Délmagyarország, 1960. augusztus (50. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-02 / 181. szám

r Reid, UM. aatocahu 2. 4 Átütő sikert aratott az idei ipari vásár Több mint százezer látogató • Elismerő nyilatkozatok Vasárnap este 10 órakor, kilencnapi nyitvatartás után bezárta kapuit a XVIII. Sze­gedi Ipari Vásár és Kiállí­tás. Még a késő esti órák­ban is olyan nagy érdeklő­dés nyilvánult meg a vásár iránt, hogy meg kellett hosszabbítani a nyitvatartás idejét. Az utolsó napon közel 30 ezer ember tekintette meg a kiállítást, s ezzel több mint százezer látogatója volt Dél-Alföld ipari seregszem­léjének. A százezredik látogató, Nádudvari János honvéd­százados, este 11 óra előtt néhány perccel lépett be a vásár főbejáratán. Elmondotta, hogy a délutáni vonattal érkezett állomáshe­lyéről, Kiskunfélegyházáról, a nagyon sajnálta volna, ha nem láthatja ezt a szép ipari bemutatót. A vásárrendező bizottság­ot is — mint ko­rábban a hetvenezredik lá­togatót — megjutalmazta. Még nem készült el a vá­sár hivatalos mérlege, de már most, néhány órával a kapuzárás után elmondhatni, hogy az idei vásár átütő sikert aratott. A párt- és állami vezetők közül igen sokan megtekin­tették a kiállítást, valamen­­­nyien elismerően nyilatkoz­tak. A kiállítás és a pavilo­nok vendégkönyvébe sok di­csérő bejegyzés került. Nagy József eké könnyűipari mi­niszter a többi között ezt írta be a nagy, pirosfedelű, aranybetűs emlékkönyvbe: »Elismerést és dicséretet érdemelnek a tervezők, ki­vitelezők és nem utolsó­sorban a kiállítási darabok készítői­. A kiállító vállalatok ve­zetőinek, szakembereinek vé­leményét fejezi ki Tószegi Andornak, a Villamossági Televízió- és Rádiókészülé­kek Gyára képviselőjének a vendégkönyvbe írott szavai: -A szegedi kiállítás min­den elismerést megérdemel. Sokkal többet nyújt, mint amennyit­ az ember egy al­földi várostól elvár, örülök, hogy mint kiállító részt ve­hettem ezen az ipari de­monstráción«. A Hódmezővásárhelyi Ma­jolikagyár főkönyvelője, Ho­­vanyec Ferenc elmondotta, hogy úgy gondolták, a ki­lenc nap alatt 25 ezer fo­rint értékű árut adnak majd el Szegeden. A várakozást felülmúlva 45 ezer forint be­vétellel zárták a vásárt Hangsúlyozta, hogy a gyár megtalálta számítását a sze­gedi ipari kiállításon. Csak néhány vázát és dísztárgyat visznek vissza, mert ami kimaradt, még azt is meg­vette tőlük a pavilonnal együtt a Szegedi Kiskeres­kedelmi Vállalat. Külön pi­ackutatást is végeztek, s azt tapasztalták, hogy a legtöbb majolikakészítményt a vidé­kiek, főként az ünnepi he­tekre érkezett dunántúliak vásárolták. Például amikor a pécsi autóbusz különjára­tok megérkeztek az első na­pon, nagyobb forgalmat bonyo­lítottak le, mint a buda­pesti tavaszi ipari vásár legforgalmasabb napján. A kereskedelmi vállalatok áruforgalmát még nem ös­­­szesítette a vásárrendező bi­zot­tság, de az előzetes tájé­koztató szerint valamennyi egység túltel­jesítette előirányzott ter­vét. Az élelmiszercikkeken túl a legkelendőbb volt a papír­szalvéta. Mintegy 45 ezer fo­rint értékű szalvétát vásá­roltak a nyolc hazai és öt külföldi szalvétafajtából. Nagy kereslete volt a ha­lászlének is a vásár terüle­tén. Elfogyott 3200 halászlé és 1500 rántott hal. A Sze­gedi Vendéglátóipari Válla­lat vásári halászcsárdájában 110 ezer forint értékű étel­italféleség fogyott el kilenc nap alatt. Ez közel 40 ezer forinttal több, mint az el­múlt évi ipari vásáré volt. Amellett tehát, hogy a kiállítás a látogatók kórt jól reprezentálta a Dél-Al­föld és ezen belül Szeged iparának gazdag választékát, jól kielégítették a vásárlók igényét is. Sok meglepetéssel szolgált a kiállítás és csodálatot éb­resztett szakemberek és lai­kusok között egyaránt, ismét öregbítve Szeged és Dél-Al­föld iparának jó hírnevét. Kétheti szünet után megkezdte munkáját a Szegedi Cipőgyár Augusztus 20 előtt ünnepi műszáltól tartanak Július 18-tól 30-ig álltak a gépek a Szegedi Cipőgyár­ban, nyári szünetet tartott az üzem. Már legalább hé­t éve szokás, hogy ilyenkor szabadságra mennek a gyár dolgozói, s a karbantartó részleg áll munkába helyet­tük. Idén sem volt máskép­pen. Minden műhelyt ki­meszeltek, minden gépet ki­javítottak, sőt egynéhány új berendezést is felszereltek, új módszert is bevezettek ez alatt az idő alatt. Tegnap óta működik az alja-összeszerelő műhelyben egy automatikus futószalag, amely a Szombathelyi Cipő­gyárból származik. Ez a fu­tószalag tervszerűbbé, üte­mesebbé teszi majd a ter­melést, és ezáltal az üzem­rész munkájának minősége is javulni fog. A tűzödében új csúszópályát szereltek fel. Ebben a műhelyben augusz­tus elseje óta teljesen önál­lóan termel a két műszak, nem hagynak egymásra fél­kész árut és ílymódon job­ban ellenőrizhető a műsza­kok minőségi munkája. Máskép, mint a leállással, el sem lehetne a szűk üzem­ben képzelni a nyári nagy­­takarítást. Most azonban ra­gyognak a termek, nemcsak az irodák, folyosók, hanem minden munkahely festék­szaggal várta a szabadságról visszaérkező dolgozókat. Újabb nagy feladatok áll­nak a cipőgyáriak előtt a harmadik negyedévben, hi­szen a termelésnek mintegy ötven százaléka ismét ex­portra készül. A Szovjet­unióba és a Lengyel Nép­­köztársaság részére főképp törpe tűsarkú, körömcipőket, valamint japánsarkas, lati­celbetétes szandálokat szál­lítanak. A cipőgyár telepe ebben az évnegyedben tel­jes mértékben rátért a kö­römcipők gyártására. Az itt készített cipők kizáróan bel­földi forgalomba kerülnek. A nyári pihenő utáni első napon máris szóba jött a műhelyekben az éves mun­kaverseny újabb közelgő szakasza, az alkotmány ün­nepe. A cipőgyári dolgozók augusztus 20 tiszteletére igyekeznek minél jobb tel­jesítményt nyújtani. Az al­kotmánynap előtt szerve­zett egyhetes műszak pedig éppen ezt az igyekezetét iga­zolja majd. Az időjárás kedvez a szőlőknek •ölik az értékesítési szerződéseket­ ­ Idén megyénkben a szőlők áttelelése helyenként kedve­zőtlen volt, s a hűvös, tava­szi időjárás is késleltette a fejlődést. Ilyen előzmények után a szőlőtermelő szövetke­zetek és egyéni gazdák kez­detben gyengének ítélték meg a várható termést. A melegre fordult, száraz idő­járás, majd a bő esőzések nyomán azután sokat javul­tak a szőlők. A lombozat és a meglévő fürtök fejlettek, a védekező permetezések pe­dig megakadályozzák a pe­­ronoszpóra fejlődését. A Csongrádvidéki Állami Pin­cegazdaság most folyó máso­dik termésbecslése szerint megyénkben jó közepes sző­lőtermés várható. A pincegazdaságtól kapott tájékoztatás alapján közöl­jük, hogy a terméskilátások javulásával fellendült a sző­lő, must és bor értékesítési szerződéskötés is. Idén is fontos érdeke mind a ter­melőszövetkezeteknek, mind az egyéni gazdáknak, hogy biztosítsák a 10 százalékos felárat. Kis számítás után mindjárt kiderül, hogy a szerződéskötés elmulasztása jelentős anyagi veszteséggel jár. Jelenleg is kötik az ér­tékesítési szerződéseket. En­nek határideje azonban napról napra rövidül, köze­leg a szüret ideje is. Ezért fontos tehát, hogy az érde­keltek most kössék meg ér­tékesítési szerződésüket a pincészetekkel, telepekkel. Kivilágított szökőkút — társadalmi munkával Sokaknak okoz gyönyörűséget a Móra Ferenc Mú­zeum előtti park­ban a szökőkút alkonyat után. A magasba törő, zá­porozó vízsugara­kat ugyanis négy 50 wattos reflek­tor világítja meg a vízmedence négy sarkából, s a fénysugárban megvillanó víz­­cseppek a szivár­vány minden szí­nében szi­kr­áznak egyszerre. A kivilágított szökőkút a város vezetésének ked­ves meglepetése a Szegedre érke­ző vendégek és a város minden la­kója számára. S része van ebben a kedves megle­petésben a Dél- Magyarországi Á­ramszolgál­tató Vállalatnak, a Viz­éé Csatornamű­­veknek és a Sze­gedi Kertészeti Vállalatnak is, amelyek a kibő­vített, világító szökőkút felszere­lésével járó mun­kák jórészét tár­sadalmi munka­ként végezték el. Köszönet illeti ezért a három vállalatot. Nagysikerű játékkiállítást rendezett a kisteleki földmű­vesszö­vetkezet Mintha meseország tün­dérkastélyába lépne az em­ber, olyan a kisteleki föld­­mű­vesszö­vetkezet boltja. Az átvarázsolt üzlet még a fel­nőttek szívét is megdobog­tatja. (Valljuk be: sokszor játszunk gyermekeink játé­kaival, néha alig tudják ki­venni a kezünkből.) Mennyi játék! Nem is tudja az ember, hová néz­zen először. Jobbfelől erdő­részlet. Az egyik fa odújá­ból mézet »szedegetnek« a mackók. Van itt kicsi mac­kó, nagy mackó, fehér, meg sárga mackó. Az egyiken fürdőnadrág, úszósapka, a másik kis biciklin ül, a har­­ma­dik labdát szorongat. A szépen dekorált dobo­gón még sok játék kínálja magát. Nagy körben fut a játékvasút sínje. A sínkör közepén három, gyereknyi nagyságú baba karol­ja egymást. A festett országúton kis autók sora: széles, modern sportkocsi, mentőautó, lendkerekes taxi, létrás kisautó. A bejárattól balra homokozó, kis vödrök, lapátok, gyermekkézhez mé­retezett kerti szerszámok, »tortasütők« csalogatják ma­gukhoz a kis látogatókat. A homokozó mellett kis kocsi, tele különböző méretű, színű labdával. A fali üvegszekrényben hangszerek sorakoznak. A polcokon körben ízléses el­rendezésben megannyi já­ték, porcelánfigura, mű­anyagtárgy. Egy fiatalasszony lép be. Kezébe kapaszkodva jön öt­éves forma kisleánya. Félén­ken köszön. Kis lapátot kérnek. Gáti Ferenc boltvezető kedvesen el­társalog a kisleánnyal. Megmutatja neki a játéko­kat. Addig beszélget, míg az édesanya a homokozó kész­letet kéri a kis lapát helyett A kisleány mosolyogva szo­rítja magához új kincsét Most már felszabadultabban köszön a boltos bácsinak. A kiállításra meghívták az óvodák összes kicsinyét és névre szóló meghívókkal ér­tesítettek minden tanyai édesanyát a játékkiállításról. Dicséret illeti a kisteleki föld­művesszövetkezetet a '•’»­állítás megrendezéséért. Az ötletes dekorálás viszont Tóth Sándor kirakatrendező munkáját dicséri. Sikerükön felbuzdulva még több helyen terveznek hasonló bemutatóst megyénk földművesszövetke­zetei. Kiss István T&t Strate: Asszonysors llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIHIUII f5.) — Egyenruha volt rajtam. Elég jóképű voltam és fia­tal. Százados, ráadásul repülőtiszt. Akkor azt találtad ki, hogy a drámád, amit írsz, a repülőkről szól, a pilóták éle­téről és szeretnél közelebbről megismerni minket. — Még mindig azt kifogásolod, hogy megszólítottalak... Egy nő egy férfit megszólít az utcán, este tízkor, elbeszél­getnek, megértik egymást, házasság lesz a vége, de rossz házasság, mert a férj később rájön, hogy nem illett volna annak idején a nőnek kezdeni az ismerkedést... Olyan ki­csinyes és szűklátókörű vagy, mint voltál. — Ne vitatkozzunk befejezett dolgokról. Ezen már nem lehet segíteni. — Igazad van, inkább — persze, csak ha érdekel, — elmondom, mi történt velem azóta, amióta elváltunk. Hát... otthagytam a főiskolát. Folyton az volt a baj, hogy »elkések« az órákról. Persze, csak a reggeli órákról kés­tem el, mert istenem, elalszom. Adták még egy ideig az ösztöndíjat, én a diákszállóban laktam. Ígértek munkát itt is, ott is, végül elvállaltam statiszta­szerepeket. De rájöt­tem arra, hogy az ember nem adhatja föl az önérzetét, csak azért, mert nem tudta elvégezni a főiskolát. Arra gondoltam, ha már nem lehetek élvonalbeli színésznő, ne legyek szürke statiszta. Pestet meguntam. Hallottam, hogy te is leszereltél, hogy Szegedre költöidél, elhatároztam, hogy itt nézek munka után. Már állásom is van egy cuk­rászdában, holnap állok munkába. Értsd meg, valahol ki­válót kell, hogy produkáljon az ember. Nem bírtam volna statiszta lenni. Inkább leszek kiszolgáló egy boltban, de olyan, amilyen nincs még egy. — Teriék. Háromszáz forint. _ötszázat kértem, és szigorúan kölcsön. Lakásra kell. I« szálltam, meg a Hungáriában. Nem szeretem a piti helyeket. Az ajtóból visszafordult. Könnyedén elmosolyodott. _ Meglátogathatsz estére. Százhetes a szobaszámom. Na szevasz. Hazafelé indultam, úgy terveztem, haza­megyek. Mégis Erzsikénél kötöttem ki. Valahogy Móravárosra té­vedtem, s megálltam az ismerős ház előtt. Még nem jár­tam soha náluk, de a házat jól ismerem. Mint az alva­járó, napról napra ott kötök ki, s minden este előve­szem újkeletű filozófiámat. Már­mint­ Erzsiké engem illet, hiszen — bár Thék Karcsi a legjobb barátom, és öt­venhatban az életem mentette meg — ő nem akarja el­venni, s legalább nem ártok a célommal senkinek. Évek óta elváltan élek, s most olyan ez a nő az életemben, mint aki elsőnek jött, az egyetlennek , és nem akarok nagy szavakat használni, de em­berebb ember lennék vele. Tudtam, hogy a férje jónéhány hónapja nem él vele, hogy többnyire vidéken van, és egy fillért sem ad haza. Hogy tulajdonképpen elváltak, ha papíron nem is. Amint hírlik, a férj időnként azért hazaruccan botrányt csinálni és féltékenykedni az asszonyra. Kis szoba-konyhában laknak a dédmamával. A konyhában kopott asztal egy csomó székkel, a szobában ágy ágy mellett. Erzsike azt se tudta, hova legyen zavarában. Visel­tes otthoni felsőruha volt rajta, frissen mosott sötétkék, fehérpettyes nyári ruha. Nem tudta mit kezdjen velem. Láttam az üvegajtón túl, a szobácskában az ágy vetet­ten, »férjének« nagyanyja még javában fekszik az ágy­ban három macskájával, a középső kislány, aki annyira hasonlít az anyjához, épp öltözködik. — A nagyobbikat tejért küldtem —, magyarázta Er­zsiké —, igazán nem is tudom, mivel kínáljam meg Bernáth elvtárs ... — Nem azért jöttem, Erzsiké. — Ez a bácsi szerez nekünk állást, anya? — súgta anyjának Évi, a középső kislány, s ahogy hozzábújt, az anyja hóna alól visszamosolygott rám. Az ajtó résén át az öregasszony is kidugta fejét. Va­lami rossz, régi ruhában aludt, szétálló fehér haja alól leplezetlen kíváncsisággal fürkészett rám: — Bocsánat! Az úr az, aki megígérte, hogy a me­nyemet lakáshoz juttatja? — Ugyan, nagyanyus­a, pirosodott el Erzsike — er­ről szó sem volt. — De bocsánat uram, vagy elv­társ. Igazán nem tu­dom, minek tiszteljem, csak tessék nekem megmondani: talán csak megkérdezhetem önt a saját lakásomban, hogy a menyemért lakásával mi van, vagy mi lesz? — Ugyan, Honnan veszi ezt nagyanyus? — Honnan veszem? Hát a kisujjamból szoptam — Ütközik meg a »nagyanyus«. Beleszipog a levegőbe, • sértődötten veti föl fejét. — Különben, pardon, pardon. Én itt sem vagyok. Én itt se vagyok, kérem — s magára­­csapta az ajtót. Erzsiké a »kicsi” párnáján igazított. Az ablak előtt fekszik a kicsi. Rámosolygok, visszamosolyog. — Most nem a legjobban van — mondja Erzsike — megint csapolni kell, azért habzik úgy a szája Leülünk c­súpot díványra. Ülünk egymás mellett és hallgatunk. Egy könyvet húzok elő a táskámból. Most vettem az üzletben. *Idegenforgalmi Útikalauz«. A comb is hozzáér a karjához. Nem mozdul, s nem is beszél. »Most bunk összebizserél, s ahogy a könyvben lapozok, a karom kellene megfogni — önt el a meleg — a mellét, a drága fiatal testét átölelni.« De érzem a közönyt a combja me­­revségében, és tudom, nem tehetem, mert tisztel Nem akar »olyanénak nézni, mint a többi férfit. Pedig én te va­gyok különb. Hirtelen elsötétül az ablaka, egy kisfiú ágaskodik fel, majd leguggol. Csak egy levelet dobott be, s máris iszkolt Erzsike kiteregeti a cetlit. Hangosan betűzi: »Tisztelt asszonyom. Tudomására hozom, hogy az a férfi, akivel járkál és udvaroltat magának, az a férfi az én férjem. Vegye tudomásul, hogy semmi köze nem lehet hozzá. Nem egy cigányszajhának ápoltam ki a betegség­ből, és csináltam embert belőle, és azt is vegye tudomá­sul, hogy gyereke is van a férjemnek. Jobb lenne, ha meg­nézné ...« Itt abbahagyta Erzsike az olvasást, s én kivettem a kezéből a levelet, így folytatódott: »Jobb lenne, ha megnézné a mocskos ágyneműjét. Jobban tenné, ha szellőztetne is néha, mert az egész Mó­­raváros azt beszéli, hogy az embernek fölkeveredik a gyomra, olyan büdösség van maguknál. Maga vérbajos cemende. Majd tisztiorvost küldetek ki magához, hogy vizsgálja meg, mitől olyan agyalágyult az a nyomot­ék gyereke. Ha pedig továbbra is az uram jár az eszében, úgy kiverem a seb­ it magának, hogy nem kell többet férfi az életben magának, azt állítom. Te cafat! Mosd meg a fejed, mert tetvek másznak benne!* Erzsike rámnézett és tenger volt a szeme. Tele volt bánattal és félelemmel. De nem sírt. És nem is védekezett. Nem mondta, hogy nem szaladgálnak tetvek a fejében, és azt se, hogy nem koszos az ágyneműje, és nincs büdösség nála és azt se hangoztatta, hogy nem vérbajos. — Én erős vagyok — kezdte később —­ nézzen csak rám. Én soha nem voltam orvosnál és én soha nem hagy­tam meggyalázni magam az életben. Nagy szemében dulakodtak az indulatok, sírás fojto­gatta, de nem hagyta magát. — Az anyám engem odaadott — mert lángfejjel jöt­tem neki. Szegény, most már sokat sajnálom, mindig az eszembe jut ilyenkor, mikor úgy tűnik, olyan az én sor­som is, mint az övé. De én nem hagyom magam. Ilyen­kor mindig azt mondom, hogy nem hagyom magam. Ne­kem is úgy jött az első gyerek, hogy nem voltam meg­esküdve, de az apja a nevére vette és én azt mondom magának, én sose csaltam meg azt az embert, pedig jó­ideig nem is volt a hites uram . .. De mért mindig a be­teg gyerekemet bántják?! Az semmiről se tehets­ónyt kóv.f 9.

Next