt. SZEGEDI ÉPÍTŐK— NAGYKŐRÖS 4:3 (3:2) A Nagykőrösön sorra kerülő mérkőzésen — 500 néző előtt — az alábbi összeállításban állt fel a Szegedi Építők csapata: Lenkova — Rácz, Törköly, Encsi — dr. Bóka, Óvári — Gréczi, Csabai, dr. Boldis, Tanács, Jánosi. Változatos iramú mérkőzést vívott a két csapat és már az első húsz percben kialakult az első félidőbeli 3:2-es eredmény. A csúszós talajon több pontatlanság és szabálytalanság történt. A harmadik percben védelmi hibából a Nagykőrös tett szert vezetésre, majd a 10. NB I.-ban... percben Gréczi egyenlített, öt perc múlva Boldis vezetéshez jutatta a csapatát: 2:1 az Építők javára. Ezután egyenlített a Nagykőrös, majd a 20. percben Tanács egyéni játéka után szép gólt lőtt: 3:2. A második félidőben rohamozott Nagykőrös, de az Építők védelme jól állt a lábán. A 30. percben Tanács elfutott és beadását Csabai a kapus feje fölött a hálóba emelte, 4:2. A mérkőzés befejezése előtt Nagykőrös szépíteni tudott és 4:3 arányban győzött a Szegedi Építők csapata. Békéscsabai Építők—Kecskeméti TE 0:0, Gyula—Mezőkovácsháza 4:1. Békéscsabai Agyagipar—Békéscsabai MÁV 0:0, Mezőhegyesi MEDOSZ—Kiskunfélegyházi Építők 3:1, Kiskunhalas— Hódmezővásárhelyi Dózsa 1:0, Makói Vasas—Hódmezővásárhelyi MTE 2:0. ALAPFOKÚ LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG Gyufagyár—MÁV Sat (1:1) A Konzervgyár—Ifjú Gárda és a Ruhagyár—Kórház mérkőzés elmaradt. Hegyes bajnoki mérkőzések ETO—HMVHELYI VASAS 1:1 (0:0) A Hódmezővásárhelyi Dózsa-pályán egyenlő erők, szép játékot mutattak. Az első félidőben a széllel támogatott Vasas némi fölényt harcolt ki, a második félidőben azonban jobb volt az UTC. A 8. percben Varga egyéni teljesítmény után szép gólt lőtt: 1:0. Ezután Csűri a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki. Az utolsó percben 11-est ért el a Vasas és a büntetővel egyenlített. A játékvezető gyengén vezette a mérkőzést. Szőreg—Kistelek 2:1 (1:1) Számos mérkőzésen eredményesebben játszott a szőregi csapat. Az első félidőben Sebők és Szűcs volt az eredményes, majd a második félidőben ismét Sebők rúgott gólt, s így 2:1 lett a végeredmény. SZAK—Textil 0:0 Az első félidőben a SZAK egy 11-est kihagyott. Alacsony színvonalú játék, sok hibával. Az eredmény igazságos. Dózsa—Derekegyháza 6:0 (4:0) A Hunyadi téren mintegy 200 néző előtt a Dózsa színre lehengerelte Derekegyházát. A csapat fiatal játékosai kitűnően mozogtak, sok reménységet ígérnek. Góllövők: Hujber 3, Bozóki 2. és Széli (11-esből). Alsóváros—Szentes ód) Kemény, végig iramos mérkőzésen egyenlő ellenfelek küzdöttek. A sportszerű játék után a döntetlen igazságos pontosztozkodás. Csongrád—Csanádpalota 2:1 (1:0) Csongrádon 600 néző előtt zajlott le a mérkőzés. A hazai csapat több gólhelyzetet dolgozott ki. Baksa, Bökuti, illetve a csanádpalotai Csepke góljai 2:1-es eredményt hoztak. Az utolsó percekben Csanádpalota majdnem kiegyenlített. — Csongrád megérdemelten győzött Dorozsma—Mindszert 7:0 (3:0) A dorozsmai csapat nagy lendülettel játszott és fölényes győzelmet aratott. Vörös II. 2, Lajkó 2, Solymosi 1, Jó Mihály 1, és Gyuris Jenő 1 góljával. RÖPLABDA Budapesti Spartacus—Szegedi Honvéd 3:0 A nagyobb technikai és tudással rendelkező budapesti csapat lendületes játékának nem tudott ellenállni a lelkes szegedi együttes. Szettarányok: 12: 10, 7. Különösen az első két játszmában voltak szép akciók mindkét NB I-es csapat részéről. Jók: Tatár, Németh, Mihályi, illetve dr. Fedor és Csaba. Karhatalom—Szegedi Honvéd II. 3 a A mérkőzésen a Szegedi Honvéd már 2:0-ra vezetett, de a Karhatalom lelkes játékával meg tudta fordítani az eredményt Szettarány: 10:15, 13:15, 15:7, 15:12, 15:3. Jók: Hollós, Mayer, Józsa, illetve Bonsányi, Székely I. Karhatalom—Juta 3:1 A megyei férfi bajnokság két csapatának mérkőzésén a karhatalom biztosan győzte le a szétesően játszó tartalékos Jutát. Szettarány: 15:5, 16:18, 15:4, 15:13. Jók: Hollós, Mayer, Hagelman, illetve Nagygyörgy és dr. Komáromi. NB I-ES LABDARÚGÓ EREDMÉNYEK MTK—Miskolc 4:2 (2:2), Tatabánya—Ferencváros 5:0 (1:0), Szombathely—Újpesti Dózsa 1:1 (1:0), Bp. Honvéd —Dorog 2:1 (1:1), Salgótarján —Győr 2:0 (0:0), Csepel—Diósgyőr aa (0:0). A TOTÓEREDMÉNYEK És nyeremények 48. hét 11-en értek el 12 találatot A nyereményösszeg egyenként 47 ezer 836.23 Ft. 359-en értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 1312.50 Ft. 3606-an értek el 10 találatot. A nyereményösszeg egyenként 173.75 Ft. A 46. fogadási hét 0 találatos szelvényei vigaszdíjban részesülnek. Egy-egy ilyen szelvényre 80 forint vigaszdíj-nyeremény jut. 1. Bp. Honvéd—Dorog 1 2: 2. Tatabánya—Ferencv. 1 5:# 3. Salgótarján—Győr 1 2:0 4 U. Dózsa—Szombatit, x 1:1 b. MTK—Miskolc 1 4:2 6. Diósgyőr—Csepel 2 1:2 7. Budafok—Pécsi D. 2 0:1 8. Zalaegerszeg—Komló 1 2:0 9. Székest.—Db. Spar 1 1:0 10. Kecsk.—Borsodi B . 0:0 11. Lazio—Roma 2 ISI 12. Milan—Fiorentina 1 2:0 * DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi bizottságának lapja Szerkesztő bizottság: Siklós János felelős szerkesztő, Nagy István és dr. Tőkös Zoltán szerkesztők. Szerkesztőség: Szeged Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal, Szeged, Klauzál tér 3. A lapot árusításban és előfizetésben a Csongrád megyei postahivatalok terjesztik. Előfizetési di.11 hóra 11— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György