Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-01 / 230. szám

■^BBHHHHBHMUHYBBBHHFLBSDBHHBHBHBBHH A M­A­G­Y­A­R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA XV. évfolyam, 230. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1959. október 1. Együtt megyünk a nagy cél felé Hruscsov elvtárs beszédet mondott a pekingi repülőtéren Hruscsov, a szovjet Minisztertanács elnöke, valamint Gromiko külügyminiszter és A. Tupoljev, a kínai ünnep­ségeken résztvevő szovjet párt- és kormányküldöttség to­vábbi két tagja szerdán Pekingbe érkezett. A kínai főváros örömteljes és meleg fogadtatásban részesítette Hruscsovot, a kínai ünnepségeken résztvevő szovjet párt- és kormányküldöttség vezetőjét és a kül­döttség két további tagját, Grontzko külügyminisztert és A. Tupoljev akadémikust. A repülőtéren Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, Liu Sao-csi, a Kí­nai Népköztársaság elnöke, Szung Csing-ling és Tung Pi-vu alelnökök, Csu Te, a Kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke fogadták a szovjet vendé­geket. Jelen voltak a szovjet párt- és kormányküldöttség már korábban Pekingbe érkezett tagjai, a szocialista or­szágok párt- és kormányküldöttségeinek vezetői, köztük Dobi István, a magyar küldöttség vezetője és a testvéri munkáspártok küldöttségei. A IUT 114-es turbólékhajtásos repülőgépből kiszállva Hruscsov Mao Ce-tunggal, Liu Sao-csi-vel és Csou F­a­­lajjal ellépett a díszszázad előtt. Ezután Hruscsov Mao Ce-tunggal együtt felment a repülőtéren épített emel­vényre és beszédet mondott. Nagyon örülök, hogy meg­hívást kaptam, vegyek részt a Kínai Népköztársaság ki­kiáltása 10. évfordulójának ünnepségén — mondotta be­vezetőben Hruscsov, majd így folytatta: A Kínai Kommunista Párt, Mao Ce-tung elvtárs vezette központi bizottságának irá­nyításával hatalmas sikere­ket ért el, amikor lelkesí­tette és szervezte népének harcát a forradalom győzel­méért és gazdaságának fel­lendítéséért, az új, szocia­­lista alapon való felépítésé­ért. Mi örülünk az önök sike­reinek és azt kívánjuk, hogy tovább haladjanak a szocialista építés befejezé­se, a kommunizmus építése felé. Pártjaink együtt haladtak a legnehezebb pillanatokban. Együtt megyünk a nagy cél felé és együtt érünk el a kommunista társadalom fel­építésének befejezéséhez. Ennek a célnak a megvaló­sítása sikerrel fogja koro­názni a népeknek a társa­dalom forradalmi átalakítá­sáért kifejtett közös erőfe­szítéseit. Közvetlen azután érkez­tem önökhöz, hogy az Egye­sült Államokban tett uta­zásomról hazatértem Moszk­vába, és szó szerint egyik repülőgépről a másikra ül­tem. Az Egyesült Államokban találkoztam és beszélgeté­seket folytattam vezető ál­lamférfiakkal, elsősorban Dwight Eisenhower elnök­kel. Találkozásaink és beszélge­téseink során a legőszintébb eszmecserét folytattuk az összes megoldandó kérdések­ről, hogy megteremtsük az együttműködés és békés (Folytatás a 1. oldalon.) Dr. M­innich Ferenc: Hazánk és a Kínai Népköztársaság testvéri barátsága az élet minden területére kiterjed Ünnepség Budapesten a Kínai Népköztársaság 10. évfordulója alkalmából A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és budapesti bizottsága, valamint a Kí­nai—Magyar Baráti Társaság szerdán a csepeli sportcsarnokban ünnepséget ren­dezett a Kínai Népköztársaság megalaku­lásának tizedik évfordulója alkalmából. A kínai és magyar zászlókkal díszített ha­talmas csarnok zsúfolásig megtelt. Az el­nökségben foglalt helyet többek között dr. Münnich Ferenc, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnöke, Marosán György, Rónai Sándor, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai, Nemes Dezső, a Politikai Bizottság póttagja és Hao Ce­cin, a Kínai Népköztársaság magyarorszá­­gi rendkívüli és meghatalmazott nagykö­vete. A kínai és a magyar himnusz után dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára nyitotta meg az ünnepséget, majd dr. Münnich Fe­renc, a Minisztertanács elnöke mondott ünnepi beszédet. — A Kínai Népköztársa­ság kikiáltásának 10. évfor­dulója — kezdte beszédét dr. Münnich Ferenc — nemcsak a hatalmas kínai nép, hanem az egész szo­cialista tábor, az egész ha­ladó emberiség nagy ünne­pe, fontos esemény egész Ázsia, az egész világ törté­netében. A minisztertanács elnöke ezután a kínai nép gazdag, évezredes történelmi múltjá­ról szólt, rámutatva, hogy Kínának szünet nélkül har­colnia kellett függetlensé­géért, szabadságáért. A nép egyaránt küzdött a külső hódítók, s a belső ellenség, a rabszolgatartók, a hűbér­­urak, a császári méltóságok ellen. E hatalmas és természeti kincsekben gazdag ország­ban — folytatta — évezre­deken át sok százmillió em­ber tengődött leírhatatlan nyomorban. — A kínai nép — mon­dotta a továbbiakban — so­ha nem fogja elfelejteni azt, hogy szabadsága kiví­vásában milyen kiemelkedő szerepe volt a Szovjetunió vörös hadseregének, amely a második világháborúban a Hitler-fasiszták és japán cin­kosaik legyőzésével hozzájá­rult a kínai nép szabadságá­nak kivívásához is. A Szov­jetunió világra szóló győzel­me további lendületet adott a kínai vörös hadsereg ka­tonáinak, az egész népnek, hogy befejezzék felszabadító harcukat. S amikor felvir­radt 1949 október 1. nagy napja, beteljesedett a győ­zelem: Pekingben kikiáltot­ták a népköztársaságot. Vi­lágtörténelmi jelentőségű volt ez az esemény, öröm­mel töltötte el a haladó em­bereket a földkerekség min­den részén. Dr. Münnich Ferenc ez­után arról beszélt, hogy az imperialisták Kínában el­szenvedett vereségük óta szinte szüntelenül a provo­kációk özönét, dühödt tá­madásokat zúdítanak a fel­szabadult Kínai Népköztár­saságra. Ezek közé tartozik a két legutóbbi, az úgyne­vezett tibeti kérdés, amely­nek felvetésével egy marok­nyi csoport lázadását igye­keznek­­ nemzeti forrada­­lomma­l felnagyítani, hogy beavatkozhassanak a Kínai Népköztársasághoz hű tibeti nép belső ügyeibe. Ugyan­akkor a kínai—indiai határ­nak a Himalája hegység szin­te járhatatlan területén fennálló rendezetlenségét akarják felhasználni arra, hogy éket verjenek a két legnagyobb ázsiai állam, Kí­na és India közé. A Kínai Népköztársaság kormánya — igazsága tudatában — a meg­győző érvek egész sorával verte vissza ezeket a rágal­makat, amelyek nyilvánvaló célja, hogy a jelenlegi, eny­­hültebb nemzetközi légkört a hidegháború eszközeivel és módszereivel megmérgezzék. Mindezekhez járul még az imperialisták egy részének, elsősorban az Egyesült Ál­lamok kormányának tartha­tatlan állásfoglalása, hogy a 680 milliós Kínai Népköz­­társaságot ne vegyék fel az ENSZ-be. A jelenlegi ENSZ- közgyűlést figyelve, öröm­mel látjuk, hogy a világ ha­ladását fékező am­erikai kö­röknek egyre nehezebben sikerül akaratukat -szava­zógépezetükre- erőszakolni. A párt- és kormánykül­döttségünk néhány hónappal ezelőtt ellátogatott a Kínai Népköztársaságba. Saját sze­münkkel győződhettünk meg e baráti ország gyors fejlő­déséről. A történelmileg rö­vid tíz esztendő alatt végre­hajtották a földreformot, ál­lamosították a tőkéstalaj­t (Folytatás a 2. oldalon.) i­i Hid­ | Az Izvesztyija I a nemzetközi helyzetről Szegedi | ruhabemutató | a föld gyomrában s A MÁV számadása j­a nyárról íHri A undbóntá A SZEAC | -SC Halle | mér­kőzés linismimniiiiiimniiiiifiuliiiiiiiiiiniiiiiimiiiiiiiiiHiiis­ 3tt a szüret Beérett az ezerjó a Szeged környéki homokon. A szaty­­mazi Szabadság Termelőszö­vetkezet 24 holdas szőlőjé­ben kedden megkezdték a szüretelést. Mennyi termés­re, milyen minőségű borra számítanak — erről szól ké­pes tudósításunk lapunk 3. oldalán. Képünkön: Csiszár Magdolna, a szövetkezet fia­tal tagja szüretelés közben. A kongresszusi versenyben Határidő előtt tegza«»* boron pincét készít ̋ 1 fü­rdő medencét Szegeden működik a Mély­építő Vállalat 5. számú fő­építésvezetősége. Hatóterü­lete azonban túlterjed a vá­ros, sőt a megye határain is, csaknem egész Dél-Ma­­gyarországon találhatók ki­­sebb-nagyobb építkezései. A különféle munkák általában jó ütemben haladnak, a kongresszusi verseny idején nem egy helyen határidő előtt fejezik be azokat. Legközelebb a Cson­grád megyei Építőipari Vállalat Dorozsmai úti előregyártó telepén folyik építkezés. Jú­lius 15-én kezdték el a másfél kilométer hos­­szúságú iparvágány lefek­tetését, s ez már csaknem kész, holott a terv szerint év vé­gére kellett volna befejez­niük. Csongrádon hasonló­képpen teljesítik kongres­­­szusi felajánlásukat a mély­építők. Itt, valamint a Szol­nok megyei Tiszakécskén borpincét építenek. Mindkét helyen szeptember 30-ával olyan állapotba került az épület, hogy már alkalmas­sá vált bor tárolására. A két, 15 és 12 ezer hektoliter befogadóképességű pincére igen nagy szükség van az idei kitűnő bortermés miatt. Nagylakon is rövidesen el­készül a kendergyár fel­újítása, azontúl több munkagép ala­pozása folyik majd. Levonu­lásról egyelőre szó sem le­het, mert még legalább két esztendőre való munka ígér­kezik: meg kell oldani az üzem megfelelő vízellátását, és tervbe vették ezen a he­lyen egy újszegedihez ha­sonló pozdorjafeldolgozó lé­tesítését is. A megye másik kendergyárában, az eperjesi­ben a közelmúltban fejezték be az új alagútáztatóval kapcsolatos munkálatokat. Jelenleg két és fél kilomé­ter távolságon kisvasúti pá­lya építése folyik. A munka jól halad, október közepére valószínűleg el is készül. Szép kongresszusi válla­lást tettek a Makón dolgozó mélyépítők. A Maros-parti városban fürdőépítkezés kez­dődött nemrégiben, ezért fel­ajánlották, hogy a medencét még év vége előtt elkészí­tik, és terven felül megcsi­nálják az öltözők alapozá­sának felét is. Ugyanakkor nagyrészt lefedik a közeli nagyéri csatornát, mely meg­zavarná a fürdő környéké­nek egészséges levegőjét. A megye határain kívül Kecskeméten és Kiskun­félegyházán építkeznek még az 5. számú főépítés­­vezetőség felügyelete alatt. Bács-Kiskun székhelyén az SZTK-rendelőintézet épüle­tét bővítik és iparvágányt fektetnek. Félegyházán a a Mélyépítő Vállalat Bányászati Berendezések Gyárában toldaléképületet emelnek. Hogy mennyire megszapo­rodott a mélyépítők munká­ja ebben az évben, bizonyít­ja az állandó munkaerő­hiány, mely idén még a szokásos­nál is erősebben érezteti hatását. Az anyagellátás, akár fa-, akár vasanyagokat veszünk figyelembe, jónak mondható, a főépítésvezető­ség szépen bírja tervét tel­jesíteni: tavaly az egész évi prog­ram nyolcmillió forint ér­téket jelentett, az idén csupán a két felépített borpince ötmilliós munka. A harmadik negyedévben kilencmillió forint értékben teljesíti tervét a Mélyépítő Vállalat szegedi főépítésve­zetősége. Jövő héttől kezdve ivóvizet ad a budapesti új felszíni vízmű A jövő héten a káposztás­­megyeri felszíni vízkivételi művet bekapcsolják Buda­pest ivóvíz-ellátásába. Évek óta egyre nagyobb gond a vízszolgáltatás, mert a fo­gyasztás rendkívüli mérték­ben emelkedett. Különösen az ipar fogyaszt sok vizet. A fővárosi tanács több mint 35 millió forintot fordított a káposztásmegyeri 1. számú felszíni vízmű építésére. Ez a vízmű összesen negyvenezer köbméter vizet szolgáltat majd naponta, amiből tíz­ezer köbméter az ipari víz, harmincezer köbméter pe­dig az ivóvíz. Tavasz óta az új vízszolgáltató ma napi ötezer köbméter ipari vizet ad. Öt nappal ezelőtt üzem­be helyezték az új üzem ivóvíz-szolgáltató részét is, és a Dunából naponta 15—16 ezer köbméter vizet szivat­­­tyúznak ivóvízzé való tisztí­tás céljából. Egyelőre ezt a vizet még vizsgálják, kémiai és bakteriológiai szempont­ból is a legalaposabb vizs­gálat alá veszik. Ellenőrzik azt is, hogy milyen mérték­ben lúgos vagy savas. Érte­sülésünk szerint ez a hét még a vizsgálatokkal telik el, és a jövő héten kerül sor a tisztított Duna-víznek a bekapcsolására a vízvezetéki hálózatba. Egyelőre napi ti­zenötezer köbméter ivóvizet ad az új egyes számú fel­színi vízmű s az év végére, vagy a jövő év elejére fog teljes kapacitással dolgozni.

Next